Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-22 / 47. szám

— Jót tesz az angyalföldi levegő, Feri bátyám, és még mit tenne a szabadság szele! Barczolosné pogácsát tett az asz­talra: — ülj le, Mihály, és kóstold meg a süttömet. — Maradok szívesen, Erzsiké né­ni, de előbb megmondanám, mi járatban lennék — s elmesélte, mi történt az utóbbi napokban. A házigazda lehajtotta fehérlő üstökét: — Sajnálom őket, de mit tehe­tünk értük, gyengék vagyunk... Én is szocialista vagyok. Vöröskatona voltam, de nekem épp elég volt a lecke, amit a fehérektől kaptam. Elmondtam nemegyszer, mit csinál­tak velem a britanniás tisztek meg a siófoki pribékek. Mihály megfontoltan válaszolt: — Ma is kell valaki a gátra. Nincs fegyverszünet. A harc tovább folyik. Megértem az idősebbeket, el­fáradtak. Nyugalomra vágynak. Elég a mindennapi kenyérért megharcol­ni. De azért annyit megtehetnek, hogy egyszer, egyszer segítenek. — Miben? — Most például szállás kellene Néhány éjszakára. — Neked? — Én átadom az ágyamat! szólt közbe csendesen Ilonka. — Persze, hogy nálunk alhatszl — bökte oda ingerülten, szinte kiált­va az apa —, de nincs ez rendjén. Barczolosné a vendég elé tolta a pogácsástálat: — Nem jól élsz, te Misi fiam. Börtön, bujkálás. Igaza van anyád­nak, nem a magunkfajta embernek való a politiko. Hagynád a fenébe. Megházasodnál, dolgos feleséged lenne, helyre kis családod. Ilonka közben a varrógéphez ült. Ráhajolt, és sebesen hajtotta. So­ványka háta belegörbült, ujjai ügye­sen igazították az anyagot a masina tűje alá. A világért nem nézett volna fel, mintha csupán a leányka­­köténykék érdekelnék. A megrende­lés, melyet holnapra kell szállítania. Mihály végül is Barczaloséknál maradt. Ilonka puha ágyat vetett a díványon, saját fekhelyén, ő az ócs­ka tábori ágyon a mamával aludt. Feri bácsi о konyhában, vigyázva a család és az üldözött vendég álmát, mint újra szolgálatba lépett veterán vöröskatona. A felesége nem is bánta: úgyis horkol az öreg. Ilonka alig hunyta le a szemét, forgolódni sem mert, sóhaját is magába fojtotta. Arra a délutánra gondolt, amikor összebújt Mihállyal a vicilakás uraságoktól származó pamlogán. Ha még egy­szer úgy lenne! Ha úgy lehetne, s utána mindig, örökké Mihály mel­lett feküdhetne. Nyitott szemmel fi­gyelte a férfi jóízű szuszogását. Hogy milyen jól tudnak aludni a forradalmárok! Nincs az a bankár, földesúr, nem szólva a detektívről, besúgóról, hatalmon levő politikus­ról, aki ilyen könnyű álomba tudna merülni. A jó lelkiismeret és a testi fáradtság a ringotá dajkájuk. Erzsiké mama bizonyára arról ál­modott, hogy Szlávik Mihály vissza­tért a munkapadhoz, felhagyott a mozgalommal, az életveszélyes já­tékkal, hiszen felnőtt már. Mihály két éjszakát töltött a Bar­­czalos családnál, harmadik nap megköszönte a szíves látást, s reggel búcsút mondott. Ilonkát megkérte, tartsa szemmel a vicilakást, és ke­resse meg időnként a kishúgót, Erzsikét, a Gyapjúmosóban. Tudja meg: mi történik odahaza. Ilonka büszkén vállalta a megbí­zatást, s betartva az utasítást, meg­jelent a randevún. Mindössze annyit vétett, hogy a tilalom ellenére öt perccel előbb érkezett. Sétálgatott, nézelődött, míg megpillantotta Mi­hály alakját. Legszívesebben a nya­kába ugrott volna, de legyűrte ujjon­­gását, és kurta üdvözlés utón hozzá­igazította lépteit a férfiéhez. (folytatjuk) kulturális ШШЕШШШЕШ] ÉVFORDULÓK 1759 novemberé­ben született Friedrich Schiller, a német klasszikus irodalom egyik legnagyobb képviselője, kiváló drámaíró, lírikus, esztéta és irodalom­­történész, aki forra­dalmi pátosztól és humanizmustól hevü- 16 hatalmas életmű­vet hagyott hátra. Hiába kényszerítették előbb katonai akadémiára, ahol orvostudo­mányt tanult — titokban szenvedélyének, az irodalomnak hódolt. Első sikere az 1782-ben Mannheimben előadott Hara­miák c. drámája volt, amellyel magára vonta Károly Jenő würtenbergi őrgróf haragját. Később az akkori társadalmat bíráló művei miatt több ízben volt kény­telen menekülni az uralkodó haragja elől. Két évig mint a mannheimi színház dra­maturgja működött. Közben drámákat Irt. Az Ármány és szerelem, a Don Carlos, a Wallenstein-trilógia, a Teli Vilmos, a Messinai menyasszony, a Stuart Mária, az Orleansi szűz, a mába és a jövőbe érő irodalmi értékek. Nagy részüket élete utol­só, már nyugodtabb szakaszában alkotta, amikor Goethe városában, a szellemi köz­pontot képviselő Welmarban talált meg­becsülésre. Mivel tudását történelmi és filozófiai tanulmányokkal egészítette ki, később maga is tanszéket kapott a jénai egyetemen. Nyolcvanöt éves len­ne, ha élne, Osztap Visnya, eredeti csa­ládi nevén Pavlo Hu­­benko szovjet-ukrán humorista, szatíralró, aki szegénv földmű­vescsaládból szárma­zott Poltava vidéké­ről. A katonai egész­ségügyi iskola elvégzése után a kijevi egye­temen tanult tovább. 1921-től Irt. Humo­ros, szatirikus tárcáit szívesen közölte a napi sajtó. Hamarosan népszerű, Ismert író lett, aki tollát népe érdekében a kultu­rális elmaradottság, a babonák, a kispol­gári erkölcs, a bürokrácia és mindazok ellen fordította, akik a szocializmusból hasznot húzni, nem pedig azt építeni akar­ták. Számos műve máig sem veszített idő­szerűségéből. Különös értékük a tárgyila­gosság és az ízes ukrán humor. Visnya nagy hozzáértéssel fordította le ukrán nyelvre Csehov, Gogol, Neruda, HaSek, Mark Twain, O'Henry és más nagy írók műveit. Ez év novemberében ünnepli 65. szüle­tésnapját Július Nemíik szlovák festőmű­vész, az 1909-es nemzedék egyik legkitű­nőbb képviselője. Tanulmányait a prágai Képzőművészeti Akadémián végezte. Rö­vid preäovi, majd koáicei tartózkodása után 1955 óta Bratislavában él. Huma­nista tartalmú művekkel vall a művészet küldetéséről, expressziv, drámai erejű képei emberközpontúak. Előbb az otthon­talan, maid a háború emlékétől szenvendő embert ábrázolta, de nem hiányoznak művei közül a munkásmozgalom emléke­zetes mozzanatai sem. Képein egyre több a derűs távlatú elem, realista ábrázolás­­módjával számos szép tájképet is festett. J. Neméik 1959 óta érdemes-, 1971 óta nemzeti művész. CSONTOS VILMOS VERSEI: Kihalt az erdő Kihalt az erdő, — De mégse, mégse, Kering fölötte Egy éhes vércse. Alvó nyuszit sejt Az avar-párnán, Szeretné látni, Hol van a zsákmány? November Az utamra, ahol megyek, Peregnek a falevelek. Szél öcsém fut szembe velem, Dudorászva, fütyörészve, Táncba kezd a deres réten. Dúdoló szélben Mozdul az erdő, Föléje terül, Nagy, szürke felhő, S mielőtt még a Vércse lecsapna: Az egész tájat Hóval takarja Begombolom nagykabátom, Atballagok hét határon, Mire nyolcadikba érek, A fülembe lopakodik Hangja egy szán csengőjének. Barátság TORDON ÁKOS VERSEI: Diókirály Dióhéj a palotája, diólevél a subája, diófa a birodalma, jó lenne, ha — betoppanna. Koppan-toppan, itt van nyomban, ebben az szent minutumban, megemeli koronáját, kifordítja tarisznyáját. Hull a dió, hull a fáról, gyémánt hull a koronáról, neked is jut egy marékkai: játssz a dió-gyémántokkal. A szólmanók őszi mondókája Mindent megcsörgetek, csirr-csörr, mindent megzörgetek, zirr-zörr: b 1 zörgetem az ágat, csörgetem a nádat, csirr-csörr, zirr-zörr. Száraz levél táncot jár, csörög a szélben a kórószár, ló után búsul a kocsirúd, dél felé húz a sok vadlúd. Zörög az ág és csörög a nád: fujjuk, lujjuk a mondókát. Ünnepi díszben Krajnlk Éva rajzai, Streda nad Bodrogom (Bodrogszerdahely), 5 éves. REJTVÉNYÜNK! Milyen mondotot olvastok ki a képek kezdőbetűiből? írjátok meg címünkre: Nő szerkesztősége, 801 00 Bratislava. Prazská 5. Gyermekeknek. A lapunk 40. számában közölt rejtvény megfejtése: Fecske, bíbic, gólya. Jutalomban részesülnek: Juhász Attila, Cierna nad Tisou (Tiszacsernő), Farkas Albert, Samorín (Somorja).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom