Nő, 1969 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-15 / 24. szám
GYERMEKVÁROSOKKAL? zetei? Ezekben a napokban a nőszövetség járási bizottságainak vezetősége első ízben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a nők miként kapcsolódjanak be a „A Nők a Szlovák Szocialista Köztársaságért“ — elnevezésű 1969-es akcióba. Első teendőjük, hogy azokban a járásokban, ahol gyermekotthonok vannak, fontolóra veszik, miként gondoskodhatnának az eddiginél jobban az elhagyott gyerekekről. Jól ismerik problémáikat, és sok mindenben már segítséget nyújtottak. Topolcsányban például gyűjtést rendeztek „Egy maréknyi tollat a gyermekotthonok számára“ jelszó jegyében. Másutt pedig vánkosokat, ingeket és egyebet varrnak, játékokat készítenek, tanújelét adva annak, hogy az ügyes női kéz mit tud elővarázsolni kukoricaháncsból, színes fonalból, szalmából, szövetből és másból. A gyermekek várják az apró figyelmességet, a kedves szót, áhítják a bizalmat, a szeretetet, ami pótolja elveszített családjukat és otthonukat. A köztársaságunkban élő magyar szülők gyermekei közül is sajnos sokan szorulnak állami gondozásra. Ez a tudat vezette a nagyszarvai pedagógusok kis csoportját, élükön Kmeckó Mihálylyal, arra a gondolatra, hogy szükséges lenne egy különálló gyermekfalu létrehozása a magyar gyerekek számára, s így biztosítva legyen a magyar környezetben való nevelkedésük és oktatásuk. Azzal a kéréssel fordultak a kormányhivatal nemzetiségi titkárságához, hogy ha van megfelelő létszámú állami gondozást igénylő magyar gyermek, létesítsenek a gyermekfalu felépítésével foglalkozó társadalmi bizottságot. Mivel a nevelőotthonokban elhelyezett magyar gyerekek létszámáról az Oktatásügyi Minisztériumban nem volt kimutatás, a nemzetiségi titkárság vezetője levélben a következő kérdésekre kért választ 13 járás gyermekvédelmi osztályától: a) járásunkban hány magyar nemzetiségű gyermek van elhelyezve a nevelőotthonokban; b) hány olyan árva, félárva vagy elhagyott gyermek él járásunkban, akit eddig helyhiány miatt nem tudtak intézeti nevelésben részesíteni; c) a jövőben milyen intézkedéseket foganatosítanak ezeknek a gyermekeknek elhelyezésére. A kérdésekre 9 járásból érkezett válasz, Bratislava-vidék, Léva, Nagykürtös és Rimaszombat mákat. Véleményükre most nagyon nagy szükség van, amikor újra napirendre került egy hivatásos Magyar Népművészeti Együttes megalakulásának lehetősége. Sohasem volt nagyobb szükség a „népesek" tapasztalataira. Tehát újra adva van a nagy LEHETŐSÉG. Lehetőség — de nyugodtan állíthatjuk — egyben követelmény is, amely a nemzetiségek szám szerinti megoszlása alapján, már régebben valós és erősen Indokolt. Hisz a jóval kevesebb létszámú ukrán, valamint lengyel nemzetiségi csoportnak már évek óta van hivatásos népművészeti együttese. Hogy a Népest miért nem sikerült több mint tizenöt év után sem felújítani, nagy szerepe volt ebben az Ifjú Szívek megalakulásának. Felettes magyar kultúrszervünk, a CSEMADOK ugyanis 20 évig megvolt központi népi együttes nélkül — kivéve a tiszavirág életű Népest — abban a tudatban, hogy az Ifjú Szívek egyedül is képes kielégíteni a magyar vidék ezen irányú kulturális igényeit. így lassan már 15 éve ez az együttes, mint a CSISZ központi együttese, egyedül járja a délvidéket, és szórakoztatja dalaival, táncaival, kisebb-nagyobb sikerrel Dél-Szlovákia lakosságát. És ötéves tevékenységem után itt mindjárt le is szögezném: a magyar vidék igenis igényli a színvonalas népművészeti előadásokat. Csallóköz, Gömör, Bodrogköz népe, mind a mai napig őrzi sajátos hagyományait, népszokásait, ezért megérdemli és egyben elvárja, hogy a népművészetet megillető komolysággal fogjunk hozzá néprajzkincsünk feldolgozásához és a lehető legszínvonalasabb tolmácsolásához. Elsősorban is szakképzett vezetőkre lenne szükség, magyar szakemberekre, olyanokra, akik megfelelő rutinnal, valamint kellő néprajzi-tájjellegi ismeretekkel rendelkeznek. Ez a probléma különben már évek óta fennáll, ugyanis nem rendelkezünk ezen a téren kimutatása még késik. A statisztika tehát még nem teljes, a beérkezett adatok azonban így is indokolttá teszik a magyar gyermekfalu létesítését. A dunaszerdahelyi iskolaügyi bizottság elnökének ez év januárjában kiadott jelentésében többek között a következőket olvashatjuk: „Egyre nagyobb nehézségekbe ütközik az intézeti nevelésre szoruló magyár nemzetiségi gyerekek elhelyezése, mert „hiánycikk“ az olyan nevelőintézet, ahol magyar nyelven folyik az oktatás.“ A komáromi járásban úgy igyekeznek megoldani a gyermekek elhelyezésének problémáját, hogy a Gútán épülő internátust minősítik át gyermekotthonná. Ez is megoldás, de nem az igazi. Az internátus ugyanis azoknak a tanyasi gyerekeknek épült, akik a környékről naponta járnak be iskolába Gútára. Ezzel a tanulókat megkímélték volna az utazástól és az ezzel töltött napi több órás időveszteségtől. A hét végén a tanulók természetesen hazamentek volna. Nagy szükség van ilyen célból erre az internátusra és jó lenne, ha az illetékesek eredeti céljára adnák át, mert az árva és elhagyott gyerekeknek más kell. Nem internátus, tömegszállás. Ez végső esetben szükségmegoldás, de emocionális szempontból nem megfelelő. Az ilyen környezetben nem gyógyíthatók a gyermekek lelki sebei, nem elégíthetők ki érzelmi igényei. Ezért lenne nagy szükség egy olyan gyermekfalura — legyen az akár Csallóközben, Gömörben vagy az Ipoly völgyében, akár más magyarlakta területen — ahol kisebb családokban, otthonosabb környezetben, több gondoskodás, több szeretet jutna számukra. A magyar gyermekfalu létrehozásához biztosítani lehet az állami támogatást, de ezenkívül széles körű társadalmi összefogásra van szükség. Szakemberek, építészek kellenek, akik a tervezési munkában segítenének; pedagógusok, nevelők, házaspárok — akik vállalnák és nemcsak a kereseti lehetőségeknek tekintenék a gyermekekről való gondoskodást; társadalmi szervezetek, üzemek és egyének — akik anyagi és erkölcsi támogatással járulnának hozzá egy nemes szándék megvalósításához. A nagyszarvai pedagógusok vállalták az úttörőszerepet, de kérik és várják a további útmutatást, javaslatot, segítséget, hogy a társadalmi összefogásban rejlő nagy erő megmenthessen az elkallódástól, becsületes, boldog és kiegyensúlyozott emberré nevelhessen néhány száz csehszlovákiai magyar gyermeket. HK — JM Foto: Könözsi István megfelelő mennyiségű és minőségű szakkáderrel, ami nem kis mértékben érezhető a műkedvelő népi együtteseink repertoárján is. Javasolnánk ezért a cél érdekében tehetséges koreográfusaink, táncosaink magyarországi kiképzését, esetleg magyarországi szakember vezetésével, hazai koreográfus tanfolyam létrehozását. A karmesteri problémákat a jelenlegi helyzetből kiindulva — már könnyebben megoldhatnánk, végső esetben szó lehetne magyarországi szakemberek szerződtetéséről is, amennyiben ez lehetséges. Ezt tartanám általános kiindulópontnak az együttes szervezésekor. A másik, semmivel sem kisebb fajsúlyú probléma a tagtoborzás. Annál is inkább, mivel itt a lakásproblémát is számításba kell venni, ugyanis semmiképpen sem mellőzhetjük a felvételnél a tehetséges csallóközi, gömöri vagy éppen bodrogközi jelentkezőket. Különben is szükséges, hogy minél szélesebb bázisra építsünk, ami a*t jelenti, hogy Pozsonytól — Agcsernőig válogassuk ki a legjobbakat. Nézetem szerint csakis így lehet majd bízni az együttes későbbi megfelelő színvonalában. Ezenfelül — aminek szerintem a felvétel alkalmával természetesnek kell lennie, ragaszkodni kell a magyar nemzetiséghez, tisztán a művészeti szempontokból kiindulva, ami főleg az énekkar és a tánckar esetében nagyon fontos, de nem hanyagolható el a zenekarban sem. Ellenkező esetben mindezt az előadás, az Interpretáció eredetisége sínylené meg. A zenekart különben rézfúvósok nélkül képzelem el, mivel a magyar népzenei feldolgozásokban egyenesen riasztóan hat a kürtök harsonája. Ami azonban a tagtoborzást illeti, itt azt hiszem nem merülnének fel az előbbiekhez hasonló problémák. Az együttes székhelyéül Pozsonyt, Komáromot, esetleg Dunaszerdahelyet javasolnám. Ami a hovatartozást illeti, szerintem ez nem képezheti vita tárgyát. Legmegfelelőbbnek erre a célra központi kulturális és társadalmi szentünket a CSEMADOKOT tartom. Ezek után csak annyit fűznék még hozzá: megfelelő állami támogatás, valamint hathatós propaganda és eredményes tagtoborzás mellett — természetesen a fennálló problémák áthidalásával — szerintem semmi akadálya egy hivatásos magyar népművészeti együttes megalakulásának. Meggyőződésem, hogy ehhez a tagtoborzás terén megfelelő választékkal rendelkezünk, de feltétlenül nagy szükség lesz a tagságra aspirálók, a későbbi tagok áldozatkészségére és segíteniakarására is. Még valamitl Az „újl" Népest persze nem képzelhetjük el az Ifjú Szívek nélkül és ugyanúgy nem fogadhatjuk el a megszűnését sem. Erre kötelez bennünket az együttes eddigi munkája, tizenöt éves tradíciója. Különben sem kell attól tartanunk, hogy két magyar, állami támogatásban részesülő együttes részére nem lehet majd évente kellő számú fellépést biztosítani. Mert nagyon sok falu van még mindig Dél-Szlovákiában, ahol 15 éve alatt még egyszer sem láthatták az Ifjú Szíveket, csupán azért, mivel az együttes fellépéseinek legnagyobb részét a nyári időszakban, pontosabban augusztusban bonyolíthatja le, amikor bizony nagyon nehéz egyik napról a másikra folyamatos fellépési lehetőségeket biztosítani. Már csak azért is indokolt még egy hasonló, de hivatásos együttes megalakítása, mely a hónapoktól és az évszakoktól függetlenül szervezheti meg előadásait, és dallal, tánccal, muzsikával szórakoztathatja a magyar falvak lakosságát. Ezt Csehszlovákia magyarsága megérdemli és elvárja. Legyünk azon, hogy mindez megvalósulhasson. SZAKAL GABOR
