Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-01-09 / 2. szám

És ezzel már vége is volt a látogatási idő­nek. A kabátot megkaptam, az elején vasta­gon bele volt száradva a vér. Csak később tudtam meg, hogy éjjelente, mikor kihall­gatták őket a Hadik laktanyában, össze­vissza verték mindannylukat. Az orrát eltörték, ugyanakkor Kurko elvtársat a Zrínyi utcán a kihallgatások során kidobták az emeletről, mivel nem vallott. Ennek az elvtársnak a temetésén rengetegen megjelentünk és néma csend­ben tüntettünk vörös koszorúkkal, pedig rengeteg detektívet vezényeltek ki a teme­tésre. Most már megkezdődött a heti sora­­kozás a Hadik laktanya előtt az engedé­lyért és szombat délelőtt sortállások a Margit körúti fegyház előtt. A hétfői na­pok voltak azok, amikor a tiz pengőt pos­tára kellett adni, hogy egész héten legyen egy kis pótlásuk, mert nagyon rossz volt az ellátás a fegyházban. Én házmester voltam, Így könnyebben küldhettem pénzt, mert közben a lakóktól mosást, vasalást vállaltam, mivel ügyvédet fogadtam és voltak olyan elvtársak is, akiknek nem volt hozzátartozójuk és azoknak is kellett egyes dolgokat beküldeni. Október elején az ügyvéd megmondta, hogy a Margit körúti fegyházból átvitték a kommunistákat a váci fegyházba, és ott lesz a tárgyalásuk is. Végre eljött október 24 —25-e. Mindkét nap szakadt az eső, mi asszonyok ott toporogtunk egész nap a fegyház előtt, mindig vártuk, hogy milyen hírekkel jön ki az ügyvéd. Első nap be­adták nekik a csomagot, amit vittünk. Másnap már korán reggel ott voltunk a fegyház előtt. Nekem a cipőm teljesen át volt ázva, mert lyukas volt a talpa. Na­gyon hideg volt, nyirkos eső esett, de nem számított, csak azt vártuk, legyen már vége. Délután négy órakor jött ki az ügy­véd, és felolvasta azoknak a nevét, akik aznap kiszabadulnak. Köztük volt a férjem is és Kovács elvtárs, aki magyar nagykövet volt Prágában, Marosán elvtárs, Hábel elvtárs, és még nagyon sok elvtárs. Csak este mertünk felszállni a vonatra, amelyik Budapest felé ment, mert mindegyik elv­társ kopaszra volt nyírva, agyongyötört, sovány volt mindegyik, látszott rajtuk, hogy ezek most szabadultak a börtönből. De mi ezzel nem törődtünk, mert boldo­gok voltunk, örültünk egymásnak! Még visszaemlékszem, énekeltünk is a vonat­ban! Akkor azt hittük, hogy ezzel véget ért a sok meghurcoltatás, de nem így történt. Férjem nem maradhatott otthon, mert állandó összeköttetésben volt a barátaival. Munkába nem mehetett, mert sehol sem vették fel, tudták a mesterek, hogy kom­munista, ezért hol itt, hol ott kellett nekik megbújniuk. Röplapokat gyártottak és éjjel hordták szét. Mi fent laktunk a Pusz­anyómot soha egyszer se csípték meg! Egyenesen járt köztük, benyúlt az ágak közé, és elhessegette a pohos dongókat, a zümmögő méheket a dudoros körték­ről, pufók őszibarackokról, az arany ringlókról, melyek a borostyánnál Is át­­tetszőbb nagy könnycseppekként csüng­tek a fán. Mondja meg, miért, hogy az álmos gyíkok a napverte kőhalmokon felemel­ték közeledtére a fejüket, megnézték, aztán tovább süttették magukat abban a kemencemelegben, Es a siklókI a siklókI a grampai sik­lók I Soha nem láttam belőlük annyit ilyen kis helyen. Birodalmuk a gyümöl­csös legtávolabbi sarkában volt, ahol a bodza- és galagonyasövény húzódott, s ahol a rigók és cinkék fészkeltek. Ta­lán a nedvesség miatt kedvelték, ami a környező rizsföldekről odaszlvárgott. Fő­leg tavasszal, áprilisban, mikor az eke felhasltotta a fekete földet a közelgő vetéshez, tucatjával bújtak elő, mit tu­catjával! húszasával, harmincasával gyűltek a száraz kákacsomók alá vagy a vakondtúrások árnyékába, hogy min­den lépés egész csapatokat rebbente» szét, Pfuj, hogy borzongtunk, hogy un­dorodtunk, hogy rettegtünk tőlük ml, gye­rekek I Visszahőköltünk, kifordult a sze­münk fehére, megkövültén álltunk, kép­telenek voltunk a legkisebb mozdulatra, taszeri úton, így néha éjjel a kerten ke­resztül haza tudott jönni, hogy pénzt és élelmet vigyen magával! Közben engem állandó megfigyelés alatt tartottak a de­tektívek. Általam akarták elfogni a férje­met és a barátait. Ez nem sikprült. Amikor a Szálasi-kor­­mány megalakult, a férjem hazajött. Már másnap három fiatalkorú nyilas jött fel­fegyverkezve. A kaput lezárták és kiza­vartak bennünket a lakásból. A lakókra is fegyvert fogtak és Így követelték tőlük, mondják meg, ki ez az ember. Azután a férjemet elvitték, Óbudán már egy csomó embert tereltek egybe. Kivltték őket a Duna-part felé. A férjemnek sikerült egyik ismerősével belépni egy kapu alá. Ott a házban estig megbújtak, este hazajött. Akkor már a lakók a házban mind össze­tartottak. Mind gyűlölték a nyilasokat. Mikor a lakók megtudták, hogy a férjem vissza tu­dott szökni, a padláson csináltunk neki helyet, ott bújtattuk egész addig, míg a felszabadító szovjet csapatok be nem jöt­tek. így sikerült túlélni ezeket az időket, amelyre nem is emlékszem vissza szíve­sen. A felszabadulás után átjöttünk Cseh­szlovákiába, mert a férjem csehszlovák állampolgárként élt Magyarországon. Mindketten bekapcsolódtunk Itt is minden munkába. Beléptem a nőszervezetbe, sok mindent csináltam, mert tudtam, ha építe­ni akarunk, akkor miránk, nőkre is szük­ség van. Beléptem a kommunista pártba. Azóta hosszú évek teltek el. Ha vissza­gondolok a múltra, bizony sokat tettünk mi asszonyok. Én a Stvrtok na Ostrove-i (csallóközcsütörtöki) nőszervezetnek las­san tizenöt éve az elnöke vagyok. Tavaly kitüntettek, a nemzetközi nőnapon bronz­érmet kaptam. Utána a járási pártbizott­ságon, a februári győzelem 25 éves év­fordulóján is kitüntettek. Júliusban voltam 60 éves, akkor a járási pártbizottságon elismerő oklevelet kaptam sok évi munká­mért. Nagyon boldog voltam a születés­napomon, mert mindenki köszöntött: a hnb, a pártszervezet vezetősége, az egész község nőszervezete, az iskola igazgatósá­ga, — és végül a kis unokám, aki látta, hogy köszöntenek és azt mondta: Nagy­mamám, én olyan boldog vagyok! Azt hi­szem a kis unokám szava volt a legna­gyobb elismerés az életemben, ezért érde­mes volt ennyit küzdeni, dolgozni, mert tudom, hogy az unokámnak ma már sok­kal könnyebb az élete, mint az enyém volt. Ezek voltak az én életem döntő napjai, és egyben az önéletrajzom, melyet csak nagyjából írtam le. STARNOVSKY EDÉNÉ miközben ők méltóságteljesen elslklot­­tak a sövény felé, szürkén, magasba emelt fejjel, villás nyelvüket öltögetve. Éjszaka azt álmodtuk, hogy a zsebünk­be másztak vagy a bokánk köré teke­­redtek, és kiabáltunk álmunkban. ö nem félt. Elment mellettünk, és a siklók épphogy megmozdultak, oda­pillantottak gonosz, kőkemény, fekete szemükkel. öröm volt számára a mindennapi séta a kertben, a legkedvesebb szóra­kozása lehetett a mogyorószedés. Előbb azonban a paradicsom és a paprika között nézett szét, felfogta a kötényét, és egymás után szedte bele a húsos gyümölcsöket, a nagy, lakkfényű zöld­paprikákat, s mikor már félig volt, a mogyoróbokrokhoz ment. Minden fajtá­ból volt a kertünkben: érdes, hegyes termésű, sima héjú, mintha keramikus festette volna, nagy szemű, erezett, zöl­des; októberben hullani kezdtek, kipp­­kopp, mint a jégeső, és elbújtak a fü­vek és lehullott levelek között. Minden­nap hozott egy kötényre valót nekünk, falánk gyerekeinek vagy hogy eltegye a padlásra a hosszú téli hónapokra. Azt hiszem, Innen merített erőt az egyforma, szakadatlan mindennapi munkához. Időnként felteszem magamnak a kér­dést: milyen élete volt? (folytatjuk) Nagyapónak napok óta mintha nagy-nagy titka volna. Fütyörészget, dudorászgat, mondogat a farakásnak. Fejszét, fűrészt, fúrót, később előszed vagy három vésőt. Faragni kezd, majd fűrészel, zeng belé a kicsi fészer. A gyalupad nyikorogva mondja, hogy a fát befogta, s máris jó kosárra való forgácsom van a pad alól. Nagyapó most, gondterhelten, méricskél a méteressel. S én hiába kérdem, kérem, meg nem mondja, hogy mi lészen. Enyvet aprít egy dobozba, majd a kályhán rotyogtatja, s nem tudhatom, hogy mi végre nem enged ki a fészerbe. Egyik reggel, hogy kilépek, látom, hogy minden fehér lett. Kert és udvar s a fák lombja, mintha mind nagyapó volna. S hát a térdig érő hóban vadonatúj szánkó várja, hogy ráüljön a nagyapó unokája. A GÖRBE NYÍRFA (Tatár mese) Tréfás kérdés KÄNYADI SÁNDOR Havaswm ** orom Élt egyszer réges­­régen egy Igen furfan­gos szegény ember, aki messze földön híres volt arról, hogy mindig he­lyén van a nyelve, sen­ki sem tud túljárni az eszén. Ugyanezen a vi­déken élt egy gazdag ember Is, aki folyton dicsekedett az eszével, és magát tartotta a legokosabb embernek. — Engem még az a híres furfangos ember sem tud lóvá tenni — dicsekedett gyakran a gazdag. Egyszer az úton men­­degélt, s az út szélén megpillantotta a fur­fangos embert, aki ott állt, egy görbe nyírfá­hoz támaszkodva. Odalépett hozzá a dicsekvő, és azt mond­ta neki: — Téged, barátom, furfangos és lelemé­nyes embernek tarta­nak, No, próbálj túljár­ni az én eszemen! — Megpróbálnám énl — felelte a szegény ember. — Túljárnék az eszeden valami fur­­fanggal, csak az a baj, hogy nincs itt a furfan­gos tarisznyám. Otthon feledtem, — Hát menj haza, hozd el — mondta a dicsekvő. — Itt meg­várlak. — Mennék én szíve­sen, de nem mozdulha­tok Innen — mondta a furfangos, — Látod, hogy megdőlt ez a nyír­fal Ha nem támasztom a hátammal, rögtön ki­dől. Megmérgesítette a dicsekvőt a sok kifo­gás, rákiáltott a sze­gény emberre: — Lódulj, hozd a fur­fangos tarisznyádat, addig majd tartom he­lyetted ezt a nyírfát! A furfangos elment, de nem is tért vissza. A dicsekvő pedig talán még most is támogatja a görbe nyírfát. ő as udvar éber Sri, Hosszú, bozontos a szőri. A csirhikit terelgeti, Cirmos cicát megkergeti. Lóg a nyelvi tüzis nyáron, Ugat holdas éjszakákon. Mindig gazdájára gondol. Tudod, hi 6? A.............I.........I Olvassátok el a verset! Hiányzik az utol­só szava, vagyis a megfejtés. Ha ügyel­tek a verssorok rlmelésére, hamar kitalál­hatjátok, melyik szó hiányzik. A meg­fejtést küldjétek be1 elmünkre, az új évben is rendszeresen megjutalmazunk néhány rejtvénymegfejtőt. A lapunk 49 számában közölt rejtvényre sok jó megfejtés és rajz érkezett be. Nyer­tesek: Csikós Zsuzsa, Tvrdoíovce (Tar­­doskedd), Éva Kasalová, Hont. Vrbice (Hontfüzesgyarmat), Nagy Erika, Samo­­rln (Somorja). Jutalmat sorsoltunk ki azok között a levelezőink között is, akik a múlt évben rendszeresen írtak nekünk, bekapcsolódtak játékainkba. A nyertesek: Pulay Renáta, Nová Strái (örsújfalu), Farkas Albert, Dun. Streda (Dunaszerda­­hely), Mojzei Ferenc, Filakovo (Fülek). I

Next

/
Oldalképek
Tartalom