Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-04-29 / 35. szám
— 13$ — A csángók liazatelepitése. A csángó-bizottság feloszlása előtt még egy ülést tartott kedden délután, melyen azon fontos határozatot hozta, hogy újabban ismét nyolczszáz embert fog Bukovinából betelepíteni. Elnök az ülés megnyitása után előterjeszti, hogy a bizottságra még nagy feladat várakozik. Sokat tett már a hazatelepités érdekében, de még tennie kell, habár a csángó-magyar egyesület nem sokára megalakul. A bukovinai magyarok közt sokan vannak olyanok, kik Magyarországba kívánkoznak és sokan olyanok, kiket mindenáron haza kell hozni. Három csoportba kell osztani a betelepitendőket : oyanokra, kik még maradhatnak; olyanokra, kik mindenüket eladták, muukát nem vállaltak s igy anyagi romlás nélkül tovább nem várhatnak Bukovinában, kiket tehát mielőbb haza [kell hozni ; s végül olyanokra, kikre a szállítás most még ki nem terjeszthető, azért segélyben részesitendők. László Mihály László István istensegitsi plébános következő levelét olvasta fel, mely élénken ecseteli a bukovinaiak szomorú helyzetét : „A tekintetes csángó küldöttség ittléte alkalmával felbátorította a józseffalviakat, hogy holmics- kéjöket eladhatják s ugyanakkor megígérte, hogy nem fogja őket honn felejteni a többiekkel együtt, kik még elmaradtak. A három heti idő elmúlt, a jó- zseffalviak jórészt mindenüket eladva, várakoznak óránkint az Ígéret teljesítésére, A lebeszélés, marasztalás nem használ semmit, ők nem térnek ki abból, a mit a herczeg és a bizottsági tagok ígértek. Két hét óta prédikálok és hasztalan minden. A herczeg szava, a csángó-egyesület neve van itt letéve. En a felelősséget, a róluk való gondoskodást a jövőben el nem vállalhatom, mert azokat nyilvántartani, azokkal bajlódni nagy plébániám lévén, nincs időm. Különben sem tenném, mert először tisztelem a herczeget, másodszor becses előttem a csángó egyesület neve, mely iránt — ha ezek most itt hagyatnának, — a bizalom jövőre csökkenne mindjárt kezdetbnn. A segély, mit hajlandó volna a társulat nyújtani a könnyelműeknek, kevés, mert azzal egy évi árendását sem tudná fedezni egy-egy család. Ha 2000 irtot szánna erre a csángó-társulat, ne sajnáljon már ehhez az összeghez 4—5000 forintot tenni és kevés zajjal vigye ki gőzösön a 800 lelket, és a mint a csángó gyűlésen szó Ivóit, hogy többen a nagybirtokosok közül hajlandók lennének egy-egy családot vagy többet is megtelepiteni, illetőleg elfogadni birtokaikon: oszszák el egy évre itt-ott s azután egy év múlva Pancsova táján megtelepedhetnek. Ez volna szerény véleményem szerint a dolog legköny- nyebb megoldása jelenben. Istensegitsen a fogadj- isteniekkel együtt van 200, ki mindenét eladta, Hadikon 200, Józseffalván 200, Andrásfalván 200 körülbelül. A sürgönyök is, melyeket vettem, egymással ellentmondók. Egyszer : jöhettek, máskor : maradjatok; a szegény ember, ha mindenéből kipusztult, könnyelmű hiszékenységével akkor már nem habozhat. Kérek gyors intézkedést, apellálok a herczeg ő excellencziája nevéhez! A tönkrejutottak egyrészt a Bezirket, másrészt kompromittálnák a magyart az egész világon, és igy jövőben minden magyar vallalat iránt bizalmatlanságot és kétséget támasztana e mulasztás.“ Ugrón Gábor azt tartja, hogy a kik jönni akarnak, azokat hozni kell. A telepítés történjék állami birtokon, de lehet egyeseknél is, ha erre szükség lesz. Ha az állami birtokokon egyelőre nem lehetne a telepítést végbe vinni, alkalmazzák őket, mint bérlőket. Királyi Pál a pénzügyminiszterrel egyetértő intézkedést tartja szükségesnek. gyár, de nagyon gyér lakossággal biró s csak egy pár családot képező falvakba nagytömegű oláhság telepittetett be s az a nehány magyar család e miatt olvadt be az oláhságba, ha ugyan már előbb máshová nem költözött. Az oláhság még a XVII. században sem volt állandóan letelepedve. Még a Rákócziak korában is törvényeket hoznak ellenök, hogy kóborlásaiknak gátat vessenek. Ezek fokozatos letelepitése által keletkeztek az oláh falvak. így lettek az egykori magyar falvak oláhokká. Nem a népesség lett azzá, hanem a terület. Természetes, hogy ily föl s alá a barangoló népnek szorosan véve sem Erdély, sem Oláhország nem volt hazája, hanem mindakettő. Hisz még ma is van akárhány havasi pásztor, ki előtt ismeretlen a politikai határ. Kecskenyájával bekalandozza Mára- marost, Bukovinát, Moldvát g Erdélyt, holott ma legalábbb is ötszörte sűrűbb a népesség, mint a X\'1I. században, Hunyadban pedig tízszeresre is lehet tenni; hisz, mint láttuk, a dévai uradalomban ma 14-szerte nagyobb a lakosság száma, mint 1673-ban; ha pedig az 57 református eklézsiát vesszük számítási alapul, még 200 lelket számítva is átlag egyre-egyre, 17-szerte sűrűbb lakosságról beszélhetünk, Erdély egyes megyéinek monographiái még nincsenek megírva ; igy az egyes telepítésekről fennmaradt adatok legnagyobb része a levéltárakban van eltemetve. A Székely- és Szászföld azonban igen részletesen van ismertetve s igy az itteni oláh te* Prónay Dezső b. úgy találja., hogy mint eddig is nagyobb volt Bukovinában a mozgalom, mint a mire számítottak : úgy most is föltehető s azért számításba veendő, hogy a mostani mozgalom is nagyobb mérvet fog ölteni. Meg kell tenni az intézkedéseket minden eshetőségre, ha kívánja a bizottság, hogy bukovinai véreink haza jöjjenek. Most mint- egy nyolczszáz ember hazaszállításáról kell gondoskodni, de nem lehet tudni, hogy a mindenáron hazajönni kívánók nem fogják e számot jóval nagyobbra növelni? Elnök indítványozza, hogy nagybirtokosokhoz és városokhoz intézzen felhívást a bizottság egyes bukovinai családok elhelyezése végett. Erre is lehet szükség. így például a szólónál a múlt napokban jelentkezett egy katonaviselt fiatal ember, a ki azt mondotta, hogy eleresztették a katonaságtól, de nem mehet haza Bukovinába, mert megt ’dta, hogy szülei már Magyarországon vannak, ő tehát nem tudja, mihez kezdjen Bukovinában. — Ért a lovak kezeléséhez s kocsisnak vagy lovásznak ajánlkozik. Ugrón Gábor nem tartja helyesnek az egyenként való elhelyezést; legyen 10—20 család együtt elhelyezve, akkor legalább nem lesznek annyira szétszórva. A bizottság elfogadja elnök indítványát, de de azt is kimoudja, hogy az elhelyezés ideiglenes lesz s csak addig tart, mig a végleges elhelyezés foganatosítható s ezt a felhívásban is kijelenti a bizottság. Elnök felkéri Bánífy Béla és Apponyi Albert grófokat, hogy a pénzügyminisztertől tudják meg, mennyi embert tud az állami jószágokon elhelyezni ? — Felhatalmazást kér továbbá a bizottságtól, hogy felszólítást intézhessen azon megyékhez és városokhoz, melyeken a csángók keresztül fognak jönni, hogy fogadják őket szívesen; de ünneplés helyett inkább élelmi czikkekkel lássák el. Ezután elhatározta a bizottság, hogy a napokban ismét két megbízottat fog küldeni Bukovinába, József - faivárói 300, a többi falvakból 500 betelepülni szándékozó haza szállítására. A József)alvi 300 lélek elhelyezése a kormány által biztosítva van. A többiek elhelyezésére esetleg rendkívüli eszközök fognak igénybe vétetni. A megbízottak közül egyiket elnök fogja megválasztani, a másik Szádeczky Lajos lesz. Szóba kerültek még a szekeresek is. Ezek ügyében elnök sürgönyileg fel fogja kérni Lönhardt Fe- rencz erdélyi püspököt, hogy utjokban gyáino- litsa őket. A csángó-magyar egyesület vasárnap délben 12 órakor fogja alakuló^közgyülését megtartani. Az újabban behozandó nyolczszáz csángó sorsa biztosítva van. A pénzügyminiszter ígéretet tett a csángó-bizottságnak, hogy mintegy nyolczszáz települőnek helyett fog adni. Az erdélyi képviselők, mint az „E—k“ Írja, azt óhajtják, hogy ezek Kolo- zson telepíttessenek le. * Az istensegitsi szekeres gazdák csapatja, mint lapunk előbbi számában említettük, 'vasárnap lépte át az ország határát. Miklós János a vezetőjük, ki az első szekéren ül, kezében „Istensegits“ föliratu nemzeti zászló van. Összesen 190—200-an vannak (a tudósítások eltérők), köztük 57 négy éven aluli gyermek, 40 család 39—40 szekéren 88 lóval. Hétfőn Beszterczére érkeztek, kedden délután 1 órakor Tekére. A szászok szívesen fogadták őket. Tekén a városi jegyző a város végén várt rájuk, s miután a piaczon megtelepedtek, a polgármester és városi tanácsosok a vendéglőbe vezették véreinket, hol leves, hús és bor várt rájuk. Az „E—k“ tudósitója kiemeli a városi polgármester fáradhatlan buzgallepitésekről határozottabb tudomásunk van. Brassóba, Háromszékre, Csikba csak az újabb időkben kezdtek az oláhok jbenyomu'ni. Hétfaluba a múlt század elején kezdték őket a szászok letelepíteni ; még 1680-ban csak Türkösön és Hosszufaluban volt nehány faluvégi oláh, a mutt század végén is csak nehány százra ment számuk, ma pedig 12-ezeren vannak. Törcsvár vidékén a múlt házadban nehány száz család volt, ma a 11 telepitvényes községben van 8 ezer. A háromszéki határszéli községek oláh lakossága is alig száz éves; ujabbkori betelepülők a bereczkiek, Sósmező 1769-ben alakult aldunai oláhokból, Yajnafalván a század elején még csak nehány család lakott, ma már száznál többre megy számuk s előbb pásztorkodó nomádok voltak. Csíkban a gyimesi és tölgyesi szorosokban laknak; a gyimesi szoros két száz év előtt még lakatlan volt, első letelepülői csángók voltak, ezek képezik ma is Gyimes-Felső- és Iíözép-Lok, meg Gyimes-Bükk lakosságát, de laknak aztán a szorosban fogarasi és moldvai eredetű oláhok is ; a tölgyesi szorosban a hollói és tölgyesi oláhok csak e század elején költöztek a moldvai Mádé, Glod és Dormitáru falvakból; uj telepek Solómás, Várhegyalja, Galóczás, Fülpe, Dudád, melyek lakossága tutaj kereskedés végett főleg Romániából költözött ide; a putnavöl- gyi havasi telepek, Békás, Tikos, Ivános, Zsedán- patak, Dámunk, Köszörükőpatak oláh lakossága is újabban telepedett le. A marosszóki oláhok szintén nem régebbiek két száz évnél. Sz. Lőrincz székely lakosait 1661-ben Ali pasa pusztította ki, helyükbe mát, ki mindenütt ott volt közöttük, hogy hiányt ne szenvedjenek. Felüdülve tovább utaztak s este Va9 órakor Szász-ltégenbe érkeztek. A város hatósága két fogadó udvarára vezette őket, miközben az utczán egy-egy éljen kiálltás hangzott ; itt kellő mennyiségű kenyeret, szalonát, túrót s pálinkát osztottak ki nekik, lovaiknak pedig szénát. Szász-Ré- genben megháltak s szerdán reggel s/47-kor a legnagyobb csendben Maros-Vásárhely felé indultak. A három órai utat Maros-Vásárhely re nyolez óra alatt tették meg. A magyar falvakon, melyeken keresztül utaztak, Gernyeszegen, Sáromberken, vendég- szeretettel fogadták őket. Gernyeszegen Gálfty, a gr. Teleki család jószágigazgatója vendégelte meg az utazókat, kenyeret és bort adatva nekik, lovaiknak pedig takarmányt. Maros-Vásárhelyre délután három órakor érkeztek meg. A székely főváros napok óta nagy előkészületeket tett bukovinai testvéreink megvendégelósére. Hölgyek jártak [élelmet s útiköltséget gyűjteni számukra. Az egjes családok ellátására annyi ajánlat történt, hogy mindegyiket nem vehette igénybe a bizottság. A város szénáról s zabról gondoskodott a lovak számára, a vendég fogadó-bizottság élelmi szert gyűjtött a további utazásra. S annyi pénz gyűlt be, hogy minden egyes család számára 5 forint jutott s ezenkivül az asz- szonyok óe leányok ajándékban részesültek. Nagy- Ernyén a rendező bizottság küldöttsége várt már rájuk ; a város végén pedig Kovács Samu polgár- mester fogadta őket a városi hatósággal. — Lelkes beszéde után a csángók vezetője válaszolt s megköszönve a fogadtatást, társai nevében a haza és király iránt hűséget esküdött. Ezután a tűzoltók zenekara kezdett játszani s a csángók közül sokan leszállva szekereikről, a tűzoltók által játszott induló mellett szakadatlan éljenzés közt vonultak az embertömegtől nyüzsgő főtérre, hol Léuárt József tanár üdvözölte őket megindító beszédben. A csángók ezután kijelölt helyeikre mentek s az utazás fáradalmait kipihenték. Valamennyien a „Deák Fe- rencz-negyedben“ szállásoltattak el ; a többi városrész a később érkezőket fogja megvendégelni. Este a „Transylvania“ teremben társas-estély volt. Másnap reggel hét órakor hagyták el a székely fővárost tovább folytatva utjokat. Kossuth Lajos két levele. I. Kassa városához. Azon üdvözlő iratra, melyet Kassa városa Kossuth Lajoshoz intézett születésnapja 80-ik évfordulója alkalmával, nagy hazánkfia egy hosszabb levélben válaszolt, melyből — lapunk szűk tere nem engedvén meg, hogy egészen közöljük ez örökbecsű sorokat — a következőket adjuk : Megható szavakban köszönve meg a megtiszteltetést, mely Kassa város részéről érte, nem akarja személye számára eltulajdonítani azt, a mi egy nevezetes korszak közvéleménye és politikai iránya emlékének szól ; annál kevésbbő tehetné ezt, mert zúgolódás tolong ajkaira a sors ellen, a miért, hogy megtagadta becsületes igyekezetétől azt, a mi arra érdemessé tehetné, a sikert hazánk szent ügyének szolgálatában. Három kimagasló momentuma volt ama korszaknak : a jobbágy föld felszabadítása, a jogegyenlőség vívmánya, mely bevette az alkotmány sánczaiba azokat, a kik azon kívül állottak, és a haza megtámadott független államiságának védelme. Lehetnek, a kiknek leikébe kegyeletes jóindulatot sugallhat annak emlékezete, hogy a jobbágyság Folytatás a mellékleten. oláhok telepedtek, Sárd 1700-ban még egészen székely falu, ma lakosságának fele oláh, kiket a földesurak jobbágyokul telepítettek oda; ugyan igy kerültek Mosonba is az oláhok, kik ma az egykor tiszta székely község lakosságának felét képezik ; Maros-Keresztur oláhjait a jézsuiták telepítették le a múlt század második felében ; Ménes székelyeit a tatárok pusztították ki s helyükbe úgy telepedtek oláhok; Medgyesfalva protestáns székely lakosait 1716-ban üldözte el földesuruk s oláh jobbágyokat telepitett helyükbe, ugyanez történt Remetefalván is; Szabad székelyeit Ali pasa pusz* titotta ki 1661-ben; Száltelek Bethlen Gábor idejében székely falu, később megszűnt s csak a múlt század elején elevenittetett föl, midőn földesura oláh jobbágyokat telepitett oda ; Kebelét Ali pasa pusztította el, a földesurak később oláhokkal népesítették be újra. Mint már egy más helyen igyekeztünk kimutatni, Erdély oláh lakossága nem régibb a XII. századnál. A mai oláhság azonban több rétegből áll. Egy tekintélyes része csak a XVII—XVIII. század folyamán költözött be az aldunai tartományokból s ez zavarta meg az előbbi arányt a nemzetiségek között. A magyarság a Szászföld kivételével még a XVII. században is többségben volt Erdélyben, azonban e folytonos beáramlása az oláhságnak ezek javára döntötte el a számbeli túlsúlyt. A múlt század óta absolut többségben vannak Erdélyben.
