Napi Hírek, 1940. október/1
1940-10-06 [0475]
o- Szf/Zs Ungvár ? október 6. Az idén elsőizben hódolt ünnepélyes külsőségek között az aradi vértanuk emlékének Ungvár magyar es rutén társadalma- A kegyeletes ünnepségen megjelent ' a helyőrség parancsnoka, dr. Peltsárszky Imre polgármester, rutén részitől Marina Gyula miniszteri tanácsos és több más rutén közéleti személyiség. A felszabadulás ótaj első kegyeleti stafétában a város legrégibb társadalmi és sportegyesülete az UAC és az ungvári honvédrep'ulők csapata vett reszt. A staféta utolsó párosa kezében egyetlen babérkoszorúval futott be az országzászló elé, miközben a katonazenekar az ,T Erdélyi induld"-t játszotta. A Himnusz eléneklése után Megay László polgármesterhelyettes mondta el az ünnepi beszédet, majd Vágvölgyi Sándor rutén tanítóképzős diák idézte az aradi tizenhárom hós tábornok emlékét, Kovács Sándor tanítóképző s,rután diák oedig alkalmi költeményt mondott. Ezután Bodnár Péter tanítójelölt mondotta el ruténnyelvü beszédét és hangoztatta, hogy közös sors és a ' közös hazaszeretet állította őt az országzászló körül összegyűlt közönség elé, mert a rüténség is részt kér az aradi tizenhárom tragédiájának kegyeletes megemlékezéséből. Az aradi tizenhárom hős tábornok tragédiája keserűséggel tölti el a magyar haza iránt lelkesedő rutén lakosságot is. Az o tragédiájuk nem volt szláv ügy és ennek nem a ruténok az okai. A mi ügyünk%agyar ügy és a magyar haza sorsa. Ugyanis nekünk is erdekünkben áll, hogy Magyarország nagy legyen és az ország minden része újból egyesüljön, mert minél hatalmasabb Magyarország, annál szebb és boldogabb jövő vár mindnyájunkra. f r n^eUu&íC Ezután a katonazenekar a Szózatot játszotta el, majd a repülő díszszázad diszmenetben elvonult az országzászló előtt. /MTI/ °~ V /2s K o 1 o z s v á r , október 6. /Magyar Távirati Iroda/ m m , A íagyar iiizharcos Szövetség Országos Elnöksége vitéz proí lakach-Tolvay .ozsef ny.a. altábornagy vezetésével szombaton délután félhat órakor Kolozsvárra érkezett. Az állomásépület előtt a kolozsvári tuyharcosok díszszázada sorakozott .fel fogad tatásukra. A vonat az Wé^"^iuto^jai mellett gördült be a pályaudvarra. Grof Takách-Tolvay elsőnek a tűzharcotok vezetőit uayözölte, majú ellépett a diszszázaa előtt és a fogadáson' megjelent előkelőségek kíséretében gépkocsin a városba hajtatott. ÍDllMatófl áo - ... Szombat este baráti vacsora volt, amelyen a katonai közigazgatás es a társadalmi elet képviselői vettek részt. -árra *rf»*ot+ / + s TÍt $? g ^ Óf Ta fc ác h;-Tolvay országos elnökön kívül Kolozsvárra érkezett .Kertész ilemer^a szövetség ügyvezető alelnöke. Kenesse* Gyula ur. es viiez lotn ündras roszaggyülesi képviselő, országos alelnök kíséretében. w o • , . Vasárnap delelőtt 11 órakor aisztáborozás volt a kolozsávri aagyar Színházban. Az ünnepségen megjelent • " ^ dVX1 * a honvédelmi miniszter képviselője lf továbbá <SL éfm^^ a rf-° k,Uele ^ n Béla főkapitányhelyettes,' dr. Borbola rendőrfőtanácsos es masokJA -Himnusz elhangzása utan elsőnek Bányai Kálmán nyá. ezredes, a kolozsvári tuznarcosok korelnöke tett jelentést az elnöknek, vázolva a bécsi dontes utáni napokban történt szervezkedéssel kaocsolatos helyzetet, maid jogadalraat tett, hogy a kolozsvári tűzharcosok 8S5 tisztje. 2552 alíi^zUi éc vitt ^f 1 ^ 1 állománybelije, összesen 9402 bajtárs várja.^ogy beililBi*! meliefentok.t ^"^sztos^-üzharcos Szövetségbe. íidövözötte Iz elnököt' a • megjelenteket majd a_hala ós köszönet hangján emlékezett meg névszerint azok- . kérte Sfi *olozsvar;i ^zharcosok egységét életrehivták és végül szólásra fel. tcerte vitéz grof Takach-Tolvay országos elnököt. ^*w<WM*Ct /Folyt.köv./