Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-09-23 / 77. szám

— 307 —

ban próbára téve, mint a magyaré, és soha a magyar népé sem volt oly válságos perczeknek alávetve mint 1. Ferencz József uralkodása alatt, frónra lépése alkalmával egy egész vértenger választotta el ot a magyartól, s midőn első útját e hazában megtette, még hosszú sorban fenállottak ama bitó fák. melyeket az ő hívei emeltek s melyeken legjobbjaink szenvedtek martyr halált. Súlyos próbái voltak ez évek a nemzet dynastikus érzületének. A láncz, mely ,az uralkodóházat a nemzettel összeforrasztotta, önökre széttépettnek látszott. Mindenre gondoltunk : egy napóleoni secundó geniturára, a dunamelléki népek foederatiójára, a savoyai-ház megkoronázására: de arra, hogy az összetört láncz megforrasztható legyen nem igen gondolt senki. Es mégis megtörtént. A súlyos megpróbáltatást diadalmasan állotta ki a nemzet. Történelmi jellemén nem ejtett csorbát a hóhérpallos s nemzeti hagyományainak hű emlékezetét nem mosta le az ártatlanok vére. Mihelyt megpillantotta az I. Ferencz József fején a Szt.-István koronáját, nem nézte őt többé birtornak, a ki csak ténylegesen uralkodik, hanem nézte alkotmányos fejedelemnek, a kinek szeretettel, hűséggel és áldozatokkal tartozik.

Hűségűnkért cserében bizalmat reméltünk. Bizalmat az iránt, hogy van erőnk a hazát és trónt megvédelmezni ; hogy nemzeti törekvései súlypontja az ország boldogságával együtt koronánk fényé és hatalma is. Am a nemzet törekvése, jellem és géniusza nincsen megértve Bécsben. A várt és remélt bizalom nagy részben elmaradt. Az érdekszolidári- tást nem akarják megérteni s szükségét érzik a gyanakodásnak.

Midőn állaférfiaink e végzete szót ejtik ki: „kivihetetlen, nem lehet“, akkor mindig egy bizonyságot szolgáltatnak arról, hogy az uralkodóház nem bízik bennünk.

Az önálló bankot nem állíthattuk fel, mert a kormányelnöknek nem sikerült „a legfelsőbb aggályokat eloszlatni“; a vámterületet nem tudjuk elkülöníteni, mert többre nézik az osztrák ipar monopóliumát, mint Magyarország gazdasági fejlődését; a hadsereg szellemét és közösségét fentartják, mert inkább bíznak a pretoriánusokban, mint a hazafiakban, s többre becsülik a fogyasztó légiót, mint a termelő polgárságot.

Mindezek igen szomorú jelei a bécsi bizalmatlanságnak. Mi szeretnénk erősek lenni, hogy trónt és hazát biztosságban tartsunk ; de Bécsben félnek a mi erősödésünktől, mert a tradíczionális elfogultság miatt nem látnak tisztán. Szeretnénk vagyonosodul, hogy emelhessük tekintélyünket, szárnyakat adhassunk művészeteinknek és magas fokra emelhessük kultúránkat; de Becsben nem fontolják meg, hogy minél nagyobb a kultúra, annál magasabb piedes- tálon áll a trón, s minél fejlettebb a művészet, annál fényesebb a korona ragyogása. Kérünk magyar udvartartást nem kapunk. Óhajtjuk, hogy királyunk itt is lakjék, de ő csak mint látogató szokott nálunk megjelenni. Csupán a vendégszeretet udvarias tényeit igényli tőlünk, de nem marad any- nyi ideig, hogy az édes otthon melegét is élezhetné közlünk.

De bármily nagy fontosságot is tulajdonítsanak annak, hogy hazánk függetlenségi ügyének a dynasz- tiát megnyerjük, mégsem tudok azon nagy okulásról megfeledkezni, melyet a népeknek a töri ónélem nyújt. A szabadság nem az udvarok levegőjében * * * * S * * 8

A liarczos nép fegyvertelen kiáll,

Munkára kész vezérrel élükön.

Egy félhalottért, ki a rom alatt Még nyöszörög, egy dandár ostromol.

Mint várvivásnál bontja a falat;

S egy éltet hoz elő tropheumul.

8 a nép felé, melyre gyász borult,

Föld minden népe nyújtja jobb kezét,

Szivét, falatját, polgár-koszorút Kínálva; hévvel hozza a segélyt.

S hol miudeii népnek jobbja összeér A sirhalommá lett nagy rom felett,

A millióknak szive összevér,

Gyűlölni elfelejt, — csak áld, — szeret. —

Oh bárba egyesülne ennyi kéz Egy forró szorításban e helyütt,

Egymást segitni és emelni kész,

A közös üdvért tenni mind együtt.

Oh bárha tudnánk e romok alá temetni minden régi haragot,

S minden bosszú, mi lelkünk forrald, Halottul végkép, hogy maradna ott !

Él Ischia! Adjunk részt nekik,

Mi, a kiknek a föld áldást adott ;

Nekik a föld elvette mindenük,

Még tűzhelyüknek nyoma sem maradt.

A részvét könyje, s emberszeretet Hő napsugara uj éltet terem ;

Az ember folytat istenmüveket,

8 ez a teremtés soha nem pihen.

8 hozzuk magunknak e romok közül Egyenkint két követ. Az egyiket Tegyük magunk elé oltárkövük

8 ez oltár soha ne legyen hideg; Testvérszerelçm oltára inig áll :

Halandó ember inig Istent követ,

. . . .S ki még gyűlöletről prédikál,

Annak fejéhez a másik követ.

csírázott, nőtt és izmosodott meg, hanem a népek akaratában, s azon intézmények, melyek az emberiség ügyét előretolták, leginkább azon szívós és áldozatkész kitartásnak köszönhetők, melyet az öntudatra jutott népik az uralkodók hatalmi vágyaival szemben tanúsítottak. Ezen okulás a mi politikánknak is kiméri az irányt. Megnyerni ügyünknek Becs irányadó köreit : ez az okosság szava s a fejlődés békés ulja; de mindenáron törekedni a függetlenségre s ezen lőre к vés folytonosságáról semmi körülmények között nem mondani le : ez oly kötelesség, melyro minket — bármi legyen az uralkodóház véleménye — úgy a megélhetés, mint egy évezred történelme kötelez.

Epen ezért akaratunkat, czélunkát, s a módot, melylyel azt elérhetni véljük, világosságba kell helyezni a nemzet előtt. Meg kell magyaráznunk azon ámító szó értéktelenségét, mintha törekvésünk szükségképen konfliktusokra vezetne. A függetlenségnek azon mérve, melyet mi hasznosnak, jónak és elérhetőnek tartunk, egyáltalában nem alterálja sem az európai közjogi helyzetet, sem a nemzet és uralkodó között levő viszonyt. Európának szüksége van e helyen egy életerős államcsoportra; az aztán reá nézve pnndegy, hogy ezen csoport dualisztikus formát ölt-e föl, vagy egységessé lesz, vagy ugyanazon államfő alatt szétoszlik a maga függet len történelmi és természetes alakulásaira. Az egység megkisértetett II. József és Bach miniszter által : nem sikerült ; a dualizmus megkisértetett a közjogi kiegyezés által : szintén nem sikerült.

A közösséget nem tudták létre hozni, mert azt nem a dolgok természetes rendje állapította meg, hanem a törvények mesterkélt betűje. Ebben és csak tisztán ebben rejlik a sikertelenség magva. De mi nem áldozhatjuk fel a sikertelenség kisérle- tezásének egész jövendőnket. Nekünk meg kell értetnünk a nemzet többségével, hogy törekvésünk nem ad alapos okot az aggodalomra, mert az ki- vül áll úgy az európai beavatkozás, mint egy esketőleges belháboru lehetőségén. Mi semmit sem akarunk egyebet, mint tágitani a két államfői szövetségi kapcsait, melyek az egymást kölcsönösen védő feleket egymással állandóan torzsalkodó felekké változtatták át. Elkülönített gazdaságot akarunk, hogy mindkét fél szabad mozgási tért nyerjen, — és nem közös gazdaságot, mely zsibbasztólag hat. Ezt kell megértetnünk a nemzettel, hogy erőt nyerhessünk tőle további küzdelmeinkhez.

A függetlenségi eszmének évek óta a függetlenségi párt a letéteményese. Ennélfogva e párt vál- laira nehezedik a súlyos feladat, hogy eszméjéuek a dynasztiát és a nemzetet megnyerje. E feladatot bölcs mérséklettel, vkos taktikával és. megfontolt politikával lehet elérni. S ezért épen úgy óvakodnunk kell a túlzásoktól, mint a jogról való lemondástól. Csak így találhatjuk meg az utat a nemzet és a dynasztia szivéhez ; csak így juthatunk el, e két tényező segélyével az ígéret megszentelt földjére, melyen a független Magyarország folytathatja léteiének második évezredét.

íme, tisztelt polgártársak ! igy gondolkoznak pártunk azon tagjai, kik nem szájhősködni mentek a pariiamentbe, hogy befolyásuknak ottani meddőségét az utczán felkavart por homályával födjék el, hanem oda mentek azért, hogy jó és okos politikát csináljanak. Velük együtt igy gondolkozom én is.

Megszűnők, hogy ítéletet mondjanak ; de bármi legyen az, én soha sem szünök meg kiáltani, hogy éljen a független magyar haza !

Ugrón Gábor beszámoló beszéde.

Tisztelt polgártársak !

Igen tisztelt megbízóim ! Nem fogom egyenként elősorolni mindazokat, a mii; az országgyűlésen két óv folyama alatt tői télitek, még kevésbé leszek hírmondója saját cselekedeteimnek; ezt a hiúságot ne várják tőlem, én úgy tartom és azon véleményben vagyok, hogy hátra van az országgyűlés leglelkesebb feladatokkal biró 3-ik része és a számadás, melyet le kell tennem, még nincs lezárva.

T. polgártársaim ! Csak akkor Ítélhetnek működésem felett, midőn az véget ért, mert ekkor újra visszatérek a hóim .n vétetém : önök kebelébe, önök bizalmához. De számolnunk kell a helyzettel, melyben ma Magyarország van. Magyarország alig volt válságosabb helyzetben, mint jelenleg. Midőn a múltkori országos képviselői választások lezajlottak, a parlamentben három határozott párt vált ki.

Először a függetlenségi párt, mely a nemzet aspiratióit ölelte magához, az eszményt, a jövendőt jelezte s jogot érzett igazságának erejénél fogva a kormányhoz, de senki sem állította, hogy közel áll azon pillanathoz, melyben magához ragadhasa a kormányt. E függetlenségi párt egyharmaddal megszaporodva állott az országház elé, uiegszapoiod- ván működése erőteljesebbé, kevésbé zajosá lett, és ez szerencse. Addig, inig a függetlenségi párt csekély számú taggal bírt, lehetett a demonstratio pártja, de midőn (J0 re szaporodott, a politikai ac- tió pártjává lett. Ez rázkódás nélkül nem történhetett, mert a megszaparodással a kiválásnak is be keile következnie, a természet törvénye szerint a mi elszaporodott: válfajokra bomlik ; igy ki kellett többeknek válni pártunkból is, kiknek öntelt hiúsága nem tűrt fegyelmet, kik nem kerülhették el, hogy elveinek lobogóját ne használják saját hiúságok és önhittségük legyezésóre. Szerencséje e pártnak, hogy a válságokból megtisztulva, megizmosodva vált ki, s most a küzdelembe sokkal harczké- szebben megy, mint 48 óta bármikor, mert erős vezetésnek vetette magát alá a párt, ngy hogy legközelebbi működését nem arra fogja irányozni már : hogy joga van Magyarország kormányzásához, ha nem azt bizonyitandja, hogy egyedül elég népszerű, erős és tiszta, hogy Magyarország kormányzását vezethesse.

Tisztelt polgártársak! A mérsékelt ellenzék, mely megfogyatkozva jött ki a választások küzdelmeiből, azon tanúságot hozta, hogy Magyarországon két eszmeáramlat van. Egyik, mely megalkuszik, másik, mely állami önállóságra és nemzeti függetlenségre törekedik. Egy harmadik pártnak, mely a népnek ellenzéki hajlamait magához csatolja, hogy a függetlenségi párttól elvonja, hogy minden válság a korona s a függetlenségi párt közt találja. Ilyen középpártnak helye nincsen: mert a nép felfogása határozott irányt és hitvallást kíván, és a ki ezt nem teszi, azzal számolt és eldobja magától és igen helyesen teszi. E két irány Magyarország függetlenségére való törekvés és az alkudozás.

Ez irány húzódik 3 század történetén keresztül, e két irány szolgálatában emésztette fel a nemzet legjobb erőit ; azt hiszem, nem oknélkiil és nem hiaba; mert annyi küzdelem a nemzetet mind jobban meggyőzte arról, hogy csak egy irányban lelhet megmentést : Magyarország függetlenségében és a nemzet szabadságában.

A kormány pártja, hogy mily állást foglal el az országgyűlésen : erre feleletet nem tudok adni,

mert a kormány pártja nem képvisel eszmét, csak hatalmat, nem gondolatot, csak engedelmességet ; mert a kormánypárt nem tárgyal az országgyűlésen, hanem exercirozik, nem érvel, hanem szavaz ; mert a kormány pártja nem Magyarország hatalmának, erejének és becsületének letéteményeseként lép föl, hanem búsás dividendákra alakult consor- timként. Ezért a kormányzás rendszere olyan, mint az egymásnak nyújtott kezek lánczolata, hol kéz kezet mos, de az első és az utolsó a nép zsebébe nyúl.

A parlament többsége azért ilyen, mert egyetlen embernek : Tisza Kálmánnak feltétlen befolyása, hatalma alatt áll ; annak a Tisza Kálmánnak, a ki jó kortes, de rósz államférfiul ; a ki kitűnő vitázó, de szerencsétlen organizáló ; ki nem szolgál eszmét, csak saját nagyravágyását ; a ki nem ragaszkodik elveihez, hanem tárczájához ; a ki letelé gőgös, de fölfelé annál meglumyászkodóbb ; a ki nincsen korrumpálva, mert ő maga a korruinpátor ; ki a nemzetiségűek öklét mutatja és tenyerét tartja.

Ez az ember rendszerével és hadával, mit a parliament többségének neveznek, kiirtotta a nemesebb törekvések utáni vágyakat. Ennek lehet tulajdonítani azon következményeket, hogy ő hatalmában nagy, befolyása határtalan, de az országban rendkívül népszerűtlen ; választó kerületek, melyeket évtizedeken keresztül képviselt, megtagadták és előre praeparált, gondosan praeparált kerületekben lépett fel. Az imént a tiszántúli kálvinista egyház - kerület gr. Degenfeld Imre helyett, Tiszával szemben megválasztott egy egy*zerii férfiút, Vályi Jánost, a ki a nemzeti hagyományok letéteményeseként mutatta magát. Midőn a nemzet ilyen ítéletet I mond ki ezen férfiú felett, ítélt e rendszer felett is. Nemcsak a kálvinisták, kiknek a magyar szabadsághoz való ragaszkodásuk hagyományos, hanem a megfontoló lutheránusok is, midőn a legfőbb egy- házférfiut akarták megválasztani, egy függetlenségi párti férfiút választottak.

Mit mutat ez ? azt, hogy a legmagasabb szellemi és anyagi körök felnyitják ajtójukat ezen eszmék előtt, melyek eddig ugyanazon körből kiűzve látszottak lenni ; mutatja, hogy a nemzet bizalma mind határozottabban fordul a függetlenségi párt felé s igy előkészíti azon diadalutját, mely egyszersmind a nemzeti győzedelemnek lesz pályája.

(Folytatása következik.)

VEGYES HÍREK.

Eáth Károly miniszteri biztos, ki közelebb az iparviszonyok tanulmányozása végett beutazta az egész Székelyföldet, mintegy 200 drb székely tárgyat gyűjtött össze. Kézdi-Vásárhely kapitánya a napokban küldött neki egy sötétbarna alapszínen piros rózsákkal és tulipántokkal díszített székely almárjomot. és két széket. Rátli Károly e tárgyakat közelebb ki fogja állítani.

Az ipar és kereskedelmi minisztérium a kézdivásárheiyi „Erzsébet-árvaház“-nak ipari czólokra 800 forintot utalványozott.

Sikkasztás. Kinos izgalmat okozott tegnapelőtt azon csakhamar városszerte elterjedt hir, hogy a háromszékmegyei építészeti hivatalnál sikkasztás történt. A sikkasztást S. F. az építészeti hivatalnál alkalmazott napidijnok követte el, kit Nádory Nándor, az építészeti hivatal főnöke még e hó elején az adóhivatalhoz küldött egy ezer forintos nyugtat- ványnyal, bogy a pénzt vegye át. S. F. a pénzt fölvette s főnökének az ezer forintot át is adta, csakhogy a nyugtatványon, melyet ő irt meg, főnökének aláírása után ‘az 1000 azaz egy ezer“-ből „4000 azaz négyezer“-et csinálván, az adóhivatal által nem ezer, hanem négyezer forintot fizettetett