Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-22 / 12. szám

a. lelket, s az intő példa miatt félünk, magunkat siratjuk, mert csak addig van okunk a félelemre mig élünk, mindig fülünkbe súgja a láthatatlan száj : gondoltál-e arra, hogy minő lesz a te halálod? Félünk a bizonytalanságtól!

A letört ággal, ha rajta virágok, gyümölcsök vannak, foglalkoznánk-e egyébként oly szeretettel, ha nem sajnálnék azt a fát, melyről a kérdéses ágat letépte a vihar ? Rendünknek, a kegyes- tanitórendnek fájáról tört le egy ág, mikor Palczer Ernő, kegyesrendi áldoző- pap és tisztb. kormánysegéd, volt plébános és gimnáziumi tanár halt meg. Sok szép virágot termett ez az ág, sok szép gyümölcsöt hozott termésül is. Hosszú pályafutását, működését nehéz összefoglalni rövid megemlékezésben. Nehéz az ág virágait az ő jóságos kezébe elhelyezendő picziny virágcsokorba, kötni nehéz az ág gyümölcseit kicsiny kosárkába összeszedni s úgy helyezni el a koporsóra . . . nehéz, hisz sok a virág, temérdek a gyümölcs! Mégis megpróbálom.

Gondoljuk el gyászoló közönség azt, hogy 74 évet élt. Igaz, hogy a hosz- szu élet nem mindig garancia a sok nemes cselekedetre, de aminő volt az ő hossu élete, elég biztosíték erre! 54 évig; szolgálja egyházát mint pap, hazáját mint lelkes honfi, a kultúrát mint oktató s nevelő. Gondoljuk el, hogy félév múlva mondotta volna aranymiséjét. Gondoljuk el, hogy 25 évig működött Nagykárolyban mint plébános-lelkész, s előtte 9 évig mint segédlelkész. Egyet említek! Ezen 34 évi működése alatt a megszer-! kesztett s elmondott egyházi beszédeinek száma másfélezer. Sokan vannak itt, akik közelről ismerték, kis gyermek koruktól! fogva attól az időtől kezdve, mikor tőle tanulták a vallás és hit elemeit, a tudó-1 mányok bevezető részeit. Ök felnőtt korukban Ítéletet mondhatnak beszédeiről, ítéletük az, hogy beszédei magvas komoly, vallásos hazafias tanító beszédek voltak. Diogenészként bizony lámpával kell keresni azt az embert, aki oly lelkesedéssel és lelkiismeretes buzgóságal fogja fel s tölti be hivatását, küldetését.

Észrevették öt a fellebbvalók, kitüntető figyelemben volt része, megtisztelő kiküldetések jutottak osztályrészéül. Fel- ékesiti őt a király koronás aranyérdem- kereszttel, püspökei méltányolva az egyházi érdemeket, szentszéki tanácsossá teszik; észreveszik rendtársai a rend felvirágoztatáséért buzgó társat s előbb kormánytanácsossá később kormánysegéddé választják. Mint a szatmári püspöki szentszék megbízottja nem egy kényes és bonyolultabb peres viszony tisztázásánál szerepel. Az esperesi gyűléseken a szövevényesebb ügyekben gyak ran kérik ki véleményét, Püspökei szive- j sen hallgatják meg nézeteit az egyház-! megye általános és különös ügyeiben. Bírta teljes bizalmát a nemes gondolko- zásu gróf Károlyi Istvánnak, az előbbi kegyurunknak. Valahányszor hozzá fordult a megboldogult az ö kérésével, a kegyes patrónus mindig örömmel segített. Sikerült a templom külső és belső re- nováltatását azután átépítését kieszközölni. Méltóvá lesz alatta a templom a fölséges és szent célhoz. A templom mellett parlagon heverő puszta területből park! lesz, a régi orgonát egyik rendtársának! Vanke Józsefnek 800 forintos adományából első ízben átjavittatja. Kápolnákat építtet a mesterrészi temetőben, a Rozália temető kápolnáját restauráltatja sokat buzgólkodik a Szent-Háromság kápolna körül is, 11 kőkeresztet emeltet utcakeresztezéseknél és országutak mentén s azok elágazásainál. A leégetí fiúiskola helyébe 40000 forinttal újat építtet, leányiskolát a zárdával 70000 frtnyi költségen emelik, erre 30000 forintnyi közköltséget hoznak össze. A grófné segítségével létesítik a Mel'nda árvaházat. Agitál a főgimn. kifejlesztése érdekében, ami sikerül is. Előbb 6 osztályúvá, később 8 osztályúvá lesz. ő építteti a piarista kriptát is, ahová néhány félóra múlva pihenni tér a többihez, volt társaihoz. Egyházát, a kultúrát a várost és egyházközséget szolgálta ő. Anyagiakban

NAGYKAHÜLY ES VIDÉKÉ

a hercegprimási székre Palczer Ernőt ajánlotta ezen szavakkal: „ha nagyszivü, nagyeszű és nagy képzettségű, egyszerű, de kemény embert akarsz, úgy ajánlom neked a nagykárolyi plébánost, Palczer Ernőt.“ Károlyi István gróf mindig mosolyogva nézett az általa kedvelt lelkészre, még akkor is, mikor beteg volt.

Palczer Ernő politikával nem nagyon foglalkozott, nem szerette ezt az úri huncutságot, de azért, mikor Károlyi István gróf országgyűlési képviselőjelölt lett, akkor 1905-ben az egyesült ellenzéki párt egyik alelnöke lett.

Mikor a székhelykérdésben küldöttségben voltunk a fővárosban és Károlyi István gróf a Nemzeti Kaszinóban ebédet adott a küldöttség tiszteletére, ott pendittetett meg a Kölcsey-szobor felállításának eszméje s az akkor rögtönzött aláírási íven Palczer Ernő házfőnök pohárköszöntője után rögtön nagy összegeket irtunk alá.

Főpásztorai is rendkívül kedvelték Palczer Ernőt. Hiszen a nagy tudós dr. Schlauch Lőrinc és a jólelkü Meszlényi Gyula püspök is gyakran ellátogattak hivatalos látogatásokon kívül a károlyi társházba a kedvelt házfőnökhöz s különösen Maszlényi püspök érezte magát jól a károlyi társházban.

Hát lehetett-e magát egy oly ember társaságában, mint a minő Palczer Ernő volt, nem jól érezni?

Az emberre rá lehet ismerni írásáról. Emlékirataiban ezeket mondja:

„Isten iránt való hálás szívvel említem fel, hogy 43 évi munkálkodásom ideje alalt soha beteg nem voltam, minden vállalt és reám háramlott dolgot magam végeztem el. Senkivel ösz- szeütközésem nem volt. A közönség nem rajongott értem, de tisztelt. Társ- házunknak, a plébániának jó hire volt. Külső társaságot nem kívántam, szobámat szerettem és sokat olvastam.“ Való igaz, amit itt irt, csak egyben tévedett. Abban ugyanis, hogy nem rajongtak érte. Mert ha a közönség nem is rajongott érte, mert nem ismerte, nem ismerhette a benne lakozó kincset, de az intelligens elem, amelynek alkalma volt vele érintkezni — a régi generáció — igenis rajongott érette, mert a nehéz időkben, midőn a magyar embernek küzdenie kellett a magyarságáért minden hazafiasán gondolkodó magyar ember érdeklődését felkeltették azok a nagy és megbecsülhetetlen szolgálatok, melyeket a megboldogult a magyarságnak tett nehány generáció megmagyarositá- sával, teremtő praktikus elméjével, lelkes tanításával; tehát megérdemli, hogy boruljon az elismerés zászlója a nemesszivü, fenkölt gondolkodású igaz pap, Palczer Ernő emlékére, megérdemli, hogy tetemei felett az utókort lelkesítő emléket emeljünk neki.

Dr. Adler Adolf.

nem volt bővelkedő és szegényei mégsem szenvedtek szükséget. A főgimnáziumban 3 Ízben tanárkodon, s büszkén emelem ki, hogy kevesen tudják a titkot, hogy a magyar nyelv, tudomány és a tanuló ifjúság iránti szeretetből több éven át ingyen végzi a tanítást. Öi ült, hogy taníthatott, nevelhetet, ez szenvedélye volt. Itt köszönöm meg fáradozásait a régirégi idők s tanítványok nevében. A háború kitörése óta 600 korona körüli összeggel szolgálta a jótékonysági célokat. Alapítványt tesz a főgimnázium részére. Hosszú 54 évi működésének legkevesebb emlékét, a hangyaszorgalommal, nagy költséggel és fáradozással gyűjtött mintegy 3200 kötetből álló könyvtárát kulturális célokra elajándékozta. Izzó magyar lelkét legszebben jellemzi az, hogy alatta lesz a német szentbeszédből magyar szentbeszéd. Ezért az egyért, a magyarosításét emléke örök! Oly szeretettel csüng az általa létesített intézményeken, a hitközség és a város érdekein, hogy kortársai szinte lelkesedve beszólnak róla. A kortársak talán bővebben, talán szebben tudnának megemlékezni, érdemeihez méltóbb kommentárt adnának nálamnál az ő igen nagy szive, tiszta elméje s lelke jósága nagyságairól és kihatásairól. Békességben él a többi felekezetekkel s ez bizony nem kicsiny- lendö le a mai hőérzékeny világban.

Szerénysége közismert volt, nem szeretett magáról és működéséről beszélni. Még a legmeghittebb környezetben is tartózkodó volt. Szerette a komoly társalgást, de nem akadályozta meg, hogy a játszi vidám hangulat érvényesüljön. Ha megpróbáltuk a jóságos működési térre vinni a beszédet, megakadályozta ezt! Érdemkeresztjét csak egyszer viselte, a dekorálás alkalmával, azóta soha, még a ravatalozásnál sem használtuk diszül, nehogy megsértsük szerénységében az emlékét. Most is úgy érzem, mintha vétenék ellene, hogy mozaikszerüleg megpróbáltam nagyjából összerakni munkásságának ékes köveit. Nem szorult ő arra, hogy mi fedezzük fel, hogy mi emeljük ki őt, hisz a nagy ember önmagát teszi naggyá, nekünk csak a krónikás szerep jut osztályrészül s ha sokan nem látják a nagyságot, annak száz és egyféle oka van. A napot eltakarja sokszor a felhő és a nap mégiscsak nap. A nap igen sokszor sürü fellegen keresztül csillogtatja sugarait és mi a sugarakból következtetünk a napra. Következtetünk mi is a jelen esetben a nagyjából vázolt sugarakból az elhunyt ragyogó, napsugaras lelkére. A márványemlék, ércszobor mind, mind elporladnak, elpusztulnak, de, nem az emlékek emléke, a nemes cselekedetek sokasága, a jót cselekvő szív emléke. Ezek megmaradnak, ha a halál ki is oltotta az életerőt, amazok bőséges fényt osztó forrásait.

Midőn ily nemes szivet vesztettünk gyászoló közönség, kérdem, nem jogos-e ami fájdalmunk, nem kötelesség-e a róla való megemlékezés? „Rövidke szó a halál s mégis mily tengernyi fájdalom foglaltatik benne, csak egy szó van, amely (Ugyanannyi betűből áll és mégis képes vigaszt csepegtetni a beteg szívre és üdvöt nyújtani minden időkben. Ez a szó: Isten“. (Andersen). Boldog volt, szép volt halála, tavasz kinyílásakor halt meg,