Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-14 / 41. szám
A ROHAM-tfr/faW A traktor olyan nagy porfelhőt hagyott maga után, hogy nem lehetett raj'ta keresztüllátnl. Az asszonyok egy pillanatra megálltak, a kerékpárosok lelassítottak, majd amikor kissé szétoszlott a por, sietve elindultak. Mindig sietnek. A mezőre menet is, meg hazafelé is. Munkaközben sem henyélnek. Ott is niintha hajtaná őket valaki. Pedig senki sem áll mögöttük. De már beléjük rögződött ez a hajsza, az állandó rohanás. A „Roham-brigád“ nevet is ezért kapták. Csúfnév akart ez lenni, de valahogy nagyon találó volt, s ma már így hívják őket félhivatalosan is. Elég, ha korán reggel kihirdetik a hangszóróban, milyen munka vár aznap az asszonyokra. Nem kell az időt meghatározni, ezt már mindenki tudja. S egy sem késik ell ... Ez mér így járja. Ha egyszer brigád, akkor legyen brigád. Nem dolgozhat egyik a másikra — ezt mindegyikük tudja. Kivétel az a munka, amelyik személyekre van szétosztva. Mint a cukorrépaszedés is. Itt mindegyik végzi a maga részét. A családtagok is segítenek. Az iparban dolgozó férj, az Iskolás gyerekek délután a répaföld felé tartanak. Motorkerékpárral, biciklivel, gyalog, ki hogyan tud. Aki csak teheti, segít a betakarításban. Az aratás elhúzódásával majdnem egy hónappal eltolódtak a munkák. Egyszerre kellett sílózni, herét gyűjteni, a burgonyát kiszedni, vetés alá előkészíteni a talajt, s már a cukorrépa is nagyon sürgetett. A parasztember ilyepkor nem ismer megállást. Reggeltől estig, amíg csak egymást látják, kint vannak a mezőn. A tejfalusi asszonyok is ilyenek. Alig virrad, már kelnek. Megfőzik az ebédet, Iskolába készítik a gyerekeket, sebtiben kitakarítanak, aztán ki a mezőrei ... Hét-nyolc órakor már olyan hangos a határ, mint délutánonként. Van, aki a kicsinyét is magával hozza. Övoda van a községben, de mit csináljon az, akié még nem töltötte be a három évet? Nem ülhet otthon vele, inkább őt is kihozza a határba. Holzsan Júliával a két és féléves Ernőké is kijött. Édesanyja Somorján dolgozik, a nagymama vigyáz a kicsire. De hát a nagymamának is ki kell szedni 25 ár cukorrépát — így hát nem marad más hátra, mint kimenni a mezőre. A másik menye, Júlia is eljött, hogy segítsen. A parcella közepe táján két fiatal asszony olyan gyorsan dobálja egy csomóba a kiásott cukorrépát, mintha megharagudtak volna rájuk, s most bosszút akarnának állni. Szinte egyszerre, ütemesen végzik a mozdulatokat, két kezükbe répát vesznek, egyszer-kétszer összeütögetik, hogy a föld lehulljon róla, majd nagy lendülettel a rakásra dobják. Nem hiába dolgoznak már együtt nyolcadik éve — jól összeszoktak. Szabó Józsefné és Szomoránszky Jánosné nemcsak akkor jó barátnők, ha egy-egy sütemény receptjét kell kicserélni vagy egy kötésmintát kölcsönözni. Munkába is együtt járnak, a kimért kapálnivalót, kukoricát, cukorrépát egymás mellett kapják, s közösen művelik. Jobban megy így a munka, hamarább telik az idő. Most is fél hektár cukorrépájuk van a kötelező részből, és egy másik fél hektár amit ezen felül vállaltak. Bizony nagyon sokat kell hajolniuk a hektár cukorrépaföldön. Hol van a segítség? A férjek? Ajaj... Az én uram csak „parancsolgatni tud“, nem segíteni! — mondja az egyik fiatalasszony. Aztán nevetve hozzáteszi: csoportvezető. Nincs ideje arra, hogy hekem segítsen. Azt viszont megköveteli, hogy én legyek a legelső, a legjobban végezzem a munkám. Mert hogyan irányítsa az asszonyokat, ha a feleségének sem tud parancsolni. Hát nem igaz?!... Nem könnyű dolog vezetőnek lenni, de a feleségének sem ám! Különösen a szövetkezetben nem, ahol rajta keresztül nézik a többieket. De azért elöljárni, példát mutatni, mindig jobb érzés, mint hátulcammogni, lemaradozni. Talán Szabó Józsefnőnak is ez ad kitartást. A föld szélén egy vékony, törékeny asszonyka, Linko Jusztina tisztítja a kupacba hányt répát. Dél felé jár az idő, ezért siet annyira. Mindjárt el kell mennie, de előbb jó lenne még befejezni ezt a csomót. Ez jár az eszében, meg az, hogy vajon mit csinált egész délelőtt a kisunoka, nem történt-e valami baja. Nem szívesen veszi magához a kicsit, nincs már türelme a gyerekekhez. Elég volt ötöt felnevelni. Csak gondozza a gyerekeket az anyjuk. Ö inkább a mezőre megy dolgozni. Néha mégis csak el kell vállalni, ha a lányának sok az elfoglaltsága. Ilyenkor nem utasíthatja el a kérelmet... Szívós asszony, ő bírja a munkát. Pedig idén már az ötvenedik születésnapját ünnepli. A brigádban is benne van. Mindenütt ott találni, ahol dolgozni kell. Az utolsó répát is megtisztította, összehúzza a széthullt leveleket, s már indul is, amikor eszébe jut, hogy a kacsák is bizonyára megéheztek, jő lenne nekik néhány répalevél. Legalább ízelítőnek. Letöri a leveleket, aztán kerékpárra pattan és gyorsan elhajt. Megüresedett a répaföld. Elmentek az asszonyok ebédelni. Csak egy fekete ruhás öreg nénike hajlong még a répakupac fölött. Reszkető kezével erősen markolja a nagy darab répát, de az mégis kihull belőle. Hiába, nem hetvenhárom életévhez szabták ezt a munkát!... Rót néni is tudja ezt, mégis erőlködik, szeretne segíteni a lányának. — Minden évben vállalnak a lányomék kapálnivalót. Mert nem szövetkezeti tagok, nekik vállalni kell, másképp nem adnak. Szívesen segítek én is nekik, hiszen 4 hold földem itt van a szövetkezetben. Valakinek azon is dolgozni kell!... Igaz, most mindent elvégeznek a gépek, nem úgy mint fiatal koromban. Mi két tehénkével szántottunk, vetettünk. Milyen sokáig tartott egy tenyérnyi föld megművelései ... Még mindig csodálkozom ezeken az ördögmasinákon, milyen gyorsan tudnak dolgozni. Mennyivel könnyebb ma már a munka, mint valamikor volt! ... — sóhajt Rót néni, s késével nagyot vág a répába. Bizony, sokkal könnyebb. Igaz, a tejfalusí szövetkezetben még hiányzik néhány gép, így a répakombájn is, ami könnyebbé tehetné az asszonyok munkáját. Még az a szerencse, hogy munkaerő bőven van, kézzel is elvégzik a répabetakarítást. Idén 120 felé osztották szét a 40 hektáros parcellát. Mindenki akart belőle. Még azok is, akik nem szövetkezeti tagok. A ragaszkodás meglátszik a termésen. Csak 320 mázsát terveztek hektáronként — tavaly alig érték el a 290 mázsás átlagot — de meglesz a 450 mázsa. S ez elsősorban a jő munka következménye. Az asszonyok követelik a prémiumot. Megszokták már, hogy a túlteljesítésért külön jutalom jár. Nos, ezt most is megkapják. A 35 000 korona célprémiumból erre a célra is jut. A „Roham-brigád“ tagjai, ezek a szorgalmas tejfalusi asszonyok idén is bebizonyították; ahol az akarat megvan, ott az eredmény sem marad el. H. ZSEBIK SAROLTA •« 'S > ü> •M m 'Я a сл
