Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-31 / 35. szám
A kilencedik osztály elvégzése után az óvónőképzőbe jelentkeztem. Helyhiány miatt nem vettek fel. Ilyenkor megkeseredik az ember szája íze, olyan „minden mindegy" hangulat lett úrrá rajtam, hiába akartam elérni valamit, nem sikerült... Volt osztályfőnököm magyarázta meg, hogy nem elég akarni, sokat kell tenni, harcolni azért, hogy elképzeléseink valóra váljanak. Ha nem sikerült Léván, próbáljam meg Somorján az általános műveltséget nyújtó középiskolában, utána az egyetemen ... így jutottam el a Komensky Egyetemre, illetve Surányba, ahol szeptember elsején felállnak a diákok, ha belépek az osztályba és fürkésző szemmel méregetik Bogár Júliát, az új pedagógust, aki egyelőre nagy talány a szemükben . .. — Egyetemi évei alatt már gyakorló tanításon vett részt, hogy sikerült az első próbálkozás? — Érettségiző osztályban tartottam az első órát. Magyar nyelvből egy kísérleti anyagot, az egyértelmű és többértelmű szavakat kellett boncolgatnom. Hű, de nehéz volt... A tanárok mosolyogtak rajtam, én meg kínlódtam. A kiértékelésnél megdicsértek, hogy nagyon ügyesen oldottam meg a feladatot, de én nem voltam elégedett önmagommal . . . — A munkahelye tehát már biztosítva van Surányban, milyenek a többi feltételek? — Lakásom sajnos albérletben lesz, mert a diákszállón kevés a férőhely, pedagógusnak nem tudnak szobát biztosítani. Étkezni a diákmenzán fogok, pedig de jó is lenne egy kis konyha, ahol főzöcskélhetnék magamnak... Az olvasás mellett ugyanis legnagyobb kedvtelésem a főzés, sütés és a varrás... És az anyagiak? Mit vesz az első keresetéből? — Fizetésem, ha megkapom a diplomát, 1750 korona lesz. Hogy mit veszek belőle? Hm... Várnak rá a hitelezőim; anyu és a húgom . .. törleszteni kell az adósságomat. . . — Milyen tervekkel indul el pályáján a fiatal tanárnő? — Szeretnék a közösségnek az átlagosnál nagyobb hasznára lenni. A tanítási órákba derűs optimizmust sugárzó hangulatot vinni, mert az oktató-nevelő munka érzelmileg sem lehet sivár. Azt szeretném elérni, hogy tanítványaim ne fanyalogva üljenek az órán, ne várják a csengetést, hanem egy kicsit sajnálják, hogy az óra véget ért. Ami pedig a tananyag átadását illeti: keveset, de alaposan. — Választott magának példaképet volt tanítói közül? — Igen. Kálmán Edét, első tanítómat. Ö tanított meg arra, hogy a hivatásszeretet mellett nem kevésbé fontos az állandó önművelés és a nagy körültekintéssel végzett munka. Rendszeres, türelmes és végtelenül igazságos tanító volt. Én is hozzá hasonló szeretnék lenni. SEPRÖGYÄRT6K Jandáné H. Magda Azok a nemesócsai lányok, akik tavasszal, nyáron, és ősszel a szőlészetben, a gyümölcsösben, zöldségtermesztésben dolgoznak, télre a seprők mellé szegődnek, de nem sepregetni, hanem seprőkészitőkként. Az elmúlt években hiánycikk voll a seprő. Igaz a porszívók konkurenciát jelentenek az effajta tisztítóeszközöknek, de ez még nem ok arra, hogy felhagyjanak a készítésükkel. A nemesócsaiak tavaly 19 000 seprőt készítettek s ebből egy sem maradt raktáron. Az ötlet, hogy a szövetkezet seprőgyártással foglalkozzék, hármas sikert hozott. A járás lakosai a még ma is keresett takarítóeszközhöz, a szövetkezet előnyös bevételhez, a lányok pedig munkához jutottak. Kása Mihály, Nemesócsa MINDEN ÚJ NAP ajándék Egy-egy pillanatra olyankor még a szívverésünk is megáll, vajon sikerül-e időben és baj nélkül felszállniuk a villamosra, vagy autóbuszra, vajon átadja-e valaki nekik az ülőhelyet és, jaj, csak ki ne üsse valaki a kezükből a kis ételhordót, amiben szerény ebédjüket viszik. Hány sok szép mondat hangzott el már az élet alkonyáról, arról, hogy társadalmunknak miképpen kellene megkönynyítenie s kellemessé tennie a legidősebb nemzedék életét, hogy közülük senki se legyen elhagyatott, magányos. Amit az érdekükben teszünk, még mindig nem elég, még mindig nincsen valamennyiük számára hely a szociális intézményekben, nem elég az ápoló személyzet, s tudjuk, hogy a róluk való gondoskodást nem halogathatjuk, mert a jó szó, meleg étel, tiszta párna utolsó napjaikat teszi könnyebbé, szebbé ... Jelenünk irama azonban túl gyors, s azok számára, akik mármár befejezték az életüket, s akiknek már minden új nap ajándék a sorstól, — nos, az ő számukra kevés időnk marad. Az emberi élet utolsó szakasza tehát továbbra is zimankós, telve magányos nosztalgiával, végeérhetetlen várakozásokkal őszi verőfényre, amely kellemesen melengetve fáradt és fásult lelkűket, ismét szépséget és értelmet lopna pislákoló életükbe. De csodák nincsenek Így esett, hogy nemrég egy öreg egyetemi tanárt az éhhalál küszöbén, félig megfagyva, a szemetesek mentettek meg. Így történhet meg, hogy a vénség súlyával gyönge vállukon magányos öregek kis szobácskáikban mindenkitől elhagyatva találkoznak a halállal, — s ezt a többiek olykor csak néhány nap múlva veszik észre. Lessük a híreket egy-egy új nyugdíjas otthon építésről, az alacsony nyugdíjak fölemeléséről, de ... tudjuk, hogy mindez kevés. És most végre egy sokat ígérő telefon; jöjjenek, nézzék meg a iilinai kísérletet! Az egyik központi fekvésű, de azért csöndes üilinai utcában régebbi bérház áll. Az egyik első emeleti tágas lakásban többgyermekes család lakott. Teltek-múltak az évek, a gyerekek kirepültek a családi fészekből, az öregecskék magukra maradtak, ugyan mit is csináltak ketten ebben a nagy lakásban, ki kell cserélni kisebbre... így is történt és itt kezdődik a kísérlet. Természetesen ebben a városban is éppen olyan égető problémát jelent az idős emberekről való gondoskodás mint másutt. Különösen azokról, akiket gyöngeségük, betegeskedésük az ágyhoz láncol, kórházi kezelésre ugyan nincs szükségük, ■ de ápolásra annál inkább. Több I szem többet lát, és egy okos em; bér keveset tehet, de több már ! sokat. Az asszonyok összedugták a fejüket, — Mária Chudíková í nemcsak a városi nőszövetség el- i nöke, hanem a népjóléti osztály vezetője is. Egyébként érdemes i megjegyezni, hogy ezen az osztályon csak nők dolgoznak, s mun! kájukban, ötleteikben szív van, [lélek és együttérzés. Most is kiverekedtél hogy az említett lakást í megkapják a „nagy kísérlet“ céljaira. S nemcsak a lakást, hanem j a rá való pénzt is. A levegős szobák, a konyha, a napfényes terasz lés a hófehér ágyak, a vadonatúj linóleummal fedett padló, a vidám függönyök, tarka bútorhuzatok, egyszóval az egész újjászületett négyszobás lakás rövidesen készen várta új lakóit. Az új lakók kisvártatva meg is érkeztek, azaz legtöbbjüket hozták. Fogadtatásukra nem jelentek meg a virágcsokros pionírok, senki sem mondott ünnepi beszédet, senkinek sem nyújtották át párnán az ollót, hogy a bejáratnál a szalagot elvágja. Minden ünneplés és formalitás nélkül foglalta el az első hét lakó a hófehér ágyat, ráncaik között bujkáló mosollyal, reményt sugárzó pillantással, kis batyujukban elmúlt életük apró és jelentéktelen, számukra mégis mérhetetlenül fontos emléktárgyaival. ök már nem voltak egyedül ... S a bizonytalanság terhe, amely oly fájón nehezedett gyönge vállukra, egyszeriben a semmibe hullott. A nyolcvanötéves Anna ZuStinová, a két évvel fiatalabb Cickániková, aki lánykorában a tengeren túlon is volt és a többiek. Ahány ágy, annyi sors, annyi tollhegyre kívánkozó élettörténet... Mi ebben a áilinai kísérletben a legértékesebb? Az ötlet, a gyors megvalósítás, az a néhány férőhely, ami növelte a kapacitást? Ez is, az is érték, de itt talán még ennél is több az érték. Például a probléma jellegzetesen női megoldása, az akadályok jellegzetesen női szívóssággal való legyőzése, s maga a gondolat, amely a legőszintébb együttérzés meleg fényét sugározza. És a7 is, hogy a „kísérletező“ nők lelkesedése, megindítón „ragályos“ volt: Vaäko doktor, noha erre senkitől sem kapott utasítást, vállalta a tehetetlen öregek kezelését, Mária Sedláéková, főnővér olyan gondosan vezeti védencei (nem páciensei!) egészségi állapotáról a kartotékokat, mintha ezért isten tudja mennyi pénzt kapna, az ápolónők otthonosan főzócskéznek a konyhában, nem is egy menüt, hanem a lehetőséghez mérten többfélét. És a vázákban mindig friss virágok gyönyörködtetik az öreg szemeket, a tisztaság már csaknem kínos és így tovább, és így tovább... Az idős emberek is megszokták már új, közös otthonukat, már nem idegenek egymásnak, "együvé tartoznak. Egyre gyakrabban megtörténik, és ebben a korban ez természetes is, hogy egyikükmásikuk visszakalandozik a múltba, elszállt éveik tengeréből kihalásznak egy-egy eseményt, kedves, emlékébresztő dalt, szíves-örömest meghallgatják egymást, hiszen nekik minden történet érdekes, ami úgy kezdődik, hogy „hajh, amikor én fiatal voltam“. Tulajdonképpen már nem is helyénvaló, ha erről a „különlegességről“ úgy beszélünk, mint kísérletről. Hiszen az első napok idegfeszültsége már elmúlt, s eldőlt a kérdés is, beválik-e az ötlet vagy sem. Most két hónap után, nem vitás, hogy bevált. És jó, hogy bevált... Mert bátran ajánlhatjuk, próbálják ki másutt is! Marta Svateníková
