Napi Hírek, 1925. december/1
1925-12-11 [0120]
§ Felkérettunk a következő sorok közzétételére; «A közoktatásügyi minisztériumban az iskolai tanitás kezdető ügyé-^ ben tartott tanácskozásról megjelent tudósításban azt olvasom, nogy a kilencórai kezdetet pártoltam volna; ez nyilván leírási Lib* le*+ét.^ert felszólalásomban, mely kizárólagosan a középiskolákra vonatkozott <~.leg-. határozottaboan a nyolcórai kezdet mellett érveltem. Különb .n az ertekezletén épen a középiskolákra vonatkozóan nem is volt nézeteltérés, mert 1 i• vétel nélkül minden résztvevő, még azok is, akik iz elemi iskc ákra a kilencórai kezdet mellett foglaltak állast,kijelentettek, hogy a középiskolai tanulónak a mai nagy óraszám mellett csak akkor jut ideje a nyelvtanulásra, zenére, sportra, ^házii'eladatra és sétára**, s csík aki or jut este kilenc órakor lefekvéshez, ha az oktatás fa^ 0 el nyolc órakor kezdadik, ami mellett különben közegészségi, pedagógiai és szociális érvek egész sora szól. Grósz Emil dr. egyetemi tanár." — — — — — — — • § Edvi Illés Ödön festőművész budai műtermében /I. Ilonautca 8, sz./ karácsonyi vásárt rendez. Vázlatok, rajzok, kisebb és nagyobb méretű festmények között lehet válogatni, A műterem egcsz nap megtekinthető ? v/^^/m^ § A Magyar Távirati Irodajelent1: A nemzetgyűlés mentelmi bizottsága F«y Gyula elnökletével ma délelőtt 10 órakor ülés": tartott,^ amelyen Rubinek István előadása mellett Reischl Richárd és Leudvay István^nemzetgyűlési képviselők ügyével foglalkozót^ akiket a nemzetgyűlés a házszabályok értelmében utasított albizottsághoz, Reischl Richárd ügyeben, tekintettel arra, hogy időközben már^megkövette a nemzetgyűlést^ a bizott- I ség azt javasolta,^hogy a nemzetgyűlés az eset felett térjen napirendre. Lendvay István ügyében, tekintettel arra, hogy egyrészt időközben ö is megkövette a házat, de másrészt másodízben utasították a bizottság elé, a bizottság jegyzőkönyvi megrovást hozott j vaslatba. §A Meteorológiai Intézet jelenti: Az északi depresszió UOVAJÜvonulva kelet felé centrumával Dánia fölé került es na'cas u ui-< tt Keieteurópában, meg délen tovább sülyedt* a legnyosiás és igy a maximum a Kaspitenger főié húzódott vissza. A Génuai öböl felett is fejlődött 3ga*- kis minimum. Középeurópában az idő tovább enyhült, fagyok csak a Kárpátok vidékén voltak. Kisebb csapadék mindenfelé esett. Hazánkban is megjvejigürfa fagy, Az éjjeli minimumok csak a keleti részen voltak alacso*npyabbak a mínusz 10 fok Celsiusnál /Debrecen mínusz. 14/; Kisebb harazás mindenfelé volt* Időprognózis: További hőemelkedéssel c-apádékos ido, később olvadás,/MTI./ $<LeAtfl.\§ A földmi ve lesügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna . < V és Paksnál árad, másutt apad. Alacsony vizállásu.Ma reggel- t re a Duna jege már Paksnál is|megállt és mintegy kétméteres vizszinduzzaJ.ást>: okozott. A Tisza Záhony-Tiszafüred között árad, másutt apad. Alacsony vizállésu.- A jég végig áll./MTI./ § A Szépművészeti'Múzeum grafikai osztályának "A XVII, század hollandi grafikája" cimü kiállítása mar csak szombaton, vasárnap és hétfon, december 12, 13 ésl4-én délelőtt 10-től fél 2 óráig tekint-, hető meg. A kővetkező vasárnapon uj kiállítás nyilik meg, m?ly a művészi sokszorosítás különböaö eljárásait fo^ja bemutatni.