Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-03-22 / 12. szám

A KÖNYVESBOLTBAN KEDVES GYEREKEK! Egész évben válogathattok a szebbnél-szebb köny­vek között. Most a könyvhónap alkalmával pedig különösen sok szép új könyv kerülhet a kezetekbe, könyvespolcotokra. A Madách Könyv- és Lapkiadó legújabb kiadványaiból ajánlunk néhányat. Frafto Kráf: Csenkóné gyermekei, Janó c. elbeszé­léseit már több nemzedék fiatal olvasói vallották kedves, hű barátjuknak. Most egy részletet olvas­hattok az új magyar kiadásból: — Hé, gyerekek, megjött a tanító úr, szaladjatok és üdvö­zöljétek! Összecsődül az apiónép. A puszta felső végéről, még a legtávolabbi vályogviskókból is tódulnak a maszatos kisfiúk és leánykák. Ritka látványosság. A tanító úr a kofferen gub­baszt, körülötte tizenöt —húsz bámész gyermekfej. Kandin vizsgálgatják, mint valami mu­latságos, új játékszert. Hamaro­san odaérnek azonban a felnőt­tek is, és Hronkin kiszabadul végre nevetséges helyzetéből. FRANO KRAL: Csenkóné gyermekei (részlet) A határőrség tagjai szeretettel üdvözlik, és elvezetik az isko­lának kiszemelt házba. A legközelebbi napokban megnyílik az iskola. Hanem rettenetes munka ez! Nincs bú­tor, nincsenek tanítási segéd­eszközök. Aztán a tanulók! A környékbeli tanyákról járnak be, összesen harmincnégyet si­került összeszedni. A legtöbb­jük azonban mind ez ideig nem látott iskolapadot. Nem volt hova járniuk. A legközelebbi iskola Kovácsin vagy Csaláron van, ez pedig jó néhány kilo­méternyire esik Betőpusztától. Egy idő múlva azonban mégiscsak úgy-ahogy rendes kerékvágásba kerül minden. Szurtos, piszkos gyerekek tál­kájából rendes tanulók osztálya alakul. Köztük ott látjuk a mi Hankánkat is. Igaz, Rigó gaz­da nem akarta beíratni, hanem a tanító úr határozott volt. Ha iskolaköteles, akkor kell iskolá­ba járnia! Hanka azóta minden nap az iskolában tölt néhány órát az istálló helyett. Jól érzi itt magát. Szeret tanulni. Csak úgy falja a betűket meg a többi tudományt. De a legjobban a honismeret nőtt a szívéhez. Az a kép például, amelyet a tanító úr térképnek nevez, s amelyre rá van rajzolva egész Szlová­kia, rettentően tetszik neki. Egy kis darab papiros, a tanító úr összehajtja, és bedugja a zse­bébe, s mégis akkora darab vi­lág van rajta! Bizony, ott a Magas-Tátra is! Hanka ismeri már azokat -az apró, sötét fol­tokat, amelyekre rá van írva, hogy Kriván, Gerlachfalvi­­csúcs, Lomnici-csúcs — az ő hazája ez! — Hát te a Tátrából való vagy? El tudnál-e oda utazni magad? Nocsak, gyere ki a tér­képhez, és mutasd meg, merre mennél! Hanka ezt persze nem tudja még, de a tanító úr olyan rész­letesen leírja, elmagyarázza az utat, hogy bekötött szemmel is odatalálna az ember, ö ugyanis szintén tátraalji születésű, neki is ott a hazája. S Hanka jól az emlékezetébe vési minden egyes szavát. Az útirányt meg a falvak nevét, amelyeken át gyalogosan vagy szekéren eljuthatna Losoncra, onnan pedig vonattal tovább Ruttkán keresztül Csorbára és Poprádra . . . Ó, haza! . . . Édes­anya! . . . Otthon! . . . Hanka ettől kezdve folyton­­folyvást a térképről megismert, hazavivő utat forgatja a fejé­ben. Hátha egyszer nekivágna? Ha kitavaszodik majd, s az utak felszáradnak... Ha majd a tátrai rétek ismét zöld ruhát öltenek, s dalra gyújtanak a madarak... Ha visszatérnek azok a gyönyörűséges nappalok és mesebeli esték. Ott, a kis tó partján . . . Ó, mama, drága édesanyám! Vajon meglátom-e valaha? Vajon hol lehet most, hova ve­tette a sors, van-e hol meghúz­nia magát? Hol vészeli át a zi­­mankós téli napokat és fagyos éjszakákat? Van-e egy zug, ahol legalább megmelegedhet? Nem kínozza-e az éhség? És mi van a kis húgocskámmal? Hogy megy a sorsa a fiúknak? Hogy érzi magát Palkó a gazdag ura­ságnál, meg Misko Bratislavá­­ban? De jó, hogy hamarosan megtanulok írni! Hosszú, na­­gyon-nagyon hosszú leveleket fogok írni édesanyámnak . . . De nem, nem írok levelet, száz­szor inkább hazarepülnék, igen, haza akarok menni édesanyám­hoz! Oda, a kedves kis tavacska partjára. A meghitt erdei zug­ba .. . Hej, de pompás lakás esett ott! .. . ALEKSZEJ TOLSZTOJ: A KÉRKEDŐ NYÚL Tolsztoj meséiben régi ismerősökkel találkozunk: az erdők, mezők, a háztáj állataival. Milyenek ezek az álla­tok: van bennük szelíd és bátor, dolgos, lusta, vérengző, ostoba, agyafúrt és van mihaszna .. . Mondhatnánk úgy is, egy-egy emberi tulajdonság megtestesítői. A szelíd, védtelen és gyenge mindig megmenekül, a gonosz pórul jár, az okos megszégyeníti az ostobát... A meséket sok ötletes, kedves rajz egészíti ki. KASSZIL-POLJANOVSZKIJ: NEM MESE EZ, CORKA! Bizony nem mese, igaz történet! Gorka, ez a pöttöm­nyi csodagyereksokáig azt hitte, csupán mese az, amit neki Vologya bácsiról mesélnek. Am Vologya bácsi egy­szer csak hazaérkezik, és Gorka megtudja: ő Lenin. Gorka pedig tulajdonképpen Lenin nővérének fogadott fia. Ezután meghitt barátság fűződik kettőjük között. A Lenin elleni merénylet napján csak Gorkának engedik meg, hogy meglátogassa Vologya bácsit. Az érdekes, igaz történetről szóló könyvet fényképfelvétel is hitelesíti. Ezenkívül rajzok is illusztrálják. KEDVES GYEREKEK! írjátok meg, melyik könyv tetszett a legjobban. Levélíróink között minden héten három jutalmat sor­solunk ki. Címünk: Nő szerkesztősége, 801 00 Bra­tislava, Prazská 5. ! RUDYARD KIPLING: Hogyan lett a sünteknős ? Kipling meséje a messzi-messzi ősidőkbe vezet vissza, a vágtató Amazon partjára, ahol tövises sünök, teknősbékák, pettyes jaguárok, majmok tanyáztak ... Az izgalmas mesét a páratlanul szép rajzok teszik még értékesebbé. Nézzétek csak: A tövises sün A pettyes jaguár A lusta-tömzsi teknős

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom