Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-21 / 38. szám
CSAKY MARGIT, a dunaszerdahelyi Tesla munkásnője — Amióta ax üzemben lapterjesztés folyik, többször beszélgettünk az elolvasott írásokról. Bevallom, hogy nem mimdegyikikel értettünk egyet s nem is mindegyiket értettük. Én azért olvasok, hogy tudjak ezt-azt ami a világban, az országban vagy ha innen írják, a járásban történik. Nagyon rossz az, ha ilyenkor valamit nem értek meg, mert olyan stílusban írták. Én elsősorban tanulni szeretnék az újságokból. Rendszeresen olvasom az Új Szót, a Nőt, a Hétét. Leginkább az életből kiragadott dolgokat szeretem, az emberi hangú írásokat. Sokszor elgondolkodom egyegy riporton. Mit akart ezzel elmondani az újságíró? Miért írta meg? Milyen oka volt, ha nekem, olvasónak nem tetszik, érthetetlen? Főleg okkor van ez így, ha egymás között beszélgetünk róla. A Nőben olvasom a Családi kört. Tudom, hogy a lapnak a kérdésére felelek, éppen ezért ne vegye senki hízelgésnek. Jó ez a Családi kör, csupán egy két dolgot mondanék, amit egymás között mór többször megbeszéltünk. Kevés rá a két oldal. Tudom, hogy a lap tizenhot oldalas, nagyon vékony, néha válaszolnak a Négyszemköztben olyan problémákra, amely általában minden nőt érint. Jó lenne, ha ezekről talán nevek nélkül, de egy riport is íródna. Szükségünk van rá, hogy eligazodjunk dolgainkban, s ebben legtöbbször az újságok segítenék. Tapasztalatból tudom, hogy amióta idehozzuk a sajtót a műhelybe, itt osztjuk szét, megnőtt az érdeklődés iránta. A buszban beszédtéma egy-egy írás, véleményt mondanak oz emberek, gondolkodnak, felhasználják a tanulságot. Ettől többet mi csak az őszinteséggel kopnánk, azzal ha minden gondról bajról ugyanúgy olyashatnánk, mint a jó dolgokról. Van min javítani, de erről csak úgy lehet, ha meg is írják. A gyermeknevelésben nagyon sok jó tonócsot kaptam már az újságoktól. A pedagógus, orvos, pszichiáter írta cikkek sokszor a családon belül felmerülő kérdésekre is feleletet adnok. A Barátnőből elsőként a Bizalmas beszélgetéseket olvasom, majd a kertészkedőknek, állattenyésztőknek nyújtott szaktanácsok kerülnek sorra. Mert én is kertészkedem, háziállatokat tartok, szükségem van a szaktanácsra, intelemre, figyelmeztetésre; mit lehet jobbam, ésszerűbben elvégezni. A képes újságokat elrakom. A kézimunka-leírásokhoz, receptekhez időnként visszatérek. Minden számban van volami, amiről úgy gondolom, egyszer hasznát vehetem. Ha másnak nem, évek múlva lányaimnak nyújt majd szórakozást. PÁLL LAJOSNÉ, almási (Jablonov nad Turnou) szövetkezeti dolgozó Nekünk, falusi asszonyoknak, alak tavasztól őszig naponta a határban vagyunk, kevés idő jut olvasásra. Ez persze még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem olvasunk. Az Új Szó-t addig nézem át, amíg ebédelek. A híreket átfutom, ha olyan terjedelmesebb írás is van benne, ami érdekel, azt meghagyom estére. Munka után, lefekvés előtt veszem kezembe a Nőt, a Barátnőt — ezek nyugodtabb olvasást, nagyobb figyelmet igényelnek. A férjem gyakran megveszi a Hétét is. Amikor a mezőn, kertben sok a munka, összegyűlik az olvasnivaló. De a legközelebbi esős délutánon előszedem az elrakott újságokat, mert egy cikk se maradhat bennük olvasatlarvul... Kapálás, szénagyűjtés közben a munkatársakkal megvitatunk egy-egy írást Most például nagyon sokszor szóba jön a Nőből a halottlátó asszony. Van aki elhiszi, van aki elítéli az ilyesmit. Mindenesetre vitatkozásra ösztönöz. A receptek, kézimunkák is közös témák; aki kipróbálja, felhívja a többiek figyelmét, érdemes-e elkészíteni. Én több mint húsz éve olvasom a Nőt. Lánykoromban az énekesek, színészek, divat érdekelt berme. Ma már ez о lányom olvasmánya... Később az egészségvédelem, gyermeknevelés tanácsaira volt szükségem. Ma is ezeket ölvasom ei legelőször. Az említett újságokon kívül még mást is hoz a postás. A lányom a Tábortüzet, Druzbát, PrioteTt fizeti elő. A fiam a Kisépítőt, a Vcielkát járatja. Mindenkinek megvan a maga „kedvence”. Negyedévenként, amikor fizetni keli értük', összegyűlik az ára, de a tanulságot, szórakozást, amit az újságok nyújtanak, nem lehet pénzben kifejezni. RACZEMBERGER ISTVANNÉ, háziasszony, Körtvélyes (Hrusov) Nekem az újságok jelentik a kapcsolatot a külvilággal. Tizenöt évvel ezelőtt Mogyarorszáigról jöttem férjhez Körivélyesre. Azóta háziasszony vagyak, három gyermeket nevelek. Újságok nélkül nehezen tudnám elviselni a négy fal közé szorított életet. De az újságok elhozzák hozzám a hírt nemcsak a szlovákiai eseményekről, hanem Magyarországról is. Rendszeresen olvasom a Nők Lapját, ha Rozsnyón (Roznava) járok, megveszem a Népszabadságot is. Az Új Szót naponta hozza a postás. A Nő, Borátnő, Fürge ujjak családtag nálunk. Ha megjönnek, alig tudom befejezni a munkát, sietek leülni melléjük. Engem minden érdekel, omi bennük van; hogyan dolgoznak a földeken, milyen problémákkal küzdenek a gyárakban. Néha közéjük képzelem magam, elgondolom, én hogyan csinálnám, ha közöttük lehetnék... — Egy-egy cikk elolvasása után elfog az irigység; milyen jó nekik, megértő kollektívában dolgoznak, fcitűnő_ eredményeket érnek el, megérdemelt kitüntetéseket kapnak. Bárcsak én is munkába állhatnék. . ■ STECKLER BORBÁLA, a Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat Dunaszerdahelyi Üzemének közgazdásza — Mindenki számára ismert dolgokkal kezdem. A napilapokat a naprakész hírekért, fontos politikai információkért olvasom. A hetilapokat, s itt elsősorban a csehszlovákiai magyarok két hetilapjára, a Nőre és a Hétre gondolok, az életünk mélyebb megismeréséért. A folyóiratokat önmagom fejlesztéséért. Természetesen rádiózok is, tévézni már kevesebbet szoktam, sok időt elrabol az emberektől, nem jut olvasásra. Több objektivitást várnék, mélyebb, részletesebb és teljes feltárását a dolognak. Nem elég csak a tényt leírni, a felszínt megközelíteni. Ha valamelyik újságíró eljön az üzembe, ne tőlem kérje csak az adatokat a riport megírásához, mert én csak a számokat tudom elébe rakni. Ezek mögött munka van, emberek, verejték, emberi értékek vagy gyengeségek, egy közösség mindennapjai. A szocialista brigád nemcsak az üzemben az, a kiváló dolgozó sem csak itt él; szeretnék egyszer már erről is úgy olvasni, hogy ne hasson felmagasztalásnak. Az emberi dolgok az officiaíitás alatt sokszor elvesznek. Pártfunkcionóriusként tapasztalom, hogy az emberek igénylik a nyílt, őszinte szót. Nem szabad elfelejteni, hogy mi is éljük az életünket, látunk, tapasztalunk, mérlegelünk, s ezután a sajtóból érkező hamis hangot, a hibák takargatását hamar megérezzük. Eljönnek hozzánk újságírók, őszintén elbeszélgetünk, becsületesen véleményt mondunk mindenről, aztán kijön a lapban a riport, s a tények felét kihagyták. Az igazsághoz nemcsak a sikerek tartoznak, hanem a hibák, a tévedések is. Nincs miért szégyenkeznünk, a harminc év alatt elvégzett munka a miénk, így a hibákat is mi követtük ét, amiért a felelősséget is vállaljuk, őszintébben kellene írni a nemzetiségi sajtóban. A horminc év eredményeiben benne az itt élő magyarok munkája is, a törvények adottak iskolaügyünk fenntartásához, kultúránk ápolásához. Jó volna tudni, hogy Dél-Szlovákiában hogyan élnek, élhetnek ezekkel a jogaikkal az emberek. Meg kell magyarázni a jogokat, az adott lehetőségekről őszintén írni. Én ezt várom a sajtótól. GY. R., negyedikes egyetemista Az albérleti szobában két kis szekrény, heverő, ágyneműtartó, asztal, szék. A szürkére koptatott szőnyegen könyvek, folyóiratok, újságok halmaza. — Nem vihetek mindent haza, ezeknek a legnagyobb részére irt van szükségem, ha valaminek utána akarok nézni, nem szaladhatok kétszáz kilométert. A tankönyveket, főiskolai jegyzeteket a szekrényben tartom. A lexikonokat az ágy mellett. Leggyakrabban azokat forgatom. Szépirodalomra kevés időm jut, ha a szakmában nem akarok lemaradni, minden szakfolyóiratot át kell böngésznem. Valahogy ez a helyzet a kulturális t ol apókkal is. Mindennapos vendég vagyok a lapárusnál, iá egyszer egy héten nem megyek, félreteszik, amit váiárolni szoktam. Az Új Szót mindig megveszem, tele/izióm, rádióm természetesen nincs, ar ösztöndíjból nem futja, így ebből kísérem figyelemmel a kül- és belpolitikai eseményeket, sőt a hazai kulturális eseményeket is. A magyarországi lapok közül az Új Tükört, a Nők Lapját, a Kortársat a Rakétát, az Ifjúsági Magazint vásárolom, de mintha csökkenne a színvonaluk. A hazai lapok? A Hét szüleimnek jár, otthon lapozom át. Az Irodalmi Szemléhez ritkán jutok hozzá, mert keveset kapnak a „bódéban”, de ha egy mód van ró, azt is megveszem. A Nőt is vásárolgatom, több, kevesebb rendszerességgel. Egy-egy jó riportot. Családi kört szívesen elolvasok, de. — Elmosolyodik kérdő tekintetemre. — Hogy a de mit takar? Úgy érzem — igaz, nem vagyok hozzáértő, csak egy a sok olvasó közül, de — egyenletesebb is lehetne lapjaink színvonala. Ezekben az újságokban mindig csak egy, legföljebb két jó, valóban színvonalas írás akad, amely megállná a helyét bármelyik magyarországi lapban. S mintha nem minden újságírót mérnének ugyanazzal a mércével. .. Egyazon lapban is olvasok két embertől olyan írásokat, hogy azon töprengek, hogy kerülhetett ilyen helyre az egyik, о másik. Nem akarok neveket említeni, mert senkit sem óhajtok megszégyeníteni, vagy agyondícsérni. Van, akiről úgy gondolom, nem tud két épkézláb magyar mondatot kinyögmi, mert amit leír, elszomorító. S van, aki szépen, hű gyermekként bánik anyanyelvével. De most már ne haragudjon, elmaradt egy vizsgám szeptemberre, tanulnom kell. A nevemet, kérem ne közöljék, még leütnek valamelyik sarkon! — int búcsúzóul, meggyújtja az olvasólámpát, az egyik halmazról leemel két könyvet. NAGY ERZSÉBET, bérelszámoló, Somorja (Samorin) A falun élő, dolgozó hivatalnoknak igen sok az „egyforma” napja. Sokszor még a nyári szabadság sem oldja fel az egyhangúságot. Még jó, hogy vannak hű barátaim, akik révén mégiscsak érzem a gyorsuló idő tempóját, a kor minden gondját, örömét, amiben élek, ha általában távol is a „szenzációktól“. Barátaim? A könyvek, az újságok. Rendszeresen mindkettő, de az újságokkal naponta keW „randevúznom“. Hosszú évek óta járatom a Nőt, az Új Szót, a Hétét, az Új Ifjúságot. A Nők Lapja, az Új Tükör, Magyar Ifjúság, Film, színház, muzsika, RTV, Rakéta minden számát megveszem... Anyagilag kicsit megterhelő, de megszoktam, és inkább másról mondok ie. Mindegyik újságot szeretem, mert mindben találok olyan írásokat, amelyeket érdemes elolvasni. Igaz, a hazai lapok közelebb állnak hozzám, főként a riporttémáikkal. Legjobban azokat szeretem, ahol az ember — a kisember — küzdelme, életcsatája érezhető. Szeretem az őszinte, egyszerű szavakat, mert annak hitelét érzem. Szeretem a csattanót befejezéseket és a nyitva hagyott kérdéseket, még akkor is, ha utána nem tudok elaludni, vagy nézeteltérésem támad a férjemmel, aki szintén sokat Olvas. Az amkétokat is szeretem, ahol közös fórumon fejezhetik ki az olvasók nézeteiket, vitázhatnak, helyet kapnak az ellenérvek is. A hetilapokból nekem nem hiányoznak az aktuális hírek, mivel ezt leggyorsabban megkapjuk a tévéből, a rádióból. Annál inkább hiányoznak oz útleírások. Ma mindenki utazik, vagy szeretne utazni. Elérhető távolságokba, baráti népek országába. Egy-egy szubjektív útleírás, élménybeszámoló legalább arra jó, hogy közelebb hozzuk a célunkat, növelje előbb várakozásaink, majd pedig az emlékeink szépségét. S mit kívánok a sajtótól? Azt amit minden más közszükségleti cikktől: olcsón sokat, hasznosat, jót, szépet, időszerűt. Különösen ez utóbbit.
