Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-11 / 19. szám

1915. május 11. NAGYBÁNYAI HÍRLAP Szigyártó Lajos és Varga Zzigmond 2—2 K. Az állami el. iskolák é^ovodák tanítótestülete május hóra adott 90 K 24 fill. Ennek felét a helyi had- segélyzőnek, felét pedig az ország tanító árváinak és özvegyeinek részére adta. Éhez hozzá járullak : Czárich Ida 20 K Lessián János 6 K Szaucselc Dániel, Székely Árpád 5-5 K Rozsos István 4. 60 K, Alekszy Kornél 4. 16, Fejes Antal 3. 52. Bu- day Etelka, Fliessz Henrikné, Imre Károly, Lehner Ferencné, Steiger Erzsébet, 3-3 K. Bozan Péter 3. 28, Bozán Péterné 2. 88, Szabó Mária 2. 62, Bodenlosz Irma, Homola Elvira 2. 54 — 2. 54, Szabó Irén 2. 44, Benedek Józsefné 2. 46, Hajdú Sándor 2. 20, Bányai Ida, Kandó Katalin, Juhász Mária 2-2 K. Jaj be hunczfut . . . Valaha régen bizony énekeltük. De most változott a világ. Leghűsége­sebb szövetségesünk a német és az osztrák, no meg a török. Egyik olvasónk a régi verset átfor­málta a mai viszonyokra. Ajánljuk énekeseink fi­gyelmébe : Mégis nagy hős a német! Hogy az Isten áldja meg ! Tartsa meg a fajtáját, Erősítse országát! De verje meg az angolt, Ki csak mindig kalóz volt. Soh se legyen jó napja, S hulljon szét birodalma ! ba, mint főszakács. Egy alkalommal a törzsorvos vizsgálta a konyhát s a vezető tiszt szolgált ma­gyarázattal a törzsorvos urnák s adott felvilágo­sításokat. A járásbiró ür a konyhaszemélyzet közt állott nyugodt lelkiismerettel. Egyszer azonban be­leszólott a törzsorvos úr szavába, mire az harago­san rákiáltott:,, Hallgasson!“ A tiszt oda súgta a törzsorvosnak Egy járásbiró !“ „ Mit járásbiró! — pattant fel a fődoktor, — az nem rang“ Ezek szerint meg kell állapitanunk, hogy a járásbiró! állás nem -rang. * * * Különös Istenteremtményei vannak e földnek. Mindenben kételkednek, még abban is, amit hiva- | talos helyről erősítenek meg. A legszentebb való­ságra is rámondják de váljon iga'z-e ?“ A kárpáti nagy győzelmet hirdették a távira­tok; maga a miniszterelnök — aki nem játszik sza­vával, — megerősítette s mégis sokan itt nálunk azt mondták:,, de váljon igaz-e ?“ Aki nem hiszi, menjen a frontra fegyverrel kezében s győződjék meg a valóságról! Ott elmú­lik a kis hitüsége. Egyről-másról. Az uj sorozás nagy örömet hozott a család­apáknak. Olyat, mely fölér egy győztes csatával. Ahánynyal csak találkoztam mindannyia e szókkal köszöntött:,, Halotta-e ! Nagy öröm ért belliinket!“ Bután néztem a mosolygós arcokra s nem tudtam kitalálni a hagy öröm okát. Elgondolkoztam a beérkezett táviratok szövegén : mi van azokban nagy Örömhír, ami különösen a családapákat illeti? Mert, hogy győzelmi hírek jöttek a héten, az igaz. De miért érdekelné ez különösen á családapákat? Érdekel az mindnyájunkat. Asszonyaink, gyermeke­ink sz me is lángba borult a kárpáti nagy győze­lem Iliiére. Tovább mentem s ismét találkoztam egy pár_ jó családapával;,, No hála Istennek - kiáltottak fel Kórusban, — csakhogy nekünk is kedvez a szeren­cse ! . —• Igen ! — felelém, — a kárpáti nagy gyö-’ zelem ! — — Dehogy ! kibeszél itt arró. ! Höher Péter! Hát. miről van szó?. -—- . — Nem tudja ? Hogy az Isten áldja meg Varjú Sándort, a sorozó bizottság derék őrnagy -elnökét ! — Nem érteni!— feleiéin teljes tájékozatlan­sággal, — mi köze van Varjú őrnagynak a mi örömünkhöz? — Szörnyű értelmetlen, ember! Hát nem tudja, hogy Varjú őrnagy besorozta a két női szállót Fá i e d- m a n t és H e M e r t ? - . : — Hát aztán ? — — Nos, értse meg! Feleségeink piciny lába alól ezzel kirántotta Varjú a támasztékot! — Világosság támadt agyamban : ha a női sza­bókat elviszik katonának, asszonyaink nem csííiá'b tafhatnak kosztümöket. Ha pedig nem csináltat­nak, akkor nekünk bizonyos számlákat sem kell kiegyenlíteni. Hogy a jóságos Isten áldja meg Var ju Sán­dor őrnagy urat s éltesse az emberi kor legvégső haláráig. * * ^ * ... ................ ........ Po mpás eset történt egy járásbiróval q, katona/ ságnál. Bevonult ő is annak idején hadiszolgálatra s heosztatott egy kóiházhoz, még pedig a konyha­CSARNOK. NaplútijredéM a Kárpáti harcoMI. (Folytatás és vége). A fegyverek ropogása hol elhalgatolt, hol uj- í ra kezdődött. Az őrjáratok egész éjjel jöttek-meii- tek, elveszett katonákat kerestek idegen zászlóal­jak ; ilyenkor mi mindig arra gondoltunk, hogy kozák patrúlok szedik össze a foglyokat. Rémes fájdalmak és szivszaggafó aggodalmak közölt ér- i kezelt meg a hajnal, amikor engem felraktak egy ökrös szekérre, hogy Végleges kötés végett a se­gítő helyre vigyenek. Amint világosodni kezdett, a tüzérség elkez­dett dolgozni. Megindulj- a halálkoncert mindkét oldalról és nvi-ilyen zeiiekiséret mellett- vonultunk ! az utón a városból kifelé. A kötözöhely az utolsó házban volt ♦amit nagy fák takartak el. Köréin csoportosult néhány könnyebb sebesült és az o- 5 rósz. tüzérség — úgy látszik,— figyelt belliinket- I Alig álltunk ineg a ház elölt és, tellek kísérlete* . az én leemelésemre, már jött egy srapnell, mely a ház mögött explodált 10 lépésnyire. Az orvos ránkkiáltott: ' '' " ~ ---- -­■— Induljatok egyenként azonnal, "mert szét­lőnek bennünket. ' *' '■ A könnyű sebesüllek szélfutottak, én elindul­tam a szekérrel. Mellettem ballagott ,hűséges szol­gám : Homorodeán Péter bojí földiiiíVélö, az ök­röket a rutén vezette. Még, két, SrapneHf és!? egy gránátot lőttek utánunk az orosz tüzérek, de lövegek mind az országút túlsó oldalán robbanlak fel és nekünk bajunk nem eselt. Végié égy füzes­be ériünk, mely eltakart bennünket az ellenség , széniéi 'elöl. : . . ■ Utunk az előző napi harcok terepén vezetett keresztül. Egyetlen élő emberi alakot nem láttunk, de halottat annál főbbel. Az ut egyik- emelkedésé­nél egy orosz gépfegyver- osztagot találtunk halva. Egy gránát ölte meg őket alzbaii a pillanatban, a- niikor le akarták szerelni. Emberek, lovak, ott fe­küdtek az utón, úgy, hogy a hullákat félre kellett húzni, hogy elférjünk a szekérrel. Délután négy órakor elértük a hadosztály Irénjét és egészségügyi intézményét, amelynek fe­je dr. Török Arthur krisiyóri bányaorvos,' ezred- orvos volt. Amint meglátott, rögtön vigasztal :i kezdett : ^ — Ne busulj .pajtás,amit emberileg' meg lehet tenni, megteszünk érted mindent. De mind­járt indulnunk kell, mert az ellenség fenyeget bennünket. Álraktak tehát egy lovas kocsira és megin­dultunk neki az alkonyainak, azután a sötét, bi­zonytalan éjszakának. Éjjel 11 órakor szekérlábort alakítottunk, de nem sokára jött a hir, hogy a kozákok 3 kilóméternyire vannak (ölünk. Szép kis kilátás! Végre egy orvos jő hozzám és igy szól: — Kedves bajtárs ! Az ellenség a nyakunkon van. Mi lóháton előre megyünk, (éged a többi sebesülttel együtt, akiket gyorsabban szállítani nem lehet, elismervény mellett átadunk a községi e­j lőljáróságnak. Nemsokára meg is jelent két rutén, Lucski község bírája és elöljárója, akik egy nyohiorusá- gos falu még nyomoruságosabb utcájába vittek be és egy kis házba szálásoltak el, amelyről látszott, hogy intelligensebb ember lakása lehet. Csakugyan jött is egy nyurga, bajusztalan fiatalember és be­mutatkozott németül: —- A lucski róni. kalli. tanító vagyok, a név mellékes. Van-e a liszt urnák valami óhaja? — Kérek egy kis tejet. ­Adott. Azután folytattam : — Itt a családom cime. Akár elfognak, akár megölnek a kozákok, értesítse a családomat. Pénz van nálam bőven, temellessen el emberhez mél­tóan. Azulán elkezdlem imádkozni és nagy meg- hyugvás szállt a lelkemre, talán ennek köszön­hetem, hogy kissé elaludtam. Fegyverropogásra ébredtem és az ablakon át láttam, amint kozákok száguldozták az utcán, majd a tanító jelenti, hogy megrohanták a mi Irénünket és az ott talált élel­miszereket rabolják, a kocsikon levő bort és ru­mot pedig vederszámra isszák. Ez volt a szerencsénk. Egy fél óra múlva holt részeg volt a három szakasz kozák és a há­zak átkutatásának nem kezdtek neki, mert enni, de főleg inni való volt bőven. Már épen hajna­lodon, amikor rekedt orditozás üli meg a füle­met . ... Csak nem haluCinálok . . . gondolom — hisz ez magyar, beszéd ..■•:•;•!- Ár Rajta honvéd, rajta, hallom a kiáltást. Néhány lövés esik,- sikolyok hallatszanak, feg, ver- zörgés. káromkodás. Hisz ez szuronyroháui! Berohan a'tanító és kiábáj : — Magyar honvédek, jöttek'. . . A kozáko­kat leölték, á paracsiiok önt keresi' . . . A következő pillanatban berohan Apor had­nagy, ki udvai helyi népfölkelőivei kiszabadított Kitinünkét. Sző nem jött az ajkunkra, csak szo­rongattam a. kezét, a szolgám meg csak egyre hajtogatta — Az Isten, -a-z -Isten-! - ..... .. — Nincs itt idő hálálkodásra, szól Apor, inért: tnindjárt a nyakunkon lesz. egy sokkal .na­gyobb porció muszka. Feltételiek a kocsira, paj­tás gyerünk. ’ .Ettől kezdve 'báróin nap és háronf éjen át bandukoltunk; Erdőkben,- mezőkön, patakok, med­reiben. Hol jobbról szóit a puska, hol halról, de szünete nem volt. A kozákok örökké uyugtalani- toltak bennünket, de az-oldalvédek minijén táma­dási kísérletet meghiúsították. Végre a negyedik nap délelőttjén egy óriási ■ hegyhez, cilüiik, a .koz­ni ácsi hágóhoz, amelynek aljában rcátaíájtani az én zászlóaljamra. Nem lehet ezt a jelenetet leírni, Az embere­im körülvettek, ezer kérdéssel halmoztak el, csó­kolták a köpenyegeinet, a sapkámat, ki ahol ért, hogy végre reájuk találtam és nem vesztem el. Minden áron megakartak elelni konzcrvvel, hozták a maradék darab kenyereiket, pedig akkor az a pár darab; kenyér, az az egy-két konzerv volt az összes...éleliniszciük, mert a trónt tejjesen kirabol­ták a kozákok Óriási látvány volt a koz.mácsi hegyen való álkelés. Ut nem vezetett a hegytetőre, csak amo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom