Napi Hírek, 1937. június/1

1937-06-11 [0395]

0 K/K § Spur fstvár. v J,t balatoni kormánybiztos elhunytával a magyar gazdasági elet értíkte és lankadatlan munkása állott ki a sorból. Spur. István sikere:-:, gályája valósította meg először gya­korlatilag a magyar műszaki -is gazdasági világban az úgynevezett közgazdasági mérnök fogalmát és egyben eszményét. A nagybirtokod­arisztokrata családok köaül többnek^ elsősorban a gróf"GzÓBhenyi­osaládnak gazdasági tanácsadói minőségében közel hat -évtizede; szakadatlan tevékenység áll mögötte, amelynek kimagasló eredményei közül például a ma már hatalmas! kereskedelmi gócpontot alkotó Barcs­telep fejlesztése a Dráva folyó szabályozásával,~továbbá a hasonló­képpen Széchenyi-birtokon általa tervezett és épített legszebb ba­latoni fürdőhely, Balatonföldvár, létesítése is köztiszteletben álló nevéhez fűződik. Mint balatoni kormánybiztos évek során át fog­lalkozott a balatoni fürdők gazdasági megszervezésével, s az adott keretek közt minden elérhetőt megvalósított o téren is; ezekért az érdemeiért a gazdasági főtanácsosi címet kapta. Szakcikkei, elő­adásai, a Magyar Mérnök-ós Épitészcgylct kebelében kifejtett munkás­sága széles körben ismertté és becsültté tették nevét. Lelkes, önzetlen egyénisége valóságos iskolapéldája volt az áldozatrakósfe magyar polgárnak, aki annakidején a világháború alatt - tisztes kora ellenére - több izben önként jelentkezett személyes hadiszolgálat­ra. Nyolcvanadik évében hatalmas, életerős szervezetét aggkori bél­hurut támadta meg, amelynek ellenállni már nem tudott. Halálát széleskörű előkelő rokonság gyászolja, köztük fia, dr. Spur Endre, Csongrád megye t. főügyésze, az ismert rádi előadói továbbá Bocsáry Spur Kálmán ügyvéd, székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag, A temetés vsárnap délután négy órakor lesz a farkas­réti temető halottasházából. /MTl/ oG Vv/Vv Bukarest, június 11. Bratianu György lapja, a Miscarea-ban "A* Int rnacionale ügyvédje" cim alatt a következőket közli: Románia megkettőzött figye­lemmel kiséri annak az egyszerű magánembernek külföldi ténykedéseit, aki már régen szakitott a román lélekkel ós országának aspirációival. Ez a magánember Titulescu, aki először a szovjet külügyi népbiztosá­val, Litvinovval tárgyalt nagy titokban. A magánember ezután Londoni­ba utazott, hogy ott nég-; konferencia keretében un azngol közvéle­mény előtt a francia-szovjet, cseh-szovjet és az esetleges román-szov­jet egyezmény érdekében beszeljen. Ti tulescut ebben az akciójában a jól megfizetett külföldi és a román sajtó kórusa kiséri. Hegy mit akarnak, az már világosan látszik. Romániát egyös idegen okkult erők ara impe­rialista ideológiák háborújába akarjak bevonni. A román nemzet anél­kül, hogy lemoníana barátságairól, azt akarja, hogy a román külpoli­tikát a román nemzeti érdekeknek megfelelően vezessék és nem meg}; bele • a veszélyes játékokba. Tegyük fel tehát tisztán és világosan a kérdést: Vaa-e Titulescunak a felelős tényezőktől felhatalmazása arra, hogy más államokkal tárgyaljon? Val .szóljon erre!! B v nincs, akkor a ín. in­ternacionálé ügyvédje le van leplezve a román nemzet előtt ./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom