Napi Hírek, 1927. október/1
1927-10-07 [0164]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: ^ magyar királyi légügyi hivatal a székesfehérvári repülőgép- és motorszerelő szakiskola első tanfolyamára pályázatot hirdet. Az oktatás és az ellátás dijtalán. Pályázhatnak tizennegyedik életévüket betöltött, de tizennyolcadik évüket még tul nem haladott magyar állampolgárok, akik négy középiskolát vagy négy polgári iskolát .»„-. végeztek. A felvételre törekvőknek kötelezettséget kell válialniok arra, nogy a tanfolyam elvégzése után négy évet állami szolgálatban töltenek. Azután esetleg mint állami altiszteket véglegesite-ni fogják. A kérvények ez év november 1.-ig nyújtandók be a légügyi Kisratalnoz /Budapest, II, Po-utra 6./ A részletes feltételek a Budapesti Közlöny október I a.-i számában találhatók. § 0- y o r, október 7. Ma déleloct rél M.z órakor a Szent Benedek rend templomában az aradi vértanuk emlékérc, gyászistentisztelet volt. A gyászmisén, amelyet Komonczy Gáspár dr, főgimnáziumi igazgató tartott,a hatóságok vezetői és igen nagyszámú közönség vett részt. A" TI/ §/V/ M akó, október 7, Dömjén Lajos battonyai igazgató lakasaoan^betöro^járt es jelentés értékű é.szert lopott el. Eltűnt az igazgató lakásából két aranyóra, ót arany karperec, négy pár függő és négy aranygyűrű. A betörő kézrekeritésére megtettek az intézkedéseket. /.TI/ { • $$/ Debrecen, október 7, Debrecen özigazgatási bizottságának fülesen Tüdős Kálmán tisztifoorvos bejelentette, hogy az augusztus vegén megállapított gyermekparalizis megbetegedésekhez szeptemberben kilenc ujabD eset járult. Ezeknél is csak a bejelentések történtek meg keson, mert egy uj eset kivételével a többi augusztus-júliusi megbetegedésnek bizonyult. A betegek közül egy meghált. AíTI/ --- "• :-M W/ Debrecen, október 7. A Hajduföld jelentése szerint a debreceni országutakra gyümölcsfádat ültetnek, A fák ültetését a tavasszal kezdik meg. Az elültetésben reszt fognak veni a debreceni levente.-, is, akik a hősök emlékezetére a arnák. fákat ültetni ./M'TI/ §/V/ De; b r e c ti n, október 7. Tollas Mihály berettyóújfalui gazda elbocsátotta szolgálatából Pikó Györgyöt, aki később bosszúból betört volt gazdája lakásába, ahonnan pénzt és különböző holmikat lopott el, kőzte a volt gazdájánál hagyott arcképes igazolványát is. Ebből csakhamar megálxapitották, nogy a tettes Eikó volt. A betqrő megszókot v, a csemorök azonüan elfogtak és beszállították a debreceni ügyészség fogházába .ATI/ - - L on d o n, október 7, /Beuter/A konzervetiv partnak tegnap Cardiffban tartott ülésén Bald-win miniszterelnök többek között még bejelentette, hogy a legközelebbi választások jövő ősszel a konzervatív part gyűlése után nosszaüb-róviloMo ido múlva lesznek. Arról a kérdésről, hogy a nőknek huszonegyedik életévüktől kezdve megadják-e a szavazati jogot, Euldwin a következő.et mondotta: Nem ^ehetjük tul magunkat azon a kötelezettségen, amelyet az elhunyt Bonar vJés én e tekintetben vállaltunk. /MTI/ 77" ~v