Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-11-17 / 92. szám
Brassó, 1872. Másod évi folvam !I2. szám. w Vasárnap, поумнЬм* 17 Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 f't. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Nagy pia ez 322 szám. Lakása : Bolgárszeg 1425 sz. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garinond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Brassó, nov. 16. Milyen csodálatos véletlen, bogy dr. S. D. Tentsch.|ur, a lutheránusok püspöke, épen azon nap nyitja meg a superintendentiális gyűlést; Szebenben, a melyen ugyancsak Szebenben Kon- rád Móricz ur az universitás tagjait üdvözli! — Valóban csodálatos, hogy igy összetalálkozott ez a két gyűlés; s még csodálatosabb, hógy rend-; szerint össze szokott találkozni. Schnell Péter ur, a ki Brassóból universitás követ, ugyancsak elcsodálkozhatott, ha templomba ment az nap, midőn a szószéken Schiel Sámuel urat, a brassai nagypapot, pillantotta meg. Mert az kétséget sem szenved, hogy ezen két gyűlésnek összetalálkozása csak úgy véletlenül esett. Ugyan mikép is kereshetnék a szelíd imádságoknak élő egyháziérfiak a zajongó, czivakodó juristák és statsmannok társaságát? Miféle illetlenség azt állítani, hogy a magyar állami intézmények ellen leginkább szit- ; kozódó lapocska, a „Sieb. D. Wbl.u a Teutsck superintendens ur lapja? Ki meri azt állítani itt a hátam megett. hogyj a „Kronstädter“ kenetteljes szitkozódásain leg-1 többnyire megérzik a jezsuitastylus? Önök azt beszélik, hogy ez emberi tenné- : szetben van, mindig törekedni valami után. És ebből azt következtetik, hogy miután a szász papok busásan el vannak látva jövedelemmel, munkájok pedig annyiból áll, hogy néha napján fölolvasnak egy-egy kinyomtatott prae- dicatiót, — a többit a sovány prediger végezvén helyettük: tehát, hogy ezek a szász papok csupa unalomból is a politikába kotnyeleskednek, okvetetlen hatalomra, befolyásra törekednek. Hiszen igaz, hogy a jezsuiták élettörvénye1 e volt; de hát nem tudják önök, hogy Szeben meg Brassó képviseletei tiltakoztak a jezsuiták) ellen ? Önök azt is merik beszélem, hogy a szász natiócska külön húzó iránya leginkább a papoktól származik. Ügy mondják önök, hogy jogászaik, kereskedőik, iparosaik, földmiveseik folyvást érintkeznek velünk; azok megösmerik hazai viszonyainkat, belátják, bogy nekik velünk kell élni; azokkal lehetne boldogulnunk. De papjaik teljesen el vannak zárva tőlünk. Iskoláikban azt szívják magokba, hogy az ők tanintézeteik, az I ők miveltségök ég és föld távolságra állanak minden más hazaitól. Azután Németországra ; mennek; ott megösmernek derék német tanin- j tézeteket és jó sört. Ott méginkább fejőkbe veszik, hogy hazájok szerfölött barbarország lehet azon kivül, a mit Sachsenlandnak neveznek. Itt-1 hon beülnek egy-egy szász faluba ; élveznek nagy jövedelmet; alkotnak magoknak kényelmes házi életet; sokan közülök szereznek könyvtárt, gya-1 rapitják ösmereteiket. így aztán saját állapotukat összehasonlítva egy-egy elnyomorodott, az élet gondjaival küz- ködő magyar vagy román papéval, hogy ne hinnék el, hogy rajtok kivül ebben a hazában csak tudatlanság, nyomor és elmaradottság létezik ? Azzal mentik önök magokat, hogy épen nem ellenségei a szász papoknak ; hogy azoknak rniveltségét készörömest elösmerik: csupán csak azt fájlalják, hogy az a miveltség mért olyan teljes mértékban idegen ; mért nincs azon semmi a magyar hazafiságból, a mely az adott körülmények közt egyedül, tehetné hasznossá és tiszteletre méltóvá. Állitják továbbá, hogy ezek az urak nem mindenben követik a németországi mintát: bogy például mig Bismark mind jobban elválasztani törekszik a világi befolyást az egyházitól, ezek hova tovább mind jobban összekötik. Hogy a papok épen azért vannak jelen Szebenben épen most, miszerint az universitás tagjait kellőleg, fölszentelhessék saját, kizárólagos uralomra tö- i rekvő/ irányuk lovagjaivá. És önök jósoknak is beállanak, azt jővén dőlvén, hogy meglássuk csak, miszerint az universitás, a jelzett befolyás altt, valami nagy bolondot fog csinálni. Majd megfelelek én önöknek mindezekre és befogom bizonyítani állításaiknak alaptalanságát. Hanem most még nem merek, mert mintha másfelé is az önökéhez hasonló vélemények nyilvánulnának ! Itt vaii mindjárt egy levél a pesti ,Korunkból, mely ha igazat beszél, akkor nagy bolondot fog tenni az universitás. Csak ez a hija, hogy kimondják újból határzatilag, miszerint nincsen többé magyar kérdés. En azonban ennek a levélnek sem hiszek, habár Szebenből kelt s csak azért közlöm, hogv rámondhassam, miszerint nem hiszem. Itt következik: Nagy-Szeben, novemberi 11-én. A szász nemzeti egyetem, melynek az ispáni egybehívó levél szerint ezúttal a jövő évi költségvetés megállítása, számadások megvizsgálása és a nemzeti vagyon mikénti kezelése lenne feladata, a mai napon tartotta üreg ez idénybeli első gyűlését. Azon fiók parlament megnyitása alkalmával tartott beszédében a szászok Grófja üdvözölvén a megjelent tagokat, hangsúlyozta az egyetem teendőinek gazdászati fontosságát s meleg szavakban hivta föl a küldötteket szorgalmas és beható tevékenységre. A megnyitó beszéd után Szeben város küldöttje abbeli elfogadott indítványára, hogy a verificatiót esz- közlö bizottmány kijelölése az elnökségre bizasssék az utóbbi által ki lettek jelölve Macellariu, Pildner és Schneider küldöttek, s miután még két benyújtott sürgős ajánlat a tárgyalandó ügyekre nézt felolvastatott az elnöklő szász ispán által, az ülés bezáratott azon kijelentés mellett, hogy a következő nyilvános ülés folyó hó 14-én fog megtartatni. Jóllehet az egyetem minden politikai színezetű ügyek mellőzésével csak is az egybehívó levélben körvo- nalozott gazdasági teendők ellátására lett egybehiva, mindazonáltal biztosan jelezhetem, hogy az egyetem túlnyomó többsége, mely ezúttal az úgynevezett TÁECSA. Egy nap alatt, Novellette. (Folytatás és vége.) Ezért vágtam én a földhöz a levelet s ezért kívántam én pokol fenekére minden ilyen csökönös nagybátyát. — Mitdtegyek? — Mit tegyek? A nap már rég leáldozott, utolsó sugaraival megaranyozva a Czenket. — Az imolya harangjai esti imára szollitának. — A földre lassan homály ereszkedék. — S én kikönyökölve ablakomból, néztem le az utczára, mely lassanként egészen néptelenné vált. — — Valami fájó érzés vett rajtam erőt, melynek keltét megfejteni nem tudám. — Szemem az átelleni ablakra tévedt, melyen keresztül egy lámpa homályos világa veté fényét az utcza kövezetére. — A város lecsendesült. — A 11 órát elütötte. •— Az ég azúrjáról milliard csillag binté sugarait a házak tetőire, s a holdnak ezüst fátylán át látszott jóakaró mosolya, mely mondani látszék: aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Az éj néma csendjéből egy ünnepélyes, szívig ható hang küzdi föl magát. — A hang az átelleni ablakból jö. — Valaki ott a fájdalom megragadó érzésével énekli az „Óvd meg Isten jó anyám !“ magasztos dallamát. — — Szivem egy nem ismert érzés alatt áll. — Előttem látok egy arany fürtü leánykát. — Arczán, melyet a fájdalom dicsöültté tesz legördülő kö nyekkel, midőn anyja beteg ágya félé tekint. „Isten óvja meg jó anyám!“ Azután nem látok semmit — — szemembe két kény lopódzott. Ш. Az égen a rózsaszínű hajnal kiterjesztő szárnyait, egy kellemesen hűvös szél hinti a virágok illatát. A természet egész szépségét vidám örömmel tárja fel. — j A reg beköszöntött. — Hogyan báró ur, ngod az éjjel le sem feküdt? — E kérdéssel lépett be házi gazdáin. — Nem, — feleltem egyszerűen. — De az Istenért! — ön halálsápadt, — talán csak nincsen valami baja? — — Nincsen jó barátom, — nyugodjék meg. — — Az átelleni ablakban még mindig égett a lámpa —‘ a reggeli fénynyeli küzdésben -— mindig halványabban. A szőke fürtü bús leányka ott térdelt beteg anya ágya előtt. — Nem ösmeri ön azokat? — fordultam hirtelen házigazdámhoz, megjelelve az átelleni ablakot. — Azok ott az emeleten? — Egy gépész. — — — Eh! nem az, —• a földszinten. — A földszinten? — Szegény ez — — — — Ösmeri V — Igen is, nem is. — A mint vészük. — Ok igen visszavonulva élnek, de mi róluk átalában tudva van, azt közölhetem. — Mondja — mondja — — — E család nem rég jött városunkba. — Nincs több két évnél. — Azóta folyton oda át laknak. — Valami menekült lengyel család lehet. — Mi legalább azt hiszszük, mert egymás között rendesen e nyelvet használják. — A családfő zene s nyelv órákat adott, s ebből látta el háztartását. De — most lehet féléve — meghalt Oderszky ur — s azóta — — Oderszky? — kiáltani a legnagyobb bámuí lássál. — Igeo, — ez volt neve. — Házi gazdám bizonynyal azt gondolta, — hogy megbolondultam, mert ugyancsak különös szemeket ve- ! tett reám, midőn az utolsó szavaknál nyakába borultam, azután egy tour keringöt tánczoltam vele a szobában. — De — hát — mi — ez? — kérdé, nagy lihegve, midőn eleresztettem. Hanem a szegény meisztert üldözni kezdé a sors, mert biz ö már e szavakat akkor mondta, midőn a lépcsőkön lesieték, illetőleg rohantam ; — —- s igy nem is kaphatott rá feleletet. Minden gondolkozás nélkül nyitottam be az átelleni házba, — midőn Oderszkyék lakosztálya előtt megállottám, — el kelle magamat mosolyognom — — valami nagyon, nagyon jó eszme ötlött agyamba. * * — Kedves, szeretett nagynéném! — Édes jó Bélám! — Szép, kis hugocskám! — Jó bácsi ! Ezen négy felkiáltás volt következménye az én látogatásomnak az Oderszky családnál. — Mert hogy oda mentem, azt hiszem szükségtelen mondanom. Most pedig egy kis felvilágosítást. Gróf Oderszky Lajos csakugyan lengyel menekült volt. Pesten mint zenetanitó tartotta fen magát, s ezen minőségben vette nagyatyám testvére báró Ormay István szintén házához. Ivlotilde, István leánya, ekkor 16 éves volt. Oderszky lehetett 25. A két fiatal csakhamar megszerette egymást. A gróf pár hó múlva megkérte Klotilde kezét. De
