Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-07-05 / 75. szám

— 298 —

Marseilleben szintén rosszabbra fordult a helyzet a nagy hőség folytán. A hajózás teljesen be van szüntetve a vesztegzár miatt. A lakosság közt nagy az elkeseredés; az utczákon fali'agaszok láthatók, melyeken azt követelik, hogy Ferry akasztassák fel, mert az ő tonkingi politikája hozta a kolerát Francziaországba. — Egy családapa, kinek leánya egy órai betegség után a kolera áldozata lett, a tengerbe vetette magát.

Marseilleben julius 1-én három ember halt meg,

2-án éjjel négy ember betegedett meg, kik közül kettő meghalt; julius 3-án négy haláleset történt. — Marseilleből mult szombaton 300, vasárnap 647 ember utazott el Lyon felé, s mindennap nagyobb lesz a menekülők csapata.

Julius 2-án reggel Toulonból 40 munkás jött Marseillebe, a kik megrohanták a mairet, eszközölje ki nekik, hogy haza utazhassanak, mert a gőzhajózási társulat sem vállalkozik hazaszállításukra. Külön hajót igéi tek nekik. E közben hire jött, hogy az olasz kormány Toulonba egy hajót küldött, mely az olasz alattvalókat haza szállítsa. Az olasz mun kások bejárják a várost és terjesztik a ragályt, mint a Toulon környékén levő falvakban tették, a honnan mindenütt koleraeseteket jelentenek.

A „Mistral“ hajó, Marseilleből jövet, La Seyne mellett ki akart kötni, de a kikötőparancsnok meg hagyta a kapitánynak, hogy menjen a touloni veszteglőintézetbe. Erre a kapitány és az összes le génység a tengerbe ugrottak ős elúsztak ; csak egy embert hagytak a fedélzeten. A hajót csendőrök őrizték egész éjjel. A hajóskapitányt nyomozzák.

P á r i s hó 1 jeleutik, hogy a járvány a vidéken is kezd terjedni. Különös megdöbbenést kelt a hir, hogy Lyonban is fordult elő koleraeset. A párisi egészségügyi bizottság felhívást tesz közzé, melyben figyelmezteti a lakosságot, hogyan kell védekeznie járvány ellen. — A Toulonból Párisba érkező idegeneket szigorúbb felügyelet alá fogják helyezni; málháikat külön vaggonokban szállítják.

A járvány általában, noha csakugyan ázsiai kolera, eddig aránylag enyhén lépett fel, sokkal szü- kebb térre szorítkozott és sokkal lassabban terjedt, mint 1854. és 1865. években.

Clamphanban London mellett koleraeset for dúlt elő.

Kossuth Lajos az antiszemitizmusról

Az „E— s“ egy munkatársa legközelebb meglátogatta’ Kossuth Lajost s meghallgatta véleményét a • választásokról s löbb más kérdésről, melyek jelenleg kiválóan foglalkoztatják a közvéleményt.

Az antiszemita-pártról Kossuth körül-belül igy nyilatkozott: Az antiszemita-párt denique megvan, 8 vele, mint faktorral, számolni kell. Ne bolygassuk most azt, hogy mikép, miféle eszközök által kerültek a házba. Tény az, hogy egy 17 tagú parlamenti pártot képeznek. Ez oly való jelenség, mely elől elzárkózni nem lehet.

De mit kell velük tenni ? az a kérdés. Vegyük elő az ő programmjukat, melyben több pontban felsorolták kívánságaikat. E programra egyes ponljai melyekre pontosan nem emlékszem — azt bizonyítják, hogy az antiszemitizmus nem egyéb gazdasági kérdésnél. A nevezett párt látni fogja, hogy „kívánságai“ közül ez vagy az a gazdasági érdekek szerint megoldható, részben teljesítve van, részDaczón é.*)

Kinéz szép Daczóné A söpört utczára:

„Járhatsz, alispánná, Selyemben, határban !

Nem cserélek veled Sem egyszer, sem másszor. . . Gyönyörű fiacskám Kincsedért nem adnám,

S özvegyi gyászban is Szebb vagyok náladnál 1“ . . .

Lélekszakadva fut A pesztraleány be:

„„Jaj, mondanám s nem is „Mit, te borzas czicza?“

|U U

„„Jaj, a kis fiúcska Belefult a kútba 1 .

U U

„Az én fiam? Tán nem! Félrebeszélsz, tunya 1“

„„Jaj, a kis fiúcska Belehalt a kútba!““

Felsikolt Daczóné, Kiszalad a kúthoz:

„Én egyetlen kincsem ! S azzal hanyatesik.

ben teljesíthető. így például a mi a külföldi zsidók tömeges bevándorlását illeti, bizony ezt sen í sem óhajtja, mert olyan invázió, mely sem anyagi eio , sem mukaerőt nem hoz az országba, nem használhat, hanem csak árt; de ez nemcsak a zsidókra

nézvö áll •

Ne ereszszük be az oláhokat, vagy más e f.tjta népséget se, ha tömegesen, minden gazdasági s intellektuális erő nélkül akarja községeinket ellepni. Ez tehát nem zsidókérdés, hanem gazdasági kérdés. Es igy vagyunk e programra többi pontjaivá is. Az antiszemitizmus nem szenvedélyen, nem osz- tálygyülöleten alapszik; alapja tisztán és egyedu a gazdasági kérdésben keresendő, 'tudom, hogy az antiszemitizmus nagyon el van terjedve az országban, Minden ember, a ki nálam megfordul, azt bizonyítja. Egy nagy vállalatnak az igazgatója, a kivel összeköttetésben vagyok, e kérdésről szólva, azt mondá: Bizony, ha az ur (már mint én) hazajönne, ön volna az egyedüli szabadelvű ember az országban. ...

Volt nálam nemrég egy baranyamegyei egyszerű földmives ember. Megkérdeztem tőle, hogy náluk is megvan-e az antiszemitizmus és miért ? Bizony megvan, válaszolá jámboran, mert a zsidók egyre vásárolják a birtokokat. Mindenütt igy van ez ? — kérdém. A németeknél nincs, mondá. No lássa, itt a dolog veleje. A németek takarékosabbak, gazdaságosabbak és élelmesebbek, őket nem fonja be a zsidó, nem forgatja ki vagyonukból ; mig ellenben a magyar ember néha bizony könnyelmű, nem bánja, ha 1—2 írttal többet költ; több is veszett Budánál, gondolja magában, s ezt a könnyű gondolkozását, általában pedig bizonyos gazdasági előnyöket a zsidó hasznára tudja fordítani, és e miatt szidják.

Itt Olaszországban, vagy Angliában, Francziaor- szágban nincs, nem is lesz zsidó-kérdés, mert az olasz, az angol, a franczia ép oly élelmes, mint a zsidó és épp úgy ki tudja aknázni a gazdasági előnyöket, mint az. Hiába, nagyon anyagias kort élünk, a gazdasági kérdések dominálnak mindenütt és a gazdasági viszonyok bizonyos alakulása szülte az antiszemitizmust.

Ha az antiszemita-párt be fogja látni, hogy törekvése tulajdonképen nem egyéb, mint bizonyos gazdasági érdekek védelme, vagy reformja, és ha e védelmet igazán akarja, meg kell szűnnie továbbra is „antiszemita-pártnak“ lennie és czélját reálisabb formában kell követni, hogy más pártok is támogathassák. De ha e meggyőződés daczára is az osztály- és fajgyűlölet hirdetője marad, akkor erélyesebb eszközökkel kell ellene fellépni a kormánynak és társadalomnak egyaránt.

Hasznos-e a népbank ?

Nemrég olvastam valamely vidéki lapocskában, — mely igen sokat tart magára, de azért igen keveset ér — hogy a népbankok intézménye korántsem oly fontos, mint azt egyesek állítják.

Egy másik lapban pedig azon akadt fenn a szemem és eszem, hogy egy sepsi-szentgyörgyi tanító az iskolai takarékpénztárak intézményét éles bírálat alá vévén, arra a meggyőződésre jutótt, hogy biz’ ezek is C9ak jő czégérek, de tulajdon képen mit sem érnek.

Elgondolkoztam a két czikkiró felett s akaratlaFű nőtt már a gyermek Felhantolt sírjára;

Kelj föl, jó Daczóné,

Ültesd be rózsával.

Kelj föl a kórágyból,

Hosszas ájulásból I

Felkelt, el is indult, Szót'anul kiballag;

Megy — megy ... a temetőt Sehol meg nem leli.

Hervadozva ballag Faluról falura,

Keresi a hantot,

Keres rá virágot. . . .

Oh, adjatok néki Nyájas szót, hajlékot I S boldogító álom,

Nyújts szivére gyógyírt!

Baráczy Sándor.

... *) Mutatvány a kitiínö szerzőnek legközelebb megjelenen- «Q S bizonyára feltűnést keltő ballada-gyűjteményéből, Szerk.

A csodagyerniek.

(Folytatás.)

Valóban Elza egyébből sem élt, mint csupa gedulésbol, de ezzel azután alaposan jól is lak Négy éves korában egy kis hegedűvel örvendezi' meg papája, s ezentúl ez lett mindennapi kenyi A gyermek az első náp örült a furcsa játékszerr másnap már megunta, harmadnap már irtózott t

A hegedűvel együtt ugyanis egyéhenkórász ze dei növendék is állított be a házba, hogy nap ként két órahosszat kínozza gyakorlatokkal. Hí

nul is eszembe jutott a latin közmondás: „si tacuis- ses . . . Mert engedje meg a t. olvasó, azon eredmények után, melyeket az iskolai takarékpénztárak értek el, még mielőtt minden iskolánkban bevezetve volnának, szerény nézetem szerint, a legenyhébb kifejezéssel élve, őrjöngés azt csak állítani is és legalább azt vonja maga után, hogy kinevetik.

De feleljen meg a t. tanitó urnák más erre hivatott, én nem akarok vele polémiába bocsátkozni, liánom arról akarok e nálunk sokat olvasott k. lap hasábjain Írni, fájjon igaz-e azon vidéki lapocska ismeretlen czikkirőjának azon semmi bizonyítékkal nem bíró állitása, hogy a népbankok jók arra, hogy port hintsenek a világ szemébe, de tulajdonképeui értékűk igen alacsony niveaun áll ?

Mennyire szállítandó le e vélemény valódi értéke, azt majd megmutatják az egyes esetek, minőt ón is akarok e lap t. olvasóinak bemutatni.

Sokat hányt-vetett kérdést képezett e lap hasábjain az „Első brassói takarók- és önsegélyző egyesület“ ügye, illetve alakítása. Az alakulás eléggé ismeretes e lap t. olvasói előtt, nem szükség azt ismételnem; csak az eddig elért eredményt akarom felmutatni. A heti betét nálunk 20 krajczár, magában véve elég csekélység; de ha megmondom, hogy e kis betétből is sikerült a márczius 29-ón történt megnyitás óta 2035 írt Go kr alapvagyont összehozni, akkor bizonyára tisztelettel fog meghajolni mindenki a népbankok intézménye előtt.

Még korántsem értük el azt az eredményt, melyet elérni akarunk; az uj intézmény mégnem terjedt el a nép körében, a melynek első sorban alapítva lett. Eddigi résztvevőink száma 157, kiknek 727 heti betéte van; de majd ha ez elterjedt a legszélesebb körökben is, akkor látjuk csak meg ennek hasznát.

Még nem egész négy havi fennállásunk óta is bebizonyítottuk intézetünk hasznos voltát; népünk takarékoskodik, elhozza hozzánk megtakarított filléreit s ha megszorul, ismét hozzánk jő, hogy olcsó pénzzel kisegítsük.

Ez egy példa is eléggé bizonyítja a népbankok hasznos voltát. Szervezetük egyszerű s olyan, hogy abban gazdag és szegény egyaránt részt vehet, ez pedig igen sokat tesz. Kirántjuk népünket az uzsora karjaiból, azaz megmentjük őket a végső romlástól.

Nagy kár azonban, hogy népünk nem látja, vagy nem akarja belátni saját javát s ép ezért van az, hogy az ő javát czélzó intézmények csak oly későn érhetik el virágzásuk korszakát.

Fel tehát, polgártársak! Jöjjetek körünkbe, vegyetek részt a munkában, ti fogjátok élvezni gyümölcseit 1!

Brassó, 1884. julius 3-án.

Egy tag.

Vidéki levelezés.

Zabola, i884. julius 3.

A választások vihara elvonult, s ma (habár önhibánkon kívül szenvedjük) teljeí objektivitással ítélhetünk a történtek felett; s ez alapon be kell vallanunk a tagadhatatlan igazságot.

Háromszékmegyében az ellenzék nagy loyálításátovább a gyakorlatok három, majd négy óra hosszat tartottak, a kicsikének a karjai majd leszakadtak a kínlódásban. Szörnyű szenvedés volt szegénykének a hegedüjátszás, s minden napját megkeserítő a délelőtt-délután megjelenő húsz krajczáros hegedűtanár, ki határtalan buzgalommal adta ki az órát egész teljességben, még inkább meg is toldva pár perczczel, a mióta a derék papa egy óráért, melyre a szegény éhenkórász két perczczel később érkezett, megtagadta a fizetést.

A szegény gyermek előtt a világ leggyülöltebb tárgya a hegedű volt. Mig más gyermekek játszottak, babáztak, kis főzőedényekkel pancsoltak, — addig neki gyakorlatokat .kellett játszania, megerőltetve szegény kis testét melyet a fáradalom mindig nagyon megviselt. Tanítója még irgalmas volt, de atyja annál kevósbbé. Schwarcz nem 'értett a zenéhez, fogalma se volt arról, hogy a hegedűiéi fárasztó is lehet, a gyermek vonakodását makacsságnak vette s gyakorta járt el oly durvasággal a kicsike iránt, milyet a hangverseny után Ernő báró is látott. Ezenkiviil egy zenészadoma-könyvben egy adatot olvasott a hires Malibronról, ki azért tudott szivrehatólag énekelni, mert atyja gyakran veréssel kényszerité az énekre.

Elza igy érte el nyolcz éves korát. Testi fejlettség dolgában a kimerítő gyakorlatok folytán auy- nyira visszamaradt, hogy bátran lehetett öt-hat évesnek kiadni, senki se vonhatta kétségbe. A vézna kis kacsó ügyetlen ujjacskái némi gyakorlottságra tettek szert, pár könnyű darabot elég csinosan játszott el a kis szegény s ekkor már megkereste a papa eltartására szükséges összeget. Az élelmes ur ugyanis különböző családok szalonjaiban mutogatta a csodagyermeket hegedű-előadásaival, hol a szőke kiosike, gyermeknél szokatlan komolysága és a he*