Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-11 / 19. szám

2: >ч kJ Ш X < О Ш ISI C/D < Z О Q < > SÍ p Ez az esztendő egész köztársaságunkban ne­vezetes jubileumok jegyében zajlik le. Szerda­helyen az ünnepi események sorához még egy jelentős évforduló járul: 1960 áprilisában adták át rendeltetésének Csallóköz szívében az új, kor­szerű egészségügyi intézetet, a 350 ágyas kór­házat és poliklinikát. Kórház Dunaszerdahelyenl Milyen nagy ese­ményt jelentett ez tíz esztendővel ezelőtt az egész vidék pépének. Azok tudják a legjobban felmérni és értékelni, akik őslakosai s tudják, milyen mini­mális volt itt az egészségügyi gondoskodás. Ez a múltban elmaradott mezőgazdasági jellegű országrész a tüdőbaj és a reuma fészke volt. Az egész járás kitörő örömmel fogadta tehát az intéz­mény megnyitását. Nem akarunk számadatokat fel­sorolni, elég, ha annyit mondunk ei, hogy fenn­állásának tíz esztendeje alatt 83 714 beteget ré­szesítettek kórházi ápolásban és 3,5 millió bejáró pácienst különféle orvosi kezelésben ebben az egészségügyi intézetben. EGY PANASZLEVÉL AD ACTA Alig egy esztendeje panaszlevél nyomán jártunk a dunaszerdahelyi kórházban. „Kórházi kezelésre lenne Szükségem, de közölték velem, hogy hely­hiány miatt nem tudnak felvenni. Pedig tudom, hogy a belgyógyászaton nemcsak üres ágyak, hanem üres szobák is vannak" — állt a levélben. Annak idején Kasala doktor, az igazgató főorvos helyettese tájékoztatott szorult helyzetükről. El­mondta, hogy az egészségügyi középkáderek hiá­nya miatt kénytelenek voltak lezárni a belgyógyá­szat egy részlegét. Nem találtak más megoldást, pedig annyi rászoruló betegük van, hogy egyszer­­annyi ágy is megtelne velük, mint amennyi jelen­leg rendelkezésükre áll. Harminchat egészségügyi nővért nélkülöztek, és a meglevők zöme is be­iskolázásra szorult. A kórház vezetősége* minden követ megmozgatott, de addig eredménytelenül. A cikket megírtuk. Bíztunk abban, hogy a duna­szerdahelyi kórház segélykiáltását meghallják az illetékesek, és sürgősen megoldást találnak a probléma orvoslására . . . Az ünnepi összejövetelt a járási pártbizottság épületében, a kora délutáni órákban készültek megtartani. Mi már a délelőtt folyamán meg­érkeztünk Szerdahelyre, ezért először a kórházba mentünk, ahol a szokásos látvány fogadott. A szakorvosi rendelők előtt betegek várakoztak, a nővérek műszeres dobozokkal, röntgenfelvéte­lekkel, látleletekkel száguldoztak a folyosókon, emeletről emeletre. De a levegőben már érződött az ünnepi hangulat, a jóleső várakozás izgalma. Érthető, hiszen a jubileum alkalmával a legjobb, legeredményesebb dolgozók kitüntetésben része­sülnek, Vajon kik lesznek azok és hányán? Dr. Ivan Kottmant, a kórház igazgató főorvosát szerencsére hivatali szobájában találtuk, s az ünnepi előkészületek közepette is angyali türelemmel állt rendelkezésünkre. Ilyenkor az ember csak az ered­ményekről érdeklődik, a jóról és a szépről akar írni. Mi sem akartunk ünneprontók lenni, mégis szerettük volna megkérdezni: zárva tartják-e még a belgyó­gyászati osztály egyik részlegét? A főorvos úr azonban tapintatosan megelőzte a kérdést. — Sajnálom, hogy tavalyi látogatásakor nem talál­koztunk, de most annál nagyobb örömmel számol­hatok be arról, hogy a nővérképzés kórházunkban megindult. A felhívásra egymás után érkeztek a je­lentkezők. Jelenleg egy kétéves iskola működik a képesítés nélküli, de érettségizett lányok részére, akik már intézetünk alkalmazottai. Szeptemberben pedig megnyílik a négyéves egészségügyi szakközépiskola, két első osztállyal. Az egészségügyi középkáderek utánpótlását most már remélhetőleg biztosítani tud­juk, nemcsak a mi kórházunk, de a dél-szlovákiai magyar lakta vidékek többi egészségügyi intézménye számára is. És tavaly óta, még két nagy eredmény született: január elsejével egy eddig nélkülözött keze­lési eljárást, a hidroterápiát is üzembe helyeztük, és — a nőszövetséggel karöltve — megszerveztük a há­zassági tanácsadót. Minden csütörtökön délután tárt ajtó várja intézetünkben azokat a fiatalokat, férjeket, feleségeket, anyákat, akik a házasságkötés előtt, vagy a házasélet során felmerülő problémáik meg­oldásában útmutatásra, tanácsra, segítségre szorul­nak. PÁRBESZÉD A FOLYOSÓN Az intézet számos osztálya közül a nőgyógyászati és szülészeti osztályra mentünk fel, hogy megkérdez­zük a kismamákat, mit jelent számukra a kórház, a segítség, a törődés. A babák úgylátszik mindenütt igen pontos idő­érzékkel rendelkeznek, — a folyosóra is kihallatszó türelmetlen, mosolyra késztető „oázással" jelezték kórusban, hogy közeledik a táplálkozás ideje. — Azért még nem olyan sürgős — nevetett a nővér az órára pillantva, és bemutatott két kedves, fiatal anyukát. A véletlen játéka, hogy mindkettőjüknek egyénileg is „jubileumi" esztendő az idei, ugyanis a felszabadulás évében születtek. Kovácsné Álló Rozália olyan otthonosan mozog, mint aki itt már törzsvendégnek számít. Három ízben szült már ebben a kórházban, három kislány anyu­kája. — Édesanyám hét gyermeket hozott a világra, de azt elképzelni sem tudja, mit jelent kórházban, orvosi felügyelet mellett szülni, ahol az embernek még a gondolatait is lesik. Én már harmadszor vagyok itt. Semmi kifogásolni valóm nincs, csak kérésem lenne. A vidéki asszonyok is örömmel fogadnák a pelenka­szolgálatot. Én fejőnő vagyok a tejfalusi szövetkezet­ben, háztartást vezetek és három apró gyereket ne­velek. Nagy segítség lenne, ha mosás helyett csak cserélgetni kellene a tiszta, meg a használt pelenká­kat, nekem is és minden asszonynak, aki munka­­viszonyban van. A másik 25 éves kismama, Lukács Irma Egyház­­karcsáról is siet megjegyezni, és nem kis büszkeség­gel, hogy bizony ő sem „újonc" itt a szülészeten. Mindhárom kisfiának itt adott életet. — A világért sem kockáztatnám meg, hogy otthon szüljek, mint annak idején édesanyám. Dehát ő ha akart volna, sem tehette volna, mert itt az isten háta mögötti Csallóközben még orvos is kevés akadt, nem hogy kórház ... A HELYTÁLLÁS DICSÉRETE Mint minden ünnepi ülésen, itt is hosszabb­­rövidebb üdvözlő beszédek hangzottak el, mintegy összefoglalásaként a tíz esztendőnek. Ezekből mi csak néhány mondatot idézhetünk, a legjellemzőbbe­ket — hivatásszeretetről, becsületes mjjnkáról, helyt állásról, mert az elért eredmények végső fokon ezek­nek a nemes emberi tulajdonságoknak köszönhetők. Kottman igazgató főorvos beszámolójából a két nagy próbatételre való visszaemlékezés ragadott meg bennünket. Az egyik az 1965-ös évi elemi csa­pás, a nagy árvíz volt, az emberéletek megmentésén kívül a járás egészségügyi dolgozói önfeláldozásá­nak köszönhető, hogy Csallóköz népét nem tizedel­ték meg az ilyen óriási árvizeket szinte törvényszerűen követő járványok. A másik az 1968-as eseményeket követő válságos hónapok voltak, amikor a járás orvo­sai közül többen „emigráltak", de a betegek ezt nem érezték meg, mert azok, akik maradtak, zokszó nélkül vállalták a távozottak munkáját is. Dr. Zvara, az SZSZK egészségügyi minisztere rövid üdvözlő beszédében azt emelte ki, hogy a kórház dolgozói már kezdettől fogva példásan, igazán szo­cialista módon oldották meg azokat a sajátságos problémákat is, amelyek ebben a két nemzetiségű járásban adódtak. Utoljára, de nem utolsó sorban, említjük meg a győri megyei kórház és rendelőintézet igazgató fő-EGYSZER EGY ÉVBEN. ... de akkor se mindenki ülhet le a virágokkal teli asztalokhoz, amit a föld­művesasszonyok tiszteletére terítettek meg olyan szépen. Pedig Steckler Bor­bála, a Nőszövetség Dunaszerdahelyi Járási Bizottságának titkára is tudja, hogy valamennyi asszonynak, aki be­kapcsolódott a Földművesasszonyok Szo­cialista Iskolájába, ott volna a helye. Dehát ezek az asszonyok a mezőgazda­ságban dolgoznak, s onnan nem marad­hatnak ki még egy napra sem. Fejni, etetni kell. Azért minden csoportot kép­viselt valaki április 13-án Somorján, ahol a harmadik évfolyam eredményét értékelték. A négy balonyi fejőnőt, Andics Bélá­­nét, Vörös Istvánnét, Hlavnicska József­­nét Pente Irén néni képviselte, ő vette át a jó munkájukért járó oklevelet. Mind a négy asszony huszonöt tehenet fej. ök csak fejnek, az etetést férfiak végzik. Nagyabonyban Kuczman Ilona, a nő­szövetség elnöke szervezte a szocialista iskolát. A „termelési eredmények foko­zásáért“ versenybe Németh Erzsébet, Mészáros Erzsébet fejőnők és Lábody Teréz sertésgondozó kapcsolódott be, Jó eredményt értqk el. Az 1967—69-es években rendezett hároméves szocialista iskola szervezői a fő hangsúlyt a termelési eredmény növelésére helyezték. A jövőre nézve azonban szeretnénk felhívni a figyel­müket, hogy az asszonyok, akiknek munkája nélkül nem tartana ott mező­­gazdaságunk, ahol most, valahogy mostohagyerekei lettek a mezőgazda­­sági üzemeknek. Az egész évben dol­gozó asszonyok összkeresete mélyen a férfiak átlagos keresete alatt marad, és sok helyen a nőknek még nem biztosí­tanak elegendő munkalehetőséget. Van még olyan szövetkezet is, ahol ugyan­azért a munkáért kevesebbet fizetnek a nőknek mint a férfiaknak. Némely szö­vetkezetben beszüntették a zöldségter­melést, mint például Balonyon is, mondván, hogy nem kifizetődő. Ahe­lyett, hogy kertészkedéshez értő szak­emberről gondoskodnának, és nemcsak jó bevételi forrást, hanem biztos munka­­lehetőséget Is teremtenének. A nőszövetségnek feladata, hogy har­coljon a nők megkülönböztetése ellen, ezért ha a nőszövetség központi szervei és Járási bizottságai a jövőben a Föld­művesasszonyok Szocialista Iskolájához hasonló akciókat szerveznek, nem sza­bad, hogy a termelés növelésére tett felhívások és eredmények értékelése mellett ezeknek a hiányosságoknak a kiküszöböléséről megfeledkezzenek. Kovács Elvira A Földművesasszonyok Szocialista Iskolájának dunaszerda­helyi résztvevői. Könözsi felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom