Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-14 / 2. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. január hó 14. 11 2. szám. AGYBANYAI HÍRLAP TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI IIETILjAFAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Fo munkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fö)-tér 14. — ■ .... hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Vá rosi ügyek. Január 13. A városi képviselőtestület ma tartott rendkívüli közgyűlésében jóváhagyta a Rényi Árpád üveggyárossal kötött, módosított szerződést s ezzel egy messze kiható és nagyon jelentékeny ügyben egyhangú, végső akaratát nyilvánította. A gazdasági és pénzügyi bizottság javaslata minden hozzászólás nélkül fogadtatott el s a polgármester különösen felkéretett, hogy gyors tempóban eszközölje ki a szükséges felsőbb jóváhagyásokat. * % * Az 1912. évi költségvetést is ma tárgyalta le a képviselőtestület s szintén egyhangúlag fogadta el. A tanács azonban — mint a tavaly — igy most is utasittatott, hogy jövőre jóval az év vége előtt terjessze elő a költségvetés-tervezetet; az egyes rovatokban hitelátruházást csak képviselőtestületi rendelkezésre eszközöljön s kifejezést nyert az a helyes törekvés is, hogy a jövőben a tanács csakis a képviselőtestület által elrendelt befektetéseket tegye meg, mert egyenesen törvényt sértő, hogy az idén is 30 ezer korona körüli rendkívüli beruházás, illetve szükséglet kizárólag tanácsi határozatra foganatosíttatott. Az a körülmény, hogy az Országos Központi Takarékpénztár az újabb nagy kölcsönt a régi feltételek mellett nem hajlandó immár folyósítani, — a közgyűlésen nagyobb emóciót nem keltett; mindenki bízik abban, hogy valahogy mégis csak sikerülni fog az idő kedvezőbbé váltáig a város kötelezettségeit rendezni — ha magas kamatláb mellett is ! Van ebben a véletlen számára is egy kis feladat fentartva, mert valóban a mai paragrafusos világban — a polgár- mester felvilágosítása szerint — minden üdvös elhatározás foganatosítása kizárólag attól függ, hogy a ministeriumban milyen felfogással értelmezik azt a törvényt és azokat a törvényes rendelkezéseket, melyek a városok sorsát gondviselni és leikükön hordozni hivatvák? Kérdjük azonban: Ha a törvény azt rendeli is, miként városunk e tekintetben privilegizált helyzete miatt kölcsönügyleteit a vármegyét átugorva terjeszti ministen jóváhagyás alá: a minister pedig azt találja, hogy a kölcsönben benfoglalt és a vasúti (170 ezer korona) hozzájárulás fedezetéül felvett összeg miatt a vármegye is köteles a dologba beleszólni, — miért nem érdeklődik a polgármester előzetesen a ministeriumban ezen újabb gyakorlat iránt, mert ha érdeklődött volna, úgy nem a minister küldte volna le augusztusban a vármegyéhez azt a képviselőtestületi határozatot, a melyet az utóbb nevezett gyülekezet már májusban tárgyaltathatott volna a vármegyén; hanem mi egyenesen terjesztettük volna oda! Tehát az újabb nagy kölcsön körül valamelyes formahiba mégis csak történt, miből kifolyólag a jövőben — hogy a károsodás ódiuma a vármegyét terhélje inkább s ne mi mentegessük magunkat jóhiszemű, de mégis horribilis kárt okozó eljárásunkért — küldjünk minden határozatot a vármegyéhez, a hol szintén sok az okos ember: hadd válogassák ki ők azokat a határozatokat, a melyeket városunk direkt a ministerhez köteles felterjeszteni! Igen gyakori eset ugyanis, még nehány koronás ügyekben is, hogy az egyszerűsített közigazgatás nagy dicsőségére egyes ügyeket nem hónapokon, de éveken át küldözgetnek Pontiustól Pilátusig és megfordítva! R Nagybányai hírlap tárcája. Negyven év. — Irta: Révai Károly. — Épen annyi. Egy nappal sem kevesebb, mióta fölesküdtem a magyar nemzeti irodalom zászlójára. Hogy hűséges bajnoka voltam mindig, azt bizonyítják összes Írásaim; hogy jól harcoltam-e ? azt eldönti majd az igazságos bíró : a közvélemény. De, hogy lelkemben soha keserűség, nem fakadt vélt mellőztetésért, - azt vallom én, ki a hiúság vásári zajában részt nem vettem s nem törtettem ökölcsapásokkal előre a megkezdett utón. Mikor mások fejére egész sugárkéve ontotta fényét, — én megelégedtem egy mécsvilággal. De nehogy valaki azt higyje, hogy jubilálni vagy életrajzot Írni akarok. Távol legyen tőlem a jubilálás gondolata. Mindig szomorú, ha valakire ráhúzzák a vizeslepedőt. A jubilálás biztos jele annak, hogy az illető már megérett arra, hogy nyugalomba küldjék. Pedig én még nem akarok nyugodni! Az ifjú koromban föllángolt fűzből még van egy kevés parázs. El kell annak hamvadnia egészen! Nagy zavarban vagyok, mikor magamról kell írnom! Nehéz dolog föltárni a szivet tollal a kézben. Nehéz dolog az „én“-ről elfogulatlanul Írni. Mélyen érző léleknek s alapos filozófusnak kellene annak lennie, ki „énjével“ érdeklődést tudjon felkelteni. Nem is írtam volna negyven éves irodalmi működésemről, ha nem látnám magam előtt már a végkezdetét. Délutánra fordult a nap. Mikor pedig az ember napja délutánra fordul, rettenetes nagy árnyékok keletkeznek. De félre most az árnyékokkal! 1872! Hej, micsodafénysugár ömlik bágyadt szemembe, mikor ezt az évszámot leirom! A Szamosmenti metropolisban, Kincses Kolozsvár városában képzelem magamat, hol lázas lélekkel, epedő szomjúsággal futottam egy szirén — a Múzsa — után! Dalra fakadtam. A pezsgő ifjú vért telitette a hazafias, érzés, a tudományszomj, a képzelt szerelmek. Akkor nyitották meg az egyetem kapuit, hol nagy tudásu, lelkes tanári kar várta tárt karokkal az özönlő ifjúságot. Akkor kezdtem el énekelni az egyetem megnyitási ünnepélyére : Egy bástya kellett szenvedő hazánknak, Hogy védje meg az elkinzott magyart; Egy bástya, hol a nemzet ifjúsága Győzelmet ül, ha híven összetart; S hogy visszaverje tajtékos hullámit A gyűlöletnek, mint egy sziklapart. Ahol oláh, szász s tót kijózanul És honszerelmet tőlünk megtanul. Azután jöttek a leglázasabb napok; az én képzelt szerelmeim. Ki nem volt ifjú korában szerelmes ? Egy kis kardalosnő a nemzeti színháznál, majd egy iskolába járó leányka, aztán egy falusi szépség, hová gyakran kijárogattam. S megindult a lírai ömlengés. íme első verseim: Várlak! Sivár kietlen az én ifjúságom Közelben s távol nincs egy fénysugár; Mint világtalan bolygok a világon, S a szivem egy nagy villanásra vár. Egy villanásra, mely egy lány szemébül Vakitó fénnyel egyszer megjelen ; S mig ő rajongva karjaimba szédül; Rózsássá válik gyászos éjjelem. Várlak! Jelenj meg boldogságom napja, Tűzz a fejemre ékes koronát, Amelynek minden gyémántos darabja Vágyó szivemnek üdvösséget ád. Nem kell a fénye nap, hold s csillagoknak, Azok sugára hideg, mint a tél; Az én szivemnek hiába ragyognak, Két tündöklő szem százszor többet ér! (1872.) Kíváncsiság. De szeretném a titkos jövőbűi Kiolvasni mindenek felett: Milyen forma lesz az a leányka, Aki engem igazán szeret ? Szőke, barna, karcsú, mint a nádszál ? Kékszemü,' vagy koromfekete ? S hajt-e sarjai boldog együttlétben Mindakettőnk rózsás élete ? LapunhL mai szama O Oldal.
