Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-06-07 / 46. szám
csendőrségnél töltötte, se zászlóaljat, se ezredet, kevéssel a honvédség felállítása előtt egy dandárt Linzben, de hadosztályt soha sem vezényelt, had- segédi s táborkari szolgálatot soha sem teljesített. Még ma is beszélnek a hadseregben az egyetlen manőverről, a melyet egész szolgálatideje alatt egyszer, Linzben vezényel. Egy nappal előbb minden főtisztet felkeresett s szó szerint azt kérte tőlük, „ne hagyják őt felülni,“ ámbár a megoldandó feladat már bárom nappal előbb tudva volt. — A czikk további vádjait következőkben adjuk : „Oly esetekben, midőn a honvédség felett a nem- 7tet által mélyen tisztelt honvéd-főparancsnok tart szemlét, mélyen felháboritá az összegyűlt tiszteket, hogy a főparancsnok egészen szakszerű megjegyzéseinél az adlátus szavaiba vágott. Császári tisztek nyíltan kifejezést adtak eljárása fölötti ind;gnáczió- juknak, mig a honvédtisztek hallgattak. Az utúb- , bi'ak tudták, hogy miért, mert tény hogy a denun- cziálás a legnagyobb mértékben lábra kapott a honvédségnél. Az adlátus mindent megtud s szolgálatiig használja fel a levélbeli, még a tisztek magánviszonyait illető közleményeket is. Ezen eljárás évek óta meghonosult a honvédségnél, veszélyez tetve a baj társai szellemet, — mert az egyik a másiktól fél. Tehát nem valódi, észszel és szívvel vezetett szolgálati ügymenet, hanem]kiosinyeskedések, ; melyek mellett figyelmen kívül maradnak a nagyobb dolgok s a hadseregben egészen ismeretlen eszközök alkalmazása a fegyelem úgynevezett fentarta- sára, ez jellemzi évek óta az adlátus tevékenységét“. Háromszékmegye köz igazgatási bizottságának június havi ülése. Háromszékmegye közigazgatási bizottsága rendes havi ülését e hóban kedden, 5-én tartotta meg Főtsa József főispán elnöklete alatt. .Forró Ferencz alispán felolvassa múlt hóról szóló jelentését, melyből a következőket közöljük: . József főherczeg e hóban tartandó szemleutjá- .hái‘ június 20 án e törvényhatóságot is átmentileg .meglátogatja, d. e. 11 óra 30 perczkor Sepsi- ^zéntgyörgyön át Földvárra utazik ; e tekintetben .a járási szogabirák kellőleg utasittattak. ,-Lönhard Ferencz erdélyi róm. katli. püspök Csík felől jőve, múlt hó 29-én Szentiélekre érkezett' s onnan több községet meglátogatott; a megyei határszélen Kezdi felsőjárási szolgabiró Pótsa Gyula fogadta kellő ünnepélyességgel, a törvényhatóság nevében pedig b. Apor Gábor főjegyző üdvözölte.. Hivatalos teendőjét L hó 10-én Kézdi-Vásárhelyen fogja végezni. A kézdi-vásárhely-kantai vizár által előidézett rombolások s az annak folytán kifejlődhető egész- • ségügyi teendőkre nézve a belügyminiszter megyénk ■ főispánját kormánybiztosnak nevezte ki, ki a szükséges védgátat elkészíttette, s midőn alispán folyó hó első napján a helyszínén volt, a Torja vize már régi medrébe volt visszaterelve. i Bereczk város múlt hó 15 ki közgyűlésén hozott határozata értelmében f. hó 2-án megtartotta a tisztujitást. Az újkor vívmányai között. (Látogatás egy gazdasági gépcsarnoktan.) Az ördög lova. — Cséplés villamos világítás mellett. — Tar- nó'czi Gusztáv. .... Hogy hát este 10 órakor kezdik meg a cséplést Tarnóczy G. gazdasági gépcsarnokában. Ez volt olvasható a minap egy pár újságban. De már ezt megnézzük ! Hát bizony az úgy is történt, és ha Tojás Dániel bátyánk nem végzett volna a hohenheimi intézetben, szakasztott egy véleményen lett volna a mi ispánunkkal, Szekrényes László urammal, a kivel együtt néztük meg ezt a fránya dolgot s aki azon véleményen volt, hogy biz’ itt „lidérczfény mellett csépel az ördög lova.“ Persze, hogy érdekes dolog volt a villamfény által nappallá varázsolt éjben látni, mint működik a Hornsby-masina s mint csépeli ki a kalászból a szemet. Már most nem kell a gazdának félnie, hogy elkésik a csépléssel ; — ott a villamfény, tessék nappallá tenni az éjét, ha sietős a dolog. Megnéztem közelebbről azt a csudát, a melyet Hornsby neve után kereszteltek el, s Tarnóczy nívóit olyan szives minket egymásnak bemutatni, _ m ár t. i. engem és a gépet. Persze, hogy ánglius volt a csinálója, meg az újabb szerkezet készítője. Nyoiz lónak erejével ér fel s a mozgony még a villamosságot szolgáltató gépet is hajtotta, mely egy árbocz végére erősített villamos lámpával volt összekötve. Az ördög lova bizony ki is tett magáért, nem hiába nyerte Angliában minden versenynél az első dijat. A kalászban még magnak sem hagyott egy szem magot, a töreket törekedett elválasztani a magtól, a mi szintén sikerült neki ; az első minőséget piaczképesen bocsátja ki s e mellett olyan phlegmával dolgozik, hogy a gépre állított pohár viz ki sem csordult. De arról sem lehet panaszkodni, hogy nagybélii, mert bizony nagyon kevés eledellel, akarom mondani fütő-anyaggal beéri. Múlt hóban beérkezett 849 ügydarab. Tüzeset történt 3. Vadász jegy egy sem adatott ki. Útlevél egy éves a belügyminisztériumtól beérkezett 173, felterjesztetett 49, tizenöt napos kiadatott 77. Az erdőben történt nagymérvű praevaricatio kérdésében határozatot annyiban hozott az alispán, a mennyiben a sepsi-szentgyörgyi tanácsot értesité, hogy ezen ügyet a törvényszék kezelése alól, hova amúgy is a panasz beadva volt s a csíki törvényszék királyi ügyésze a nyomozat végrehajtására utasítást nyert, nem tartja jogosítva magát a köz- igazgatási térre visszaterelni s ez által az igazság kiszolgáltatásának útjában állani. Sepsi-szentgyögyi polgármesternek Veres Gyula tisztiügyész ellen összeférheti«nség kérdésében tett jelentésére az előnyomozatok megtótettek ugyan, azonban határozat nem hozatott, részint mert arra idő nem volt, részint mert a betei-jesztett irományok visszajuttatása szükségeltetik. Séra Tamás árvaszéki elnök jelenti, hogy ápril hó végén az árvák létszáma volt 9029 személy, ehhez május hóban növekedés 82, összesen 9111 Ebből gyámság alól felszabadult nagykorúság által 41 személy, férjhezmenetel által 8, halálozás által 10, összesen 59. Maradt tehát május végén az árvalétszám 9052. Ápril hó végén gondnokság alatt volt 233, ehhez május hóban a növekedés 4, ösz- szesen 237. Ebből gondnokság alól nem szabadult fel senki. A gyámpénztárnak ápril búról áthozott készpénze volt 114G frt 35 kr. Ehhez május hóban bevétetett: egyes árvák részére érkezett pénzekből 15G3 frt 81 kr., kamatokból G1 frt 2G kr, visszafizetett tőkékből, együtt 2945 frt 71 kr. Összes bevétel volt 4091 frt 42 kr. Ebből május hóban kiadatott árvák kielégítésére 1200 frt 11 kr, kikölcsönözte- tett 150 frt, együtt 1350 frt 11 kr. Melyet a bevételből levonva, 2741 frt 31 ki-, készpénz jött át junius hóra, mely összeg a május hó végén engedélyezett kölcsönzők kifizetésére s ugyanakkor nagykorúvá lett árvák kielégítésére fog fordittatni. A május havi ügyforgalomra vonatkozólag jelenti, hogy ápril hóról elintézetlenül átjött 323 ügyszám, május hóban 3634, iktató számügy beérkezett 580, összesen 903. Ebből elintéztetett G78, melyből Vájná István jegyző 44 ügyszáraot adott elő és igy junius hóra elintézetlenül átjött 225. Az eddig iktató éstanács jegyzői teendőket intéző jegyző árvaszéki ülésekben az általa feldolgozott ügydarabokat jövőre is előadja. Az irodai kezelés minden ágában kellő jártasságot tanúsított közigazgatási gyakornok pedig jövőre az előadók mellett logahpi szakmában is fog alkalmaztatna Az 1859. május hó végéig született árvák fölötti gyámságnak hivatalból történt megszüntetéséért gyámpénztári könyvvezető előterjesztését megtette; ezek közül a számadások szerint hóim levő árvák pénze a gyámpénztárból 1774 frt 78 krban kiutaltatott; a honn nem levő és már nagykorúvá lett árvák biztos holtartózkodási helye ki nyomozása és bejelentéséért intézkedés tétetett és annak eredményéhez képest fognak a pénzek kiutaltatni, vagy pedig, mint egy óv óta ismeretlen helyen levőké, 182 Sokan csodálták e derék gépet és egy gróf, ki szintén ott sürgölődött a vendégek között, igy szólt Tarnóczyhoz : — Mond csak te Guszti, mit is bibelődül te tu- lajdonképen ezekkel a masinákkal, mikor úgy is megélhetsz a magad birtokából ? — Hát te miért vesződöl a lovaiddal ? — vágott vissza Tarnóczy. — Az megint más ! én azokkal futtatok. — No hát én meg ekéimmel és gépeimmel futtatok. Ez az én kedvencz sportom, a mely talán van annyira nemes és hasznos sport, mint a tied. Mert tudni kell, hogy az a T írnóczy csakugyan sportból tartja fenn gépcsarnokát. Hiszen könnyű volna neki a pokolba dobni ezeket a masinákat, mert van neki miből megélni. Magyarországból és Szlavóniából ő és szülei 30,000 holdat neveznek a sajátjuknak. Es bogy mégis a gépekkel foglalkozik, ez legjobban bizonyítja, bogy szenvédélyből, sportból teszi. A közpálya is nyitva állott előtte. Nyitrame- gyének főjegyzője volt, majd országos képviselő lett, s midőn 1878-ban újból megválasztották honatyának, nem vállalta el a mandátumot. Vágyai a gépekhez vonzották s valóban olyan gépcsarnokot állított föl Budapesten, mely ritkítja párját. A mit Anglia és Amerika újat és czélszerüt e téren nyújt, azt mind föl lehet találni Tarnóczy csarnokában. Gépeit a világ legelső és legkülönbözőbb gépgyáraiból hozatja és azokat egymással összehasonli.va, a legjobbakat kis nyerességgel adja el. De a hazai ipart is figyelemmel kiséri, a mit legjobban bizonyitnak a Schlick-gyárnak Krumpach- íéle ekéi, melyeket Tarnóczy tökéletesített annyira, hogy ma általánosan a legjobb ekéknek tartatnak. Hát ez a Krumpach egy egyszerű kisvárosi kovács volt, a ki gondolkozni szeretett. Rá is jött egy praktikus ekére, melyet aztán Tarnóczy módosított és tökéletesített. Az uj ekéket most a Schlick - gyár készíti, mely a felfedező Krumpachot is befogadta a gyárba munkavezetőnek. gondnoksági esetként gyámpénztárban tovább kezeltetni. Babarczy Ferencz kir. adófelügyelő jelenti, hogy május hóban egyenes adó befolyt 33.861 frt 24 kr, vagyis 12.188. frt 26 krral kevesebb, mint a múlt évben; hadmentességi díjban 781 frt 50 kr, vagyis 841 frt 79 krral kevesebb, mint a múlt évi májusban. E kedvezőtlen eredmény annak tulajdonítandó, hogy 55 községben a múlt évi adóhátralékok végrehajtás utján történendő felhajtása szeptember hó végéig felfüggesztetett, ezenkívül 13 község még a múlt évben nyert fizetési halasztást a folyó évi aratás befejeztéig. A letolyt hóban ideiglenes házadómentesség nem engedélyeztetett, adófizetési időhaladékban a csatolt kimutatás szerint 4 en részesültek f. évi szept. hó végéig. Az adókivetés mibenállásáról jelenti, hogy az udó- felszólamlási bizottság múlt hó 17-én kezdte meg működését s ezt még e napokban teljesen be is fejezi. Múlt évben az adókivetés után előfordult adóle- irásoknak megfelelő 2727 frt 541/2 kr. általános jövedelmi pótadó törlése iránt a lefolyt évben intézkedés tétetett Végül jelenti, bogy a pénzügyminisztérium 10,921. számú rendelete alapján az 1—2. osztályú kereset- adó utólagos előírása teljesen befejeztetett, melynek alapján 8544 frt 1—2. osztályú keresetadó utólagosan előírásba hozatott. Dráyos Elek kir. ügyész jelenti, hogy múlt hó végén a megye területén levő fogházakban le vo't tartóztatva 56 egyén, ezekből vizsgálati fogoly 31, elitéit 25, férfi 48, nő 8. A súlyosabb bűntettért letartóztatottak közül 12 gyilkosságért, 2 rablásért s 8 gyújtogatásért van fogságban. A törvényszéki fogházban Kézdi-Vásárhelytt 42, a sepsi-szentgyörgyi járásbirósági fogházban 6, a kovásznaiban 5, a nagyajtaiban 3 egyén. Az összes fogházakban meg fordult a múlt hóban elitéit és vizsgálati fogoly 74, ebből a központi (kézdi-vásárbelyi) fogházban volt 16, a sepsi-szentgyörgyiben 27, kovásznaiban 14, nagyajtaiban 17 egyén. A rabtartási átalányból kiadatott 203 frt 15 kr. Rabtartási koltségtéritlnény befolyt 308 frt 22 kr. A fogházakban a lefolyt hóban semmi rendkívüli esemény nem ad*,á elő' magát, s az élelem ellen panasz nem emeltetett. A fogházszemélyzetben több változás történt: 1) a törvényszéki fogháznál alkalmazott őrmester Szabó János a kir. ügyészhez hivatalszolgává neveztetett ki; az igy megürült állomásra a pályázat kihirdet- tetett. 2) A törvényszéki fogházőr Horváth György segédszolgává, helyébe fogházőrnek esik-váradfalvi Salamon József neveztetett ki, a ki helyét múlt hó 29-én el is foglalta. 3) A sepsi-szentgyörgyi járásbirósági fogháznál alkalmazott. Mihály Albert fegy- házőr állomásáról lemondván, helyébe Húsz Gáspár neveztetett ki. A mi a közbiztonságot illeti, azaz előbbi hónapokhoz képest javulást mutat, a mennyiben az egész hó folytán csak két gyújtogatás merült fel, más súlyosabb bűnesetről pedig jélentés nem tétetett. A villamos világítás mellett megtekintettünk még a roppant gépcsarnokban egyet mást a szeretetreméltó gazda kalauzolása mellett. Megmutatta nekünk a kis óriást (Little Géant), a ki törpe liliputi ugyan a jelenleg az állatkertben magát mutogató Simonofi' Nikolaj muszka úrhoz képest, de erőre nézve bizony jóval fölülmúlja. Mert ez a Ganz-féle keményöntvényből készült kis 60 frtos liliputi egy óra alatt három pesti raérős zsákot, tehát 20 perez alatt egy három vékás zsák csöves kukoriczát képes lisztes darává őrölni. De láttunk mi itt még annyi mindenféle gépet és ördöngős szerszámot, hogy még most is káprá- zik bele az agyvelőnk. A derék tulajdonos mindent tövéről-hegyére megmagyarázott, de hát ki tudná fejében tartani azt. a tömérdek gépet, a mivel ő már dijat nyert? , / A Ransoraes, Sims és Head hármas ekéivel Diószegen egymaga három dijat nyert hat közül. Agáidon 8 dijat sepert be és pedig többek közt az említett Schlik-Krurapach ekével. A bé.késmegyei, cson- grádmegyei, nagyszombati, nagyváradi, bácsalmási és vogyerádi kiállítások és versenyek mind érmekkel és kitüntetésekkel hirdetik a Tarnóczy gépeinek dicsőségét. Hát még az a tömérdek sok összehasonlító kísérlet, miket az áldozatok kiraélése nélkül teszen ! Valóban tiszteljük az ilyen nemes sportot ! De nini ! a mag már ki is van csépelve, és ha még tovább is folytatnék, már talán üres szalmát csépelnénk. Aratás előtt állván, nem f jezhetjiik be sorainkat máskép, minthogy bő aratást kívánjunk gazdáinknak s hozzá olyan derék, jóravaló gépeket, minők Tarnóczy gépcsarnokában vannak fölbalmazva. Hevesi József.