Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-04-28 / 17. szám
Én újra A szakszervezetek kongresszusán a Csehszlovák Nőbizottság titkárnőjét, Anna Karlovskát a Központi Szakszervezeti Tanács titkárává választották. A Csehszlovák Nőbizottság új titkárává Miluse Fiserov á t választotta az elnökség, akit az alábbi beszélgetésben mutatunk be olvasóinknak. ezt választanám — Ha szüléink nemzedéke semmi mást nem csinált volna, minthogy legyőzte a fasizmust, a kapitalizmust és megdöntötte a személyi kultuszt, akkor Is azt kellene mondanunk, hogy rendkívül sokat tettek — Irta az Idei Plameft-ben (cseh Irodalmi folyóirat — a szerk.) Z. Krlebel. Azt hiszem, igaza van. És megállapításában azt becsülöm, hogy nemcsak az apák, hanem az anyák generációjáról is szól, a nők nemzedékéről, amely a nemzet, az ország óriási küzdelmében tudatosan, azzal a meggyőződéssel vett részt, hogy oz az egyetlen elképzelhető, a legjobb út. Igen, nagy volt bennünk a kedv, hogy megnyilatkozzunk, csináljunk v alamtt. De nem akármit. Olyat, ami mlndannyiunk számára hasznos. Talán frázisként hat. De így volt, s ez még ma is jellemző ránk. Vannak dolgok, melyekről hallgatunk, mert attól félünk, ha hangosan beszélnénk róluk, régimódinak, „túlhaladott“-nak tartanának bennünket. Ha az ember egyszerűen kijelentené, hogy szeretem a szülőföldemet, s életemet adnám érte, biztosan csodálkozva néznének rá. S hasonló oknál fogva még azt is kerüljük, hogy e nemzedék valamelyik képviselőjének élettörténetét leírjuk, hogy feltárjuk akaratuk, erejük forrását, amely képessé teszi őket az akadályok leküzdésére, felelősségvállalásra, mások Iránti megértésre. Pedig ilyen példáért nem kell messzire mennünk. Elég például, ha rólad beszélünk ... Hárman voltunk testvérek. Három lány. Mindig az volt a vágyam, hogy tovább tanulhassak. Sajnos, otthoni viszonyaink ezt nem tették lehetővé. Amikor befejeztem az iskolát, apám munka nélkül volt. Nem volt kommunista, de a falu akkori viszonyaihoz mérten haladónak számított. Abban is, hogy anyámmal szemben másképpen viselkedett, mint akkor szokás volt. Nagyon tisztelte és bennünket is úgy nevelt, hogy anya a család központi alakja, tekintettel kell lennünk erre, s napi gondjára, dolgára. Apánk nem szerette a nagy szavakat. Sosem felejtem el, amikor a háború alatt egyszer — éppen vasárnapra mentünk haza a férjemmel fákkor még mindig együtt jártunk) és a falu szélén találkoztunk vele. „Valamit meg kell mondanom" — szólt. „A Kozllcán vendégünk van." Az erdő melletti rétet hívtuk így, ahol egy kis kunyhónk volt. „Tudod, hogy ezért akasztás jár" — válaszoltam. „Tudom, de én már lassan ötvenéves leszek, ez meg még fiatal fiú. Előtte az élet..." Apuka szilárdan bízott a Szovjetunióban, hogy legyőzi a fasizmust. Vologya, a Németországba hurcolt szovjet diák nem sokáig volt egyedül. Oda került Pflbyl Fedor traktoros Is. Hét hónapon keresztül rejtegettük őket a Kozllcán. A szomszédok segítettek ellátni őket. Ml meg oda jártunk a kunyhóba beszélgetni, vttáznt. Politikailag sokkal fejlettebbek voltak, mint ml. Fedor később a fán Ztika partlzánosztagba került és a Vsetín melletti HoSfáleknél esett el. Vologya a cseh—morva fennsíkon harcolt a Zarcevo csoportban. Aztán több emberrel együtt apát Is letartóztatta a Gestapo. A koncentrációs táborból nem tért vissza. Vologyával húsz év után találkoztunk újra. Eljött hozzánk, s tavaly ml ts meglátogattuk. Hát így mélyült el bennem, ott a kunyhóban a Szovjetunió Iránti odaadás, tisztelet. Azt mondják, nem lehet előre megállapítani, hogy az élet teremtette váratlan helyzetekben az ember gyáva, vagy hős módjára fog-e viselkedni. Csak a döntés pillanatában derül ki, milyen a Jelleme. Számomra az élet Iskolája — lehet, hogy hihetetlen, vagy nevetséges, de — a nemzeti bizottságokban végzett munka volt. 1948-ban kezdtem, az egyik legnehezebb szakaszon, a mezőgazdasági termékek felvásárlását Intéztem, s az ellátásról gondoskodtam. Napirenden voltak a kellemetlen helyzetek, s elintézésüket nem bízhattam másra. Nekem magamnak kellett vállalnom őket, az emberek szemébe nézve megmondani az Igazat. Akár az egész falu előtt megindokolni, hogy például azért nem kaphatnak texttl-utalványt, mert a falu egészét számítva nem teljesítették a mezőgazdasági termékek felvásárlási tervét. Volt, akt azt mondta, magadnak kiutalhatod, jogod van hozzá. Máskor viszont elég volt, ha egy gyűlésről Tatraplánnal mentem haza, mtndjárt arra következtettek belőle, hogy csak úgy dúskálok mindenben. Le kellett mondanom egyéni haszonról, a kísértéseknek ellent kellett állnom, hogy úgy élhessek, mint akkor a legtöbb ember. Ehhez arra volt szükség, hogy ne higgyem, többre vagyok képes, okosabb vagyok, mint más. Tapasztalatokra szert tehet az ember könyvekből, másoktól, s a saját életéből. En sem voltam mentes hibáktól, tévedésektől. De mégis úgy gondolom, hogy a közéletben dolgozóknak állandóan szem előtt kell tartaniuk, hogy mindent az emberek érdekében csinálnak. S akkor sok tévedést, htbát elkerülhetnek. Emlékszem a szövetkezetalakítás időszakára. Az volt az IskolaI Nem Ismertünk szombatot, vasárnapot. Nem volt könnyű. Mert ha valamelyik funkcionáriusnak nem akarödzott vasárnap a falut járni, hát mt nők mentünk. Délután mostam, éjjel vasaltam, takarítottam. És mégis úgy éreztük, hogy mindez életünkhöz tartozik, nem rendkívüli vagy különös dolog. Talán azért, mert tudtuk, mtért csináljuk. A büntetőо. Sfkorová felvétele bizottság elnöke voltam, amikor pártunk könyörtelen harcot kezdett a spekulációk, üzérkedések ellen. Később a liberecl Várost Nemzeti Bizottság elnökhelyettese lettem és a járást pártbizottság tagja. Mindez rengeteg munkát, erőt, s egyéni áldozatot követelt. Sokat köszönhetek a családomnak, megértésüknek, és édesanyám segítségének, aki ezekben a nehéz években gondoskodott a háztartásomról. A gyerekek ts szófogadók, /6 tanulók voltak. Peter KarvaS valamelyik művében azt mondja, hogy az életét senki sem választja „étlapról“, mint mondjuk, az ebédet. Ha Jól tudom, az elmúlt húsz évben egészen mást csináltál, mint a nőmozgalom, nem számítva az 1947-es évet, amikor tagja voltál a helyi nőtanácsnak. A nemzeti bizottságok vonalán dolgoztál. És most ilyen háromszázhatvan fokos fordulat? Van ts meg nincs ts az a nagy fordulat. Persze, egyáltalán nem mindegy számomra, hogy új munkakörbe kerültem. De sohasem tartoztam azok közé, akik tagadják, hogy a nőmozgalomhoz valami közük lenne, s nem akarnak hallani róla, esetleg csak akkor, ha majd elértk az ötven évet. Ügy gondolom, az új nőszervezet éppen a fiatal asszonyok számára jó alkalom, hogy érvényesítsék kezdeményezésüket, energiájukat mlndannyiunk érdekében. Mindjárt most, az elején tudatosítom, a Csehszlovák Nőszövetségnek nem azt kell hangsúlyoznia, miben különbözik a nők helyzete társadalmunkban a férfiakétól. Ellenkezőleg. Mindazt meg kell oldania, ami egyenjogúságukkal összefügg. Ezért azt htszem, lesz mtt tennem. Ha pedig étlapról lehetne választant az életet, én újra ezt választanám, amit eddig éltem. A beszélgetést vezette: Zdena Zajoncová 15 is Iskolapadban az asszonyok Hogy mi hozta őket az iskolába? A helyi művelődési otthon varrótanfolyamot rendezett a milanovcei aszszonyoh számára, amelyen huszonhaton vettek részt. Bálint Rozália tanítónő harminchat óra alatt magyarázta, tanította a szabás-varrás fortélyait. A „vizsgatétel“ egy szoknya és blúz elkészítése volt, amelyben a kiértékelésen megjelentek. Ez azonban még csak olyan kísérleti példány. Az igazi ,divatdarabokat‘ ezután készítik! Peternai István, Milanovce Aranylakodalom Aranyoson Szerencsés emberek — mondogatják sokan Rúna Jánoséból szólva, hiszen nem sok embernek adatik meg, hogy békességben, nyuga- > . \ Y1M lomban megérje párjával együtt az aranylakodalmat, házasságuk 50. évfordulóját Rúna János 74, felesége 67 éves. Szépen éltek, pedig nem volt könnyű a sorsuk. Rúna Mária 14 gyermeknek adott életet. Ma hat élő gyermeke van, s tizenkét unoka felváltva kopogtat be ajtajukon, hogy segítsen, megörvendeztesse őket. Együtt volt a család az évforduló napján, amit a polgári ügyek bizottsága, a szövetkezet vezetősége, a nőszövetség, a CSISZ és a kis úttörők tettek ünnepélyessé. Mlchelberger Natália, Csallóközaranyos Jól szórakoztak és még hasznos munkát is végeztek a csallóközcsütörtöhi szülők, mert megrendezték az iskola barátainak bálját. A jó zenét Sípos Rudolf és zenekara szolgáltatta. A bevételt tanítási segédeszközök vásárlására fordítjuk, s ezért illeti köszönet a szülőket, akik mindenben segítenek iskolánknak. Közösen tárgyaljuk meg a nevelés problémáit. Ez az írás legyen buzdítás a többi falvak szülőinek is, hogy eredményesebben nevelhessük a gyerekeket. Gasparik Margit, tanítónő Bemutatjuk olvasóinknak Szuhaj Ilonát, a garamkálnai nőszövetség egyik tagját. Miért éppen őt? Mert nemcsak a szövetkezetben, a közösség érdekében végzett munkája is dicséretet érdemel. Tíz éve dolgozik a növénytermesztő csoportban. Tagja a HNB választmányának és népbiró. is — ezenkívül lapunk lelkes terjesztője. Kívánjuk, hogy a többi asszonnyal együtt továbbra is szép eredményeket érjen el mind a szövetkezetben, mind a nőszövetség munkájában! Kovács Magda, Garamkálna Egy mondatban Századik születésnapját ünnepelte Somorján Dénezsdi Rozália, akit a nőszövetség, az úttörők, s a többi tömegszervezet is köszöntött. Hatvannégy ingyenes véradó jelentkezett Udvardon, hogy egészséget, életet ajándékozzon. örültek az öregek a Iontól Nyugdíjasok Otthonában, mert kétórás kulturális műsorral látogattak el hozzájuk az ipolyszakállast iskola tanulói. Köszöntjük Eles Irént, a bodrogszerdahelyi óvoda igazgatóját, aki nemrég ünnepelte 60-ik születésnapját. A közkedvelt Ica néni már évek óta elnöke a nőbizottságnak, titkára a Vöröskereszt helyi szervezetének. Most újraválasztották. Tehát ebből az alkalomból is fogadja jókívánságainkat. Dolgozzon még sokáig erőben, egészségben a kis óvodások, s a bodrogszerdahelyi asszonyok örömére! Dankó Ferencné, Bodrogszerdahely
