Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-16 / 11. szám

11 -ik szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 5-ik oldal. mind a ketten elfogadták, sőt a gyűlés meg­kezdése előtt a község által kikötött összegből Glück Benő 1200 koronát elengedett. E miatt hosszas vita keletkezett, a melynek az lett a vége, hogy a Kolling cég is engedett 600 ko­ronát ; mely után a képviselőtestület névszerinti szavazással a villanyvilágítás létesítését Kolling György és Fia céggel kötötte meg. Glück egy szavazatot sem kapott. Eljegyzések. Kohn Zsigmond női-szabó Margittáról eljegyezte Weisz Márton székelyhídi kereskedő leányát, Szerénkát. Dr. Márffy Károly, Székelyhid ideiglenes színtársulatának igazga­tója jegyet váltott Mezey Jolánnal, a társulat primadonnájával. Kinevezés. A székelyhídi m. kir. adóhi­vatalhoz Kuti József tasnádi adóhivatali ellen­őrt nevezte ki pénzlárnokul a pénzügyminiszter. iskolalátogatás. Orbán Károly megyei kir. segédtanfelügyelő f. hó 8-án meglátogatta a székelyhídi iparostanonc és az izraelita isko­lát s mindkét helyen az észlelt előmenetel fölött teljes megelégedését nyilvánította. Ifjúsági ünnepély. A székelyhídi gimná- zisták Önképző-Köre is megülte a szabadság ünnepét. D. u. 5 órakor a fürdő-vendéglőben volt a kis Önképzőkör ünnepélye. Műsor a következő: 1. Himnusz. Kővári Feri zenekará­nak kíséretével énekelte a közönség. 2. Ünnepi beszéd. Tartotta legifj. Penkert Mihály, az ön­képzőkör ifj. elnöke* 3. Nemzeti dal. Szavalta ifj. Vámos Andor, az önképzőkör titkára. 4. Honvédtemető. Felolvasta Stettner Margit. 5. Március 15. Szavalta ifj. Fábry Sándor. 6. Pe­tőfi és Bem apó. Felolvasta ifj. Vámos Andor. 7. A haza, Szavalta ifj. Horváth Endre. 8. Damjanics katonája. Felolvasta Stettner Andor. 9. Március 15-ikén. Szavalta Stettner Margit. 10. Záróbeszéd. Tartotta ifj. Vámos Andor. 11. Szózat. Kővári Feri zenekarának kíséretével énekelte a közönség. Tüzoltó-bál. A székelyhídi tűzoltó-test il­let f. hó 10-én anyagi és erkölcsileg is sikerült bált rendezett. Gazdasági Iparbank és részvénvtár- saság f. hó 12-én tartotta havi rendes ülését. Ezen igazgatósági ülésen megállapították, hogy az eddigi 1CO.OOO korona alaptőke a folytono­san növekvőben levő üzletek lebonyolítására nem elegendő. Ebből kifolyólag elhatározták az alaptőkének 100.000 koronáról 250.000 koro­nára leendő felemelését és e végett a rendkí­vüli közgyűlés mielőbbi meghatározása végett a lépéseket megtette. Halálozás. Folyó hó 11-én hunytéi Bu- day Erzsiké Álmosdon. Rk. közgyűlés. A székelyhídi izr. szent­egylet Kun Miklós elnöklésével 10-én rendkí­vüli közgyűlést tartott, amelyen az ez évi zár­számadások megélésére kiküldött bizottságba megválasztották : Stern Miksa, Weisz Lajos és Weisz Mártin egyleti tagokat. A rendes évi tisztújító közgyűlés április hó 7-ére lett kitüzv.e. Szőnyegre kerül még Weisz Lajos egyleti ala­pítványa, mit a közgyűlés köszönettel tudomá­sul vett. A hátralékok behajtásának kimondásá­val az ülés berekeszteíett. Betörés. Kovács József székelyhídi adó­hivatali tisztviselőnél betörők jártak. Az élés­kamarájából elemeitek 4 sonkát, 6 szál kol­bászt és 10 szalona oldalast. A betörőket a csendőrség körözi. MEGÉRKEZETT lakai József fia nagykárolyi sirkőraktárába a szebbnél- szebb márvány-, gránit-, diorit-, labrador-, augit­sirkő. 11 Óriási választék i | • • Jutányos árak • • Feltűnően olcsó gyümölcsfa-oltványok a legkiválóbb fajták, darabonként 20 fillér­től feljebb kaphatók a nagykárolyi Gazdasági Népiskolában. 366—1912. vhtó. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. év. LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XL1. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1911. évi. V. 436. sz végzése következtében Ludvig Knöpfler wieni cég javára 100 K s jár. erejéig 1911. évi május hó 8-án foganatosított bizto­sítási végrehajtás ntján le- és felülfoglalt és 825 koronára becsült ingóságok nyilvános ár­verésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1911. évi V. 436/11. számú végzése folytán 100 kor. tőkekövetelés ennek 1910. évi junius Ló 28. napjától járó 6% kamatai s ed­dig összesen 193 K 64 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett ösz- szegek betudásával Nagykárolyban, adós la­kásán Fény-utca leendő megtartására 1912. évi március hó 2ő-ik napjának délelőtti 7 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándéko­zók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1891. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1891. évi LX t.-cz. 129. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1912. március 4-én. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. Hirdetéseket Debreczenben (Csapó-utca 12.) lapunk képviselője : Rácz Béla bank és tájékoztató irodája jutányos áron vesz fel. A J/T legjobban szerkesztett, teljesen független, nagy J\1 előkelő napilapot járatni óhajt, fizesse elő „AZ UjSAG“-ot! Vasárnaponként: „ASSZONY“, „GYERMEK“ melléklettel. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy hónapra K 28- „ 14­„ 7­240 „Az Újság“ terjedelme rende­sen 32—36—40 oldal Vasárnap és ünnepnapokon 80—100—200 oldal. MEGRENDELÉSI CZIM: M ÜISÁG“ kiadóhivatala Budapest, VII., Rákóczyl-ui 51. sz. férfi-szabó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom