Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-30 / 39. szám

í'З

л

ш

'

if Lenirt miniszterelnök Я Яш ^ШЩЯ ^ш

öldi üzletemberek tár- Я ^Я ЗШ

igában tekintette meg а -ЩГ ft’ ЛЯ

Si vásárt Я ф

bevont karosszékek, hosszú, ún. falusi tál körül, a Bohemian Glas gyönyörű mkristály vázáin szikrát vetett az ívpák fénye és a csehszlovák kerámiák monikusan egészítették ki a lakószoba lét.

ölgyeim, örömmel Jelentem, hogy ismét it lesz a gyöngygallér, legalább is erre étkeztetek a Jablonec brnói bemutatóéi.

kiállítási csarnokban egymás után tászemünk elé a Föld sokféle gazdagsága, lezuela elküldte italkülönlegességeit, az nysárga dohánylevelek kötegeit, Kubából Libanonból gyümölcs érkezett, míg a tutikát kedvelők Kanada képviselete előtt portosultak. Az érdeklődők egyik része ágyas 297 kg súlyú utánfutó camping sit csodálták, a vízisportok rajongói pe-A gépekkel zsúfolt kiállítási csarnok a béke szépségét hirdette

CTK felvételei

dig egy üveglaminátból készült öt méter hosszú és 25 kg súlyú csónak előtt vitatkoztak, nemzetközi szinten, azaz legalább hat nyelven.

A Felkelő Nap országáról elsősorban azt tudjuk, hogy lakói „törpésítenek“. így azután nem is csodálkoztunk, hogy Brnóban a Japán ipart törpe-rádió, törpe-gramofon és törpe-tévé képviselte és arra kellett gondolnunk, hogy Nipponban talán még az óriás-bágger is törpe.

... és kinyitottuk a mesekönyvet... „volt egyszer, hol nem volt ... valahol egy csodálatos keleti országban élt egyszer egy szorgalmas szőnyegszövő ...“ Utódai a jelek szerint nem felejtették el az ősök művészetét és a Szíriái Arab Köztársaság kirendeltsége az idei brnói kiállításra érkező lányok és asszonyok gyülekezőhelye volt. Kézzel csomózott szőnyegeken tárult ámuló szemünk elé a színes keleti mese. Sárgarézből

kovácsolt vázák, tálak és függőlámpák mellett megtaláltuk azt is, ami a mindennapi élet igénye; nehéz gyapjútakarókat, táskákat, modern mosógépet rászerelt mángorlóval és gáztűzhelyeket csakúgy, mint babaruhát, aranybrokát ruhaanyagot és fürdőköpenyt, bár ez utóbbiaknak valóban keleti sajátossága, hogy aranyszálakkal díszítették. Itt ennél a részlegnél búcsúztunk el egymástól, ugyanis a társaságomban levő „női tanácsadó“ rögzítette magát egy jersey kosztüm előtt és kijelentette, hogy ő tovább egy tapodtat sem megy, mert mit neki lépegető exkavátor és karusszel-eszterga, amikor ilyen „istenit“ még életében nem látott. A jersey kosztüm „szakmai“ jellegzetessége: sújtás, flítteres gallér és flitteres zsebfedő. [Szerencsémre nem volt eladó!)

—erf—

Délelőtt fél tizenegykor, pontosan a megiszélt időhöz tartva magamat, becsöngetm a rózsadombi villalakásba. Tágas szóiba vezettek, ahogy beléptem a szemközti tó is megnyílt s mosolyogva, szíves vendégtó szóval üdvözölt Lesznai Anna. Engem őször nem is mosolya fogott meg, inkább : a hallatlan frisseség és közvetlenség, nit már az első másodpercekben valóságil árasztott magából. A nagy, sokszor egcsodált szemek felett a homlok ráncai

a fehér hajkoszorú árulkodik csak magas uráról, lényében azonban fiatal maradt, int a hegyek lánya. Hogy is teremthette :t a viharokkal egy életen át harcban álló 5t a szelíd Csallóköz földje s romantikus эго falucskája: Körtvélyes.

— Mi újság otthon? — sürgette a beszél;tést, ahogy helyet foglaltunk.

— Tavaly, azt hiszem tudja, a Duna rámadt Csallóközre, Körtvélyes is veszélybe ;rült, — válaszoltam készségesen, de megyiugtatásul gyorsan hozzátettem: — egy-két ste voltam arrafelé, lassan minden rendbe >n. (Előző napi telefonbeszélgetésünk során nlítettem neki, hogy a közelmúltban szülő.lujában jártam, így érthetőnek tartottam 5 előbbi érdeklődést, de mennyire meglepő

volt a válaszomra jött replika, annak lemérését önökre bízom.)

— Melyik Körtvélyest említi??? — kérdezte s egyelőre pontot tétetett mondanivalóm után. — Csallóközt és a Dunát említi szülőfalummal kapcsolatban? No ne lepődjön meg, de én csak nagylány koromban pillantottam meg a Dunát s azt is Budapesten. Az én gyerekkori „folyamóriásom“ az Ondava volt s az én szülőfalum, Körtvélyes a Beszkydek lábánál fekszik . . . Lámlám tévedtünk — s keserű elképedésem láttán, nevetve jegyzi meg — ... de a vendég egyaránt kedves, különösen maga, hisz az én Szlovákiámból jött.

— Szóval a Vranó melletti Körtvélyes, — próbálkoztam tévedésemet földrajzi helyzetismeretemmel enyhíteni.

— Igen, Körtvélyes, Nizny Hrusov. Az Ondava túlsó partján, szemben Klucové Dlhyval. Nem hallott róla?

A hatás kedvéért várt egy kicsit, aztán a szájaszögletében egy huncut mosollyal folytatja:

— Ott ahol az a nagy csoda történt!

— Miféle csoda? — kérdem vissza, hogy játékos kedvében meghagyjam.

— Nos, élt ott egy asszony, akinek a

Szúzmária bedobott az ablakán egy arany almát és azt mondta a ház asszonyának, hogy mivel a franciák nagyon rosszak lettek, hát ő most Lourdesból egyenesen Klucové Dlhybe hurcolkodik. E csodáknak aztán rövidesen híre ment, hét határban erről beszéltek a hívők is, meg a pópák is. A falu meg fölvirágzott, mert ettől kezdve telistele volt mindig búcsúsokkal. Eljöttek az emberek az asszonyokkal még a messzi hegyi falvakból is s a körtvélyesiekkel együtt a széles környék lakossága mind ott volt. Annak az asszonynak a házát, amelyben állítólag Szúzmária megjelent, körülvették díszes festett vaskerítéssel. Saját szememmel láttam, ahogy a megszédített szegényparasztok méter magasra rakták a kerítés mellett a papírpénzt bűneik engeszteléséül. A pópák meg árgus szemmel vigyáztak, hogy a kegyes adományok közelébe ragadós kéz ne juthasson. Képzelje el, hogy ez mi lehetett? Százával és ezrével jöttek. Később a pópák segédletével a Szúzmária által kiválasztott asszony isteni szózatokat is hallott, mások titkok megfejtésével, buzgó kérésekkel ostromolták: ki lopta el az ekét, amely a falu egyik parasztházából eltűnt, ki dézsmálta meg a templom perselyét. A szerelmi dolgokban is nagyon jártas volt, azt is mind megsúgták neki a szentek. Igaz, — lassacskán lejáratta magát, mert nemcsak az egyház, maga is hasznot húzott a nagy csodából, — de míg otthon voltam, híres búcsújáróhely számba ment. Engem főleg a nép-