Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-04-15 / 16. szám

a nemzeti bizottság mellett kisüzemi mezei tégla­telepet nyitottak, ahol nyolcszázezer téglát éget­nek évente. Dióhéjban ezek a papírra vetett, elért eredmé­nyek, amelyek önmagukban is eleget mondanak. Azonban ha végigjárjuk a takaros utcákat, új házsorokat, arra kell gondolnunk, hogy mindezt valakinek ki kellett harcolni, tervbe kellett venni és szervezni, hogy az elképzelések valóra váltott értékekké váljanak. Felbáron mindez sikerült. Azért, mert a nemzeti bizottság azt akarta, amit a falu, a lakosság pedig azt, amit a hnb. S nem utolsósorban azért, mert elkötelezett emberek áll­tak a tervek és javaslatok mögött, akikben bízott a falu népe. Az új választási programot is ezeknek a ta­pasztalatoknak a kapcsán állították össze. Reáli­san, jól átgondolva, és a helyi adottságokból ki­indulva. Az utakat, járdákat már csaknem por­­talanították, a mocsaras térségeket megszüntet­ték. Már a napokban megkezdik a parkosítást, az utak menti zöldsávok létesítését, sok száz dísz­fát, virágot ültetnek ki ebben az esztendőben. Tovább folytatják a vízvezetékhálózat építését, amelyet kiterjesztenek Süly községre is. öltözőt építenek a sportolóknak, az egységes földműves­szövetkezet és a nemzeti bizottság építő csoport­jának igénybevételével, a falufejlesztési akció keretében társadalmi munkával művelődési házat építenek Bodak és Süly községben. Mivel az alap­iskola tornaterem nélkül épült, tervbe vették ennek megépítését is. PALIKA Jö HELYRE ÉRKEZETT A falu gondjairól, problémáiról beszélgetünk A hnb épülete és a szolgáltatások háza £ £ £ £ c •o > И *55 N :0 C ■O ъс az elnöknővel, amikor hangos kopogtatás hallat­szik és a kitáruló ajtón egy mosolygós arcú fiatalember lép be, akinek arcáról szinte sugárzik a boldogság. Amikor ránk néz, kicsit csalódottá válik a tekintette, de hirtelen észbe kap, hogy mi semmit sem tudunk abból, ami őt oly boldoggá tette. — Kisfiúnk született, kis Palikánk! — újságol­ja örömmel. — Most jövök a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) kórházból, mind a ketten jól vannak, könnyű szülés volt. Mi is vele örülünk. Emberke született, akit olyan szeretettel vártak, mint talán sok helyen az első gyereket. Pedig Gejler Palika már a ne­gyedik gyerek a családban. Az már csak természetes, hogy ezek után a kis­mamákra és az óvodákra terelődött a szó. A hnb mellett épült fel a szolgáltatások háza. Az egy­kori úri kúria rideg, zord és nedves falai közül ide költöztek az orvosi rendelők, a betegek most már jól fűtött, kényelmes várószobában várakoz­nak az orvosi kezelésre. Itt tartják a terhes ma­mák tanácsadóját, ide látogat egyszer hetente a gyermekszakorvos. Itt kapott helyet a női fodrászat és a férfi bor­bélyüzlet, a cipő javító, a hnb mellett működő üzemek irodája is. A három egyesített faluban mindenütt van óvoda, de Felbáron várakozni kell a dolgozni akaró mamáknak, hogy elhelyezhessék gyerme­keiket. A választási programban olvastuk: „Intézkedést kell tenni annak érdekében, hogy községünkben minél több nő találjon munka­­alkalmat. Továbbá szorgalmazni kell, hogy visz­­szaállítsák az egész napos óvodát a dolgozó anyák érdekében.“ Felbáron és az egyesített községekben kevés a munkalehetőség. A néhány üzleten kívül csak a mezőgazdaság nyújthat munkalehetőséget a nőknek. Az is csak nyáron, az idénymunkák ide­jén. így hát két lehetőség van: otthon maradni, vagy másutt elhelyezkedni az iparban, de ez né­hány órás oda-vissza utazással jár. Ezt kevesen vállalják. S amíg másutt munkaerőhiány van, itt sok a háztartásbeli, és ezen előreláthatólag egy­hamar nem segíthetnek, amíg nem teremtenek munkalehetőséget, addig a nemzeti bizottság programtervében csupán ismétlődhet a fenti szö­veg. IBOLYA, IBOLYA MINDENÜTT Amikor fényképezőgéppel az utcákat, az épülő házsorokat jártuk, sok virágot szedegető kisdiá­kot láttunk, amint az út mentén és a háztelkek körül hajlongtak. Akkor még nem gondoltunk arra, hogy ezekkel a gondosan csokorba kötött ibolyákkal mi is találkozunk. Tanítók napja volt, s amikor Benkovics László iskolaigazgató tudo­mást szerzett arról, hogy mi járatban vagyunk, szívélyesen meghívott az iskola ünnepségére. Az összegyűlt pedagógusok szép, családi hangulatban ünnepelték meg a tanítók napját, nem hiányoz­tak a nyugdíjas pedagógusok sem. Az ünnepi be­szédek után a kis kezekből a tanítókhoz kerültek a szép virágok, amelyet egész nap oly nagy szor­galommal és szeretettel szedegettek a tanítvá­nyok, hogy szivük melegével és saját ajándékuk­kal lephessék meg kedves és szeretett tanítóikat. Mindenki egyért: hogy a falu szebb legyen, mint valaha GÁL ETA Vidéki LELKES SZÍNJÁTSZÓK A CSEMADOK milanovcei (Nagykér) helyi szer­vezete, Szibilla Lenke tanítónő rendezésében nagy sikerrel mutatta be a közelmúltban Szigligeti Ede „A cigány" cimű három felvonásos vigjátékát. Va­lamennyi szereplő dicséretet érdemel lelkes játékáért. Remélik, hogy előadásuk a környék lakói körében is nagy tetszést fog aratni. Mi pedig azt reméljük, hogy ennek a színműnek a bemutatása nemcsak fellobbanó szalmaláng volt, hanem újabbak követik majd. SIKERES SZAVALÖVERSENY Sz. P. A közelmúltban vers- és prózamondó versenyt tar­tónak Lucenecen (Losonc) a Klement Gottwald Építőipari Középiskolában. A versmondásban tíz versenyző közül az első helyet Harsányt Andrea szerezte meg Oláh Éva, Ferenczy Xénia és Búcsi Teréz előtt. A prózamondásban négy versenyző indult. Az első helyezett Kuki Ilona. A zsűri joggal kifogásolta, hogy a versmondók a legismertebb, leggyakrabban elmondott verseket vá­lasztják. Pedig a mai költőktől is sok szép verset tolmácsolhatnának. Reméljük, hogy az iskola tanulói a járási verse­nyen is sikeresen szerepelnek majd. FELLENDÜLT A KLUBÉLET Sz P Ha belelapozunk a Blatná na Ostrove-i (Sárosfa) SZISZ szervezet krónikájába, nem so­kat olvashatunk a fiatalok tevé­kenységéről. Csupán a múlt év novemberétől élénkült meg kul­turális életük. Ekkor ugyanis Fekete Imre kezdeményezésére összefogtak, közös munkával rendbehozták a klubbhelyiséget. berendezték és itt tartják az összejöveteleiket. A tánccsoport máris figyelemre méltó ered­ményt ért el. Reméljük, hogy a sárosfai fiatalokról sok jót hallhatunk még! Puha Erzsébet, Blatná na Ostrove .(Sárosfa) A LEGKISEBBEK KÖSZÖNTŐJE A samoríni (Somorja) óvodá­sok kedves műsorral lepték meg nemrég szüleiket. Minden ün­nepre más-más műsorral lépnek fel. A következő hetekben külö­nösen nagy lesz az izgalom a kicsinyek között, hiszen most már a saját ünnepükre, a közel­gő gyermeknapra készülnek KÖZÖS ERŐVEL Bátovcén, (Bát) községben március közepén adták át az új mozitermet, amely jelenleg a járás egyik legkorszerűbb film­színháza. Az AKI tanulói az átadás előtt színvonalas kultu­rális műsort adtak, majd két. nagysikerű szovjet film bemuta­tására került sor. Az építkezésből kivették a részü­ket a falu lakosai is, akik Michal Povazan hnb elnök irányításával több ezer brigádórát dolgoztak. GONDTALANUL DOLGOZHATNAK Az Ipelsky Sokolec-i (Ipolyszakállas) asszonyok régi vágya teljesült, amikor 40 gyermek számára megnyílt az egész napos óvoda, amely lehetővé teszi, hogy az édesanyák nyugodtan dolgozhassanak az efsz-beri. Az első szép tavaszi napokat a szülők az óvoda bekerítésére használták ki. Tervbe vették a játszótér létesítését is. (BJ)

Next

/
Oldalképek
Tartalom