Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-07-29 / 31. szám
— Hazajöttem.'mama — mondta Myra. — Szégyent hoztál mindannyiunkra — nyilatkoztatta ki nagy hangon az anya, s ott hadonászott a fakanállal a lány arca előtt. — Mink tisztességes népek vagyunk, és te most szégyent hoztál ránk. — Az arc egyszerre darabokra tört, s a két szemből könnyek szivárogtak. — Szégyent. Hogy nem tudtál fölszedni egy magadfajta fiút, neked muszáj volt egy fehér tekergővel összeállni. Szégyent hoztál .ránk, hiába hogy dolgoztam. mint a barom, hogyítéged tisztességben fölneveljelek. A mi családunkból még senkit be nem csuktak, csak téged, lány létedre. Csuda, hogy ez el nem visz egy öregasszonyt, hogy meg nem üti őket a guta. Myra csak nézte az anyját, s a munkától elnehezült test, a széthullott arc meg a könnyek láttán már-már utat tört benne a szánalom, de valami más érzés félrelökte. — Nincs mit szégyellnem, mama — mondta határozottan. — Egy szívemből remélem, hogy a férje elviszi innét, s a magukéban lesznek. — Fogalmad sincs, hogy mi az a tisztelet, hogy így beszélsz az édesanyáddal. Csak hogy megmutasd, miféle nő vagy te. Adie legalább támogatott. amíg te börtönben voltál, négy hónapig, abban a gyalázatban. Most meg hazajössz, hogy szerencsétlenséget hozzál a házra. Mert az vagy magad is, szerencsétlenség. Myra elmosolyodott, egy csöppet megvetően. — Helyes. K.. . vagyok, szégyen és szerencsétlenség. Helyes, mama. De ne aggódj, azért nem fogsz éhen halni, amíg én itt vagyok. — Már persze ha kapsz munkát — vágta rá az anyja. — Mert ha én főnök volnék, én ugyan nem adnék munkát egy ilyennek. — Jaj, hagyd már abba, mama. Még belebelegszel. — Já. És ki lesz az oka? A|_£X LA GUMA Dél-afrikai író, 1925-ben született. Gyári munkás volt, majd újságíró. Ifjúkorától tevékenyen részt vett a szinesbörüek felszabaditási mozgalmaiban. 1956-ban négy évre bebörtönözték, azóta is többször letartóztatták. 1966 óta Londonban él. férfit szeretni nem szégyen, mindegy, hogy milyen a bőre színe, s hogy honnan jött. Rendes ember volt, nem fehér tekergő, ahogy te mondod. Ha módjában áll, elvett volna. Mindig azt mondta. — De mi bajod neked a magad fajtájával? Miért nem jó neked egy derék fekete fiú? — A reszketeg hang megcsuklott. zokogásba fulladt, s a lányba belesajdult az undor. — Nekem aztán semmi bajom a színes fiúkkal — mondta inkább bosszúsan, mint dühösen. — Az égvilágon semmi. Csak véletlenségből egy fehér fiúba, szerettem bele. ennyi az egész. — Az nem jobb. mintha k.. . volnál — zokogott az öregasszony. — Semmivel se jobb. — Helyes — hagyta rá a lány keserűen. — Semmivel se jobb. Helyes. Ebben maradunk, az vagyok, és szégyent hoztam rátok. És akkor? — Te, ne beszélj nekem így az anyáddal! — kiabált, s hadonászott dühösen a fakanállal az öregasszony. — Hát van képed így beszélni a szerencsétlen édesanyáddal, azok után, amit az megtett érted? Hát fogalmad sincs róla, hogy mi az a tisztelet? Hogy mivel tartozol a náladnál jobbaknak? Itt a húgod, az Adie, az hamarosan férjhez megy. Egy rendes, magafajta fiúhoz. Nem úgy, mint te. Férjhez megy, s te ugyan szép példát mutatsz neki. Te! Te! Igenis, te! — örvendek, hogy Adie férjhez megy — jelentette ki Myra színlelt közönnyel. — És tiszta Myra elnézte egy másodpercig a hisztérikus öregasszonyt, aztán elfordult. Legszívesebben sírva fakadt volna, de elhatározta, hogy azért se sír. A sírásból már elege volt. Kiment, s a folyosóról benyitott a szobába. A szoba még ugyanaz volt; a ruhásszekrény a falnál, s az öltözőasztal a két ágy közt, ahol ő meg a húga, Ada aludt. így, ruhástul, ledül! az ágyra, s bámulta a mennyezetet. Ada tehát férjhez megy. Ennek őszintén örült. Adóval mindig is nagyon jóban voltak. Ha nem tiltja a törvény a vegyes házasságot, és nincs az az erkölcsvédelmi törvény, gondolta, akkor lehet, hogy most én is férjhez mennék, de így esküvő helyett sitten töltöttem négy hónapot. Szegény Tommy. Már-már afelől is kétsége támadt, hogy Tommy valóban komolyan szerette öt. Ugyan, persze hogy komolyan. Igazán komolyan. Szerette hát. de ez már. úgy látszik, sok volt neki. De akkor is. miért kellett, hogy menjen és megtegye ezt? Ha annyira szerette, akkor bírnia kellett volna, akárhogy is. Bár lehet, hogy Tommy nem látott más kivezető utat. Aznap éjjel, ahogy a rendőrség rajtuk ütött, kiment a hálószobából a nappaliba, s mielőtt még bárki észrevette volna, elővette a fiókból azt a kis automata pisztolyt, és agyonlőtte magát. Igen. Szegény Tommy. Lehet, hogy ö is szégyennek tartotta. Szégyellte a dolgot, akárhogy szerette őt. De most már mindegy. Hevert az ágyon, és megpróbált nem erre gondolni. Hanem Adóra. Valami szép nászajándékot kell majd adnia Adónak. Az esküvőre persze nem megy el. Megkíméli a drágalátos családját a megbotránkozástól. De Adónak mindenesetre valami szép nászajándékot kell adnia. Miközben ezen járt az esze, bevágódott a kinti ajtó, sietős lépteket hallott a folyosón, s benyitott valaki a szobába. Ada. — Myra! Myra, öreg haver! Hát itthon vagy! A húga volt az, hajított el szatyrot, kabátot, s ölelte magához. — Hallom, ám, hogy az a sok rohadt vén tyúk az utcában mind a nénémről kotkodácsol, s már rohantam is haza. — Szia. Adie. Örülök, hogy látlak. Adj egy puszit. Hát, azt hiszem, elkotkodácsolnak még egy darabig. — S keserűen hozzátette; — így van vele az öreglány is. — Sose bánd, őzikém. A fenébe is, de örülök, hogy megjöttél, és itt leszel az esküvőmön. — És a fiú? — Azt bízd ide — mosolyodon rá szélesen Ada a nénjére. — Fütyül rá. A családja persze járatni fogja a száját. A kisuijam köré csavarom — nevetett, s mutatta. — Család vagy nem család, ő Adie-ra hallgat. — Már mindened megvan? — Hallod! Az esküvői ruhám is, szombatra, a hét végén. Sikerült félreraknom valamit, s vettem ezt-azt a házba. Joe pedig megkérvényezett egy tanácsi házat, s azt mondják, beköltözhetünk. — Hiányozni fogsz. — Eredj már. Akkor jössz el hozzánk, amikor akarsz. Ide hallgass, ha akarod, beszélhetek Jóéval, s akkor akár ott is lakhatsz nálunk. Jó? — Nem. Költözz te csak a magadéba, és érezd jól magad. Én itt maradok. Lehet, hogy a mamával örökké csatázni fogunk, de maid csak kibírom. — És most mihez kezdesz. Myra? — Nem tudom — mondta. — Valakinek az öreglányról is gondoskodnia kell. Mondd, igazán megvan mindened? — Hát persze. Talán csak egy kisestélyí kéne még, hogy legyen mibe szombat este átöltöznöm. Láttam egy olt ári szépet a Párizsi Divatházban, de azt hiszem, jól megleszek így is, hogy nem öltözöm ót. Csak tudod, olyan hülye dolog, hogy az ember az esküvői ruháját viselje o vacsorán is. Még le találja enni, vagy leönti valamivel. Az a jó, ha az asszony estére mást vesz. Vacsorára Joe-éknál leszünk. Mindegy, csak arra gondoltam, hogy állati szép lenne, ha volno mit fölvennem. De az utolsó vasamat is elvertem, s arra már végleg nem telik, hogy kifizessek érte nyolc guinea-t. Pedig olyan szép. Atlaszselyem. És marha elegáns. Ada fölállt oz ágy széléről, s nekiállt levetni a munkaruháját. — Mondd. Myra, ott nagyon rossz volt? — Nem olyan rémes. A mosodában dolgoztam, majdnem mindvégig. De erről, öregem, nem beszélünk. — Nem — mosolyodott el Ada, s nagy kínnal beletornászta magát a szűk fekete cső-farmerba. — Kész, vége. Most nyugi, és majd szólok, ha kész a vacsora. Addig is nem akarsz egy teát? — Kösz. Ada vigyorgott, kikacsázott a szobából, s Myra az ágyon megint csak magára maradt. Szegény Ada, k. .. a nővére. Kész szerencsétlenség, hogy meghívott, mondja majd az öreglány, az, biztos. És fáj a szive az anyjáért, Adóért, azt utca valamennyi asszonyáért. Tommyért. Szegény Tommy. Több nem telt a bátorságából. Tőle és a szerelméből. Tőle és a szeret lékjéből. Én is meghaltam, gondolta, mikor Tommy meghúzta a ravaszt. Szegény Tommy. Fájt a szíve mindnyájukért. Adie szeretne boldog lenni, gondolta. Ö meg azt szeretné, ho Adie boldog lenne, most Adienak tehát meg kell kapnia azt az atlaszselyem kisestélyit, ajándékba, tőle, amire vágyik. Azt a nyolc guínea-t játszva megkeresheti. GÖNCZ ÁRPÁD fordítása CEUJ
