Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-02-15 / 4. szám
Ал Mtíjím тиШшЦа Szép Ernő Minap az anyám észrevesz vale mit a jobbkezemen. Megfogja: — Mutasd csak édes fiam. És végighúzza az ujját a középső ujjamon, itt a belső oldalán, amelyik a mutatóujjam felől van. — Lleikem — azt mondja dupla 11-el, ahogy a leglágyabb szívvel szokott szólni az anya gyermekéhez. Mi az, ami ügy .a szívére hatott az anyámnak? Csak annyi, hogy a középső ujjarának ez az utolsó ize, itt ni, be van horpadva. — Az a sok íírás ... — azt mondja az anyám és figyelemmel húzgáíja ezen akis homorú részen az ujját. Simogatja, cirógatja. Meg akarja gyógyítani. Az ám, a sok írástól kapta a hús az ujjamon ezt a horpadást. Meg a keménységet. Alig érzem meg, ha ídetapogatok. Hány esztendeje is szorítom már a tollszárat . . . jobb, ha ki nem számítom. Akik írógépen írnak, azoknak az ujja persze sohase fog csorbát szenvedni. Okos dolog az írógép, kellemes, végtelen praktikus. Megkíméli a szemet. Félreérthetetlenné teszi a szöveget. És ami a fő, olyan szaporán ír, hogy az ember háromszor annyit dolgozhat íróigépen, minta tollal. Alig is tudok már íróembert, aki az apáink módjára görnyedne az íróasztal felett kőrmölve s mindig betintázyr.. a kezét. Egy nemes poétánk is írógépen kopogja már egypár esztendeje a költeményeit. Csodálom érte. Magam is készülök, készülök az írógépre áttérni. Milyen jó is lesz, mikor majd kényelmesen hátradőlve verem azt a kapkodó, hadaró masinát. írok és zenét szerzek egyszerre. De attól félek, soha nem lösz belőlem ilyen művész. Xem tudom, nagyon hozzáragadtam ehhez a pennához. Jól esik az ujjam közt szorítani. Jól esik írni. Munka közben, némely percben elcsudálkozom rajta, hogy a. kezem öntudatlan rajzolja sebesen a betűket, egyiket a másikhoz fűzve, csudáini való, hogy ez a tudomány benno van a kezemben, éppen úgy, mint a szó is készen van a nyelvemen, mikor beszélek, észre sem veszem, hogy szedegeti u nyelvem a hangzókat a szájpadlásról, meg a fogakról. Mondom, szeretem a kézzel való írást. Kedves a fülemnek az a halk visongás, amit a siető toll teszen a síma papíron, eleven jókedvnek a hangja az. Ügy hallatszik sokszor, mint a vízre fektetett evező hangja a futó csónak mellett. Aztán meg azt. sejtem, az írógépen elveszteném magamat, az az egyforma nyomtatott betű már nem az enyém, nem is tudnék tán hinni a tulajdon szavamnak. El is züllene talán bennem az a tisztelet, amit az írás iránt érzek, ha felkapnék az írógépre. Xem is kell a régiek hagyományait ein • i eget nem: már e magam életének szép hagyományaihoz ragaszkodom, hogy ha í. kézíráshoz ragaszkodom. Nem ígér. hiszem, to ósdi írótoll, hogy el tudna hagyni hűtlenül az én jobbkezem. ő, hogy kisiklottam! Nem az ón kezeinrőí akartam beszélni, hanem nz anyám kezéről. Az anyám, amint simogatja azt- a horpadást az ujjamon, a szemembe mosolyog s azt mondja: — Édes fiam — azt mondja — neked is jó lesz becsületes embernek maradni. Ha rossz fát tennél a tűzre, aztán megszöknél, látod, ez már olyan ismertető jel rajtad, ezen mármegfoghatna a detektív. Igaz# lehet az anyámnak, meg is nyugtatom, hogy mindig vigyázni fogok a becsületre. Az anyám fölemelte a balkezét, nevetett: — Meg magamnak is jő lesz vigy ázni. — azt mondja nézd csak ezt a mutatóujjamat. Mintha nem ismerném azt a mutatóujját. — Ugye, ez is elég ismertetőjel. fiam? Ó, de milyen ismertetője] . . . Mi az, nem találják ki, ugyebár. Pedig olyan egyszerű. Teli, teli van az anyám ujja hegye fakó pontocskákkal. A varrótű nyoma az mind. Befűzés közben, varrogatás alatt belebeleszúr annak a villogó finom tűnek a hegye az anyám ujjénak a húsába. A jóisten tudja, hány százszor, míg ingerekét, ruhát varrt,foltozott a gyerekekre, napfénynél meg lámpavilágnál. Néztem én .már sokszor ezt a mutatóujjat, meg is tapogattam az érdes újhegyet. sokszor, nagyon sokszor. Nem lehet ezt eleget néznem, eleget tapogatnom. Volt az anyámnak csillogó, ragyogó varrógépje, mégis a legtöbbet, kézzel varrt, ott ülvén a varrógépnél az ablak előtt, lehajtott fejjel. Sárgaréz gyüszűje sugárzott a világosságban, akár a drága, nemes arany. Ügy' varrogatott az anyám hosszú-hosszú délutánokon keresztül. Mint az úgynevezett varrómadár, amelyik befedi a fészkét falevelekkel és a csőrével lyuggatja a levelek szegélyét és a levelek vékony szárával összefűzi azt a zöld takarót, rejtegetett kicsinyei fölött . Ügy varrogatott elmerülve, danolgatva magának csendesen, azok a csendes dalok még csendesebb könnyekben mosódtak el. Vannak ilyenfajta női lelkek, a danolásuk, dudolásuk mindig megrikatja őket,. Szerettem volna már megolvasni a tűszúrások pici sebhelyeit az anyám mutatóujján. Nem boldogultam vele. A csillagokat se lehet megolvasni. Mert olyan sűrű az is. mint a csillog az égen. Olyannak is tetszik az anyám mutatóujjának a hegye, mint azok az őszi falevelek, melyek el vannak borítva szürke s/.oplővel. Meg olyan is, mint a tiszta homok sűrű per met,eg után. Kapni vajon vegyiszert a patikában, ami lemosná ezeket a pontokat az anyám mutatóujjáról? Vagy van olyan plasztika, amelyik el tudná tüntetni ezt a szépséghibát az ujjahegyéről ? Nem tudom, de ha volna szer, volna finom műtét, az anyára nem kérne belőle, azt tudom. Magam sem kívánnám, hogy ezek s hervadt tűszúrások eltűnjenek az an vám ujj »hegyéről. Természetes a szememben, hogy ilyen az anyám mutatóujja, így szép az. (1918.) / ~) fi $ / ,r '-"‘''jr ' 'МШшг V / Arany János: Szőke Panni henyélve ül, Mégis cifra, majd elrepül, Apja földje és tinója Mind fölment már vlganéra. üe az apja még se bánja, Mert kisasszony a leánya, (í maga is boldog jobbágy, Elengedik a robotját. Sem szántani, sem aratni, Csak a vékát kell tartani: Az nraság színig adja, A kasznár meg el se csapja. Szőke Panni felmegy Pestre, Még ott Is az emeletre. És az apja — dehogy bánját Nevelőben a leánya. Nevelőben jó dolog van: Sok kisasszony lakik ottan, Szép úrflak, szép huszárok Járnak mulatni bozzájok. Mi lelt téged szőke Pannii Fiatal vagy még meghalni: Képeden volt egy pár rózsa: Hova lett Ily hamar róla? Mi lelt téged Panna lányom? Elfonnyadtál, szép virágom, Jer. kiviszlek a mezőre, Éledjen a lelked tőle. Panni nem szól, görnyedve ül. Olyan rougyos, majd elrepül; Vidd ki apja, vidd mezőre. Szép virágos temetőbe. 15