Newyorki Figyelő, 1988 (13. évfolyam, 1-16. szám)
1988-07-27 / 10. szám
6 NEWYORKI FIGYELŐ 1988 július 27. A magyar-zsidó irodalom múltjából WIESEL SÁRI (Tel Aviv): A SZÁBRÉK ÁRNYÉKÁBAN (ÚJ KELET, 1964.) HACKETT D. GÁBOR: A MAGYAROK MINDENKI ELLEN VESZTETTEK - MÉG ELLENEM IS II. A tavaszi levegő virág-illatától bódultán ülök a kertben. Körülöttem három kis unokám játszadozik. Elnézem őket, s a szivem csoiviultig telik meg boldogsággal. tiszt ej- és Kuli. a két nagyobbik, illedelmesen ül mellettem meséskönyvvel a kezükben. A harmadik, a kis kétéves Sulika, szalad felém, kezében egy frissen letört piros muskátli. Az ölembe helyezi a virágot. —Szálú, itt a virág, szép, neked hoztam. Remegő kézzel nyúlok a virágért, tele félelemmel, magamhoz vonom a gyereket, lopva körülnézek ... jaj, nem látta-c meg valaki, ahogy lelépte a virágot? — Tied... mondd toűá. Szeretném megköszönni neki ezt a kis figyelmességet, de nem merek megszólalni, félek, hogy elsírom magam. 1941 augusztus 4.-én az aradl zsidóságra szomorú nap virfJijlt. Mint derült égből a vll(■imesiipús. úgy süllőit ránk ü )pr. Minden IH és 45 év közötti férfi jelentkezzen a Várban aiimkaszolgálatru. Megdermedve pz ijedtségtől, annyi erőm sem volt, hogy a férjemnek segítségére legyek a csomagolásnál. Egész nap sírtam szakadatlanul. Csak rövid ideje, hogy faluról a városba evakuállak bennünket, zsidókat. Hősekig dobálóztunk rokontól-rokonig. Pár pappal előbb kö'löztilnk egy kis Szoba-konyhái lakásba, de ennek Is nagyon örü’tem. Mire lehullások, legalább saját otthonunk baiyleszünk. Senkit sem ismertem a szomszédok közülT félelemmel néztem a holnap elé. Fílájultan kisértem a férjemet a Vár elé, ahol már százával álltak az asszonyok. Terhességem utolsó hónapjában, dagadó lábakkal, estig ott álltam, mint akit megbabonáztak. Hoszszu soitskhap indult a menet az állomás felé.' Este lett, de még nem voltak bevagonirozva. Hatalmas mennydörgés, villám hasított n fülledt nyári estébe. Még az ég is siratta velünk együtt őket. Néhány nap múlva postát kaptam. Alig akartam hinni a szememnek. Kinéztem az udvarra és nem vettem észre, hogy a szomszédom. Paki Adám az ablakából figyel. Pár perc múlva bekopogott, egv papírlapot nyújtva felém. Magamra ismertem, elformátlanodott alakomra. — Már irt a férje? — kíváncsiskodott. Hogy a feleletet elhárítsam, kérdéssel válaszoltam: — Paki bácsi rajzolta? Tökéletesen élethü. Tajtékozva a dühtől, kitépte a kezemből a rajzot. A szája habzott, ahogy, kiabálta: — fn magának űr vagyok, Paki úri A terhes zsidó asszonyok néznek igv ki. mint maga ezen a ‘rajzon. Palesztinába menjen. Itt már túl sokan vannak. Nagyon elszaporodnak.— Elfordult tőlem és kikopott. Porig megalázva a szégyentől, a díványra rogytam. A gyerek l'ugdalódzőtt bennem. A férjemtől kapott levelezőlapot —mintha abban keresnek védelmet—: magamhoz szorítva félve suttogva csak ennyit mondtam: „En kicsi fiam.“ Napokig igyekeztem nem kerülni a szeme elé. De amikor már meglett a fiam, mégis kény tolcn voltam a gyerekkocsit végig tó'ni az udvaron, hogy levegözni vigyem.'A legtöbb időt az utcán, vagy a lakásban töltöttem, még azután is, hogy a féljem hazajött. Lakásínség volt.. Nem tudtam lakost változtatni. Nem volt 2 éves sem a késfiam, amikor egy napon egy szál színes virágot letépett Pftkiék kiskertjéből. Paki Adám. mint egy tébolyult upy rohunt ki, a gyermek kezéből 'kitépte u virágot, szetmorzsolta n nzlrutokat, i n földre dobta. A hangos szitkoktól megijedt gyermek sírására kirohantam, — Ni, n gyttva zsidó kölyke. hogy sir, Most fél, de letépni a virágot azt merte, ahhoz van esze. — Paki úr — kérleltem — ne haragudjon, - még csak két éves. Magának soha sem volt gyermeke? — Ahhoz semmi közte, azzal törődjön, hogy mielőbb Palesztinába vigye magukat az ördög. ★ A kultúrpalota kis termében Paki Adám kiállítása nagv . sikerrel indult. Már az első napon nem egy képen díszelgett a cédula: „Eladva“. Köztük » rólam készült festmény, a „Várandós asszony" is az első napokban c'kelt. Kiváncsi voltam a kiállításra, főleg magamra, de elhatároztam, nem adom meg ezt a tiszteletet adnak az embernek. aki művésznek nagv volt, de emberségből megbukott. A sors azonban misképpen akarta. Anyák napjára sürgöny jött Paki ék nevére. Azt hittem, jókívánságait íeiezi ki a fiuk. Hangos sikoltozásra lettem figyelmes. Odarohantam, miért tudtam, hogy csak mi ‘ letten vagyunk itthon a házban, Pakiné halálsápádtan, reszkető kezekkel állt kezében a sürgönnyel. Juj, a fiam — olvassa hangosan. — jaj a férjem. Menjen, rohanjon érte, jöjjön haza azonnal. A sürgönyt a kezembe nyomta. s situs/költ az ajtón. A gyermekemet átvittem egv' közelben lakó rokonhoz, és cn végigfutottam az utat a kultúrpalotáig. A terem zsúfolásig telve volt, de Pafcj Ádánt észrevett, ahogy beléptem. Mintha megérezte* volna, hogy valami rendkívüli dolog. hozott ide. Elébem jött. Szótlanul kezébe adtam a sürgönyt. Elfchércdott ajkával suttogta: „Itt álljon meg, várjon ram." Ő a terem közepén» sietett. tapsolt néhányszor, - hogy a közfigyelmet magára vonja, majd megszólalt: , — Tisztelt közönség,« kérem önöket szíveskedjenek a termet elhagyni. — A sürgönyt magasan meglobogtatta, mint egy zászlót: — Meghalt a fiam. Az emberek néma csendben, kalapjukul kjvéve • egy percig vigyázz állásba - merevedtek, majd a kijárat felé lódultak. Csuk mi ketten maradiunk a terembeh. Szeme önkénytelenül a képre, "o' „Várandós asszony"-ra tévedt,, majd karómba kapaszkodva. sírását visszatartva rohantunk hazáig. A lakásuk előtt kirántotta a kézét, hogy felém nyújtsa. iáj (ele úton meggondolta magát.. * Emlékezéseimből u menyem hangja riaszt fel, Most étkezel! hanti.' fáradUii a mugy mvleitől, na meg itz; állapotától. Várandó». Az első gyermekét várja, Végigc»ókol|u a jiúrom kis tzabre unokámat, azután felén» csókol, csak úgy, a levegőbe. „Tus sóim megyek, azután lepihenek“ A század nagy eseményeit követően egy apró dolog történt: megszülettem. Megtanultam járni, majd szaladni, néhány év múlva olvasni. Láttam, hogy a királynak korona van a fején, a tanító úr undok fráter, az apám a világ legerősebb embere. Rájöttem, hogy az antiszemitizmus olyan szükséges dolog, mint a villámhárító a házak tetején:a földbe vezeti a villámcsapást. Ekkor már szabad volt szidni, alkalmasint verni is az átkozott zsidókat, ezáltal nem kellett többé a csizmát a földhöz vágni. Aztán megtanultam, hogy 2x2«4 és hogy Horthy Miklós a Legfőbb Hadúr, a Főméltóságú cím hordozója. Eleinte még nem sejtettem, hogy az Ébredő Magyarok és a Magyar Országos Véderő Egylet legnagyobb aduja a zsidó, de amikor megtudtam, akkor olyan könyveket kezdtem olvasni, amelyek egy más, emberségesebb világba vezettek el, ahol ha valakit ártatlanul megütöttek joga és bátorsága volt visszaütni. Ezek a könyvek sokszor megkönnyítették az életemet, miközben egyre inkább megértettem Stein nagybátyám gyakorta elhangzott mondsát: ES IST SCHWER ZU SEIN EIN JID. Amikor Gömbös Gyula jelent meg a színen, aki sváb származású volt, emlékezetembe idéztem egy volt sváb osztályfőnökömet, aki annak ellenére, hogy az osztály legjobb tanulója voltam, ketteseket vésett be a bizonyítványomba. Jól tudtam, azért, mert zsidó vagyok. Sejtettem, a dolgokkal való nem törődés struccpolitikája nem lesz jó a jövőben. Kezdtem arra gondolni, hogy ha a bőrömet menteni akarom, akkor hamarosan el kell távolodnom Magyarországtól. Hiszen már jöttek azok a barbárok, akik megrészegedtek az egymásnak ajándékozott titulusoktól és legelső legfontosabb lépéseik között szerepelt, hogy olyan kiválóságokat, mint Teller, Szilárd, Szentgyörgyi és Bartók, kivándorlásra kényszerítsenek. Magyarország Gömbös vezetésével a Hitler-Mussolini paktumhoz csatlakozott, s ekkor minden józanul gondolkodó ember tudta, hogy Magyarország ismét veszíteni fog. De most vissza kell szaladnom néhány évvel, hogy bizonysággal szolgálhassak: Magyarország ellenem sem tudott győzni. Éspedig: 8 éves koromban énekelni egy kissrác sokszor lyukas nadrágzsebébe, annak ellenére, hogy a Tórához felhívott jólelkű, gazdag zsidók szép összegeket„snódere^tek" a kórusnak. Dr Gottschall úr, a karmester úgy gondolta, hogy 7-8 éves gyerekek nem sokat értenek az üzleti elszámoláshoz, ezért a pénzt zsebre tette, s nekünk hagyta az éneklés dicsőségét. Én persze láttam mindezt, de nem zúgolódtam, DM» 1 mert - mint a Rumbach utcai kórus tagjamagasabban hordhattam az orrom, mint az osztály többi tagja. De vártam a kedvező alkalomra, ami egy péntek esete bekövetkezett. Istentisztelet után megszólított egy 15 év körüli fiatalember, aki az én szememben már férfinak számított.- Akarsz-e az Opera gyerekkórusában énekelni ? — kérdezte, ami igen gyönyörűen hangzott, de meg voltam győződve, hogy ez nem lehet más, mint rossz vicc. így egy szó sem jött ki a szájamon, csak bólintottam.- Akkor gyere vasárnap, második emelet tizennyolcas szoba az Operában ! - zárta le a dolgot a fiatalember,— mondd a portásnak, hogy próbaéneklésre jössz. — Vasárnap reggel ott voltam, izgatottan. Még ma is, hosszú évek után, az orromban érzem a folyósó tiszta, de állott levegőjét, látom Székelyhídi Ference daliás alakját, Palló Imre markáns arcát — amint az arra lépkkedő, csinos, fiatal ballerina fenekére üt. Két nap múlva 8 éves koromban a Magyar Királyi Operaház fizetett tagja lettem. Énekeltem a Toscában, a Bohéméletben, a Turandotban, a Háry Jánosban. Nemcsak arra voltam büszke, hogy minden előadásért fizetést kaptam, hanem a próbákért is, mert az „művész" státuszt jelentett. A Magyar Királyi Opera az állam tulajdonában állott, éppen úgy, mint a hadsereg vagy a posta. Az Opera minden tagja péntek este kapta meg aheti járandóságát. Egy száraz, kissé gyomorbajos pénztáros ült a kis ablak mögött és unalmas arccal - mint akit egy ismeretlen hatalom minden öt percben fenéken szúrt volna — kérdezte: — Név ? Amikor megkapta a választ, a név tulajdonosa elé nyújtott egy hivatalos paprost, aláíratta és csak aztán kezdte leszámolni a járandóságot.- Én nem írok péntek este — jelentettem ki egy 8 éves gyerek bizonytalan biztonságával. Mert ugyebár pénzt átvenni még csak-csak lehet valaminő praktikus magyarázattal, de aláírni - soha!- Aláírás nélkül nem fizethetem ki a járandóságát — szólt a színtelen válasz. így három hétig nem kaptam fizetést, de továbbra is énekeltem. S mivel jól ment, kiderült, hogy a kórusnak nagy szüksége van rám. Most már csak az volt a kérdés, hogy a fizetésem ügyében győzedelmeskedik-e a magyar állam. Nem volt képes győzni: én lettem a Magyar Királyi Operaház egyetlen tagja, aki kedd este írt alá és kapta meg a járandóságát. cipeltem he a vizet, pléhwknőben fürdettem őket. örökííé rettegésben élve. Látod. Pali , Adám, a terhes zsidó nőket, akik boldog újongástal várják uz eljövendő anya súgót? Hallod, Pakt Adám. a felém boldogan kacarászó unokáimat? Itt nem kell inár félni, hogy letépett epy szál színes virágot, (tanem. csak megköszönni: Todá, todá. Pák) Adám úri Te, oki nem érted meg, hogy lásd elindulni •a családomat, nézz |c ide | a másvilágról, hogy mennyi öröm, boldogság jutott itt számunkra, okik ott rettegésben éltünk. Itt a szábréfc árnyékában. szól, J besiet u három szobából álló lakásba, * uhui mindé“, kényelem várja. — Szála —, kacagja el magát a kis Sulikú —, miért nem fogadod el a szép, .piros virágot? Tied. A virág után nyúlok, szemem fátyajos : lesz a ' könnyektől, de mosolyogva kiáltok: Todá,' tödül + Látód, Pakt Ádám — akár a.^ mennybe. akár a pokolba jutottál — ezt a boldogságot, timely íu körülívsz engem? Hányszor küldték Palesztinába, abból l»z egyszoba-konyhás „összkomfortos" lakásból, ahol négy gyér mekemet, tele aggodalommal, félelemmel neveltem. Az udvartól
