Napi Hírek, 1935. szeptember/1

1935-09-13 [0354]

Bu". § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A honvédség vértesi hadgyakorlata ragyogó nyárutó-időben tervszerűen folyik. A hételeji hideg napok ótán szinte túlságosan napy is már a meleg. . t Bicskén, a gyakorlatvezetőség székhelyén ? d^e ajkét félpa­rancsnok álláspont ja in is igen mozgalmas az élet. _Bicskén^hajnal­han napbarnított poros csapatok vonultak át, az éjszaka páncélos gép­kocsik dübörögtek a község utcáin. Mindjobban mutatkoznak azok a jelek ^ amelyekből arra lehetett következtetni, hogy Bicske is rövid .időn belül közvetlen „ha dszintér" lesz. Délben már egy merész piros lovasjárőr jelent meg Bicske főterén, ott körülnézve vágtában tünt el az egyik mel­lékutcán. 3ste hét órakor már élénk puskatüz hallatszott éa rövid időn belül a visszavonuló "kék" kerékpárosokat a "piros" fél előretörő páncélkocsi i. követték. Általánosságban a pénteki nap nem hozott döntést . A pén­tekre virraűóééjszakát mindkét fél arra használta fel, hogy csapatait az uj feladatokhoz átcsoportosítsa. A "pirosask" elkülönített keleti dandarát, amely merész előnyomulása közbeni a csütörtöki nap folyamán erős veszteseget szen­vedett, a gyojÉrsanjnozgó "kék" fél főereje csütörtök este teljesen ( , visszaszorította és] .lehetetlenné tette részére, hogy a "pirosak­ra 1 főerejóhez osatlakozhas^k. ^AACJZJUL Vitéz Dank Gusztáv tábornok, a "kék" fél paracsnoka , a visszaszorított "X ' i "piros" keleti seregte stsakkbantartására. csekélyebb erőket visszahagyva, csapatait a Bicskétől körülbelül húsz kilométerre északra Gyermelv-é'zomor környékén összevonta és ez (•eéssupénteki nap folyamán csak'kisebb erőkkel részlet harcokban késlel­tette a "piros" fél tervszerű előnvomulását. Ha/L /Folyt, köv./ L m § L o n d o n, szeptember 13. /^agyar l'ávirati Iroda/ Yeren y imamja a Reuter-iroda értesülése szerint fíailé Szelasszié császár kérésére megtiltotta az élelmiszerek eladását olaszok számára országa területén. A császár rendkívüli követet küldött Yemanbe, aki 15 tonna ajándékot vitt az imámnak ás az ő feladata, kogy heves o]aszellenes propagandát szer­vezzen, meg Genfben. Ha /Ha L §London, szeptember 13. /Magyar Távirati Iroda./ iiarrarban arra a hirre ? ho y rövidesen kitör a haboru Oh szer szaggal, leírhatatlan ízt alom támadt a beriSzülöttek között. A nők ós gyermekek ezre/i,hátukon a legszükségesebb holmikkal, az ország belseje falé me­nekülnek. To/L L §London, szeptember 13. /Magyar Távirati Iroda./ Marconi ;.JGénuából Brazíliába indulj;az Augustus gőzös fedélzetéacElutazása előtt ezt mondotta az újságírók­nak: - Október elején térek vissza Braziliából egyenesen Rómába, hogy a Duce r-end el kezesére álljak. Kértem, hogy sorozzanak be .keletafrikai önkéntesnek, la/L Ch .Genf, szeptember 13. /Magyar Távira ti Iroda./ A kinai küldöttség megkeresést intézett a közgyűlés elnökéhez,kérve hogy Kina számára juttássanak rendkívüli álland 0 tanáé stagságot. Ugy hitlik, hogy e tárgyban a tanács zárt ülést tart. To'L

Next

/
Oldalképek
Tartalom