Nő, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-03-22 / 12. szám
„Tanítónő akartam lenni. Eszem ágában sem volt a mezőgazdasági iskola. Csakhogy.. • nem születtem szerencsés csillag alatt. Pályaválasztásomat mások döntötték el, nem én. Édesapám akkor szövetkezeti elnök volt, minden oldalról jött a „nyomás", , hogy a „lányodat mezőgazdasági iskolába kell ad nil" Eleinte tiltakoztam ellene, mert már torkig voltam a- mezőgazdasággal, otthon másról sem beszéltek csak a földekről, állatokról, gépekről. Mindkét bátyám ezt a szakmát választotta, de náluk az más volt, őket érdekelte a mezőgazdaság. Végül én is kötélnek álltam ... Gondoltam, a lényeg az érettségi bizonyitvány, ugródeszkának talán a mezőgazdasági Iskola is jó lesz. S mi lett a vége?,.. Amint látod, a kassai Stadion szSUó recepciójában kötöttem ki." Már egy csöppet sem bánkódik miatta, az a fontos, hogy az érettségi bizonyitvány a zsebében van, ide ez a végzettség elég, és senki sem kérdi, milyen szakiskolát végzett. A munkája szórakoztató; mindig újabb és újabb vendégeket fogad, többnyire sporttal foglalkozó embereket, híres sportolókat, mert a szálló elsősorban számukra készült. De azért nem szívesen emlékezik vissza az iskolában töltött évekre. Múltkor véletlenül itt szállt meg egyik voH tanárja, aki három évig tanította főtantárgyként a könyvelést, s bár a tanár már az első pillanatban felismerte, ő csak hosszú beszélgetés után vallotta Szolgálatban be, hogy ő Kovács Ibolya, a Tornaijai Mezőgazdasági Technikum egykori növendéke. Nem szívesen találkozott a tanárral. S ennek megvolt az oka... Az iskolában a könyveléssel volt mindig a legtöbb baja. Az első évben az általános tantárgyakat kedvelte, eleinte még a könyvelés alapjai is érdekelték. Később jöttek a szaktantárgyak, a könyvelésben a pontosságot Igénylő számháború, s ö egyre inkább érezte, sosem lesz belőle ökonómus ,.. Állást a kassai járás egyik szövetkezetében kapott, persze, nem foglalta el. Otthon maradt. Később az édesanyja, aki a szövetkezet baromfitelepén dolgozott, megbetegedett, s Ibolyka átvette az öttagú „Szocialista munkabrigád" vezetését. Ez nem volt rossz beosztás, aránylag könnyű munkával, a tojáshozamtól függően, megkeresett ezernyolcszáz koronát is . Osztálytársai úgy tudták, nem dolgozik. Mindnyájukat meglepetésként érte a napi sajtóban megjelenő fénykép s alatta a szöveg; Kovács Ibolya a szövetkezetek országos konferenciáján Prágában. Hogy került ő oda? ... Éppen ő, aki hallani sem akart a mező-és szolgálat után m ó v E S imgazdaságról I? ... igazságos ez? Töprengtek a többiek, akik akkor már másfél éve a szövetkezetben, állami gazdaságokban dolgoztak. Amikor Ibolyát jelölték a konferenciára, csak a pillanatnyi tényeket vették figyelembe, azt, hogy a járás legnagyobb baromfitelepének fiatal vezetője. így jutott Prágába, ahol véletlenül egy újságíró a fényképezőgép lencséje elé állította. Ezáltal lett Ibolya „nagy mezőgazdász". Alig telt el egy hónap, szakosítás miatt a baromfitelepet felszámolták. Állás nélkül maradt. Majd a könyvelőnő anyasági szabadságra ment, s ő lépett a helyébe. Itt újból szembe kellett néznie azzal, amit az iskolában annyira gyűlölt... a könyveléssel. Csak másfél hónapig bírta ki... Aztán majdnem két évig tartott, amíg Kassán sikerült munkát kapnia. Szövetkezetekben könyvelői állás lett volna bőven — a járásban könyvelőhiány volt, de ő hallani sem akart a faluról, szövetkezetről. Kassán pedig nem könnyű dolog mezőgazdasági szakképzettséggel elhelyezkedni. Mórmór sikerült a botanikuskertben az üzemvezetői állást megszereznie, amikor egy ismerősétől megtudta, hogy ■ a Stadion szálló felvevő irodájába munkaerőt keresnek. — Ez való nekem I — gondolta, s egy pillanatig sem tétovázott, jelentkezett. Felvették, s Így 1966 elejétől itt dolgozik. Három és fél év után végre olyan munkát végez, ami érdekli, szórakoztatja. Tizenkét óra napi szolgálat után 36 — éjjeli szolgálat után pedig 48 óra szabadja van. Aludni szüleihez jár haza, néha segít is otthon, de legtöbb idejét Kassán tölti. A csinos, elegáns egyenruhában valóban vonzóbbnak tűnik ez a munkahely, mint az, ahol a beporosodott irodában kell ülni, s egész nap a számok fölé hajolni. Csakhogy. .. ehhez nem kellett volna négy évig a mezőgazdasági iskolába járni. Elfoglalni a helyet, melyre ha más kerül — érkeklődő bőven akadt volna — gyümölcsöztetné a négy év alatt tanultakat, s az egy tanulóra eső, amúgy is magas költségek megfelelő helyen kamatoztak volna. Ki a felelős azért, hogy ez nem így történt? ... Ibolya? Aligha, ö tanítónő akart lenni, s amint mondotta, eszébe sem jutott a mezőgazdasági iskola. A szülők? TanítÓK? Vagy azok, akik a szülőket befolyásolták? Mindenesetre érdemes elgondolkozni rajta. Most, pályaválasztás előtti Hogy gyermekeink számára ne jelentsen csak ugródeszkát a középiskola. S ne kelljen elvégzése után hat év múlva tanárja előtt letagadnia magát egyetlen fiatalnak sem. Csak így lehet egy életre szóló hivatás komoly előkészitöje a szakközépiskolaI Irta és fényképezte: H, ZSEBIK SAROLTA említem első helyen, hisz az ő kitartásuk eredményezte a siker jelentős részét. A többi 12 szereplő egymást múlta felül lelkesedésben és főleg akarásban. Mi, Királyhelmec polgárai szívből örülünk a jól sikerült estnek és kívánjuk, hogy a folytatás mindig ilyen eredményes legyen! L. L. Aranylakodalom Bakán A bakai HNB és a Nőszövetség, valamint a CsISZ és a többi tömegszervezet megrendezte a Horváth házaspár aranylakodalmát. A HNB házasságkötő termében a 76 éves Horváth Titusz és felesége, Simon Valéria, 50 év után megismételte az esküvői szertartást, s újból elmondta a boldogító igent. Szombat reggeltől vasárnap estig tartott az ünnepség. Megkérdeztük az „ifjú párt", hogy első lakodalmuk félévszázaddal ezelőtt volt-e ilyen nagyszabású? Bizony semmi sem volt — mondja Horváth bácsi. — Háború dúlt. Árva gyerek voltam. A falu gazdáinál szolgáltam, s pénz nélkül nem tarthattunk lakodalmat. Az esküvő után bevonultam katonának. Akkor megfogadtam, hogy ha megérem az aranylakodalmat, az megtartom. így is történt. Hetven vendégünk volt, $ csak azt sajnálom, hogy zenekart nem fogadtam, dehát attól féltem, hogy a meghívottak nem jönnek el. Oe szólt a gramofonos rádiónk s még táncoltam is az unokámmal. A nótaszó sem hiányzott. Hetven embert megvendégelni nem kis dolog, ez azonban nyilván Horváth néni feladata volt. — Igen évek óta spóroltam erre a célra. Persze nehezen ment, nyugdíjból élünk. De sok kicsi — sokra megy. Neveltem csirkéket, tyúkokat, sőt egy disznót is, volt tehát mindenből elég. Két szakácsnő sütött-főzött egész héten át. A bornak valót viszont Horváth bácsi termelte ki a kertben. No és a lakodalmas nép sem jött üres kézzel, hisz ez már így szokás. A „menyasszony", Horváth néni gyönyörű ajándékot kapott. Rengeteg virágot, s ajándékkosarakat, ágyneműt s ki tudná még felsorolni, mi mindent hoztak a rokonok, unokák és az ismerősök. Az együtt töltött fél évszázad bizony nem kevés idő s ezalatt az idő alatt nem voltak összezördülések? Mindketten válaszolnak: — Nem bizony I Kisebb nézeteltérések persze nálunk is előfordultak, mint mindenütt, de megbecsültük, szerettük egymást, így a nehéz gondokkal teli éveket is könnyebben átvészeltük. Gond bizony lehetett a Horváth családban is, hisz hat gyermeket felnevelni nem volt könnyű dolog. Még egy kérdést teszünk fel a korához fürge Horváth bácsinak. Milyen életmódot folytatott? — Hát én senkit sem bántottam meg sohasem, s mindig szerettem a jó borocskát. Ugyanis mindig azt hallottam, hogy a jó bor egészséges, de mértékletesen kell fogyasztani. Én ehhez tartottam magam. A Horváth házaspárnak még hosszú, boldog életet és további jó egészséget kívánunk! H. K. A tavasz hírnöke Ez az életvidám kis bari már a tavasz jövetelét hirdeti. Gondozója Bublavá Mária, a rovnanyi szövetkezet egyik legjobb fejőnője, aki szabad idejében szívesen foglalkozik a kis bárányokkal H. S
