Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-02-22 / 16. szám
Magyarországban, a mivel tovább is fenlarthassa magát. Ez a törvény végkép leszoritja minden téren a német nyelvet. — A gyűlés ezután egy éles határozati javaslatot fogadott el, mely az uj magyar középiskolai törvényt, mint az erdélyországi németség elleni erőszakos elnyomást, mint annak tönkre tevéssel való fenyegetését és a Szászföld alapjogainak megsértését tünteti fel. Az egyhangúlag elfogadott határozati javaslat szószerinti szövege a következő : „A magyar képviselőház elé újra beterjesztett középiskolai törvény végmegsemmisülés- sei fenyegeti az erdélyi szász törzs hétszáz éves né’ met kultúráját.“ Politikai szemle. A képvíselőház a múlt héten letárgyalta a megyék háztartásáról szóló törvényjavaslatot. A csütörtöki ülésen volt az általános vita. Thibád Antal előadón kiviil, ki beszéd helyett egyszerűen a bizottság már kinyomatott s a képviselők közt szétosztott jelentését mondta el, a javaslat mellett felszólalt Farkas Károly, Somssich Pál s a miniszter- elnök, ellene Szederkényi Nándor és Orbán Balázs. Farkas K. egyszerűen mint palliativ-eszközt fogadja el a javaslatot, bár nem látja benne megvalósítva azon reformokat, melyeket mindenki várt a közigazgatási enquete ülésezése után. Szederkényi Nándor a törvényhatósági Önkormányzat ellen intézettnek tartja a törvényjavaslatot. Somssich Pál nem várja ugyan a közigazgatás lényeges javítását a javaslattól, mindamellett elfogadja. Felhívja a kormány figyelmét némely megye területi beosztásában észlelhető hiányokra. Tisza Kálmán miniszterelnök tagadja, hogy a javaslat sértené az önkormányzati jogot. Orbán Balázs nem fogadja el a javaslatot, mert az a czentralizáczió felé vezet, melyet a miniszterelnök el akar érni, hogy elmondhassa : az állam én vagyok! A javaslat e mellett újabb terheket ró a nép váilaira. Szóló ezután rámutat a belügyminiszter által inaugurait szomorú képére az ellenőrzésnek, mely lehetővé tette a sikkasztásokat. Rámutat a szolgabirák visszaéléseire, kiknek, mivel jó kortesek voltak, semmi bántódásuk nem lett. Ladosián raaros-tordamegyei szolgabiró esetének fölemlitése egy kis polémiát idézett elő szóló és a miniszterelnök között. Ezzel a vita berekesztetett s a törvényjavaslat általánosságban elfogadtatott. A pénteki ülésen a törvényjavaslat részletes tárgyalása folyt, mely jelentékenyebb módosítások nélkül elfogadtatott. Hasonlóképen elfogadtatott a törvényjavaslat mellékletét képező kimutatása a megyék részére évenkint kiszolgáltatandó dotáczióknak. Az utóbbira nézve csak Besenyei Ernő szólalt föl, a ki Zalamegye dotáczióját 4000 forinttal kívánta fölmenteni. Tisza miniszterelnök azonban a ház derültsége közben kimutatta, hogy Zalamegye a most előirányzott 500 ezer forintnyi többletből sokkal többet kap, mint a mennyi őt aránylag megilletné. A szombati ülésen a közoktatásügyi bizottság benyújtotta jelentését a középiskolai törvényjavaslat tárgyában. Szatmáry György előadó annak az osztályok mellőzésével leendő napirendre tűzését indítványozza. Ezt a kérdést a szélső baloldal szónokai nem tartották ma eldönthetőnek, mivel a kisebbség nem adta be különvéleményét, hanem jövő keddre helyezte kilátásba annak benyújtását. Azt kívánták tehát, hogy kedden döntsön a ház ebben az előzetes kérdésben. E fölött azután egy órai élénk vita keczi félig komoly borús, félig kötekedő mosoly által fedett arczára. Egy hang nélkül jártak egymás mellett, — néha-néha szemeik epedő pillantása a másikéba mélyedt s önkénytelen pirultak el mind a ketten. Már harmadszor sétálták körül a vig zajtól hangos termet. Köröttük lármás fecsegés, üde kaczaj s teli szájú hahota zűrzavara rezgette a páratelt levegőt, — csak ők hallgattak, ők nem kaczagtak, ők nem vegyültek az általános derültség hullámzó árjába. Tekintetükön, egész valójukon ott ült azonban a belső háborgás kinyomata, — a két egymásba font kar utján közlekedő villamfolyam sziveikben fölkavarta a vért, szétverte ellenállhatlan hatalmával a duzzadó erekbe s édes gondolatok zsibongó zajával népesítette meg a különben is kábult főt. . . . Nos ! ti nagy bohók, ti ! Érdemesek voltatok arra a nagy fáradságra, mivel édes jó anyátok egykor begyakorolta a beszéd használatára nehezen forgó nyelveiteket? Szót, szót hamar, — hadd folyók ki annak csörgő patakján ziháló melletekből az érzelem, — mert megfojt dagadó árja, ha erejével visz- szaélve továbbra is elzárni törekedtek. . . . Töröld nieg no te Bérezi ! izzadtságtól veritékes homlokadat s aztáD ki vele; — nem halsz belé, ne tarts tőle. Es te kis bohó leány ! szabadítsd ki már kék szemeid ragyogó csillagait selyem pillád félig zárt börtönéből s emeld rá bátran arra a küzködőre. Nem tesz semmit, ha még jobban pirulsz, boldogotok derengő hajnalfénye lesz a pir s az ég nyílik -meg azon túl számútokra. . . . Az ám ! csakhogy rázendül a csárdás lassú méla zenéje. Sorakoznak a párok; suhog a selyem, verődik össze nyalkán a boka s löl-fölhangzik a „Sdise halunk meg!“ ... A hirtelen szőke, — annak a bizonyos nótának, a telekkönyvből hiányletkezett, mely azzal végződött, hogy a többség elfogadta az előadó indítványát. Ezután tárgyalás alá került Ugrón Gábor mentelmi ügye, ki a semmitő- szék határozata folytán esküdtszék elé állíttatott, bár időközben újólag képviselővé választatván, az uj háztól a felmentést ismét ki kellett volna kérni. A mentelmi bizottság az ezen ház tudta és előleges jóváhagyása nélkül folytatott, fenyitő eljárást a képviselők mentelmi jogával ellenkezésben állónak mondja ki s egyszersmind kifejezi elodázhatlan szükségét annak, hogy a mentelmi jog külön törvény által szabályoztassék. — Végül Kemény Gábor b. közlekedésügyi miniszter válaszolt Zámory Kálmán .és Móricz Pál ínterpelláczióira s Ugrón Gábor intézett interpellácziót a miniszterelnökhöz az al- dunai várak 1er ómból tatása tárgyában. A dunai konferenczia legutóbbi ülésén egyhangúlag elfogadta Barrére javaslatát. Románia, mint hírlik, oda kezd törekedni, hogy az Ausztriával és Magyarországgal évek óta tartó súrlódásait lehetőleg kiegyenlítse s' ezért hajlandó engedményeket tenni a kereskedelem és hajózás terén, ha viszont monarchiánk is enged saját igényeiből. Francziaországban a szenátus és képviselő kamara közti összeütközés kikerülhetlennek látszik. A képviselőkamara a mérséklet felé közeledett, midőn Barbeynek a szenátusban elvetett javaslatát oly alakban fogadta el, hogy az már csak kevéssel élesebb Waddington — Say javaslatánál. A szenátus azonban szombati ülésében, bár Challemel-Lacour figyelinezteté a szenátust a visszautasítás következményeire s felhívta, hogy kerülje a kamarával való viszályt, 14?. szóval 137 ellen elvetette Barbey javaslatát; a szavazás eredménye kínos benyomást és nagy izgatottságot keltett a képviselő-kamara folyosóin, hol általában az alkotmány revisio szükségét hangoztatták. A kormányválság ezzel ismét akuttá vált. Grévy a vasárnapi minisztertanácsban végleg elfogadta a kormány lemondását. Az uj kabinet fejéül megint Ferryt kezdik a hírek emlegetni. , A Balkán félsziget ismét beszéltet magáról. Egy Gsetinyéből jött távirat szeriut pénteken reggel, Skutari előtt három óráig tartó véres harcz folyt 600 malisori albán s egy török nizám-zászlóalj közt. A harcz oka két halálra ítélt malisori volt, kiket az albánok meg akartak boszulni. Mind két részről sokan estek el és sebesültek meg. Az olasz kormány éá^ Törökország közt a különben is feszült viszonyt még feszültebbé tette egy Tripolisban az olasz konzul ellen elkövetett merénylet. A konzul ugyanis nemrég a városkapu őrségével összetűzött, mivel felingefelte maga ellen a tripolisiakat. Mult'kedden ez ingerültség hatása alatt egy csoport rendzavaré vonult a konzulátus elé, ott letépte a czimert s bemocskolta, a konzul kuvaszait megverte és fenyegetések közt távozott. Az ölasz kormány, hogy elégtételt nyerjen, pánezélos hajót küld Tripölisba, mely esetleg katonákat fog partra szállítani. fi: . Az agglegény (Egy torzkép után félolvastatott a sepsi-szentgyörgyi nőegylet r . február 17-én tartott fillérestélyén.) T. közönség! ő Mielőtt mai feladatömat teljesíteném, engedjék meg egy pár rövid észrevételt tennem a nőegyletre vonatkozólag. zó szőke kis lány nótájának gonosz dalolója, ott terem Tinike oldalán, —* karjára fűzi az ábrándozó leányt s sietve viszi a tánezolók sorába. Siettébea is időt szakit azonban hamisan odasugni Berczi- nek: — Berczikém ! Mit szólnak a nagynénik, meg a „Boldog asszony“ ? ' & & •t» Szünóra van. Vacsoránál a társaság. Huzza a czigány a szebbnél szebb nótákat : szomorút, vígat. Kesereghet is, örülhet is, már ki hogyan akar. Dudar Bérezi csak nézi, csak nézi azt a vidulni nem akaró kis lányt s nagyot sóhajt néha. Tinike is oda pillant olykor a szomszédjára, mikor az nem látja ; egyik sem meri azonban megkérdezni a másiktól, hogy min mereng el olyan mélyen s hova tűnt a kedve? Bercziben úgy megküzd az indulat! Végig szaladnak czikázó gondolatai egész életén s vakmerőn szelik át a kétes jövő lomha, homályos föllegeit is. ... A ház, a nagynéni háza feltűnik előtte sárgára mázolt falaival s a ráadást képező menyasszonynyal. „Eh! nem kell!“ Türelmetlenül simítja meg égő homlokát s elszáll a látomány. He alig tűnt tova, jő a másik nagynéni. Óriási csomó mindenféle értékpapír van jobb kezében, balján egy lányt vezet. Jóságos szemeit Berczire emeli a néni s felé nyújtván mind a két kezét, avval együtt, mit, illetve kit benne tart, kérdezi: „Kell-e lelkem Berczikém?“ „Nem kell !“ kiáltja vissza szegény Bérezi, mire ismét a vén főorvosba botlik gondolatban. Édeskés mosolylyal ajkán jelenik meg ez neki s Bérezi szinte hallja: „Csak ne szerénykedjék drága barátom, csak ne szerénykedjék! Embert csinálok belőle, embert! . . .“ Azt ára! de kiből? nyögi vissza Bérezi s küzdelmeinek hű tükrét, gond terHa én pénzügyminiszter volnék, azonnal eltörölném az adóvégrehajtókat, és az állami adók behajtásával megbíznám a nőegyleteket; — fogadom, soha egyetlen fillér adóhátralék sem volna! Hisz a nőegyletek oly szépen, oly kellemesen végrehajtják a filléreket, ép úgy, mint a forintokat — melyekből lesznek a százak és ezerek. Íme itt van a mi jótékony nőegyletünk : az első negyedévben behajtja a „bálok adóját“, a második negyedben a „fillérestélyek adóját“, a harmadik negyedben a „nyári mulatságok adóját“ — és a negyedik fertályban behajtja a „karácsony adóját“ — és a publikum fizet, mint a köles! Hová kell ennél praktikusabb dolog ! ? Hisz láttuk, hogy alig zárultak be e csarnok ajtói Carneval herczeg diadalünnepe után, és ismét a nőegylet nyitotta fel azokat ; mi pedig újból itt vagyunk szives örömest s a legnagyobb készséggel rakjuk le a forintokat egyaránt a fillérekkel! Vájjon nem igy lenne-e az állami adókkal is? Csak a nőegyletekre kellene bízni, találnának azok módot annak czélszerü behajtására! Nincs leleményesebb ész az asszonyi észnél ! A nők mindig találnak okot és modot az érdeklődésre! így vagyunk különben a divattal is, ez is a nők világköre! Hogy mennyire hatalmukban állunk a nőknek, jellemzi a következő eset is : Most a böjti napok egyikén azt jegyeztem meg, hogy a férjek és családapák többnyire komor arcz- czal járnak-kelnek az utczákon, mintha bizonyos események utókövetkezmónyei felett elmélkednének. Ily gondolatokba merülve látok ismét egy férfiul az utón haladni, a ki igyekezett a szembe jövő két; nőt kikerülni ; de a szerencsétlen szerencsés a járda láncza által megakadályoztatott, a nőket üdvözli, azok viszont köszöntik és kész a társalgás, melynek végeredménye az, hogy a szerencsés halandó felkéretett közreműködői egy fillérestélyen. A jámbor halandó mosolygva ígéri, örvend a szerencsének s azzal távozni engedik; szerencsére jókor érkezik a takarékpénztárba, hogy váltóját megújíthassa. Hja, farsang után vagyunk! . . . De most térjünk feladatomra, mely azt hittem, hogy eddigi nyilvános működésemben soha sem volt könnyebb, mint most, mert a tisztelt házi asszonyok kijelölték felolvasásom tárgyát; azonban csalódtam, mert feladatom szörnyen megnehezült, mivel gondolkozni kellett s Hihetőleg bennem is csalódnak, mert humorost várnak s tragikummal szolgálok. Tudván azt, hogy a felolvasás meghallgatása a legunalmasabb műélvezet, szolgáljon megnyugtatásul, hogy én ez alkalommal privilégiumokat engedélyezek : hölgyeknek csendes suttogást, az ifjúságnak a szemek játékát, szerelmeseknek a sobajtozást, a kártyásoknak egy-egy jó „ezupászt.“ No tehát kezdjünk már a tulajdonképeni felolvasáshoz. Az ag-grleg-ézi^. Ez a szerencsétlen, a kit nekem most be kel afí'irolnom a tisztelt jelenlevőknek ; ime tehát, tes sék őt elképzelni oly alakban-és annyi évszámmal, mennyivel és míképen kiki magának képzeli. Személy leírását én leirom, azzal ne tessék fáradozni. S ha híven tudnám bemutatni úri személyét, úgy bizonyosan elijeszteném a mi agglegény-jelöltjeinket, S nem egy hölgyet juttatna e szerencsés körülmény fej kötőhöz! . . . Es most állj elé te pribék, в pirulj önmagád fellelte arezát egészen oda fordítja Tinike felé; mire aztán eltűnnek a kínos látványok gondjaikkal együtt. A czigány csak huzza egyre keservesen, egyre szomorúan. — Micsoda nóta ez? kérdi Tinike. — A Berczié nagysám ! kiált a hirtelen szőke. Megtanítsam rá? óh, igen csinos, igen kedves s mi ÍŐ, nagyon okos dal ez ! — Tanítson meg, kérem ! — így van ni : „Szőke kis lány, gyönyörű virágszál, Elvennélek, ha gazdagabb volnál ! De hiába borul szemed könybe, Drága neved nincs a telekkönyvbe’!" Ugy-e, okos nóta? Tiniké nem felelt rá rögtön. Oda emelte nagy, csillogó kék szemeit Berczire, reá nézett hosszan, tétovázóan. Bérezi is csak nézte és a mint nézte : látta azokat a fényes csillagokat lassacskán elhomályosodni s megtelni könynyel, melynek gyémánttiszta cseppjei halkan peregtek alá a selyem pillákról a bánatos arcz elhahányuló rózsáira. Majd riva fakadt maga is ; talán a bánattól, vagy az örömtől? Ki tudja! Tinike végre erőt vett magán s előbb félre fordított arczával ismét a hirtelen szőke felé fordult, ki már türelmetlenül várt a feleletre. — Igen! okos dal, de tán egy kissé szívtelen. Dudar Bérezi szótlan fűzte karjára Tinikét, midőn a csárdások királyát, a szünóra utánit rázendítették. A hirtelen szőke ismét súgni akart valamit, de Bérezi megelőzte. — Megyek Bugaczra körorvosnak !... — Bravo, bravo ! Tartuffe«
