Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-07-27 / 30. szám
1916. julius 27. NAGYBÁNYA 3 csak akkor, ha megfelelő árutömegek felett is diszponál, amelyek a kellő ipari feldolgozás után a kereskedelem utján a tényleg felmerülő szűk- j ségletek fedezésére szolgálhatnak. Akinek olyan j áruja lesz, amelyek az előálló szükségletek kielégítésére azonnal rendelkezésre állnak, jutái- j mazva láthatja majd előzetes gondoskodását. A j törekvés tehát az legyen, hogy mindenki a saját szakmájában annyi nyersanyagot, félgyártmányt és készárut halmozzon fel, amennyit csak módjában van, tőkéiből pedig csak annyit tegyen félre, amennyire a teljes feldolgozás és az üzem szempontjából szükség lesz. Mindez nem akar pythiai jós bölcsesség lenni, amit ki ki tetszése szerint magyarázhat, csak a fenebb mondottakból leszűrt konzekvencia, amely nem igényel a maga számára több jelentőséget, mint azt, hogy felvetette e kérdést és módot adott az érdekeltnek, hogy behatóan elmélkedjenek fölötte. M. v. HIRE k. Junius 26. Személyi hírek. Köves Mihály borosjenői járás- biró pár napig városunkban időzött. — Martini/ István főbányatanácsos pár heti tartózkodásra a fővárosba utazott. - Vajay Imre v. tisztviselő, hadnagy pár heti szabadságra haza érkezett. Katonai kitüntetés. Iíj. Farkas Jenő m. kir. honvéd tüzérzászlós, Farkas Jenő felsőbányái polgármester fia, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a II. oszt. ezüst vitézségi érmet kapta. A belgrádi demarche évfordulója. 1914. julius huszonharmadika az a történelmi dátum, amelytől a végeláthatatlan szörnyű háborúnak egyetlen pozitívumát: a kezdetét kell számítani. Báró Giessl Vladimir belgrádi követünk e napon este nyolc órakor adta át a demarche-át Pacsit Demeter szerb pénzügyminiszternek. Pasics miniszterelnök helyett vette át Pacsu az üzenetet, amely negyvennyolc órás gondolkozási időt adott a benne foglalt kívánságok minden feltétel nélkül való teljesítésére. Budapestre késő este érkezett meg a hire, hogy a demarche megtörtént. Forró elkábitó júliusi este volt s a rendkívüli szenzáció szivén ütötte az embereket. Sokan nem is gondoltak a demarche bekövetkezésére, akiknek pedig feltűnt az a négy hétig tartó fojtó csend, amely az arzstätteni temetés után következett, azok sem igen gondolták, hogy a diplomáciai lépés ilyen formában fog megtörténni Belgrádban. Mindenki talpon volt, éjszaka is sokan nem hunyták le a szemüket s a második nap délutánja után siffrirozott távirat érkezett Belgrádból gróf Tisza István miniszterelnökhöz, amelyben Giessl követ jelentette, hogy a demarchera Szerbia nem adott kielégítő választ, s ezért 6 és kísérete elhagyta Belgrá- dot. Az utcákon özönlött a nép, a rikkancsok százezerszámra adták el az utcai újságok rendkívüli kiadásait és este tiz órakor lampionos katonabandák a himnusz hangjával járták be a fővárost. Rendkívüli órák voltak ezek. Az izgalomból elszántság bontakozott ki, az erő tudata és a bizalom. Két esztendeje immár ennek. És Szerbia minket ural ma s végzetes csapásokat mértünk azóta minden ellenünkre, amely fegyvert fogott ránk. Hősi halál. Bernáth Aurél festőművészt, a nagybányai festőkolonia tagját, aki maga is most vonult be katonai szolgálatra, mély gyász érte. Testvére, Bernáth Géza honvédhadnagy Bukovinában, az oroszokkal vívott küzdelemben hősi halált halt. A porig sújtott család gyászjelentése igy hangzik: Pro Patria. Dr. Bernáth Béla és családja a mai napon kapott rövid értesítés alapján mélyen megrendülve tudatja, hogy Bernáth Géza m. kir. honvédhadnagy, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legfelsőbb dicsérő elismeréssel (signum laudis) kitüntetett hős fiuk, Bukovinában az oroszokkal vívott ütközetben golyótól találva, 1916. julius 9. napján, életének épen most betöltött 19 évében meghalt. Hazaszeretettel és lelkesültséggel ment a harctérre. Talán a Kárpátoknál védte hazáját és áldozta életét. Holt teste körül a hatalmi vágytól felidézett háború borzalmai dúlnak. Szent legyen emléke ! Keszthely, 1916. juh 17. Roboz Atala édes anyja. Bernáth Aurél, Bernáth Elvira, Bernáth Caesar Miklós testvérei, özv. Bernáth Mihályné nagyanyja. Köszönet. Csaba Adorján főispán a hadi- kölcsön előmozdítása tárgyában kifejtett működéséért Égly Mihály főjegyzőnek, lapunk szerkesztőjének elismerő köszönetét fejezte ki. Dr. Csikós Sándor. A legmélyebb rász--------------------------- vettel vesszük a hírt, ho gy dr. Csíkos Sándor debreczeni kórházi igazgató-főorvos, ki már évek óta a nyarat családjával együtt városunkban tölti s erre a czélra Nagybányán, a Liget közelében házat is vett, pár nappal ezelőtt városunkban, szeretteinek legodaadóbb ápolása daczára, jobblétre szen- derült. A boldogult az idén már betegen érkezett városunkba. Régi szívbaja gyötörte, amely ellen hiába keresett gyógyulást. Ez okozta halálát is java férfi korában. Dr. Csíkos Sándort Debreczenben s messze vidékén a legkitűnőbb orvosok között emlegették. Nagy tekintélynek örvendett s városunkban is számos jóbarátot és tisztelőt szerzett magának. Egyik leánya: Csíkos Antika a nagybányai festőkoloniának már évek óta tagja s művészi hírneve már rég tulcsapott városunk keretein. Több fővárosi kiállításon is szép sikerrel vett részt. A boldo- gultat nagy részvét mellett Nagybányán helyezték örök nyugalomra. Temetésén igen előkelő közönség jelent meg s a végtisztességen testületileg megjelent a festőkolonia is, hogy részt vegyen Csikós Antika nagy gyászában. A család a következő gyászjelentést adta ki: A B. F. R. A. Azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van (Róni. 8, 28.). Özv. Csikós Sándorné Wein Antónia, gyermekei: Antika, Margit és Rózsi nevében is mély fájdalommal és Isten akaratán való alázatos megnyugvással tudatja, hogy szeretett férje, gyermekeinek jóságos édes apja dr. Csikós Sándor műtő, a debreczeni közkórház sebészeti osztályának főorvosa, tart. m. kir. honvédezredorvos, több tudományos egyesület tagja, élete 61-ik, áldásos orvosi működése 35-ik, boldog házassága 30-ik évében, e hó 19-ikén délután 5 és fél órakor nemes lelkét visszaadta Teremtőjének. Drága halottunk porrészeit julius 21-ikén délután hat órakor kisérjük utolsó útjára a nagybányai református egyház sirkertjébe. Nagybánya, 1916. julius 20. Özv. Wein Jánosné, anyósa; Wein Manó és neje, Wein Margit és férje, Wein Já- János és neje, Wein Jakab és neje, dr. Wein Dezső és neje, Wein Árpád és neje, sógorai és sógornői. Legyen áldott emléke. A hadihelyzet Mármarosban. Városunkban is túlontúl sok a hiszterika, nemcsak a nők között. E rémlátók megnyugtatására közöljük Mármaros vármegye főispánjának a következő táviratát, melyet Vajay szatmári polgármesterhez intézett. A távirat igy hangzik : „Hadihelyzet egészen megnyugtató, ennek folytán innen senki sem menekül. Menekülők elhelyezéséről gondoskodni szükségtelen. Főispán.“ A nagybányai rokkant katonák alapjára. A nagybányai rokkant katonák alapjára dr. Kosutány Ignácz udvari tanácsos, egyetemi tanár névnap megváltás czimén 30 koronát adományozott. Lapunk legutóbbi számában 1828 K 65 fillért nyugtáztunk. Az újabb adománnyal az alap 1858 K 65 fillérre emelkedett. További szives adományokat kérünk. Az Est elintézi a panaszokat. Érdekes czikk jelent meg Az Est junius 27-iki számában. Bor- sodmegye főispánja hivatalos aktában válaszolt egy levélre, melyet panaszos, szegény asszony irt Az Est-nek hadisegélye dolgában. Az Est az ilyen leveleket nem hagyja elintézetlenül felgyűlni, hanem rögtön az illetékes hatóságokhoz juttatja, azokhoz, akik orvosolhatják a felszóennek csak a motor lármája az oka: még ha közvetlenül a gép közelében robban, akkor sem hallani. Kissé elképedve fordultam hátra és kérdeztem a pilótámtól: „Nekünk szól?“ 0 csak nevetett és bólintott: „Nem tesz semmit, mesz- sze járt tőlünk.“ Egy óriási ivet irtunk le. Pont-á-Mousson látképe eltűnt a szemünk elől. Nyugat felé repültünk. Hogy sokáig lövöldöztek-e még mögöttünk, nem tudom. Az utasülésen bajos hátrafordulni, hallani meg nem lehetett semmit sem. El voltam ragadtatva, első repülőgép- utam valóságos csatává alakult ki. Gépünk most a Bois de Prétre északi szegélye felett lebegett tova. Nyugat felől a Cote Lorraine szikfala zárta el a láthatárt. Alkonyo- dott és a nyugvó nap sugarai fáradtan törtek meg a messziről sötétlő fák tömkelegében. Felülről csak óriási feketeségnek látszott az erdő : egy irgalmatlan nagy koporsó fedelére emlékeztetett. Magukból a hires hadállásokból semmit sem lehetett látni. A bozótok teljesen elrejtették azokat szem elől. Homályos egyformasággal terült el alul az erdő. Az emberi életnek nyoma sem látszott benne. De én elképzeltem, hogy emberek fekszenek ott egymással szemközt izzó szemekkel, kezükkel a fegyveren, beásva az erdő búja, fekete földjébe. És most jött a java! A legmegrázóbb kép következett, amelyet ez utamon és az egész háborúban alkalmam volt végignézni. A dombvidék nyugati nyúlványai felett szálltunk el és eljutottunk a most dúló harczok tulajdonképeni szintere fölé, arra a vidékre, amelyről hol az egyik, hol a másik a hadvezetőség lakonikus rövidséggel ennyit szokott jelenteni: „A Bois de Prétre- ben ismét előbbre haladtunk“. A valóságban ez a pár szürke szó a poklok poklát jelenti: a gránátok jégesője zudul alá az emberekkel és holttetemekkel tömött árkokba, szurony- és kés- tusák tombolnak és mindéhez ágyuk dörgése és robbanó aknák detonácziója szolgáltatja a zenekiséretet. Az irtózat és iszony szinjátékaitól félig tébolyodott ellenfelek elragadnak egy félig elpusztított árokrészt csak azért, hogy az ellenség kevéssel utóbb, talán még az est beállta előtt, vagy másnap, ismét visszahódítsa és az éj leple alatt nagy sebtében újra helyreállítsa. Itt a fekete, hallgatag erdő meg volt tépve, valósággal szétrongyolva. Köröskörül kopasz, összehasogatott fatönkök hevertek. Meztelen és csupasz volt itt a föld sötét vörösbarna talaja. Leégett tanyák festenek igy, meg élő testek sebei, ahol a bőr le van tépve és a nyers hús mered elő. Ezen a részen a tüzérségi tűz az erdőt teljesen elpusztította. A dombhátakat vékony vonalak szabálytalan össze-visszasága szelte át, I labirintus módjára összegabalyodva és egybe- í fonódva, helyenként csak nehezen felismerhetően, különösen ahol a fehéres foltok felhalmo- ! zódtak. Ezeket a foltokat a sűrűn lecsapódó : gránátok és aknalövegek okozták. Ez a kép is eloszlott előlünk, mint a többi. A hadállások mentén folytattuk utunkat nyugat felé. Ezen a részen a lövészárkokat nagyszerű karban tartották és itt alkalmam volt megfigyelni, milyen meglepően jellegzetes vonalakkal szelik keresztül a terepet. A német árkok valamivel tisztábban tűntek fel, de ennek talán az volt az oka, hogy közelebb voltunk hozzájuk, mint a francziákéhoz. Több sorban, sűrűn egymás mögött vonultak végig a futóárkok, melyeket összevissza szeltek a rajtuk keresztül-kasul húzódó keresztárkok. Hosszú utak czikk-czakk alakban vezettek ide a háttérből. Különös jelenség volt egy másik sötét vonal: földhányások árnyéka az árkok szélén. így a hadállások képe parányi voltuk daczára is roppant plasztikusan volt látható. Most elértük Flirey környékét. Itt az egyik legkülsőbb német lövészárokból hatalmas fehér felhő tört elő. A nagy magasságból persze kicsinek látszott, olyan volt, mint egy kis vattapamacs. És jó néhány perczig azon módon ott maradt a föld fölött. „Gránát?“ - kérdeztem hátrahajolva. „Akna!“ — hangzott a felelet. Egy franczia aknavető bámulatosan pontos találata volt az élesen berajzolt árokvonalra, akár a légpuska vesszője a czéltáblán. De remélhetőleg nem okozott sok kárt. Nemsokára Essey fölött jártunk, ahol néhány nappal előbb megrendítő légi dráma játszódott le. Egy franczia légjármüvet, amely már hosszabb idő óta kellemetlenkedett nekünk, egyik nehéz, pánczélozott gépünk megtámadta és elrepülve felette, gépfegyverrel tüzelt rá. Ezer és ezer katonánk kisérte feszült figyelemmel a környéken az izgalmas légi harczot. Egyszerre csak látható lett, amint a franczia gép felborul és két kis fekete alak, - abenne ülők — kiesnek; kevéssel utóbb a motor is elvált a repülőgép törzsétől és hanyatt-homlok alázuhant. A pilóta és utasa Esseyben egy ház tetejére estek
