Napi Hírek, 1939. április/2

1939-04-26 [0440]

o Vv/Vv II. P ó t 1 á s az együttes bizottság üléséről szőlő tudósitáshoz. Ravasz Lászlő szerint kétségtelen, hogy a felsőház és a képviselőház között semmilyen különbség sincs nemzeti érzésben, jóakarat­ban, önfeláldozásban, miért gondolhatnék tehát, hogy a két törvényhozó tes­tület ne találkozzék egymással. A nemzedékváltás, a nemzedékek ellentéte érezhet" ugyan a két haz között, de minden remény megvan arra, hogy a dön­tés pillanatában mindkét testületből kiemelkedjék az íaő feletti és örök magyar, amely sem nem fiatal, sem nem vén, olyan idős, mint maga a nemzet - es maga a történelem szólal meg lelkiismeretében.Az, amit a felsőház kér, ahhoz képest amit kivánt volna, valóban csekélység - szimbólum, de mint ilyen, rendkivül nagyjelentőségű és döntő elvi horderejű, mert azt jelképe­zi, hogy a nemzetbe való beolvadás, az áthasonulás kérdése nem a természet­nek, hanem a szellemnek, nem a vérnek, hanem a léleknek dolga. Annak a mó­dositásnakelfogadásával, amelyet a felsőház az első szakasznál kiván^mintegy szimbólummal hódolnánk a magyar géniusz beolvasztó és a kereszténységnek újjászülető és átalakító ereje előtt, Ami a kivételekkel kapcsolatos módo­sítást illeti, utalt arra, hogy Mussolini elég szigorú zsidétönrényt hozott, de szükségesnek látta ilyen szakasz beállitásat.A német zsidótörvény elég szigorú, de ott is gondoskodtak arról, hogy az élő jog kivételező ereje fennmaradjon és biztosíttassák. Az erkölcsi és örökkévaló javaknak vannak olyan határvonalai, amelyek túlesnek minden politikai érdeken és meggondo­láson. Érzi a kérdésben a nemzedékváltás küzdelmét, a fiatalok bátorságát és az: öregek bölcwsségét.Döntse e£. a szó-t az örök magyar, aki azt mondja: a fiatalok bátorsága mellé adj annyi bölcsességet, amennyi bátorság kell az öregek bölcsessége mellé. Mindent el kell követni, hogy megegyezés jöjjön létre. W Ra/Ra/Vv Jeruzsálem, április 26. Ammanból származó hivatalos jelentés szerint Bei Iddisz falu közelében TranszJordánia északi részében összeütközésre került sor transzjordániai kormánycsapatok és egy 150 főnyi palesztinai arab szabad­csapat között, amely Zor Abdullahtól aélr« átlépte a Jordánt. A jelentés sze­rint tiz arab elesett, egy fogságba került. Egy katona kö«ayan megsebesült. /MTI/ o Vv/Vv § A Bolgár Államvasutak Vezérigazgatóságának V.2.335 sz. hirdetménye szerint, az emiitett Vezérigazgatóság május 16-án 15 órakor szófiai ul. 5.Szepiember 21. sz.a. székházának könyvtártermében tárgyalá­sokba bocsátkozik cégekkel öt darab négytengelyes és tiz darab kéttengelyes pótkocsis normál nyomtávú és három darab négy tengelyes pótkocsis 76 cm nyom­távú vasúti motorkocsi beszerzésére.- A pályázók kötelesek a tárgyalások­b an való részvételre az első ajánlatukban feltüntetett összeg egy százalé­kát kaucióképen a Vezérigazgatóságnál befizetni. A pályázati feltételek és a rajzok a Vezérigazgatóságnál megvehetők. o Vv/Vv § A Bolgár Államvasutak Vezérigazgatósága V.2.336 sz.hir­detménye szerint, az emiitett igazgatóság május 8-án 15 órakor szófiai,ul. 6.Szeptember 21 sz»a.« levő székházának könyv tárt ermáben tárgyalásokba bo­csátkozik öt darab i-E-1 76 cm vágánvu vasúti mozdony beszerzésére.-A pályázók tartoznak a tárgyalásokban váló részvételre az első ajánlatukban feltüntetett összeg egy százalékát kaucióképen Vezérigazgatóságnál lefi­zetni.- A pályázati feltételek és a rajzok a Vezérigazgatóság pénztáránál megvehetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom