Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-11-17 / 47. szám
^ éhány hét távlatából, örményországi élményeimet rendezgetve egyre erősebb bennem a meggyőződés: ott minden elsősorban az emberért történik. Talán, mert olyan nehéz körülmények — természeti és társadalmi viszonyok — között érték el, hogy életüket munkájuk határozhassa meg. A „kővilág", amelybe beleszülettek, és az évszázadokig tartó kegyetlen, rideg társadalmi elnyomás keménnyé és céljukért kiállóvá tette őket. Vegyük a legmarkánsabb példát. Örményországnak ötven éve semmilyen ipara nem volt, most jelentős vízerőművek, hatalmas vegyi kombinátok épültek, a műszeripar egyre tökéletesebb termékeket állít elő. Fejlett a gép-, a könnyű- és az élelmiszeripar: egyik legjellemzőbb termékük az elektronikus számitógép, melyből több típust is gyártanak... A nemzeti jövedelem nyolcvan százaléka az iparból származik. Időben és pontosan ismerték fel: a kő országában a mezőgazdaságra nem támaszkodhatnak. Ahol négyzetméterekben mérik a termő földterületet, ott a nagyüzemi mezőgazdaság nem oldhatja meg az ország gondjait. De hogy korszerű, a követelményekkel lépést tartó iparunk legyen, abban semmi sem akadályozhatja őket. A kézügyesség, a pontosság, a kereskedői szellem és az ötletesség szinte nemzeti tulajdonság nálunk. Erre pedig építeni lehet és kell, így vallják. Például a cipőgyártásnál. A kézi lábbelikészítés évszázados múltú, hiszen juh- és marhabőrben rendkívül gazdag az ország, s ez a hagyományőrzés" — bár inkább fejlesztés — eredményezte, hogy ma egyik jelentős iparáguk a cipőgyártás. A Maszisz — örményül a bibliai hegyet, az Ararátot jelenti cipökombináthoz 17 üzem tartozik. Uticélomul tehát nem véletlenül választottam e kombinát második számú üzemét, amely 1969-ben létesült azért, hogy Jereván egyik nagy lakótelepének női munkaerejét foglalkoztassa. Már maga a terület kiválasztása arra utal: a dolgozók igényét, kényelmét sem hagyják figyelmen kívül. Tehát: lakóhelyükhöz közel van munkahelyük. Még be sem léptem az üzem kapuján, már azon kaptam rajta magam, hogy: összehasonlítgatok. Nemcsak szemlélő-Rendezettség, tisztaság és fegyelem mindenütt, amíg felfelé tartunk a lépcsőkön. Szó nélkül rögzítem a látottakat, ám számtalan „szokatlan" jelenségnek vagyok tanúja ... Itt minden emeleten van egy műhely, s mellette az adminisztratív irányitó személyzet irodája . . . Munkás és vezető egy szinten, egymás mellett. Nyitott ajtók és gondolatok. Lehet, éppen ez az alapfeltétele az igazán rugalmas szervezésnek. A közelség, egymás problémáinak kölcsönös ismerete. Erre gondolok néhány órával később is, amikor megkérdezem az igazgatót: Nálunk vannak-e anyaghiány miatti ácsorgások, termékváltások; szükséges e hogy túlórákban, szabad napokon hozzák be a lemaradást? Válasza után pedig szinte elszégyellem magam, megfeledkeztem az örmény üzleti szellemről, az örmény lélekről. — Mi ilyet nem ismerünk — mondja elnéző mosollyal. — A tervet magunk készítjük, az anyagot előre megkapjuk. A munkában tehát nem lehet fennakadás. Persze előfordul, hogy egy-egy munkafolyamatnál, vagy üzemrészleg munkájánál nem érünk el olyan eredményt, mint kombinátunk más üzemében, de igyekszünk megtalálni a lemaradás okát. Megvizsgáljuk, mint csinálnak jobban, mitől eredményesebb az ö munkájuk a miénknél. És kiköszörüljük a csorbát. Jelszavunk: olyan feltételeket nyújtani dolgozóinknak, hogy nyugodtan, kiegyensúlyozottan, zavarmentesen dolgozhassanak. Mert szerintünk ez a jó munka alapja és titka. Erről saját szememmel is meggyőződhettem. Apróságnak tűnő dolog, mégis sokat tesz: a második emeleten, közvetlenül a műhely mellett van az étterem. Az első és a harmadik emeletről is csak egy „ugrásnyira'.'. A félórás ebédszünet nem az éttermek keresésével, sorbanállással telik el, hanem pihenéssel. Asztalhoz ülnek: aki főtt ételt kíván, azt kiszolgálják, aki nem, az előveszi az otthonról hozott elemózsiát. A kenyeret ingyen kapják, ugyanúgy a zöldséget is, melyet az üzem zöldségeskertjében kapják, ugyanúgy a zöldséget is, melyet az üzem zöldségeskertjében termelnek. Idén még csak üzemi fogyasztásra jut belőle, de jövőre talán már haza is vihetnek. És egy év múlva termést adnak a társadalmi munkában kiültetett és gondozott gyümölcsfák is ... Ezekután már azon sem csodálkozom, hogy saját nyúltenyészetük van. A kerti és konyhai hulladékon 150 nyúl Az üzemben nagy gondot fordítanak a szakképzésre, nincs is olyan dolgozójuk, aki ne ismerne több munkafolyamatot, ne tudná helyettesíteni bármelyik kolléganőjét. Már az alapiskolák munkaóráin is szakemberek tanítják a cipökészítést, de ez csak amolyan Ízelítő, kedvcsináló. Igaz, sokan éppen ennek alapján határoznak úgy, hogy ebbe az üzembe jönnek szakmát tanulni. Az általános középiskolában — nemcsak náluk, hanem a Szovjetunió egész területén — heti öt nap elméleti oktatás után a hatodik munkára nevelés, szakmatanulás. Több iskolában cipőkészítést is tanulnak, noha ez még nem zárja ki, hogy bármelyik egyetemre vagy főiskolára jelentkezzenek. A dolgozók szakképesítéséről, a róluk való gondoskodásról esik szó ezután. A főmérnöknek, aki két éve néhány hetet töltött nálunk, ismerősek a mi gondjaink. Várom a panaszt, mely nálunk minden „női üzem" igazgatójának szájából elhangzik: kevés a bölcsőde, az óvoda, emiatt sok dolgozó esik ki a termelésből. De engem ér újabb meglepetés: a lakótelepeken annyi az óvoda, bölcsőde, hogy mindegyik szülő abban helyezi el gyermekét, amelyikben akarja. Megoldották az egészségügyi gondoskodást, elegendő üdülési lehetőséget biztosítanak — a világhírű Szevan-tónál háromszáz személyes üdülőjük van —, évente az ország 130 üdülőközpontjába kapnak beutalót, minden gyerek eljuthat pionírtáborba, szabad időben saját sportpályájukon, fedett uszodájukban sportolhatnak, rendelésre a táskájukba kerül minden vásárolnivaló. Csak lakással nem tudják ellátni a dolgozókat! Jelenleg 70 igénylésük van, s évente csak 10—15 lakást kapnak. Ha ezt a kérdést megoldják — kooperáció útján keresik a lehetőségeket —, elmondhatják, hogy valóban mindent megtesznek dolgozóik elégedettségéért, nyugalmáért. Mert az ember áll az első helyen, őrajta keresztül és őérte történik minden. A munkatárs, a barát itt olyan, mint az édestestvér. Rá számítani mindig, mindenben lehet. Jó tudni, hogy ilyenek is lehetnek az emberi kapcsolatok. Örülök, hogy megismertem őket. C 5 ÖRMÉNYORSZÁGI ÚTIJEGYZET II. ' тшrarctoáo ош áa 6aAu m ként rakom egymás mellé a tapasztalatokat, közgazdászként is. És a mérleg két serpenyőjén gyűlnek az érvek és ellenérvek. Nagyon sok már a közös vonás a KGST tagállamainak ipari üzemeiben. A gépek, a munkafolyamatok, a termelés menete sokban hasonló, de az e körül lévő „apróságok", amelyek szintén összetevői a termelésnek, az út, amelyen eljutnak a végeredményig, sokban sajátos, egyedi. S nem mindegy, milyen körülmények között, mekkora elégedettséggel érik el a célt. Az első, ami megragadott: az üzem udvara rendkívül szép. Két kő között is virág nyílik, fű zöldül. Mert a kő itt is, mint mindenütt, jelen van; belőle készül az épület, a kerítés, minden, amire a természet ezen „ajándékát" fel tudják használni. Az épület mögött még így is nagy halmokban áll felhasználatlanul. Az igazgató tréfásan meg is jegyzi: Adnánk bárkinek, csak vinné, dehát ebből itt mindenkinek van bőven... nevelődik. Húsuk az üzemi konyha föztjét dúsítja, bőrüket értékesítik. Filléres dolgok egy ilyen üzem költségvetésében, nem is a bevétel és kiadás „nagyságán" van a hangsúly, hanem a gazdálkodási módon, melynek alapja a takarékosság és ésszerűség, s az ilyen apróságokban is megmutatkozik. A munkacsarnokokat járva feltűnik a nők ápoltsága. Az Ízlésesen diszkrét arckikészités, a hajvédö alatt is észrevehető — jó — frizura. Pedig váratlan vendégek vagyunk, nem szólhat nekünk az ápoltság. Ez itt mindennapi jelenség: a fodrászszalon sem hiába működik az üzem területén. A főmérnök szavából kiérzem a büszkeséget, amikor arról beszél, hogy nekik nincsenek munkaerő gondjaik. Hacsak nem számítják az év azon hónapját, amikor üzemükből 1 50—200 fiatal vesz részt a főiskolai felvételiken, s nekik kötelességük tanulmányi szabadságot adni. A jelentkezők nagyobb része be is jut a főiskolára, helyükre szeptemberben belépnek a szakmunkásképző végzős növendékei. шз И. ZSEBIK SAROLTA 1. Szép időben Jerevánból jól látható az alig harminc kilométerre fekvő Ararát hegység. 2. A Maszisz cipőkombinát kettes számú üzemében évente csaknem kétmillió pár lábbelit készítenek. 3. Ju. B. Atojan, az üzem igazgatója 4. Nagyon sok érettségizett fiatal jelentkezik az üzemből főiskolára 5. Az örmény nők nemcsak szépek, ápoltak is — még a gép mellett is! 6. Az üzemi étkezde a műhely mellett van. Ha nem akarnak főtt ételt, az otthonról hozott elemózsia mellé ingyen kapják a kenyeret, a zöldséget és a gyümölcsöt.
