Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-07 / 3. szám
Vajon miért aludt már estc8-kor az a traktoros?... ◄ — Ezt nevezem fogyókúrának! De valahogy nincs semmi eredménye. I Ha behúzom egy kicsit a ..behúzni-valót", én még Ophéliát is eljátszhatom! — Remélem, nem az alakom lesz megint acéltábla?.. Qhagy beléptem a lakásba, a konyha felől isteni illatok szálltak felém. Fónay Márta lekapta fejéről a kendőt, ledobta a kötényt, s máris a vendég elé sietett: — Neked csinálom! — célozgatott huncutul a finom illatokra. — Vajas, sajtos, köménymagos szendvicseket tettem a sütőbe... — Csak nekem, Lambikám ? — kérdeztem vissza kegyetlenül, becenevén szólítva őt. — No, hagyjuk a személyeskedést! Remélem, nem az alakomat szemelted megint ki céltáblául... Van énnekem úgyis elég bajom ezzel a „karcsúsággal“. Képzeld, a múltkor korábban érkeztem a próbára. Megéheztem, hát beültem a színházhoz közel egy presszóba. Csak az ablak mellett volt hely, ott, ahová mindenki beláthat az utcáról. Kértem egy kávét, s néhány sajtos süteményt Amint ott eszegetek, egyszercsak kinézek az ablakon... Szent egek! A fél utca odacsődült, s mindenki azt leste vigyorogva: „Nini, eszik a Fónay!“ Hát persze, hogy eszek! Én sem élek harmattal, meg rigófüttyel... S hogy dühét levezesse, jókorát harapott a gondosan előkészített mogyorós-csokoládéból. — Beszéljünk inkább vidámabb dolgokról, — javasoltam. — Ez helyes! —felelte Lambi, s felélénkült. — Mostanában gyakran járok vidékre fellépni. Hó, sár, jég, mindig akad valami csemege. A múltkor elakadtunk az országúton. Elhagyatott rész volt, nem várhattunk segítségre, valakinek be kellett mennie a közeli faluba, szerezni egy traktorost, aki majd kihúzza a Wartburgot. Még fiatal volt az idő, esté 8 óra körül járhatott. De a traktoros már aludt... Felébresztettük, s megkértük: segítsen rajtunk! Jött is, bár nem a legnagyobb lelkesedéssel, de annak rendje-módja szerint kihúzta az autót. Amikor készen volt, illendően megköszöntük, de nem állhattuk meg, hogy meg ne kérdezzük: „Árulja el, hogyhogy ilyen korán lefeküdt már?“ A traktoros nyelt egyet, s azt válaszolta: „Ne tessék csodálkozni!... Most délután volt az esküvőm...“ Többször járt már Csehszlovákiában. Amikor a kooprodukcióban készült „Szent Péter esernyőjé“-t forgatták, Besztercebánya lakói is megismerhették mindig mosolygós, kedves arcát. — Nagyon sok levelet kapok Csehszlovákiából. Leginkább a gyerekek írnak. Az egyik vidéki iskola fotószakk őre a múltkor azzal lepett meg, hogy lefényképeztek a televízió képernyőjéről, s ügyes kis montázs segítségével olyen fényképet készítettek, amelyen ők maguk nézik televízióbeli szereplésemet. A konyhából időközben furcsa illatok kezdtek terjengem! A szendvicsekről egészen elfelejtkeztünk... Fónay Márta kirohant, s kisvártatva tálcával a kezében jelent meg: — Nézd, ezeknek az alja sajnos egy kicsit odakapott! Nem is érdemes megkóstolni, egyél inkább csokoládét. Majd én feláldozom magamat... S jóízűen harapdálni kezdte a ropogósra sült szendvicseket. somos Agnes 140! j|i és a „karcsúság“- Ő az én drága, aranyos, szelid kis férjem.-SÍ ▲ > £ x o> «• ;0 X О OÉ ф c — Ezt a fényképet két csallóközcsütör* töki diák küldte: Tóth Árpád és Farkas Imre V
