Napi Hírek, 1938. március/1
1938-03-06 [0413]
A nemzetne ve lő munkából ki kell venni részüket a politikusoknak is. Riszt kérünk belőle mi is a Nemzeti 3^ ség Pártjának egykor Gömbös Gyula és most Bárányi Kálmán vezetése alatt dolgozó tagjai, amikor magas erkölcsi eszmények és szellemi értékek tiszteleten alapuló program*, munknak a magyar életben érvényt kivánunk szerezni és az ország~kormányzatában is magasrendű erkölcsi'elvek alapján kivánunk eljárni. # Pártunk pro grammja nemzeti , mert a nemzetet tartja és nem más csoportokat a természetes emberi közösségnek, mert a nemzet összefogását hirdeti, mert kiküszöbölni igyekszik minden szétválasztó tényezőt a nemzet életéből. Pártunk Drogrammja keresztény , mert a keresztény erkölcs alapján áll és sz eretettél Icaroi fel minden magyart, a vallásos gondolatban összefogó erőt kivan látni és harcbaszáll minden felekezeti viszálykodással. Programmja s zociális népi , mert a nemzeti sorsközösség és a társadalmi szolidaritás elvén épül fel és a nép gondozását, védelmét és a társadalmi különbségek enyhítését tartja egyik külön feladatának. Fajvédő ez a programm és politika, mert a történetileg kialakult magyar faj és nemzet sajátos értékeinek vádelmére törekszik és a magyar képességet teljes kifejtését kívánja. Alkofriánvos . mert a magyar alkotmány folytonosságának elvi alapján áll. A törvényes rend fenntartásán munkálkodik es minden módosítást és fejlődési lehetőséget az alkotmány keretében kivan lehetővé tenni. Jobboldalinak valljuk ezt a programmot - a ma használt szóval - mert a hagyományok megtagadása nélkül munkálja a korszBrü haladást, rombolás nélkül kivan épiteni } mert a forradalom helyett az evolúció tanát hirdeti, mert a nemzetköziséggel szembehelyezi á nemzeti erőt, a vallástalansággal és erkölcstelenséggel a keresztény vallást és a közéleti erkölcsöt, mert a szemforgató áldenokratizmus helyett mélységesen szociális elveket hirdet, a szabadság örve alatt fellénő szabadossággal szemben az egyéni érdeket korlátok kozé szorítja, ha a közérdek ugy Kívánja, mert az erőszak és a felforgatás ellen a törvény erejével él és az ellentétek ós%egosztás helyett/nemzeti összefogás gondolatát, az erők egyesítését és teljes [£j kifejtését készíti elq. Ezt a politikát szolgáljuk mi a kormány tagjai, érmek a pártnak a tagjai, legjobb tudásunkkal, elszánt akaratai kötelesség*teljesítő munkával és közérdekű gondolkodással, meggyőződésbőül fakadt önbizalommal és szigorú önkritikával, a lehetőséjek mindenkori mérlegelésével. A célkitűzés kétségtelenül követésre, az eredmény pedig - ugy véljük - elismerésre méltó. Van ennek a orogrammnak még egy ;nagy előnye más nrogrammok- felett, az hogy/a magyarság ér deke ivei, de a nemzeti társadalom teherviselő /szá mol/ képesség ével is. Ezért megvalósítható és meg is fog valósulni, mert Darányi Kálmán^ mi vezérünk, arról ismeretes-és eddigi működésével arról tett tanuságotr hogy sotiasem igért olyat, amH.V • w nem akart volna és nem tudott volna beváltani. Csillogó szólamok és csalóka ígéretek politikája helyett ehhez a valóságpolitikához kérem én Várady László barátom és képviselőtársam szemeljen át az önök további szeretetteljes támogatását. ORSZAGOSTEVEITAR /Folytatása következik/ Kszefció