Napi Hírek, 1928. szeptember/2
1928-09-18 [0187]
§Szombathe 1 y, szeptember 18.JL Tarányi Ferencese főispán elnöklete alatt tartótt(j/a^varme^ őszi közgyűlésén dr. Mozsolits István indítványt terjesztett elő, hogy á r vármegye mindem indokolás nélkül kérje a kormánytól a numerus clausus rol szolo törvények eltörlését. Az indítványt a közgyűlés többek hozzászólása után, mint elő nem készitett tárgyat, nem targyalta. Dr. Szemző Sándor a vármegyei tisztviselők dotálása ügyében kért állásfoglalást a közgyűléstől, mert szerinte a megyei tisztviselők mostoha gyermekei " az államnak. így például az alispán fizetése 40-50 százalékkal kevesebb, mint az alája rendelt polgármestereké. Horváth Kálmán alispán-ellenző felszólalása után a közgyűlés ezt az indítványt sem targyalta. A közgyűlés egyébként folyó közigazgatási ügyeket intézett el./MTI/ * > § Szombat hely szeptember 18. A Szombathely melletti Kámon község egyik vendéglőjében hétfőre virradó hajnalban'véres verekedés zajlott leamelynek során Mészáros István gazdalegény, Steinhubel József asztalos, Rácz József vasutas ós Tóth József földmives kámoni, illetve- herényi lakosok súlyos természetű késszurásokat kaptak. Mind a négyet a szombathelyi közkórházba szállították. A verekedés többi szereplőinek kézrekeritésére erélyes nyomozást indítottak. /MTI/ §Szombathc 1 y, szeptember 18. A szeptember 3.-án a szombathelyi kultúrházban megnyílt olasz-magyar képkiallitást bezártak. A kiállító művészet tiszteletére társasvacsorát rendéztek./MTl/ §Szombathely, szeptember 18. A vasmegyei Nemescsó közságben most avatták fel Péterfy Sándornak, a magyar tanítóság Eötvös alapja megalapitóiának emléktábláját fényes ünnepség keretében. Az ünnepélyre MmámmxiifeE az ország minden részéből számos vendég'érkezett. Ugyanekkor avatták fel a közság uj evangélikus iskoláját is. Rákos István királyi tanácsos, az Eötvös-alap elnöke szép beszédben méltatta Péterfy emlékét és működését, majd'az emléktáblát Somogyi Béla, az országos evangélikus tanítóegyesület, Kónya Ferenc az általános tanító egyesület, Kartner Frigyes'pedig a vármegyei evangélikus tanitó egyesü- • let nevében megkoszorúzta:. Az ünnepély után száz teritékes bankett volt. /MTI/ i < •• i M /i d ?J J;'szeptember 18./Havas/ Mola őrnagy szombaton egy léggömbbel felszállott hogy megdöntse a magassági rekordot. Murcia tartományban tegnap megtaláltak a lezuhant léggömböt és Mola holttestét. Azt hiszik, h;ogy Mola a nagy magasságban megfulladt .A léggömbben talált műszereket meg fogják viszgalni. /MTl/ > , ,v, a cl r i d szeptember 18./Havas/ Vizcsőrepedés következtében a gazvezetek víz ala került. A város gázszolgáltatás nélkül maradt. A sryárak es műhelyek kénytelen voltak üzemeiket csökkenteni./MTl/