Nő, 1979 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-07 / 6. szám
JiViiidient az emberért"' a dunaszerdahelyi járásban A gyermekek iskola előtti és iskolán kívüli nevelésének biztosítósával összefüggő feladatok évről évre igényesebbek. Teljesítésük érdekében és azt a célt követve, hogy minél több nónek-anyának nyújtsunk lehetőséget munkavállalásra népgazdaságunk különböző ágazataiban, a mozgalmon keresztül olyan megfelelő formákat és módszereket kellett találni, amelyek révén a kitűzött célokat megvalósíthatjuk. Az 1977/78-as időszakban e téren a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban a következő eredményeket értük el: Az aránylag széles körű építkezés, a beruházások keretében a ,Z" akcióban, de újjáépítés formájában is lényeges javulást eredményezett az óvodák szakaszán, ami a helyiségek és férőhelyek számát illeti. A járásban 4 új óvoda létesült, kettő Somorján (Samorín), egy-egy átépítéssel Cséfalván (Cechová) és Novy Trhban. További 14 óvodát, már meglevőket, jobb, célszerűbb épületbe helyezték át, többek között Csallóközkürtön (Ohrady), Sárosfán (Blatná n/Ostrove), Padányban (Padán), Albáron (Dolny Bar), Üszoron (Kvetoslavov) stb. Hegyétén (Kútniky), lányokon (Janíky), Olgyán (Oldza), Izsapon (Izop) és két dunaszerdahelyi utcában, a Gorkij és a Jesensky utcában pedig rekonstrukcióval nyertek megfelelő helyiségeket. üzemi óvodákat ebben az időszakban nem építettek, de az elkövetkező években három vállalat, a Juhocukor, az Elektrosvit és az Agrofrigor tervében szerepel üzemi óvoda építése. A földművesszövetkezetek közül öt — Felbáron (Horny Bár), Nagylégen (Lehnice), Ekecsen (Okoc), Dvorníky n O. és Alistálon (Hrobonovo) — nyújtott pénzbeli támogatást új óvoda felépítéséhez. Hangsúlyozottan ki kell emelnünk a nők aktivitását, főleg azokban a községekben, ahol az óvoda és más létesítmények építése a ,Z" akció keretében folyt, vagy ahol átépítésről régebbi épület tatarozásáról volt szó. Az asszonyok nemcsak az építkezéseken dolgoztak társadalmi munkáiban, hanem részt vettek a nagytakarításban, benn is, az épület körül is, ók helyezték el a bútorokat, varrták a függönyöket, rendezték el a játékokat. Ami az iskolán kívüli gyermekgondozási létesítményeket illeti, 16-tal növekedett a napközik száma, vagyis további 480 gyermekről tudnak gondoskodni a tanítási időn túl is, amíg édesanyjuk dolgozik. S amit külön ki kell emelnünk, a csaknem ötszáz új férőhely nem igényelt nagyobb befektetést, mert Dunaszerdahelyen egy kiürült könyvtárhelyiséget rendeztek be erre a célra. Alistálon két iskola összevonása révén szabadult föl hely és így tovább. Rendkívül fontos az iskolás gyermekek étkeztetése. E téren is jó eredményt értünk el: év közben 542 új tanulót tudtunk bevonni az iskolai étkeztetésbe. Részben úgy, hogy ahol a kapacitás engedte, ott minden tanuló ellátását biztosították, részben úgy, hogy megszervezték az ételhordóst a nagyobb kapacitású, egész nap üzemelő óvodákból vagy iskolákból. Ilyen megoldással éltek Patason (Pastuchy), Dunatőkésen (Dun. Klatov), Dunaeperjesen (Jahodná) a régi éttermet újították föl, Csilizradványon (öl. Radvan) viszont új éttermet építettek. A mozgalom keretében nagyon pozitívan értékeljük az új sportpályák, játszóterek építését. A nagylégi, várkonyi (Vrokún), bakai (Baka), Csallóközcsütörtöki (Stvrtok n/O.) kilencéves iskola és a Dunaszerdahelyen is a Vajansky utcai és a Május 1. téri iskola mellett új sportjátszótereket létesítettek. Másutt, mint Nyárasdon (ТороГт'ку), Dióspatonyban (Orech. Potón) és Csallóközcsütörtökön új tornaterem épült. Járásunkban külön gondot fordítanak a tanulóifjúság síkiképzésére. Az elmúlt iskolaévben 25 iskolából 945 tanuló vett részt sítanfolyamon. Annak ellenére, hogy a tejakció nem mentes a nehézségektől (sokszor csöpögnek a zacskók, az üvegekben télen befagy a tej), mégis elégedetten szólhatunk róla: 33 iskolában 3111 tanuló kap tejet tízóraira, tehát az iskolások 21 százaléka. A felmérés szerint egyes iskolákban a gyermekeknek több mint 50 százaléka reggelizik otthon tejet és tejtermékeket, így aránylag egészségesnek mondhatjuk gyermekeink reggeli-tízórai ellátását. Amint e rövid áttekintésből is kitűnik — a tejakció visszhangra és megértésre talált községeinkben, iskoláinkban. A jó tapasztalatokkal rendelkező »Mindent az emberért" mozgalom a jövőben még inkább azon lesz, hogy ezt népszerűsítse. A járás kereskedelmi hálózatában (szövetkezeti és állami boltok) összesen 2362-en dolgoznak. ebből 1951 a nő, ami a kereskedelmi alkalmazottak 82,5 százalékát teszi ki. A kereskedelem szakaszán a szocialista munkaverseny és a munkakezdeményezés egyéb formái azt a célt követték, hogy biztosítsák a kiskereskedelmi áruforgalmat, a vásárló védelmét, a nyújtott szolgáltatások színvonalának emelését, az árusítás kulturáltságát, a biztonsági és a higiéniai előírások betartását, a társadalmi munkát és hasonlókat. A vállalaton belüli szocialista munkoversenybe, ,A magasabb hatékonyságért és a kereskedelemben végzett minden munka jobb minőségéért" jelszó értelmében, valamint a jelentős események tiszteletére 55 szocialista brigádból 479 nő kapcsolódott be. összesen 252 kollektív és 133 egyéni szocialista kötelezettségvállalást tettek. A kereskedelmi szervezetek komplex programot dolgoztak ki a dolgokról, főleg a dolgozó nőkről való gondoskodás terén. Ezeknek fő pontjai a jobb munkakörülmények megteremtése, az üzemi étkeztetés, a szükséges szociális berendezések, az egészségügyi ellátás biztosítása, az utóbbinál főleg a dolgozók fürdői gyógykezelését és üdültetését illetően. A kereskedelem anyagi-műszaki bázisának fokozatos javításával az üzemegységekben javultok a munkakörülmények, ami általában visszatükröződik a nyújtott szolgáltatások minőségében. Dunaszerdahely új üzlethózában új szolgáltatásokat vezettek be: szabászati szolgáltatást, varrógép-javítást, a mechanikus játékszerek javítását és kozmetikai kezelést. A jelenlegi ötéves terv kezdetétől a járásban összesen 34 üzlethelyiséget adtak át rendeltetésének, ami azt jelenti, hogy az árusítótér összesen 4878 négyzetméterrel növekedett, a vendéglői férőhelyek száma pedig 900-al lett több. Mindennek összértéke pénzben kifejezve 44 885 korona. Hogy lerövidítsük az ételek elkészítésének idejét, 1977-ben a félkész ételeket árusító boltok hálózata kibővült a bősi (Gabcíkovo) bolttal. Jelenleg járásunkban négy félkész ételeket árusító bolt működik. A dunaszerdahelyiben bevezették ezeknek az ételeknek a teljes elkészítését is, és 10 féle új félkész étellel bővült a választék. Ezek részben a bratislavai húsfeldolgozóipar, a dunaszerdahelyi Nyugat-szlovákiai Sütödék és az ugyancsak dunaszerdahelyi ZHZ termékei. A helyi gazdálkodás szolgáltatásainak szakaszán újakkal bővültek a járás kommunális szolgáltatásai, mégpedig: gyorstisztító létesült Mihályién (Michal n/O.) kozmetika, pedikür, metalizáció és virágtartók készítése, továbbá tetőszigetelés Somorján. De a kommunális szolgáltatások egyetlen üzeme sem végez még 5 napon belüli, felár nélküli gyermekruha tisztítást. Nincs takarító szolgálat és mosoda, s érdeklődés hiányában megszüntették a pelenkaszolgálatot. Mindhárom kommunális szolgáltatási vállalat végez helybeni szőnyegtisztítást (lakásban) — a járás 4 ilyen üzeme összesen 1138 megrendelésnek tett eleget. A munka- és életkörnyezet szépítése, kultiváltságának emelése terén a járás üzemei és szervezetei az 1977 —78-as évre tett kötelezettségvállalásainak értéke 1 327 000 korona. Ebbe beletartozik a munkahelyek csinosítása, az épületek körüli térségek rendben tartása, füvesítése, beültetése virágágyásokkal, bokrokkal, fákkal. Ezeket a munkálatokat szoros együttműködésben végzik a helyi és a városi nemzeti bizottságokkal. A közterekről, parkokról, járdákról zöldövezetekről a helyi és városi nemzeti bizottságok gondoskodnak a ,Z" akció keretében (beruházások nélkül), a lakosság elsősorban a nők segítségével, a »Mindent az emberért" mozgalomban. Értéke 1 722 720 korona. Az üzem előtti parkosítás értéke 120 000, ö földművesszövetkezet és az állami gazdaság előtti térség rendbehozása 782 000, a lakótelepeken elvégzett parkosítás értéke 804 000 korona. A lépcsőházak, erkélyek szépítése 6000, illetve 10 720 korona értéket képvisel, összesen 5617 négyzetméternyi járdát hoztak rendbe, 800 173 négyzetméternyi területet parkosítottak, és 7561 díszcserjét, bokrot ültettek el. Járásunkban a legjobbak közé tartozik Sárosfa, ahol mindenfajta társadalmi munkában, akár a »Mindent az emberért" mozgalomban, akár a választási program teljesítésében elsősorban a nők jeleskednek. Hatékony segítséget nyújtottak a kétosztólyos óvoda építésénél is, amely fél évvel a határidő előtt elkészült. Szép eredményeket mutathatnak fel a közterek gondozásában is, olyannyira, hogy a község igen jó helyezést ért el a nemzeti bizottságok szocialista versenyében is. Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a »Mindent az emberért" mozgalom már gyökeret vert városaink és községeink életében, s az eddigi eredmények alapján feltételezhető, hogy a lakosság még hatékonyabb segítséget fog nyújtani mind az iskoláskor előtti gyermekgondozási intézmények létesítésében, mind a szolgáltatások bővítésében, nemkülönben az élet- és munkokörnyezet védelmében. ANNA FERENCEIOVA, a jnb alelnöke, az SZNSZ Dunaszerdahelyi Járási Bizottsága politikai-nevelő szakbizottságának elnöke NOj 9