Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-05-18 / 20. szám
ÖRÖMÖK-GONDOK Egymás után jöttek a tavaszok, s az új tavasz olyan volt, mint a régi. öreg, mérgező virágok akarták megölni a fiatal százszorszépeket. Aki lévai, s nyitott szemmel járt városában az utolsó 25 évben, az pontosan tudja, mit jelentenek a fenti sorok. A céhek városa szerette a kényelmet, a komótosságot. Ahol évszázadokon keresztül ugyanannak a családnak a fiai varrták ugyanazokat a formájú csizmákat, nehéz volt új „csizmában", új úton elindulni. De voltak, akik hittek az új életben, s harcoltak érte, azok most örömmel szemlélhetik: íme itt van! A volt propagandista asszony tulipánjait kapálgatja a kiskertben s izgulva találgatja, hogy vajon így pompáznak-e majd május elsején? Svarala Mária most már nyugodt. Lengyel származású, Németországban született, anyja újbányái magyar. Körmöcbányán nőtt fel, Léván vett részt a harcban, amelyik győzött ugyan, de szerinte még sokáig nem ér véget. Vetődhetett volna az ország, vagy Közép-Európa bármely városába, akkor is harcos kommunistává válik, hisz családja is kommunista. Léva így lett gazdagabb egy emberrel, egy bátor harcossal. 1924-ben ismerkedett meg a párt célkitűzéseivel, s 1925 óta tagja. Szervezi a kommunista ifjú munkásokat; főleg kulturális vonalon tevékenykedik, de így is szemet szúr a hatóságoknak. Néhányszor bebörtönzik, üldözik. De a harc nagy része csak 1945 után kezdődik számára. — A város igazi fejlődéséről 1960 óta beszélhetünk — mondja —, amikor kibővült a lévai járás és új vezetők kerültek a régiek helyére. Nézze, itt vannak a kitüntetéseim, de sokkal nagyobb az örömöm ha végigmegyek a Tabánon, Léva régi szegénynegyedén, s gondolatban felidézem a múltat. Játszom mint a gyerek. Behunyom a szemem, látom a régi rongyos Tabánt, aztán hirtelen kinyitom s előttem az új. Semmi érzéssel nem ér fel, ami ilyenkor elönt. Molnár Géza, a városi nemzeti bizottság titkára irodájában vagyunk. Iratcsomók a polcokon, az íróasztalokon, amelyek a város múltjáról, jelenéről, jövőjéről beszélnek. De nincs szükségünk fellapozni őket, hisz Molnár Géza fejből tudja tartalmukat. Csak itt-ott kell előhúzni egy-egy kimutatást, amikor tájékoztat bennünket. A titkára szinte őslakosnak számít Léván. Ismerte a várost, lakosait, s mégis meglepődött, amikor 1962-ben, funkcióba lépésekor ilyesfajta igényeket is támasztottak a nemzeti bizottsággal szemben, mint 1 például: nyissanak Léván zeneiskolát, balettiskolát stb. Ez az egyetlen pozitív vonás talán, ami a múlt örökségéből fennmaradt, ez a kultúrszomj, amit eddig nem tudtak még kielégíteni, mert voltak sokkal égetőbb problémák is. Iparosítani kellett, munkalehetőséget teremteni, s elég sok problémát okozott az oktatásügy. Ügy két óra tájban csupa tizennégytizennyolc éves fiatalt lát az ember Léva utcáin. Iskolából hazafelé tartó diákok, akiknek zöme vidékről jár be. Országjáró útjainkon, hogyha megállunk egy-egy óvodában s megkérdezzük a tanító nénit, hol szerezte a képesítését, így válaszol: Léván. Mert itt van az ország egyetlen magyar nyelvű óvónőképzője, s ha megszűnne, ezzel egy időben Léván bezárulna a szintén egyetlen magyar szakközépiskola kapuja. Igaz, hogy Léva városának az újabb hivatalos kimutatás szerint csak huszonkét százaléka magyar, de a környékbeli magyar falvakkal, a volt zselízi és ipolysági járásokkal együtt olyan igény mutatkozott, hogy Léván nyissanak a szakközépiskolákban, és a tanonciskolákban magyar osztályokat. A Mezőgazdasági Technikumban 1957—58-ban kezdték meg a tanítást egy modern, új épületben. Nyolc évvel ezelőtt hasonló körülmények között indult meg a tanítás a mezőgazdasági és az üzemi tanonciskolában. Az ökonómiai iskolát, bár a szükség úgy kívánta, nem tudták új fedél alá helyezni, ezért az ötéves terv szerint épül egy új iskola, ahová a régit átköltöztetik. Ugyanígy épül a magyar kilencéves iskola számára egy huszonkét osztályos épület. Iskola, oktatásügy, e szavak mögött hat-huszonhárom éves emberek állnak. Léván csak hat-tizennyolcévesek, mert itt főiskola nincs. Aztán vannak náluk fiatalabbak is, a hat hónaposoktól hatévesekig. Velük semmivel sincs kevesebb gondja a város vezetőinek. Az óvoda-, bölcsődehiány országos jelenség. Miért kerülné el éppen Lévát? Az oktatásügy dolgozói szerint hatvanöt gyereket nem tudnak 3 AZ ARANYDUKÁT városában „Az arany, csodálatos dolog! Akinek aranya van, mindent megkaphat, amire csak vágyik. Az arany előtt még a mennyország kapui is megnyílnak." (Kolumbusz Jamaikai leveléből, 1503) Ezek a szavak jutottak eszembe, amikor Körmöcbánya, azaz Kremnica utcáin kanyargóit velünk az autóbusz. A belvárosba vezető várkapun áthaladva, az egykori várdombon, a Katalin templom intő ujjként mutatott az érkezők felé: — Vendég, állj meg egy kis időre, nézz körül, és szívd magadba az egykori híres bányaváros történelmet lehelő levegőjét. A város csendes főterének középkorra emlékeztető jellege visszavezetett bennünket több száz évvel, a körmöci arany fénykorába. Kremnicát a hagyományok szerint 750 — 776 körül alapították, de az első írásbeli adatok csak 1328-ból származnak, Róbert Károly trónralépése idejéből. Róbert Károly _> .2 J M о ■0-Ф 2 V)-01 ь~ «Л U < magyar király az ország gazdasági helyzetének megerősítése céljából Körmöcbányát az észak-magyarországi bányavárosok közül az első helyre emelte és a Szabad Királyi Főbányaváros címet adományozta a városnak. 1335-től a kamaragrófok székhelye lett, és uralkodóik sok kiváltsággal halmozták el a város polgárságát. A belvárost bástyafallal vették körül. A négy bástyakapu közül kettő még ma is áll. A város műemlékei a várban épült óromán stílusú ravatalozó, az őrtorony, az egykori városháza maradványai és a vártemplom. A város főterén az épületek a polgári lakosság jómódjáról tanúskodnak. A város pénzverdéjében 1328-tól verték a világhírű körmöci aranydukátokat, amelyek a legjobbak voltak Európában. Körmöcbánya а XIV. és а XV. században élte aranykorát, több ízben tűzvész pusztított a városban, így ezekből az időkből kevesebb műkincs maradt meg. A főtér egyik műemlékké nyilvánított házában helyezték el a Városi Múzeumot és a kremnicai pénzverdében készült arany-, ezüstpénzek és érmek kiállítását. Itt találjuk az egykori híres kremnicai kerámia legszebb alkotásait is. Az aranybánya és a pénzverde részére a XV-ik században építették, az akkori időkben csodálatos technikai műnek számító 21 kilométer hosszú föld alatti csatornát, amelyen át a Turec folyó vizét a Garamba vezették. Ennek a csatornának a felhasználásával épült korunkban a Kremnicai Földalatti Villanymű. VILLANYERÖMÜ A BANYA MÉLYÉN Bányászsisakban, gumikabátban szorongtunk öten az Ércbánya IV-es aknájának nem éppen biztonságot keltő liftkabinjában. Öt percig tartott az út a bányászlámpa gyér fényétől megvilágított sziklafalak között, de sokszor olyan érzésünk volt, hogy egyenesen a pokolba visz bennünket. Egyszer csak egy betonfalú helyiségben megálltunk, felküldtük a védőruhákat, és amikor kinyílott előttünk a bányafolyosóra vezető vasajtó, egy fényárban úszó, hatalmas gépekkel felszerelt, fehércsempés üzemben találtuk magunkat. 246 méter mélység, és ki tudja milyen nehéz földréteg választ el a külvilágtól! A gépek zúgásától nem halljuk egymást, csak csodáljuk az emberi alkotásnak ezt a mesterművét. A hatalmas villanygépek, berendezések, szivattyúk, hogy fértek le azon a szűk bányaaknán. Minden darabot apró részekre szedtek, és a színhelyen szerelték össze. Így épült az Európában egyedülálló föld alatti villanyerőmű. Hogy a gépek közé egy kis romantika is kerüljön, az iroda-
