Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-08-20 / 17. szám
elég, de a felépítésre már nem. El is kergették a hajdani elnököt, még bírósági eljárást Is a nyakába sóztak. Ne nyűit volna a „csodához“! Ogy kell neki. Egyébként ez a Leányvár érdekes hely. Szó sem igaz a legendából, amely hozzá fűződik, de ma hagyjuk a valóságot, hiszen ünnep van... Ott magasodik négy kis toronnyal támasztott főtornya a város fölött. Valamikor azonban nem volt ez ilyen kedves hely. Régen vesztőhely volt. Csakhogy Rössl Imre — dúsgazdag Waldbürger — ablakai éppen errefelé néztek, márpedig ő nem akart az akasztófákban gyönyörködni. Megvette a hegyet, s építtetett a tetejére egy kastélyt leánya, az álomszép Borbála részére. Ezért is Leányvár a neve. A gyönyörű és gazdag leány azonban gonosz és büszke volt (budoárjában most Zacharides bácsi, a kilencven éves toronyőr és kürtös lakik szelíd szavú, őszhajú leányával, Máriával). Borbála olyan gazdag volt, hogy kedvenc kutyájának, amikor kimúlt, díszes temetést rendeztetett, (ezért aztán neki a kutyák rendeztek temetést — a koporsóját vivő embereket elkergették és a tetemet széttépték). Borbála azt hitte, gazdagsága örökké tart: bedobta aranygyűrűjét a Selmec patakba, s azt mondta, hogy ő csak akkor lesz szegény, ha ez a gyűrű még valaha a víz mélyéről előkerül. Később egy nagy lakoma alkalmával azonban a házi kisaszszony egyszerre csak elsápadt és szívéhez kapott. A tányérján levő halat szelte, amikor villája fémbe ütközött. A hal gyomrában ott volt az aranygyűrű. El is szegényedett Borbála, ráadásul boszorkány is lett belőle. Borbála történetét Zichy Géza a múlt század végén a „Leányvári boszorkányok“ című regényében örökítette meg. A Leányváron ma már boszorkányt nem találunk. De a selmeci lányok — itt már vérében van ez az embereknek — huncutok. Ha ott a Leányvár alatt mélyen bele talál nézni iaz ember valamelyik karcsú és pajkos selmeci leány szemébe — az bizony ma is megigézi. Mert vannak még boszorkányok a Leányvár alatt! Biztos kezekben vannak a Franz akna leszálló bányászai. Még a bányakapitány is azt mondja, amikor Hammernét vizsgáztatta, hogy a szabályokat ilyen tökéletesen ismerő bányafelvonó kezelőt már régen nem látott. A parázs szemű asszony a városi pártbizottság tagja és selmeci. Kommunista magatartása munkájában, selmeci asszony volta — élcetben mutatkozik meg. Tréfás kedvű, a Selmecbányán népszerű Náco-viccek jó Ismerője. „De ha igazi Nácot akarnak látni, keressék fel Váááry professzort“ — mondja. Professzor és Náco? Hogyan lehet ezt együtt emlegetni? Pedig a tréfás Selmecbányán ezt is lehet. A múlt lelkes kutatója Jozef Vásáry professzor nyelveket tanít a bratislavai Vegyészeti Tanszéken. De egyben ő a Rádió közkedvelt népi elbeszélője, sokszáz (pontosan 910) esztrádműsor sztárja, a selmeci Náco, aki még véletlenül sem beszél komolyan és mindent a maga bohókás, tréfás módján kommentál. Vásáry professzor egyébként nemcsak maga szitár, hanem „sztárpapa“ is — két leánya sikeres filmszínésznő. A pirospozsgás arcú, mosolygó szemű, fiatalos külsejű professzorral, .Selmecbánya múltjának nagy ismerőjével ülünk szemben, s ő mesél.. . — Bemondót keresnek a rádióban. Jön Náco. Hát tudsz-e franciául meg angolul, meg németül? — kérdezik. Dehogy tudok én kérem szépen. Hát akkor hogy képzeled, hogy bemondó leszel?! Dehogy leszek, kérem szépen. Csak azért jöttem, hogy megmondjam maguknak: velem ne számítsanak. — Náco gyónni készül, de előzőleg jól elveri feleségét, Pepkát. Mit vered azt az aszonyt, Náco, hiszen nem ad a pap feloldozást. Hiszen én éppen a gyónásra készülök — válaszol Náco. — Tudod, ha verem, az asszony kikiabálja minden bűnömet, ez az én lelkigyakorlatom ... — Nácot megszólítja a felséges Ferencz József, s mi több, szivarral is megkínálja. Náco szépen elteszi a szivart. „Miért nem gyújtasz rá, Náco?“ — kérdi a császár. „Kérem szépen, én azt eJte-ACSKÁN Vannak-e még boszorkányok a Leányváron ? Történet az arany és az ezüst szalamandráról. Hogyan került a kút a háztetőre? Vannak meg csodák ! NÄC0 MESÉL Kígyózik a szalamander (így németesen kell mondani, akkor selmecles) a kacskaringós utcákon. A „városalapító“ szalamandrák tiszteletére az egykori selmeci diákok (köztük Mikszáth Kálmán és Petőfi Sándor is) az ünnepélyekre hosszú libasorban kígyózva vonultak fel, s elnevezték ezt a felvonulást szalamandernek. A felvonulásnak azonban régebbi hagyományai vannak. Eredetileg bányász felvonulások voltak ezek — kétfélék: gyász-szalamander volt, (bányásztemetéskor, a lármafa kongó-bongó hangja mellett) és vidám szalamander, amely karnevál jellegű volt, s álarcokban vonultak fel rajta. Szalamanderkor mindig bányaméccsel világítanak, nem fáklyával. S a bányásztemetés ma is este kilenc óra után van, mint valaha, hogy világítson a bányamécs, s hogy mindenki ott lehessen, ha nappal dolgozik is. A legutóbbi szalamander tavaly, a bányászakadémia 200 éves évfordulóján volt. Vidáman kopogott a lármafa a klopacskán, kígyózott a diáksereg, élén az akadémia végzett hallgatóival, akik még Magyarországról is eljöttek. Az ott élő Vörös bácsi elmesélte, hogy a hagyományokat még mindig tartják, sőt Budapesten az öreg diákok „Selmeci egyletet“ is alapítottak ... Kígyózik a szalamander, villognak a mécsek. Még jobban villog tán egy feketehajú, kedves asszony szeme, ő is ünnepel ma — ő is bányász. Hazánk egyetlen bányafelvonó kezelője, aki — nő. Volt még egy asszony ilyen munkán az egyik ostravai bányában, de elkerült munkahelyéről. Ma egyedül Hammer Mária munkahelyén, a Franz aknában mondhatják a bányászok: „Asszonykéz enged bennünket a mélybe.“ szem magamnak. Majd ha jobb társaságban leszek, akkor szívom el...“ (Ferencz Józsefet egyébként egyszer, amikor itt járt, éppen a selmeci asszonyok bírták jobb belátásra. A sztrájkoló bányászok akkor a klopacska tornyában sínylődtek láncra verve, s feleségeik nagy elszántságról téve tanúságot, a császár hintája elé feküdtek, és nem engedték tovább őfelségét, míg csak az kegyelmet nem adott férjeiknek). . . . Náco, azaz VáSáry professzor mesél, mesél, mulattat. ízes selmeci nyelvjárása szlovák beszéd ugyan, de szász és magyar szavakkal vegyített, önmagában is tréfás... A tanár szépen beszél magyarul, de amikor Somorján lépett fel, félt az esetleges nyelvbotlástól, és ezért inkább szlovákul beszélt. De elöljáróban megjegyezte — mert selyma ember a selmeci —: — Megértjük mi majd egymást nagyon jól, mert egy szlovák ember önöket nagyon jól megérti. Az előbb is hallottam, ahogy valaki ezt mondta: „Hol a vedúci, mert a plánt meg köll reparálni... Hát nem érthető ez a szlovák fülnek is?“ Közben késő este lett, kanyarog a szalamander a „meseházak“ közötti zeg-zugos selmeci utcákon, tréfák sziporkáznak, Náco-vicceket mesélnek egymásnak az emberek. Szórakoznak, élcelődnek a selmeci bányászok. Ogy ünnepelnek, ahogy ünnepelni kell — félre teszik a hétköznapi gondokat, felújítják a sok régi, szép hagyományt, szállnak az aranyos szalamandrás mesék és leányvári legendák szárnyán. Persze, az ember nem szakadhat el korától, s nem láthatja csak a Leányvárat, ha olyan szembeszökő az a két tízemeletes panelház az alsó városban ... De fő a jókedv, s a kedves hagyománytisztelet. VILCSEK GÉZA Pillantás a lármafa tornyából a mesébe 1116 tájra — Selmecbányára. Vásáry professzor mesél: „Náco nemcsak kedélyes, hanem furfangos bányászfigura is . . .“ Vége a műszaknak, a felvonóból kilépő bányász elégedetten rágyújt a bányászlámpa lángjával: megtettük a magunkét, holnap ünnepelünk. 2 3 » S3 >SJ г сл bti
