Napi Hírek, 1931. október/1

1931-10-07 [0260]

§ Az aradi tizenhárom vértanú emlékének az ország különböző részeiben kegyeletes ünnepségekkel-adóztak. Esz tergom primási város hagyományos kegyelettel ülte meg az aradi vértanuk emléknapját. A város kegyúri templomában ünneni gyászmise volt, amelyet Mátéffy Viktor prépost-plébános celebrált. Az ünnepi misen a hatóságok és az .iskqlák képviselői vettek részt. A középü­leteken fekete lobogó lengett. ( Eger varos hagyo« áayos kegyelettel ünnepelte az aradi tizenhárom vértanú emléknapját. A minoriták templomában.?. La­dányi László gyászmiset mondott, amelyen a honvédség, a hatóságok 's hiva­talok képviselői is résztvettek. A Knezi ch-Károly-emléktáb 1 ánál rond-z.tt ünnepélyen az Egri Dalkör éneke után Németh Zoltán közigazgatási tanfo­lyami hallgató hazafias verset szavalt és Ringelirm György jogász­elnök ünnepi beszedőt mondott. A város közönsége novében Nőiesek Aurél tanácsnok nolyozett koszorút az emléktáblára. Kiskőrös város hazafias közönsége istentiszteletekkel ünnepelte meg az aradi tizenhárom és Batthyánv Laios gróf, az első magyar felelős minisztérium elnökének emlékezetét. Különösen az evan­gélikus templomban tartott istentisztelőn ioientek meg sokan. Ido vo­nultak fel gyészlobogók alatt az összes iskolák protestáns tanaiéi is a tanalók vezetésével. Az Unneoi beszedet Abaffy Gyula hitoktató lelké sz mondotta, A középületekre. Petőfi szülőházára és igjn sok magánházra is gyász lobogókat tüzták ki. 0 o g 1 ó d e n a város társadalma a Kossuth-., szobornál rendezett gyászünnepet az aradi vártának emlékére. A megnyitó-beszédet B. Molnár Elemér, az ünnepi beszédet Balogh József lelkész mondotta. Polgár Béla szinmüvéteés Pálinkás Teréz hazafias költeményeket adott elő. Nagykőrös városa a tizenhárom vértanú emlékére teg­nap, gyaszlobogós diszt öltött. Reggel a különböző egyházak templomaiban gyászistentiszteletet, utána pedig az iskolákban emlékünnepeket tar­•.. .Bonyhádona reálgimnázium ifjúsága megko­szorúz.ta Perczel_ Mór honvédtábornok sirját. Utána gyászünnepély volt, amelyen résztvettek a községi és állami hivatalok vezetői, a különböző egyesületek és a község lakossága nagy számban. Abonybana vértanuk emlékére a római katolikus templom­ban ünnepi gyászistentisztelet volt, amelyen a hatóságok, hivatalok es egyesületek vezetői, valamint az iskolák testületileg vettek részt. Ez­után az iskolák gyászünnepet tartottak. Szentendrén a vértanuk emléknanján a városi "tómai katolikus templomban Németh László plébános pápai kamarás gyászistan­tisztelet keretében emlékezett meg az aradi vértanukról. A református polgári iskola ifjúsága szintén kegyeletes ünneppel adózott c tizen­három vértanú emiekének. Az ifjúsági énekek, szavalatok és felolvasások után Reissenberger Gusztávné, Benedek Árpád és Vadon Miklós tanárok gyász darab oka, t játszottak, vitéz ábrahamifalvi Machula Béla tanár padig a gyászemlékü.nap jelentőségét méltatta. L á j o s m i z s é n a római katolikus templomban ünnepi gyászmise volt- a vértanuk emlékére. A mise után az iparosok kultúrházá­ban gyászünnepet rendeztek, amelyen az ünnepi beszédet Rajz Istvánné tanitónő mondotta. Az ünnepségen a hivatalok, egyes lile t-k és a társa­d-lom v.Zetöi testületileg vettek részt./MTI/ §Nagykőrös, október 7. Az uborka, a paprika és a paradicsom exportja megszűnt. A szőlő ára esett, de az érdeklődés fokozodk iránta. Az utolsó négy napon esszesen 40 vagzon gyümölcsléié ment el Nagykőrösről,-melybőr 10 vajgonnal Budapest, 5-eTBécs lS-vel egyebkul­föíd vásárolt: mig 13 vaggonnyi|s autón,szállitóttak belföldre.'Arak: ' . káposzta 5-15,-kelkáposzta 6-14. kört|I; 15-30, körte II. 8-12, alma I. 12-25, alma II. 6-12, csemegeszőlő 8-Í8, közönséges szolo o~4, áxj> bü, csirke 110, hczottliba 125. hizottkacsa 115-120 fii.er kilogrammonként. Covánvliba 800-900, soványkacsa 350 fillér kilogranmonként. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom