Nő, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-02-27 / 9. szám
— Ha harmincöt éves szabadságunkat méltón akarjuk megünnepelni — mondta Alexius Balay, a jnb alelnöke —, azt munkával ünnepeljük. Ha eredményeinket vesszük számba, talán jobb arra összpontosítanunk, ami még megoldandó feladatunk, mintsem csak a szép eredmények, sikerek felsorolása. A megemlékezések célja sosem lehet a megelégedés, aktivitásunk elringatása. Sokat tettünk a három és fél évtized alatt, de a jövőben még több lesz a munkánk, még összetettebbek lesznek feladataink. Törődjünk többet tehát már most apró, kis bajainkkal, nehogy kínzó problémákká nőjenek. Má vagyunk olyan erősek, hogy építő önkritikánk egyre keményebben fogalmazódjon meg. „...átélni minden szót. r ' és bejárni minden tájat“ Köd van, sűrű köd. Csak érezzük, sejtjük a várakat. Falaik, romjaik testetlen idézik a történelmet. Mélyen benne járunk. A várépítő Forgách-lvánka családot, Rákóczi kurucait, az 1652-ben vívott törökverő csata negyvennyolc halottját, köztük a négy Eszterházyt idézzük. Gímes (Jelenec), Nitra, Körtvélyes (Hrusov) Szomorúvár (Smutny hrad), Feketevár (Cierny hrad). Sűrűsödő köd. Komor gondolatokkal pásztázzuk a múltat. 1920, Verebély (Vráble) környéke. Az általános sztrájkot a csendőrök akarták megtörni. Két évvel később Mocsonokon egy mezőgazdasági sztrájk alkalmával csendőrgolyó végzett Michal Sládecka munkással, nevét ma a falu viseli: Sládeckovce. Nyitrakereskény (Krskany), 1928: sztrájk, három halott. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején a Nyitra-vidék hegyei nyújtottak megfelelő terepet a partizánmozgalomnak. Skycov falu 266 háza pusztult el a bosszúálló német fasiszták tombolása alatt. Nem ritkul a fájdalom! ■- Mire büszke? — kérdezzük Fica Kálmánt, a nagycétényi (Vel'ky Cetín) hnb elnökét.- Olyan egészséges gyerekeket viszek a sorozásra, mint senki más. Erősek, fél fejjel magasabbak a többinél. öröm rájuk nézni. Egészségügyi központunk van. Négy falu tartozik még hozzá. Korszerű, jól felszerelt. Az óvodát nemrég adtuk át, minden gyereket el tudunk helyezni benne. Most az iskolai étkezdét építjük, hogy a gyerekeknek ne kelljen a kocsmában ebédelni, mert az ugye mégsem nekik való. A kultúrában is szép eredményeink vannak. Egy házra másfél televízió, egy autó jut. Na meg átlagban hét-nyolc könyv. Egy autóbusz-megállóval odébb a falutól a szőlőhegy. Hatszóztíz háza van a falunak, ötszáznegyven hajioka a hegynek. Délután már megindul az áradat a szőlőbe. Ki kerékpáron, ki gyalog, demizsonnal, üveggel megrakottan. Nehéz volna meghatározni, hol élnek.- Két könyvtárunk is van. Most inkább az iskolai működik, mert a népkönyvtárt áthelyeztük ide, a helyi nemzeti bizottság épületébe. Ez meg két szoba, leválasztva egy családi házból. Ide most kevesebben járnak, mint az iskolaiba, bár azelőtt ebbe is főleg iskolások jártak. Biztosan ők visznek a felnőtteknek is könyveket. Nálunk a szőlészet a kedvenc olvasmány, de - gondolom - más is van a könyvtárban. A vezetője könyvtárosi szakot végzett, munkahelyén, a mezőgazdasági főiskolán is könyvtárat vezet. Évente kétezer koronát kap könyvvásárlásra, a brosúrákat ingyen kapjuk. Kultúrháza nincs a falunak. Soha nem is volt. A fiatalok a szomszéd (kis) falvakba járnak moziba, színházba, bálba, vagy otthon — kocsmába. A női éneklőcsoport - ha fellép - a futballpályán, vagy a szövetkezet melletti téren szórakoztatja a közönséget.- Az emberek szeretnek Cétényben élni. Ide köti őket az a lehetőség, hogy falun élhetnek, a szőlők, a gyümölcsös. Jövőre három utcát nyitunk száztíz telekkel. Épül, szépül a falu. Vendégszerető nép lakja, s van is hol fogadni a vendégeket. Maguknak is azt aján(TÖZSÉR ÁRPÁD) lom, jöjjenek velem a hajiokomba, mert olyat még biztos nem láttak. Látni a falut „alulról", a pincéből. A köd a szőlőhegyről ereszkedik a falura. Történelmet járó gondolatok . . . Nemcsak a felsőelefánti (Horné Lefantovce) kolostor idézi Ányos Pált, a nyitrai gimnázium — melynek padlásán a Jókai-kódexet találták - Táncsics Mihályt, Forbáth Imrét és a verebélyi tanítóként induló Major Istvánt, aki Dél-Szlovákia munkásmozgalmának irányítója lett. Kodály Zoltán útjai százszor íródtak le, ezerszeresen kötnek. Latikáné Fazekas Erzsébet még így nőtt, Tóth Mária ma is népviseletet hord. Olyat, amilyenben a televízióban is szerepelt a lédeci (Ladice) menyecskekórussal. A lédeci szélső ház a négylakásos tanítóház. Akkora, mint egy módosabb porta, vagy rangosabb hajlok. Jókai Mária innét utazik naponta a Gimesi Magyar tanítási Nyelvű Alapiskolába. — Járásunkban — ujjain számolja — tizenegy éneklőcsoport, tíz folklórcsoport (népszokásokat felelevenítő), két citerazenekar, két tánccsoport, két gyermekfolklórcsoport van. Huszonnégy magyarlakta falut tartanak még nyilván. A számok a mi esetünkben keveset mondanak. Vannak falvak, mint Vicsápapáti (Vycap-Opatovce), amit egyértelműen szlovák közösség lakta falunak tartunk, évek óta magyar iskola sincs a faluban, a műkedvelő előadások mégis magyarul folynak. Aztán megint az ujján számol: — Kilenc magyar tanítási nyelvű alapiskola működik a járásban. Ebből kettő megszűnőben, néhány központosítással más iskolával egyesült. Azokban már csak húsz-huszonöt gyerek látogatta az alapiskolát. A legnagyobb, a cétényi alapiskola, a nyitrai pedagógiai fakultás magyar tagozatának gyakorlóiskolája. Persze Cétényben is van szlovák iskola, ha jól tudom, — tizenkét gyerek látogatja. Hagyományőrzés? Megtartó erejében jó lenne hinni. Én már húsz éve végzem dolgomat. . . ■ A szerencse kegyeltjei akkor mennek Nyitrára, amikor ott a Tavaszi szél... járási döntője van. — Ne feszegessük a múltat, legalábbis az enyémet ne. Röntgenlaboráns vagyok, legyen ennyi elég. A kálazi (Klasov) amatőr színjátszócsoportban kezdtem, most a folklórcsoport vezetése szakadt rám. Úgy mondom, mintha nem csinálnám szívesen, pedig ez nem igaz. Csak éppen szakmailag nem vagyok úgy felkészülve, ahogy magam is elvárom másoktól és magamtól. De nincs kiút. A faluban ugyan még van magyar tanítási nyelvű iskola, de a pedagógusok Nyitráról utaznak hozzánk, s haza úgy sietnek, hogy néha a gyerekeket lökik félre az útjukból. Száraz Ferenccel és a kálazi folklórcsoport három fiatal tagjával didergőnk az alsóahai (Dolny Óhaj) — közigazgatásilag Verebélyhez tartozik - kultúrház pincéjében. Beszélgetésünk frázismentes. Galaba Mónika óvónő: „Megtartó erőről nehéz beszélni, én inkább családi hagyományt emlegetnék. Édesapámék a színjátszócsoportban is voltak, a mi folklórcsoportunknak sem csupán passzív szemlélői. Sajnos a diszkó, ha más faluban van is, jobban vonzza C0> a fiatalokat, mint a népzene, népi kultúránk. A megtartó erőnek pedig éppen ott kellene mutatkoznia, hogy a jövő nemzedéke mit vall magáénak az évszázadok hagyományaiból, népi kultúránkból, amiből táplálkozik, amire épül európai rangú irodalmunk, színJsáz- és fiiaiművészetünk, zenei műveltségünk." — Talán ha lenne kultúrházunk, szívderítőbben fogalmazhatnánk. Gondunk nem egyedi. A járási döntőn szereplő csoportok nagyobb része dolgozik olyan viszonyok között, mint mi. Persze nem biztos, hogy a kultúrház megoldaná az alapvető kérdéseket. Mert ifjúsági klubja van a falunak, de — enyhén fogalmazva — nem örvend a legjobb hírnek. S még így is többen lelik örömüket a kocsmázásban. Kauszek Magdaléna segélykérőn néz Tóth Máriára. — Fiatalok vagyunk mi is, sokszor kérdik, miért kerüljük el az ifjúsági klub tájékát. Aki nem szokta, nem is értheti, hogy valaki bor nélkül is kapaszkodhat népdalba. Azt azért el kell mondani, hogy fellépéseink iránt van érdeklődés, olykor meg kell ismételni műsorunkat. Él még az emberekben a kultúra igénye. Alig tudnak közlekedni a csoportok, szólóénekesek. A falakat támasztó nézők ötvenen-hatvanan lehetnek, sokan kint rekedtek. Az est egyik legélvezetesebb előadásán az alsóbodokiak (Bodok) aratási szokásokat elevenítenek fel. A megcsúszó kaszáslegény víg kacajra deríti a közönséget. Tánc-, folklór- és éneklőcsoportok váltogatják egymást. A szólóénekes halk dalát csöndes moraj kíséri. Mellettünk egy bácsi is ráhümmög tökmagot ropogtatva. Szép. Fica Kálmán, a Nagycétényi Helyi Nemzeti Bizottság elnöke A pogrányiak (Pohranice) - két szólóénekessel, egy éneklőcsoporttal és egy folklórösszeóllítással léptek fel. Garay Eleonóra, a Csemadok helyi szervezetének elnöknöje nem kis büszkeséggel mondja, hogy mindezt ők is megfelelő próbalehetőségek nélkül érték el, s ráadásul pedagógushiányban szenvednek. „Csak Révész tanító néni marad ott segíteni, ha megkérjük. Azért nem panaszkodom, mert a falu készségesen támogat bennünket. Mi tulajdonképpen az összes tömegszervezet csoportja vagyunk. Annak a nevében lépünk fel, amelyiknek éppen szüksége van ránk." Szomolányi Ilona a társvezető. Hogyisne, hiszen ő a folklórkincstár a faluban. — Otthoni dalestekkel kezdődött. Először csak a család, aztán a szomszédok, később mások is eljöttek. Most itt tartunk. Én meg úgy vagyok, hogy az egész falut megtanítanám énekelni. Aztán még elmondja, hogy ő vigyáz az unokákra. Az éneklés szeretetét már sikerült beléjük nevelni. A legkisebb is fújja már. — Kafkának hívjuk, aztán van az a nóta, hogy „Necfaleko od Trencína". Azt hiszi, róla szól, de hát nem az a lényeg, fontos, hogy énekel. ■ — Néprajzi hagyomány? A vaskapu már jellemzőbb falvainkra — idéződnek Jókai Mária szavai. — Talán a városi életformát próbáljuk utánozni azzal, hogy
