Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-13 / 41. szám

1912. október 13. No.g-y- bányai Hírlap Qyászhir. Biki Károly szatmári ref. lel­kész, esperes, zsinati r. tag, Szatmárnémeti város társadalmának köztiszteletben álló tagja kedden 67 éves korában 41 évi lelkipásztorko­dás után elhunyta A gazda közönség figyelmébe. Tekin­tettel azon szomorú körülményre, hogy az idei szőlőtermés alig fog annyira beérni, hogy ab­ból élvezhető minőségű bor szürethessék, a helybeli Gazdasági Egyesület felterjesztést óhajt a borászati felügyelőséghez tenni annak enge­délyezése iránt, hogy az idei bortermés anyaga cukorral pótoltassák. Miután pedig az ezen cuk- rozást igénybe venni óhajtó szőlőgazdákat név- szerint is meg ' kell a felterjesztésben említeni, felhívjuk a szőlősgazdák figyelmét, hogy ezen szándékukat e hó 18-áig a városháza iktató­kiadó hivatalába jelentsék be. Megtagadott kérelmek. A vármegyei egészségügyi bizottság szerdán tartotta ülését, amelyen a bizottság a Fehérgyarmaton és Szinérváralján új, második gyógyszertár fel­állítása iránt beadott kérelmeket nem véle­ményezte, minek folytán a törvényhatósági bizottság megtagadta a kért jogokat. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvár- megye törvényhatósági bizottsága csütörtökön d. e. 10 órakor rendes közgyűlést tartott. A közgyűlésen — városunk és,vidéke kivéte­lével - a tagok gyér számban voltak jelen s hamarosan lemorzsolták a kimerithetetlenül hosszú tárgysorozatot. Az 1913-1914. évekre a közigazgatási bizottságba Kende Zsigmond, dr. Böszörményi Emil, dr. Falussy Árpád, Jármy Andor és Madarassy Dezső bizottsági tagokat választották be. A vármegye név­szerinti szavazással hozott határozatával java­solja a törvényhozásnak, hogy 3 °/0 pótadó kivetését engedélyezze a létesítendő helyi­érdekű vasutak segélyezésére szánt összegek fedezetéül. E szerint a láposvölgyi vasútra 200 ezer, a nagykároly-fehérgyarmatira 400 ezer, a halmi-bikszádira 200 ezer, a nyirbátor- nagykárolyira 150 ezer s a nagykároly-szilágy- peérire 50 ezer korona hozzájárulás biztosít­tatott. Szép adomány a Kálvineum javárá. A „Debreczeni Protestáns Lap11 irja a követ­kezőket : Mily nagy hóditó ereje van a Kálvi­neum eszméjének, semmi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy a nemes célra más vallásuk is adakoznak. Legközelebb történt az a kedves jelenet, hogy Pokol Elek szatmárme- gyei görög katolikus bányatulajdonos, az Orle gyűléséről jövő dr. Baltazár Dezsőhöz lépett és neki, illetve dr. Ferenczy Gyulának, az Orle titkárának a Kálvineum javára 200 K.-át adott át s ugyancsak ő a debreceni kollégium egyik szegény tanulója részére valami segélyt helyezett kilá­tásba. Áldja Istenét, kit Istene megáldott! Pokol Eleket megáldotta az Isten. Ezelőtt 10 évvel még szegény falusi tanító volt Nagybánya vidékén, aki valami elhagyott bányát fedezett fel s azt művelni kezdte. Már úgy volt, hogy minden fárad­sága kárba vész és addig szerzett kis vagyona is elpusztul és még sem csügged. Már ki volt tűzve ellen az árverés, mikor Husvét nagyhe­tében gazdag aranytartalmu ércre talált. Kitar­tását megsegítette az Isten és azóta vagyonos, gazdag ember. Van földje, birtoka nagyértékü bányavállalata, két szép gyereke.. Püspökünk az Orle titkári hivatala utján nyugtázza az adományt, melyért magának az adományozónak maga mon­dott első sorban köszönetét s melyet mi is nyilvá­nosan nyugtázunk. Pokol Elek az Orle elnök­ségét mégis vendégelte.Jízen a fényes vacsorán Szilágyi Imre debreczeni ügyvéd is részt vett és a debreczeni kollégium egyik szegény diák­jának a részére (nincs az illetőnek téli kabátja) 20 K.-át adott. A jókedvű adakozót szereti az Isten. Akik'itt adtak, azok igazán jókedvvel adtak. Szeresse és áldja meg őket a jó Isten ! Gazdasági Bérlők Országos Egyesü- lete címen a magyar .főldbérlők országos szer­vezetet kívánnak alkotni. Az egyesület előkészítő bizottsága e hó 13 és 14-ére Budapestre hivta egybe az alakuló közgyűlést. Maga a közgyűlés 13-án délelőtt 10 órakor az Excelsior szálló (Rákoczi-ut 72.) külön termében tartatik meg. Aznap délután és másnap egy fővárosi gépgyárat, a mezőgazdasági múzeumot, a közvágóhidat és hütőházat tekintik meg a közgyűlésen résztvevők. Ennek befejeztével még választmányi gyűlést tart a megalakult egyesület. A közgyűlés rész­letes programmját megkeresésre bárkinek meg­küldi, valamint további felvilágosítást és útba­igazítást ád a Gazdasági Bérlők Lapja szerkesz­tősége Budapesten István-ut 40. Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély- és fodrász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi-(Fő)-tér, Minorila-rendház alatt. - Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpülyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szak- sze^iséggel és vigyázattal. Az egyházmegyei tisztujitás. Egyik szatmári lapban olvassuk, hogy a nagybányai református egyházmegye lelkészkarában moz­galom indult meg, miszerint a most megejtendő ^általános tisztujitáson Soltész Elemér egyház- megyei egyházi főjegyző, itteni lelkész válasz­tassák meg esperesnek. Itt említjük meg, hogy Soltész Elemér a múlt héten Budapesten tar­tózkodott, hol az Országos Református Lelkész Egyesület közgyűlésével kapcsolatos belmissiói előadásokon is részt vett az egyházmegyei lel­kész egyesület kiküldötteként s jelentős része van abban, hogy a Protestáns Irodalmi Tár­saság octóber 28-án hozzánk is átrándul. magától, hogy bedugta fejét selyem párnái közé. Hiába ! Renée-nek is meg kellett éreznie, hogy már megosztotta vérét, testét egy más valakivel . . . És ez az érzés, mely más nőnek titkos, izgató erőt és bátorságot adó örömmel fegy- verzi fel szivét, Renée-nél a halál árnyékát jelentette. Félj aj dúlt.- Végem van! Nem fogom kibírni az undort. Érzem lelkem halálának fagyos, gyilkoló lehelletét ! Meg fogok őrülni . . . * * * * Innen kezdve Renée tényleg hervadt, pusztult. Lelkének kóros állapota magával rántotta már szépen megerősödött teste erejét is. Leikével együtt külseje is gátolhatatlan gyorsasággal közelgett a vég sötét, örök biro­dalma felé . . . Renée-ből, a nagyon fiatal asszonykából ismét fehérszinü, csenevész, fonnyadt nő lett. Ilyen egészségi viszonyok között érkezett meg egy parázsfényü, forró nyári délután a kis fiu-baba. Csodaszámbamenően egészséges, színes csöppség volt. A Renée megkínzott teste persze nem bírta ki az óriási fájdalmakat. Teljesen össze- roskadt, megtört. Az ágyát körülvevő orvosprofesszorok szomorú sajnálkozással vigasztalták az anyját, meg a férjét. — Legyenek — kérjük — megnyugodva, törődjenek bele, Renée nem lesz többé beteg soha . . : Egyszer még magához tért a haldokló, kérte a gyermekét. Melléje tették. És Renée belenézett a gyermek arcába hosszan, nagyon hosszan. Majd hirtelen meg­ragadta annak vékony, hamvas nyakát és meg­szorította csont ujjaival, dühöngve, erősen . . . De csak egyszer . . . Mert azután nyugodtan, halkan mondta. — Nem, nem öllek meg, mert ugy-e kicsim, te is gyűlölni fogod az utálatos, apró gyermekeket . . . És Renée ismét mélyen elaludt. Úgy, hogy nem is látszott a lélegzése . . . A kis fiúval a múlt hetekben találkoztam a vasúton, Kassa és Miskolc között. Az apjával volt. Viruló életű, vidám, pajkos kölyök lett belőle. nÓLYA JÁNOS bejegyzet^'czé^ Nagybányán. Vízvezeték, csatornázási és központi vízmelegítő vállalata készít: fürdő- és mindenféle egész­ségügyi berendezéseket, szakszerű és Ízléses kivitelben. — Részletfizetéseket elfogad. Horgany fürdő-kádak raktáron vannak! Lakás és iroda: Felsobányai-utca 48. ŐRobelly-ház.) 3 A must-cukrozás. Az idei magyarországi bortermés minőségileg nagyon rossz. A szőlők nagy része a sok eső következtében elrothadt úgy, hogy több helyen szükségből már most le kell a szőlőt szüretelni. Az uj bor cukortartalma cse­kély^ annyira, hogy a szőlősgazdák és borkeres­kedők máris sietnek élni a bortörvény ide vonat­kozó szakaszában biztosított fakultatív cukrozási joggal. A cukrozási engedélyt olyan nagy töme­gekben, kérik, hogy a földmivelési miniszter a formalitások betartása (szakközegek kiküldése stb) nélkül fogja a termelőknek az engedélyeket vidé­kenként megadni. A borkereskedőkkel már nem akarnak ilyen liberálisan eljárni és őket a szi­gorú formálitásokra (szakértői szemle) akarják szorítani. A bécsi „Neue Wein-Zeitüng“ máris óvja a borkereskedőket, hogy a magyar ujborok vásárlásánál ez idén nagyon óvatosak le­gyenek. Hálókocsik a budapest-szatmári vo­nalon. A keresk. miniszter elrendelte, hogy a Szatmárról este 7 ó. 08 perckor Budapest felé s Budapestről esté 7 ó. 05 perckor Szatmár felé induló személyvonatokhoz hálókocsi csatoltassék. A hálókocsikat egyelőre próbaképen járatják. BONiS-FÉLE KOTRÓ PIRULÁK. Biztos hashajtó és minden csikarás nétkül hajt. Kitűnő hatása van és utólagos szorulást nem csinál. Aki egyszer megpróbálja, soha más szerhez nem folyamodik. Minden 20 darabot tartalmazó dobozban meg van az utasítás. Ára 80 fillér. Kapható: VIDDER PÉTER „Aranysas“ gyógyszertárában Nagybányán. Vasúti arcképes igazolványok az lpl3. évre. A máv. igazgatóságától nyert értesülés szerint azon városi tisztviselők, akiknek féláru j vasúti jegyváltásra jogosító arcképes igazolvá- ' nyukon 100,000-en aluli szám látható, azok az 1913. évre leendő érvényesítés céljából egy darab uj fényképet és 2 korona értékű posta­bélyeget, akiknek az igazolványa 100,000-en felüli számmal állíttatott ki, csak 2 korona értékű postabélyeget s a jelenlegi arcképes igazolványt tartoznak kérvényükhöz csatolni. Debrecen és a gör. kath. magyar püspökség. A m. kir. vallás- és közoktatás- ügyi ministernek alább közölt leirata szerint Debrecen városától függ, hogy kebelén helyez­tessék el az új magyar gör. kath. püspökség székhelye. A leirat a következő: „F. év szep­tember 11-én, 391. sz. a. kelt iratában a bizottság ! közölte velem azon határozatát, mely szerint abban az esetben, ha Hajdudorog, mint székhely elejtetnék, Debrecen sz. kir. város nemzeti, gaz­dasági es kulturális jelentőségénél fogva a görög katholikus magyar püspökséget Deb­recenben kívánja felállítani és hogy erre kész a megfelelő anyagi áldozatot is meghozni. Idevonatkólag értesítem a bizottságot, hogy az uj gör. kath. püsökség székhelye gyanánt Hajdudorog Őfelsége legfelső elhatározásával és a pápai bullával már meglévén határozva, a fenti igény és ajánlat az estleg megindítandó tárgyalások alapjául csak oly feltétel alatt volna figyelembe vehető, ha Debrecen sz. kir. város részéről az ezen célra Ígért anyagi áldozat közelebbi konkrét alakban terjesztetik elém“. Vármegyénk adózása a múlt hóban. Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgatónak a közigazgatási bizottság ülésén előterjesztett jelentése szerint szept. havában egyenes adóban 251.371 K 10 f, kadmentességi díjban 10.430 K 97 f, bélyeg- és jogilletékben 97.837 K 44 fiiér, fogyasztási és italadóban 56.135 K 45 fiiér folyt be. Országos állatvásárok vármegyénkben. Októbey hó 14-én Nagypaládon, Szinérváralján, 15-én Érendréden, 18-án Csengeren, 21-én Avas- újvároson. November 1-én Nagykárolyban, 6-án Nagysomkuton, 12-én Krasznabélteken és Szamos- krassón. Igazságügyi kezelői vizsgák. Az uj perrendtartással kapcsolatban az igazságügy miniszter, az igazságügyi kezelők részére tan­folyam megtartását rendelte el. A tanfolyam minden Ítélőtáblánál évenként hat hétig tart. 1914. évi január hó 1 -je után igazságügyi kezelőtisztviselővé csak az nevezhető ki, aki az említett tanfolyamot elvégezte, illetőleg, aki a kezelői vizsgát sikeresen letette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom