Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-04-15 / 7. szám
1908. április 15. NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 5. A gyakorló órákat (heti 3 estén 2—2 órát saját lakásán és világitó anyaga fogyasztása mellett végzi. Mindezekért jár neki havonta 11 korona 66 fillér. Ez csak nem méltányos díjazás! Kérését méltányos díjazásért, elutasították. De a mi még ezeket megkoronázza, hogy magyar lédére német énekeket kell tudnia és énekelnie. Itt álljunk meg egy kissé. A magyar állam ad az idegen nyelv és műveltség terjesztésére tanítókat. Sőt kötelességükké teszi. Itt eszembe jut még egy igen szomorú jelenség. Azon állami Iskolákba, amelyekben évek óta magyar volt a tannyelv, a hol magyar nyelvű állami óvó is van, a német nyelvet a rendes tanárokon belül való tanításra kötelezővé teszik. E rendelkezésnek oly gyorsan hire ment, hogy most már német községek azon feltétel alatt ajánlják fel iskolájukat az államnak, ha az a német nyelvnek kötelező tanítását abban elrendeli. Itt eszünkbe jut egy nagy jelentőségű mondás. Ez pedig a „Drang nach Osten!“ A Német birodalom törekszik kultúráját keletfelé terjeszteni. Ha lehet szépszerivel, ha igy nem alattomban. Tapasztaljuk a Schulfereinisták munkáját. Ha kell hát az erőszaktól sem riad vissza. A lengyeleknél megtiltották családjuk körében a lengyel nyelvet beszélni. A hová fordul az ember mindenütt csak német szó hangzik, kell, hogy hangozzék. A német erőszakos sovinizmust nem Ítélik el annyira. . A német azt tartja: „Nyelvében él a nemzet!“ Ö a mi svábjainkat, szászainkat, németjeinket a magáénak valja. A délvidék nem egy községéből nászutra vagy kirándulásra, szórakozásra Wienbe megy a sváb. Budapestet csak hogy érinti, mert másként nem utazhat. Wien- röl sokat tud. A magyar fővárosról alig, vagy semmit. Ennek a nagy német nemzetnek szolgálatába kell, hogy szegődjék olyan tanító is, a ki nem bírja a német nyelvet. A magyar nemzeti eszme, a megyar nemzeti állam consolidatiója ezt alig ha kívánja. Nem akarok sokat ehez hozzáfűzni. Csak azt szeretném tudni, hogy azokban a községekben, amelyekben a lakosok a tóth oláh, szerb, bolgár vagy orosz nemzetiségiiekben, de már tisztán magyar tannyelvű az állami iskolájuk vájjon itt is kötelező lesz az illető idegen nyelv tanítása a magyar rovására. Van ugyan egy kis ráció a dologban. Mikor én katona voltam megtiltották a magyar nyelven való beszést a laktanyában. Németül kellett beszélnem. A szerb, oláh anyanyelvű még a rapporton is beszélhettek anyanyelvükön. Nekem nem volt szabad. Sok szó, sok lárma volt azért, hogy német nyelvű hadseregünk magyar legyen. Nem lett az. Nincs remény rá, hogy egyhamar az legyen. Hát ha igy van, az a németajkú magyar honpolgár azt tartom valami joggal követelheli a német nyelvet az állami iskolában. Mi tanítók azt fájó szívvel tapasztaljuk és szó nélklül nem hagyhatjuk. Mi őseinktől azt tanultuk és igy érezzük és ezt halálig hirdetjük is, hogy „Nyelvében él a nemzet.“ A mikor a magyar nyelvet elkezdjük háttérbe szorítani, elkezd ük a kapavágásokat a nemzet sírjához. Ha ez igy halad, lavinaként nő és egy szép napon a „Drang nach Osten!“ eltemeti a magyar nemzetet és a három halom és négy folyó körén a nagynémetek uralma kezdődik. A történelemből egy ide illő remek példa jut eszembe. A görögök háborút viseltek a trójaiakkal. Nem bírtak velük. Cselhez folyamodtak. Egy szép napra virradóra elvonultak Trója alól. Emlékül egy nagy falovat hagytak a város falai alatt. E falóban harcosok voltak elbájolva teljes hadi fejszereléssel. A trójaiak mikor az ellenség hült helyét látták, kimentek és nézegették a falovat. Oda sompolyog egy ravasz görög és különféle mesékkel ráveszi őket, hogy a város falai köré vigyék a falovat. A trójaiak bár éltek a gyanúperrel, hogy baj származhatik, mégis engedtek a ravasz görög babonás meséinek. A lovat bevitték. Az abban elrejtett harcosok éjnek idején előbujtak és a gyanútlan őröket legyilkolták. Jeltüzeket adtak. A közelben tartózkodó görögök a jelekre elösiettek. Torja elesett. A mi miniszterünket is sajnosán a ravasz fondorkodók, a nagy német állam szolgálatában állók levették lábáról. A trójai faló — az a rendelet, mellyel a német nyelv az állami elemi iskolákban a rendes heti órákon belül való tanításra kötelezővé tétetett — a város falai közé került. A tanítók bár nem gyanútlan őrök, de a jövő azt fogja bizonyítani, ha a folyamat tovább tart, hogy egy csendes éjjelen eltétetnek az útból. És ekkor már csak kevés idő kérdése a magyarságnak, a magyar művelődésnek megsemmitése. Tudjuk, hogy több mint száz évelött telepíttettek rajan- ként a svábok, szászok és franciák hazánkba. Sok szempontból írtak és beszéltek rólunk. Én csak egy körüményre ohajsom az érdeklődök figyelmét felhívni. Elszász Lotharin- giában, bár Németországhoz tartozik, a franciák fentartják franciaságukat. A németet nem szívesen látják,, vele nem szívesen érintkeznek. Hazánk déli vidékén Torontálban több község van, melynek lakói német bevándorlottak. Ilyen Saul- tour. Charleville .Elszászban nem akart németté lenni. Magyar- országon letelepszik, szereti az országot, szereti a magyart, büszkén vallja magát magyar állampolgárnak és az a borzasztó, hogy ezek a magyar állampolgárok a helyett, hogy elmagyarosodtak volna, elnémetesedtek, elsvábosodtak. Cseléden klekki leány, nagyanyja még tud franciául gyermekei és unokái csak németül tudnak. Nem akarok utalni az elolá- hosodott magyarokra a kik itt nagy számmal vannak a délvidéken is. Csak egy körülményt akarok még megemlíteni. A Dél magyarországi Tanitóegyletnek meglehetős munkája van. Ha semmit sem tett volna, csak azt, hogy a magyar nyelvet érintkezési, tárgyalási, hivatalos nyelvévé tette — nagyot tett Délmagyarországon. Itt azelőtt úgy kezdték a tárgyalást, hogy „Meine geehrten Amtsbrüder!“ Volt olyan elnöke is, a ki a magyar nyelvet nem bírta. Szomorodott szívvel panaszolta nekem egyszer egy idősebb kartársam, hogy a magyarságért való harcban azt is rájok kiáltották a magyarul nem tudók és magyarul beszélni nem akarók, hogy „ha magyarul nem tudnátok, ugatnotok kellene!“ A lelkes csapat nem csüggedt el. Az egyletet teljesen megtisztította a pangermán törekvésektől. A délvidék németsége, mint az idegen ajkúak között a legműveltebb, a kor követelményeit megértette. A magyar
