Napi Hírek, 1925. december/2

1925-12-21 [0121]

G r o z, december 21./ Bóosi Távirati Irodo/ A Tr.gospost jolont: Belgrádból:A forgalomü 0 yi rainistor o tegnopi nap folyamán látogatást tett o mi ni s terelne linó 1 o hajózási szindikátusok állnmositása ügyé ben. Ez éknek a szindikátusoknak a kebelében nagyarányú sikkasztások fordultak elő.losic: ministcrelnök^ . . a forgalomügyi ministert,hogy azonnal nyújtsa be le­mondását, A forgalomügyi minister hivatalosan mintegy egy-két nap mulvoK mond le./MTI/ /_felhivta § A Mogyor Középiskolai Tanárok Nemzett Szövetségének matemati­kai-fizikai szakosztálya péoh Aladár főigazgató elnöklete alatt ülést tartott,melyen dr. Szmódies Hildegnrd az ábrázoló geometria tonitásáról tartott előadást^ftz uj tanterv örvendetes hrL'dást jelent nz eddigi álla-^ pottal szemben,mert már az fosztálybon kezdődik az ábrázoló geometria. A tanulók tér személetének fejlesztése sokkal nagyobb mértékbon érhető el, mint eddig.különösen ,ha az alsó osztályos geometriai órákon is szem előtt tartjuk ezt.Jellegzetes példák bemutatásával ismertette a tanulás menetét majd az egyetemi oktatást érintve nagy jelentőségűnek mondotta azt a ren­deletet ,amely szerint a fizikusok is kötelesek az ábrázológeom-etr ioi elő­adásokat hallgatni,/MTI/ /Kifejtette,hogy • § A TÍBE kötelékébe tartozó pénzintézetek pénztáraikat csütörtökön, december 24,-én csok délelőtt 9 és 12 óro között fogják nyitvotortnni. § Meseország-kiállitas keretében a világ legszebb meséiből összeválogatott jelenetek korhű jelmezekben, a legtisztább stilusu be­állításban láthatók december 31-éig o Wenkheim-polotábon /Baross-utca 17/. Ket erdélyi fiatol ipnrmüvésznő rendkivül érdekes kiállítása ez a valósággá vált mesevilág. December 22-én cigányzenekor bótahangorse­nyc. keretén belül gyermekmeséket mond két erdélyi irónőnk. § Az Országos Gyermekvédő Ligának az o'vonoto, amely deoember 15-ón indult el Budapestről, december 23-án délután 13 óra 10 perckor érkezik vissza Hollandiából a Nyugati-pályaudvarra. A vonat több száz olyan gyermeket hoz, okik a Huisivestings Gomité vendégei voltok hóna­pokon, sor részben esztendőkön át. Az Országos Gyermekvédő Liga felkéri azokat a szülőket, akik a holland Eomit'"e- tői vagy gyermekeiktől értesí­tést kaptok, hogy a vonat érkezésénél o"~"Nyugati-pályaudvaron jelenjenek meg. Ljc_ ende zé s é ben,.. § A Gyakorié Gyorsirék Társasá^-sToTTFaibon és vasárnap folyt le^a Barcsay-utcai gimnáziumban a Kónyi Manó vándordijra kiirt szoká&os karácsonyi rendszerközi fővárosi gyorsiróversenyt. A versenyen számis vidéki pályázó is részt vett. A megnyitáson ott vplt többi között Rajic\ Dusán dr., a nemzetgyűlési gyorsiroda főnökéé és Trae^er Ernő dr. mmisatea elnökségi osztálytanácsos. A rendezésben a gyorsiró társadalom kitűnőségei közül igen sokan működtek közre. A két legmagasabb feku pályázat birála tayal mar elkészültek. A 270-300 szótagos versenyen Tóth Jenő egyetemi ' hallgató, a 250 szótagos versenyen ''Zabik László gyula hirlapirő győzött. A részletes jelentést a társaságnak januári ülésén hirdetik ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom