Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-01-07 / 3. szám
3. szám. Sepsi-Szentgyörgy 1883, Vasárnap, január 7. XIII. évfolyam. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demotei’-fcle ház, liová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: cbevnotein S)1cá:ít KÖNYVNYOMDÁJA, < hová a hirdetések és előfizetési pénzelt hérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. Ъ Г ~ ' ’ J Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer: '4 csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 írt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre L frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért G kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Jttyilttér sora 15 kr. Előfizetési felhívás „NE ME R E“ tizenharmadik évfolyamára. Előfizetési ér : Egész évre ......................6 frt — kr. H áromnegyed évre ... 4 frt 50 kr. Félévre............................3 frt — kr. Negyed évre......................I frt 50 kr. E gy hóra............................— - frt 50 kr. Külföldre egész évre 8 frt — kr. Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetésüket megújítani, valamint az előfizetési pénz beküldését illető intézkedéket idejekorán megtenni, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék, miután fölösleges példányokat nem nyomattathatunk. Az előfizetés legczélszerübben postautalvány mellett eszközölhető. Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadó-hivatalának Bernstein Márk könyvnyomdájába Sensi-Szentgyöravre küldendők. A „NEMERE“ kiadóhivatala. A birtok-minimum. Ott, hol a területnek csak egy harmada vonható eke alá s a lakosságnak mégis majdnem fele foglalkozik földmi velőssel, mig az iparos és kereskedői pályára csak egy nagyon kis töredék, három és fél százalék adja magát, mint Háromszéken és csekély eltéréssel az egész Székelyföldön : ott, ha a népesség elég sűrű, a gazdasági bajok kikerülhetlenek. Egy ilyen baj a birtokok nagymérvű, szinte a hihetetlenségig menő elaprózasa. A székelyek nagyobb része alig bir többet két-három hold földnél s ez is, hogy a kirívó eseteket mellőzzük, tiz-tizenöt felé van a határba elszórva. A közgazdasági hátrányok, melyek a földbirtok határnélküli elaprózásából származnak, az országos gazdakör véleménye szerint a birtok-minimum megszabása által volnának elkerülhetők. Magyarországban az összes földbirtokok felosztatnának nagy, közép és kis birtokokra, — latifundiumokra, nemesi birtokra és paraszt-telkekre, s az igy elkülönített birtokokat bizonyos határon túl aztán nem lehetne megosztani. A földműves, kinek több fia van, csak egyre hagyhatná birtokát, a többit más pályára nevelné s örökségüket pénzben vagy a nevelésükre fordított költségekben adná ki. Hát ez elvben igen szép s ha a székelyek ezt követnék : nagyon jól tennék. A testvérek nem osztanák meg a már úgy is kicsiny birtokot, hanem egy venné át a gazdaság vezetését, ki már eleitől fogva erre volt nevelve : a többi pedig lenne iparos, kereskedő, hivatalnok, vagy a mire hajlama vonzaná. Ez azonban előbb-utóbb magától, törvény nélkül is szokásba fog jönni. A székely nép józan esze, a gyakorlatiasság követelményei iránti érzéke annak czélszerüségéí be fogja láttatni. A viszonyok kényszerűsége ki fogja fejleszteni, ha nem lesz is törvény rá, mely megszabja a birtok feloszthatlanságát. De midőn üdvösnek tartjuk, ha a birtokok eddig űzött végtelen feldarabolása kimegy a szokásból : annak törvény általi korlátozását koránt sem tekintjük azon orvosszernek, mely a bajon segíthetne. A tulajdonjog, az egyéni rendelkezési szabadság ily megszorítása semmikép sem illik össze fajunk természetével. Fejlődésünk egész története tiltakozik ez ellen ; a földbirtok szabad felosztása a magyar magánjognak mindenha egyik sarkalatos elve volt, megvolt az nálunk akkor is, midőn egész Nyugot-Európábau virágzott a majorátus. S e mellett mennyi uj bajt teremtene ily törvényhozási intézkedés ! Mi történnék akkor, ha két-három testvér mindegyike a földművelésre érezne kiváló hajlamot ? Csak egy vehetné át az ősi birtokot, a többi pedig vagy egy nyűgnek tartott pályára volna szorítva, vagy lenne proletár. Ha valaki adósságaitól birtoka egy részének árán megmenekülhetne s kívánna megmenekülni : nem tehetné, mert a birtokot csak egészében bocsáthatná áruba, egyes részeit nem adhatná el. Más intézkedések szükségesek közgazdasági bajaink megszüntetésére ! A városi élet, ipar é; kereskedelem, gyárak a Székelyföld kincseinek kiaknázására, vasutak : ezek fogják azon anyagi terheket könnyíteni, melyek most a székely népre nehezednek. A monarchia lovas hadereje és az orosz lovasság között érdekes és tanulságos párhuzamot von a „Ludovika Akadémia Közi.“ Az orosz (117,500 lovasra becsült) lovassággal szemben monarchiánk hat-hat lovas századból álló 41 jól kiképzett tettleges lovas ezreddel rendelkezik, melyből minden század legfeljebb 120 lovassal kelhet harczra; igy lovasságunk teljes száma 30,000 lovasból áll. Szer- vezetszerüleg ebből háború alkalmával négy önálló lovas hadosztály alakítandó. Minden lovas hadosztály négy ezredből — 24 lovas század — 2900 lovasból és 12 lövegből áll. A négy hadosztály alakítására tehát mintegy 12.000 lovas szükséges. A fennmaradó rész, hadtest-, hadosztály-, törzs-lovasságra, erődített helyek megszállására stb. számit, mely szükséglet ezenfelül a másodsorban felállítandó lovas-csapatokból fedezendő. A nevezett katonai lap a következő mód szerint kívánná lovasságunk harczi állományát emelni : 1. A háborúban felállítandó négy lovas-hadosztály parancsnokságának már békében való szervezése. 2. A honvéd-lovasság czél- szerünek bizonyult szervezetének megfelelő békekeretek létesítése, a mozgósítás esetén felállítandó minden lovas csapatok számára. Kossuth a honalapitás ezredéves évfordulójáról. A „Pesti Napló“ újévi évfolyama megkezdte nagy hazánkfia kisebb Iratainak közlését. Két közleményt hozott eddig, melyben Kossuth „Az ezredév“ czim alatt ama kérdéssel foglalkozik, melynek megfejtéA „Nemere“ tárczája. Reggeli előtt. — К arc,zola t. — — Boldog vagy-e én drágám, mindenem ? — Igen. Boldog vagyok. . . , S Ilona oda simult Jenő dobogó szivére, karjai közé öleié, bágyadt sugarú kék szemeit önkényte- lenül zárva le — mintegy folytatandó azt az édes, mennyei álmot, melyet erőnek-erejével iparkodik tovaüzni a redőnyökön át betörekedő napsugár. Oh te csúnya, te irigy napsugár ! Oda Kirakodsz te hívatlanul, hova senki sem vár ; kíváncsiságod, boszantó kandiságod határt nem ismer s furfangod kiáll hatatlan, ósdi lelkiismeretességed maga a lelkiismeretlenség. Tovaiizöd a szegény megfáradt ember nyugalmát : Kelj fel, dologra ! — Odaragyogsz a gondtalan henyélő lankadt pilláira: Kelj fel, mit lopod az isten drága napját 1 — Beszűkül a halállal vívódó elíiiggönyzött sötét szobájába, raegcsik- lándozod láztól égő sápadt arczát, melyet az enyhítő szunnyadás halvány pírja fest, s kényszerítőd megnyílni a fátyolozott szemeket : Kelj fel, nézz és és láss ; nyeljék mohón el kialvó szemeid fényemet : — örök sötét borul rád úgy is mielőbb ! . . (fii te csúnya, te irigy napsugár! Л redőny ezúttal sem bir ellenállni szemtelenke- déseinek, bőven osztja fényét a szobába a ragyogó imájusi nap. Az ablakon egy pohár viz áll, útjába van a hívatlan, tolakodó napsugárnak ; küzdenek egymással sokáig: a pohár viz, meg a sugár; utoljára is a pohár enged, átszürődik rajta a győzedelmes sugár s ölömében szivárványt lest arra a fodros, csipkés, bóbitás, kis íőkötőre, melyet gondos kezek jó eleve odakészitettek a tükörasztalkára. A szivárvány csak ott ragyog rajta kitartóan, mintha figyelmeztetne valakit : jere, tedd fel ; oda illik ez már szőke fürtös fejecskédre ; feltehetőd ! Hiába !... Jenő fölemeli gyöngéden a keblére rejtőzött szőke főt s elnézi hosszan, boldogan ama méla, ábrándos nézések egyikével, melyek czélja oda engedni lelkünk s szívünk mélyére rajzolódását valami nagyon kedves, nagyon drága lény vagy dolog képmásának. Azután elsimogatja az aláhulló selyemfürtöket jobb kezével, mig balja szorosan tapad a karcsú derék körül. Majd odatapasztja ajkait azokra a félig nyitott, epedő ajkakra, melyek igy nem szólva is édesebben tudnak beszélni a szerelem bűvös regéiről, minit annak valamennyi éhes lantosa. S a csók csak egyre hull; ajkról az ar- ezok rózsáira, a liliom nyakra, lihegő kebelre, — Ilona pedig csak nem nyitja föl 'szemeit. Azoknak is kijut a csókból párosán. Erre aztán felemelkednek a bársonyos pillák. Hah ! csúf sugár, te szemtelen sugár !... Ijedten ébred a boldogság kábultságából a felriasztott szemérem; lobogó pir futja el az arezot s szégyenkedve buvnak pilláik alá a sirőba álló kék szemek — mig az ölelésből kiszabadított kis kezek sietve keresik — a földre hullott takarót. — Öli Jenő! látja édes Jenő! Menjen maga rósz ember! — ennyit tud csak, azt is alig susogva mondani. De hogy valamikép az a rósz ember el ne mehessen : oda vonja fejét ínind a két karjával hullámzó keblére. — Te holló! — súgja vissza Jenő — hát miért remegsz úgy, mint a fölijesztett kis madár ? Jer te! . . . hiszen nekünk tiltva már semmi sincs ; enyém vagy igy, a mint .karom ölel. s én a tied. Gyer- mek! No nézz rám, nyisd fel őzike szemeidet s mondj jó reggelt, elsőt a te férjednek. — Igaz. Jenő, kedves Jenőm, jó reggelt! — No de csók is jár vele. — Jár. . . . . . . Azután a kis főkütőcske csakhamar ott di- szeskedett a hirteleneken összetíizgélt haj korona fö- tött. Ilona bele tekintett a tükörbe. — Nini, heh furcsa. Hahaha ! Az ám, de hát ki is lehetne már tekinteni a reggeli után. Szerelemből meg nem él az ember. Igaz biz, most juttatja eszébe a főkötő, hogy maga asz- szonya. A kék selyem hálóköntös suhog, a parányi kis papucsok (még megnőhetnek) csoszognak s Jenő maga maradt. Ábrándosán hordja körül a szobában álmodozó tekintetét ; minden tárgy csuk az ő jelenlétét hirdeti. Kívülről behangzik egy kedves hang vidám dala. Boldog, elégült mosoly játszik ajkai körül : mily édes az élet! Azután kitekint az ablakon; a májusi napok legszebbike ragyogtatja odakiinn ösz- szes kápráztató pompáját ; virág, sugár, öröm, dal mindenütt, akár csak az ő szivében : — mily édes az élet ! Tegnap és ma. Alig van e kettő között határ, s mi végtelen más a ma, mint a tegnap. A tegnap, az egy mérhetlen pusztaság volt, melyen kóborolván, tündér vidéket mutogatott csalogatva felé a délibáb ; a ma, az már az elért tündérvidék minden gyönyörűségével. — Es mennyi gyönyörűsége vau ! Gyönyörűségeinek forrása pedig ez a bohó, ez a tündérnél tiindérebb, angyalnál angyalibb kis teremtés, a ki ime most karjaiba fut : — Férjecském! kész a reggeli. Tartuffe.
