Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-02 / 44. szám
Drámai „igen" A VESE NÉLKÜLI FÉR] Faustino Cavalieri asztalos 6 év óta ismeri Cesarina Bresciantinit. Mindketten egy Brescia melletti faluban élnek. Amikor megismerkedtek, Faustino munkabíró fiatalember volt, bár gyakran panaszkodott láb- és karfájdalmakra; közérzete gyakran indokolatlanul rossz volt. Több orvos egybehangzó véleménye szerint reumája volt. A fiatalok közben gyűjtögették a pénzt a családi tűzhelyre, bútort vásároltak, és tervezgettek. A vőlegény „reumája" azonban egyre súlyosbodott. Három éve annak, hogy rájöttek a baj tulajdonképpeni okára. Faustino egyik veséje kezdte felmondani a szolgálatot, és nem volt más megoldás, mint a beteg vesét eltávolítani. Faustino egy vesével is rendületlenül szerette Cesarinát, a lány továbbra is viszonozta érzelmeit. A műtét után az. ifjú vőlegényjelölt hamarosan talpra állt, rendszeres munkát azonban már nem vállalt, inkább csak a ház körül foglalatoskodott. Már kitűzték az esküvő napjat, szétküldtük a meghívókat. Közvetlenül az esküvő előtt azonban a vőlegény rosszul lett, és amikor bevitték a veronai kórházba, körmei már kékek voltak. Confortini professzor megállapította, hogy a másik vese is felmondta a szolgálatot, és azt is azonnal el kell távolítani. A vőlegény nem mondott le az életről. Alávetette magot a második műtétnek, és szívós élniakarása sokban segítette az orvosok munkáját. Faustino a második operációból is felépült, és mint vese nélküli, munkaképtelen férfi megkérdezte Cesarinát, kitart-e mellette. Cesarina „igent" mondott! Az esküvőn az eredetileg meghívott sok vendég helyett csak a legszűkebb család és két ápolónő jelent meg, akik pirulákat és fecskendőket tartottak készenlétben, minden eshetőségre számítva. Annak idején úgy tervezték, hogy nászútra Spanyolországba mennek. E helyett az esküvőt követő napon Faustino a veronai kórházba ment, ahol 12 órán át rákapcsolták a művesére. Ennek a vértisztitó műveletnek azóta is hetente kétszer veti alá magát. Faustino Cavalieri, a mézeshetett élő férj élete egy géptől függ. Egyszer is kihagyni a vértisztitást, az öngyilkossággal egyenlő. Csuklóján kis üvegcsövecske van, melyen állandóan ellenőrizhető a vérkeringés. Felesége félszeme mindig e csövecskén függ, nem áll-e be váratlan komplikáció. Cesarina most tanul kocsit vezetni. Eddig Faustino fivére hordta bátyját a kórházba, de katonai szolgálatra vonul be, a kocsit a feleség fogja vezetni. Ha jó napja van Faustinónak, a kórházból jövet maga is vezeti az autót. Egyik fél családja sem helyeselte a házasságot. A férj szülei úgy vélték, felelőtlenség ilyen állapotban nősülni. A lány szülei aggódnak, nem vállalt-e magára Cesarina túl nagy terhet. A szerelem legyőzte az akadályokat. A női önfeláldozás bearanyozza egy félig halálra ítélt férfi életét. Es mit terveznek? Terveznek-e egyáltalán, vagy mit remélnek a fiatalok? A fiatalasszony az Epoca munkatársának ezt válaszolta: Anyósom, apósom és sógoraim mind felajánlották egyik veséjüket férjemnek, de Confortini professzor csak elhunyt ember veséjét akarja átültetni. Nem akar egy beteg miatt egy másik embert is félértékűvé tenni. Reméljük, mielőbb sikerül Faustino szervezetének megfelelő vesét kapnunk__ Az Oggi nyomán: LD A fiatal pár és az ifjú férj két ápolónői« Mézeshetek számokban Egy évvel ezelőtt, 1968 október 18-án mondták ki a holtomiglan-holtodiglant Aristote les Sokrates Onassis görög hajógyáros és Jackie Kennedy, a néhai amerikai elnök özvegye. Természetes, hogy a különös házaspár minden lépését árgus szemekkel figyelték és figyelik a jó barátok, irigyek, és nem utolsósorban a nemzetközi pletykasajtó. így tehát viszonylag pontos adutokat hoztuk nyilvánosságra a házasság első évfordulója alkalmából. A házaspár a házasság első évében 86 millió vagyis hetenként 1,66 millió (!) svájci frankot költött. Ez a teljesítmény a „közönséges halandó" számára elképzelhetetlen, deltát Onassiséknak igen nagy az önköltségük. Például a sok lakás is nagyon sokba kerül. Egy villa Monte Curlo-ban (7 alkalmazott), egy másik villa Párizsban (5 alkalmazott), egy hacienda Montevideóban és Uruguaybun (38 alkalmazott), egy villa Glyfudában, Aliién kertvárosában (S alkalmazott), a magántulajdonukban levő Skorpios szigete (72 alkalmazott), a Christina luxusjacht (65 főnyi legénységgel) és végül egy hidroplán. Minden otthonukban annyi ruha és fehérnemű van, amennyivel meg lehetne tölteni egy áruházat. Onassiséknak egyébként 202 alkalmazottjuk van, ezek között egy szabó, aki a jachton a ruhák tisztításáért felelős, és egy szakács a Fifth Avenuen, Jackie egyik kedvenc fészkében. Az alkalmazottak fizetése heti 860 és havi 400 frank között mozog, a fizetési jegyzék végösszege havi 260 000 svájci frank. Az alkalmazottak étkezése havi 110 000 svájci frankba kerül, és további 16 000 frank költséget jelent két szállodaszámla, mivel New Yorkban és Londonban még külön lakosztályt is bélelnek. A házak, villák és a jacht karbantartása további kiadást jelent évente kb. 8 9 millió svájci frankot. Es ennek körülbelül kétszeresét kénytelenek vagyonadó fejében befizetni a különböző államok adóhivatalainak. Persze egy ilyen luxusjacht fenntartása sem olcsó mulatság. J. P. Morgan, a hires amerikai bankár megállapítása szerint egy jacht évi fenntartási költsége, vételára 15— 20 százalékának felel meg. Nos, a Christinát 30 millió svájci frankért vásárolta Onassis, tehát az üzemeltetése kb. évi 6 millió svájci frankba kerül. Jackie asszony ahogy mondani szokták: két kézzel szórja a pénzt. Minden villát, minden házat átalakít, új bútorokat vásárol, mert „nem tud olyan bútorok között és olyan tapéták között élni, amelyek Maria Collosra emlékeztetik". A világhírű énekesnőről köztudomású, hogy évekig volt a görög milliomos barátnője, és soha nem bocsájtja meg az egykori amerikai First Ladynek, hogy elhódította tőle a kissé koros, de dúsgazdag görögöt. Onassisné látszólag biztos a dolgában. A közelmúltban kijelentette, hogy a férje megígérte: ha jól viseli magát, jövőre megveszi neki a Holdat. Ebben az esetben természetesen a házaspár „létfenntartási költségei“ jelentősen emelkednek. A népszerűség és a krumpli Mit csínul egy filmszínésznö, ha háziasszonyi kötelességeinek is eleget akar tenni, és igyekszik minél többször és változatosabban elkészíteni férje kedvenc ételét? Dehát egyetlen asszony feje sem káptalan, és ha valaki egy év alatt kétszá/szoi tolul a családfő elé krumplis fogást, akkor bizony a „változatosság“ nagy gondot jelent. Mária Schell azonban akinek férje, Veit Relin rendező annyira rajong a gumós növényért könnyen megoldotta a problémát. A sajtónak adott nyilatkozatában elpanaszolta gondjait, és azóta a Galónlai szakácsnő Beóvatoskodok a tiltott területre. „Idegeneknek belépni tilos“, figyelmeztet az ajtón egy tábla, de tovább megyek. Az örökké mozgó ajtószárnyakon pincérnők tűnnek el s bukkanak fel újra, megrakott tálcákkal. — A szakácsnővel szeretnék beszélni — mosolygok egy csinos, fekete lányra, gondolom csak nem tessékel ki ennyi szolidság láttán. — Gabi! — kiabál be egy kis négyszögletes ablakon. • Keresnek! Egy fiatal lány kulcscsomót csörget a kezében, beszélget, de ahogy a nevét hallja kiáltani, megfordul. Zavarba jövök s még egyszer megismétlem, mit akarok. — A főszakácsnővel szeretnék beszélni, — ö az. Varga Gabriella, — mondja az iménti lány, ezzel sarkon fordul egy tálcával. Nekem persze a szakácsnők 120 kilónál kezdődnek. Nehezen nyugszom bele Gabi méreteibe. — Csak átmenetileg vagyok főszakácsnő, — nyugtat meg. — Ameddig az igazi fürdőben van... Kezelteti magát, beteg. Nagy strapával jár a főzés. Persze mi nők ezt tudjuk, nem kell külön hangoztatni. — Hogy lett szakácsnő? — kérdeztem őszinte kíváncsisággal. — Nem az akartam lenni eredetileg. Fodrásznőnek készültem, de arra a szakmára sok volt a jelentkező, a szakácsszakmára viszont kevés. Mit tehettem, beiratkoztam oda, ahol hely volt. Most már megszoktam ez alatt a három év alatt. — Hol tanulta ki a szakmáját? — Somorján. Két éve végeztem. Azóta egyfolytában itt dolgozom Galántán, a Druiba-hotel konyháján. Most, hogy megbetegedett a főszakácsnőnk, én helyettesítem. A nagy, tiszta konyhában hatalmas katlan villanyórával s csapokkal felszerelve. Csak messziről nézem. Ijesztő a sok hallgató edény, villanytűzhely. Végre elérkezik az idő, amikor Gabriella munkához lát. Húst vesz elő a jégszekrényből, ügyesen feldarabolja, leméri. — Mi készül? — Konyhánk specialitása —, meg is mondja a nevét. Galántai szűzérmek, vagy ilyesmi, ahogy kapásból fordítom. Egészen rövid idő alatt készít el tíz adagot, persze egy kis segítséggel. A lányok néha beszólnak egy kávéért vagy vacsoráért. — Sok vendégük van? — Elég sok, de lehetne több is. — Miért? Valóban annyira szeret főzni? — No, annyira azért nem, de ha több vendégünk lenne, változatosabb étlapot állíthatnánk össze. Kis forgalom mellett lehetetlen nagy választékot összeállítani. Galánta kis város, kevesen, látogatják az éttermet. Fő vendégeknek a hotelban elszállásolt turistacsoportok s magánvendégek számítanak. — Mit csinál munka után? — Lefekszem. Reggeltől késő estig tart a szolgálat. Minden második nap kerül rám a sor. A közbeeső napokon szabad vagyok. Mit csinálok? Nem vagyok galántai. Peredről járok be. Szabad időmet otthon töltöm. Pihenek, vagy anyámnak segítek a háztartásban s eljárok a peredi Ifjúság Klubba vagy moziba. — Mennyi a fizetése? — kérdem végezetül. — Ezerhétszáz, kétezer korona. Ez szép, de meg is érdemli. Nemcsak Gabriella, de minden szakácsnő, aki olyan ízletes ételeket készít, mint amilyet Gabika jóvoltából a galántai „Dru2bá“-ban ettünk! K. M.
