Napi Hírek, 1941. augusztus/1

1941-08-12 [0495]

Vé/B /7erth-cikk 1. folytatása/ Fokozatos kiépítés vált tehát szükségessé s ennek során a békeparancshan eltiltott gyártási módszerek helyébe ki kellett kutatni a termelés uj mód­jait és azokat gyakorlatilag ki tellett próbálni. A katonai felszerelés másik sulyog__'-..érdése volt a szakemberek hiánya és a megfelelő utánpótlás kiképzése,JHZ erős akarat azonban nem ismer Batárokat s a magyar nemzet dacolva Trianonnal lehetővé tette a lehetetlent és SZÍVÓS következetesség­gel fel tudta építeni az uj, fiatal honvédséget, amely a döntő pillanatok­oan .észen állott. Elsőizben erre 193Ö szeptemberében került sor. amikor az akkori Cseh szlováki a a német katonai fölény óriási nyomása alatt elha­tározta as*udéta-vidék átengedését. Akkor az uj magyar honvédség is a politika eszköze volt ós szava volt abban, i^ogy Csel Szlovákiát magyar szom­szédjával is tárgyalásra kényszeri tette. ízek a tárgyalások elsőboed a " . tengelyhatalmak döntésével az elszakított területek egy részének vissza­szerzésére vezettek, ahová a honvédség bevonult. Széknek a tapasztalatok­nak alapján a következő hónapokban lázasan folytatták a honvéaság további kiépítését. Ezt a cselekedetet a beálló eseménye'' igazolták. Amikor Csehszlovákia 1939 márciusában a német fegyverek nyomása alatt ismét fel­oszlóban volt, az erős fegyveres hatalomnak ismét szava volt abban, hogy hatalmas német és olasz barátaink döntésével lehetővé tegye Kárpátalja visszacsatolásának politikai előfeltételeit. Ennek a döntesnek a magyar honvédség a maga erejével hadmüveletek során érvényt szerzett. Ez volt a tűzkeresztsége, amelyet barát és ellenség a katonai szakirodalomban és a napisajtóban kifejtett nézete szerint fényesen megállott. A honvédség egy­heti sikraszállásaval bizonyságot tet.t erejéről. «u IÁM/M ........ „ , .. A tengely barátságának" köszöni Magyarország az 1940 őszén be­követresett harmadik területgyarapodást, amely Jirdély északi részének hazatérését jelentette. Ez a*visszacsatolás,bár véráldozat nélkül ment végbe, a honvédségnek mégis alKalmat nyújtott, hogy a nehéz terepen tör­ténő gyors előrehaladás es a legrosszabb állapotban lévő utakon való előnyomulás során kiképzésének jóságát és kiválóságát alapvetően bebizo­nyítsa. A honvédség előbb említett három latbavetését a honvédség együttesének további kiépitése : ' * ..a kiképzett tartalék, valamint különböző egységek szaporítása közben kellett végrehajtani. Egyidejűleg az s feladat is felmerült, hogy az újból visszacsatolt területéket'kato­nailag is be kellett kapcsolni és az ott átvett idegen berendezéseket összhangba kellett hozni az anyaország berendezéseivel. Ezt a feladatot is elvégeztük. A háború további folyamata nem állította le a magyar véde­rő tová Dpi kiépítését. Senki sem tudhatta előre, mikor szólitjárfel döntő feladatokra a honvédséget. Amikor a belgrádi bűnös puccsisták elutasították a tengely­hatalmak részéről nyújtott baráti jobbot, Magyarország számára is döntő óra ütött. Magyarország Németországgal és Olaszországgal karöltve lépett fel az uj ellenseggel szemben. A Duna és a Tisza közén az általános terv­nek megfeieloen erős hadsereg menetelt. Ugyanez volt a helyzet a Dunától nyugatra is. Ez a hadsereg gyors lendülettel visszavetette az ellenfelet megerődített határ állásaiból és kísérőd-vonalaiból. A Báoskát gyorsan elfoglaltok és a szerbek által szított és álnok módon viselt bandaháborut elfojtottuk. Az e hadműveletek során a hadvezetőség által kitűzött célokat a ősapátok mindig elérték, sőt a vártnál nagyobb teljesítményeket is elértek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom