Napi Hírek, 1920. november/2

1920-11-20 [0004]

Majnameatl Frankfurt, november 20, /Wolff,/ Az angol kormány a Frankfurter Zeitung londoni távirata szerint elfogadta az Oroszországgal kötendő kereskedelmi egyezményt./MTI./ Bee s,november 20, Mint a közélelmezési hivatal közli/ a jjővc héten, tekintettel arra, hogy a "Duna apadása következtében be­állott forgalmfennakadás következteben kevesebb gabona érkezett, fejen­ként csak negyedkilógramm lisztet szolgál tóinak ki,/MTI,/ Berlin, november 20. /ffolff*/ Soholtz mitílszter a Mrodalml Szülésen erra^az interpellációra adott válaszában.amelyet a szoeialde^ mokraták a szénbányászat szocializálásáról szóló törvényjavaslat elő­terjesztésére vonatkozóan nyújtottak be,, kijelentette, hogy a birodalmi kormány a szénbányászatnak közösségi alapon való rendezéserői a lehető leggjroraabban benyújtja a törvényjavaslatot^ E pillanatban azonban még nem értek véget azok a tanácskozások ^amelyeket az ideiglenes birodalmi gazdasági és birodalmi szénügyi tanács illetékes szakértői ennek a ter­vezetnek alapelveiről folytatnak.Mindaddig, mig a hivatott szakértői képvi3eletck-kilátásöaiii.>.tárgyalnak egyaégos megegyezés alapján álló irányelvekről, amelyeknek a megoldandó felaaé'Vfontosságára való tekin­tettel a legnagyobb jeléntőséget kell tulajaonitimi. a produkti/ erők szakértői közremunkálásának semmibevevését jelentené,ha*a birodalmi kormánytói már most végleges ^öntést követelnének. A miniszter hozzátette, hotry a kormány arra kéri a paffokat mind, begy ezt a gazdasági életre rendkívül fontos kérdést minden pártpolitikai célzat elmellözésével,tisz- • tán gazdasági szempontból tegyék vele és a szakértőkkel együtt birálat tárgyává./MTI,/ * KÖ23AZDASÁM K-UB ÍS , / Szavatosság nélkül,/ , 9 " la P» Budapest, 1980, november 20. í;^,,Jj* Ifgiíí 1 fiíC/ositett GyÓgyfürdők-V Ingatlan és szálló r. t. közgyűlés elhatároata, hogy alaptőkéjót 60 millióra emeli fel, Minden két regi részvényre egy uj részvény vehető át december 2~ig 500 koronáért az Angol-Magyar Banknál. é ; AZ Egyesült VVsmstadti ós győri textilipar r. t. közgyűlése elha­tározta alaptőkéjének 6 millióról 16 millióra való felemelését. Két régi részvényre egy uj részvény vehető át november 30-ig, ÜOOO koronért az Angol-Magyar Banknál. 1 B e-r 1 i n /november 20. Zárlata Shantungvasut 610,25» Államvas­út 1?8. Hamburgi csomagszállítás 202. íszaknénet Lioyá 194.88. fémet bank 330, Osztrák hitel 82.88. Landerbank 9S.7S. Birodalmi bank 152.­üynamit Eobel 392. Ehoenix 634, Rajnai fém 344, Rajnai acélművek 535. Scimcksrí 294. Siemens Ealske 356» Kémet petróleum 1845. Steaua ^omana i8CO«/MTI e / . • Z ü r i c b , november 20. Devizapőtlás • Brüsszel 40*70. Itopenliá^i' 86• Stokhola 122.50. Erisztiánia 85.50. Madrid 84.25* Buenos Ayres 2?0. /MTI,/ Aassterd am, november 20. Devizák* London 11.40. Berlin 4,45. Pfeis 18,80. Svájc 51.30. Bécs 0*95* Kopenhaga 44,25. Stokhola 68, Kriestiánia 44*05* Newyork 328-S2S. Brüsszel 20,95, /HTI./ Kopenhága, november 20. Devizák* London, 25.72* Revyork 7.45. Hamburg 10*35* Pápís 44*75. Antwerpen 4^ r ,50« Svájc 116*25* Amszterdam 226, Stokhola 142« Rrisztiánia 99.50« Halaaingforsz 16.45./ÜTI,/ 1 Stokhola, november 20» Devizák, London 18,15* Berlin; 7*20. Pávds 31.65* Brüsszel 33»75* Svájc 81.85» Amszterdam 159.25* fopenh4­ga 70.60, Krisztiáaia 70- Washington 523, Helszingforsz 11.40, /VTlJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom