Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)

1907-02-30 / 4. szám

1907. február 28.

NEMZETI NÉPMŰVELÉS

o

nemzetiségek elismerését nem tartjuk helyesnek, ki kell mondani a törvényjavaslatban, hogy minden magyar állampolgár az elemi iskola harmadik osztályába nem bocsátható, ha magyarul beszélni és írni nem tud. Romániában a második osztályba nem bocsátják 1896 évi 3157. sz. királyi dekrétum 60. szakasza szerint azt, ki ruménül meg nem tanul. A tanítási nyelv minden iskolában csak rumén lehet. Miért nem lehet nálunk is magyar? De ha magyar is lesz a tannyelv, oláh tanítók, kik maguk se tudnak magyarul, hogy fognak tanítani ? Államosítás kell oda is, az iskolaállilás jogát meg kell valami módon nehezíteni, hogy gombamódra ne állíthassanak fillérekkel iskolát. A német iskolákat nem korlátozzuk pénzzel, mert azok tanítóikat jól fizetik, hanem korlátozhatjuk a többi iskolákat, ki keli kölni, hogy nem magyar iskola a fentarlói lakásra, az iskola egészségi követelményének és a törvényben előirt minimumnak megfelelni nem tud, úgy iskolája a felekezeti jelleg megszüntetésével állami iskolává válik.

Az 1907. évi költségvetés a főrendiházban.

— A tanítók fizetésrendezése. —

A fó'rendiház a február 9-iki ülésén foglalkozott az 1907. évi állami költségvetéssel, melynek tárgyalása során, természetesen, a tanítók fizetésrendezésésől is szó esett. Az ezen alkalommal elhangzott felszólalásokat, valamint az Apponvi miniszternek az e tárgyban lelt újabb nyilatkozatát a következőkben adjuk.

Majláth József gróf üdvözli a kultuszminisztert, hogy végre megvalósította a tanítók fizetésrendezését. A hivatalnokokat azonban — mondja Majláth — arra kell szoktatni, hogy a saját erejükből is fogjanak valamihez s ne várja nak mindent az államtól. (Erre majd felelni fogunk ! Szerk.).

Prohászka Ottokár szerint a kalh. tanítóknak a fizetésrendezés kérdésében való leszorítása egyenlő a nemzeti érdek leszorításával. Kívánja, hogy a tót elemi iskolákban a vallástan tótul taníttassák. (Hát még mit nem!? Szerk.) Végül kéri a minisztert, hogy szüntesse meg a serdiiletlen gyermek korcsmába járását.

Haller Károly a nemzetiségi iskolák ellen szólal fel s megemlíti, hogy Erdélyben tíz olyan középiskola van, melyekben nemhogy csak nem a magyar nyelv a tanítás nyelve, hanem még a tanárok sem tudnak magyarul. Felhívja tehát a miniszter figyelmét a nemzetiségi iskolák visszaéléseire.

Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter a kath. egyház ügyeiről szólva, áttér a tanítók fizetésrendezésére s a következőkép nyilatkozik :

Ami már most a tanítói fizetésrendezést illeti, erre kissé bővebben kell kitérnem, mert Öméltósága, a székes- fehérvári püspök úr ismételten és nyomatékosan hangoztatta azt a követelést, hogy a felekezeti tanítók teljesen egy színvonalra emeltessenek az államiakkal, mondván, hogy ez nemcsak az igazság és méltányosság követelése, hanem hogy ezt eszközölni azért is szükséges, hogy ama 22.000 nem állami tanítónak leikébe költözzék ismét a megnyugvásnak és megelégedésnek szelleme.

Magam is azt tartom, hogy mint végpont és kitűzendő

czél, helyes gondolat az, hogy a néptanítók anyagi sorsa, tekintet nélkül az iskola jellegére, egyenlősíttessék. De, nagyméllóságu elnök ur, méltóságos főrendek, ezt a czélt ennél az első fizetésrendezésnél teljesen elérni abszolút anyagi lehetetlenség.

Érvelhetnék azzal is, hogy a végén az állami iskoláknál az állam, mint iskola fentartó szerepel, holott a nem állami iskoláknál csak mint segélyező tényező szerepel és hogy ennek folytán jogilag talán nem is teljesen indokolt az a követelés, hogy ugyanabban a mértékben, ugyanarra a nívóra emelje áliami erővel az állam azokat, akik nem az ő közegei, azokkal, akik tényleg az ő közegei; de így nem érvelek, hanem a teljesített hasonló szolgálatiból kiindulva, elismerem annak a kívánságnak méltányosságát, hogy az ekviparáczió eléressék, törekszem is rá és amikor abban a helyzetben leszünk, hogy egv újabb lépést tehessünk a tanítói fizetések terén — ha akkor még énnekem lesz beleszólásom ebbe az ügybe — első további lépésnek azt fogom tokinteni, hogy az ekviparáczió felé még tovább haladhassunk. De ma ez teljesen pénzügyi lehetetlenség.

A vallásoktatás nyelvére is czélozolt Öméltósága és természetesen — ámbár ő csak a felvidéki tót népről beszélt — amiket ő mondott, általánosítanom kell egyáltalában a nem magyar ajkú nép között felállított állami iskolákban való hitoktatásnak nyelvére.

Az állami oktatásnak egyik alapelve az, hogy az oktatás nyelve az állam nyelve legyen, Mindazonáltal én a hitoktatás terén a lehető legkoncziliansabban óhajtok eljárni és jártam is el, és különösen a népiskoláknak alsóbb osztályaiban nem akarom és nem teszem azt, hogy a hitoktatásnak sikerét koczkáztassam, nem tehetem azt, hogy ezen, a léleknek legintimebb, legbensőbb érzelmi világával összefüggő kérdésben, midőn formai vívmányokat akarok elérni, lelki keserűséget idézzek elő. Az én utasításom tehát mindenütt oda irányult, hogy el nem ejtve azt az elvet, hogy az oktatás nyelvének a magyarnak kell lennie, el nem ejtve azt a törekvést, hogy akkor, amikor a gyermek már elérte a magyar nyelvtudásnak és nyelvértésnek azt a mértékét, hogy szellemi világának éppen ezt az érzékeny részét is összeköttetésbe hozzuk a magyar nyelvvel és ezen a módon a magyar önérzettel, mindenképpen addig, amig a gyermekek a magyar nyelvtudásnak ezt a fokát el nem érték, a hitoktatás terén nyelvi kényszert gyakorolni nem tudok.

Haller Károly gróf felhívta figyelmemet a nemzetiségi iskolákban, különösen a középiskolákban a magyar nyelv tanítása terén létező visszáságokra. Meg lehet győ- ződve ő méltósága, hogy ezeket az állapotokat a legnagyobb figyelemmel kisérem és hogy a törvényben a magyar nyelv oktatására nézve fennálló szabályok és intézkedések végrehajtását szigorúan követelem, azonban én nemcsak az állami nyelv oktatására, hanem a nevelés egész területén, a népiskolától kezdve a legfelsőbbig, a hazafias szellemben, a mag5rar szellemben való oktatásra és nevelésre helyezem a fősulyt.

Mindezek után megköszönve azt az engem nagyon megtisztelő jóindulatot és bizalmat, mely minden oldalról