Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-04-11 / 15. szám
4 NAGYBANYA 1307. április 11. véglegesen betöltessék. A küldöttség Szatmárra j való utazásának idejét folyó hó 13-ára tűzték ki. Ez a határnap a lehető legrosszabb időre j esik, mert épen e napon ejtik meg városunkban i a városi képviselő-választást, ami miatt igen sok egyháztanácsos akadályozva lesz az elmenetel- j ben. Nagyon helyes dolog volna, ha a küldöttség elutazását e napról elhalasztanák. Láday Erzsiké. Egy régi, köztiszteletben _______________álló, előkelő nagybányai család fiatal, viruló sarját ragadta el a kérlelhetetlen halál. Néhai dr. Tóth János volt m. kir. kincstári főorvos unokája, Láday Kálmán m. kir. pénzügyi titkár leánya: Erzsiké folyó hó 5-én, életének tizenhetedik évében hosszas szenvedés után elhunyt Nagybecskereken. Vi- rágfakadáskor, életének is fesledező, bájosan szép tavaszán költözött el, kimondhatatlan mély gyászba borítva hozzátartozóit, a bánatos szülőket, kik rajongásig menő szeretettel csüggtek gyermekükön. Betegágya fölött ott virasztott a tudomány, a szülői beczézgető szeretet, de a gyönge, törékeny test nem birt a gyilkoló korral megküzdeni. Erzsiké elment az ismeretlen nagy útra, honnan nincs többé visszatérés. F. hó 7-én helyezték örök nyugalomra a nagy- becskereki sirkertben a részvétnek impozáns megnyilatkozásai mellett. Szülei, nagyanyja, özv. dr. Tóth Jánosné, testvérkéje : Klementina s I kiterjedt rokonság siratják és gyászolják az el- : hunytat. A porig sújtott szülőknek az irgalmas Isten adjon elég lelki erőt a nagy megpróbálta- | tás elviselésére! A függetlenségi párt tisztújító közgyűlése. A í függetlenségi 48-as párt vasárnap délután tartotta meg tisztújító közgyűlését az ipartestület helyiségében. A közgyűlést Farkas Sándor nyug. ezredes, elnök nyitotta meg lendületes beszéddel, melyben erősen hangsúlyozta azt is, hogy a párt egyik programinpontját képezi, í intenzivebb működést kifejteni a városi ügyek j intézésében is s erős reményét fejezte ki, hogy a párt képviselőtestületi tagjai e kötelességüket nagy buzgalommal fogják teljesíteni. Lelkes beszédét zajosan megéljenezték. A jegyzőkönyv i hitelesítésére elnök Szerencsy Józsefet és ! Mostis Lajost kérte föl. Dr. Vass Gyula fő- j jegyző terjesztette elő ezután évi jelentését, meiyben részletesen beszámolt az elmúlt év j nevezetesebb mozzanatairól s különösen ki- j emelte, hogy a párt a vármegyei függetlenségi 48-as párttal szerves összeköttetésbe lépett. Ezután a tisztujitást ejtették meg. Elnöknek ismét nagy lelkesedéssel Farkas Sándor nyug. j ezredest választották meg. Alelnökök lettek: , Bonis István és Szász József. Főjegyző dr. j Vass Gyula; aljegyzők: Sólyom Ferencz és ifj. í Senkálszlcy Mihály. Rendes választmányi ta- í goknak megválasztattak: Almer Lajos, Almer Károly, Csepey Ferencz, berenczei Kováts Sándor, Kornis Ernő, Szőke Béla, Morvay Gyula, Wienerberger Géza, Iványi Grünwald Béla, Virág István, Moldován László, Spiczuli Károly, Mendihovszky József, Jég János, Szász János, Glavitzky Károly, Horváth András, ifj. Incze József, Mostis Lajos, Dobricsán János, Gyöngyössy Gyula, Kupás Mihály, Galló Antal, Kovács István. Póttagok-. Kovács Lajos, Ka- zamér János, Monoki János, Kovács Béla, Balkó Sándor, dr. ajtai Nagy Gábor. — A tisztújító közgyűlés az elnök zajos éljenzésével ért véget. Halálozás. Súlyos csapás érte Dergáts Sándor főgimnáziumi tanárt. Édes anyja: özvegy Dergáts Edéné az elmúlt hó utolsó napján, életének hetvenegyedik évében, szivszélhüdés- ben elhunyt Kassán. A váratlan, szomorú hírre Dergáts Sándor azonnal Kassára utazott édes anyja ravatalához. A tisztes matrónát folyó hó 2-án temették igen nagy részvét mellett. A boldogultat kiterjedt rokonság siratja. - Süss- ner Ferencz nyug. m. kir. bányatanácsos folyó hó 9-én, életének hetvenkettedik évében hosszas szenvedés után elhunyt Felsőbányán. A boldogultat, ki egyike volt a bányakerület legkiválóbb főtisztviselőinek, holnap, folyó hó 11-én d. u. 4 órakor helyezik örök nyugalomra. Temetésén a nagybányai bányaigazgatóság küldöttségileg képviselteti magát. Gyermekek napja. A gyermekek napja városunkban a nemes, magasztos czélra 131 K 46 fillért jövedelmezett. A Rákóczi-téren felállított urnába 28 K 46 f. gyűlt be; Pellion Béláné Budapestről Hoffmann Árpád utján 10 koronát küldött a humanitárius czélra. Az egyes sületek a következő összegeket szolgáltatták be : Harácsek Vilmos 15 K, Alrner Lajos és Károly I 10 K, Hoffmann Árpád 6 K, Rumpold Gyula, Kupás Mihály, Jancsovics József, Vajda Márton, Radó Dezső, Sipos Lajos, Boda Gyula, Steinfeld Samu, Rusorán József, Wienerberger és Glavitzky, Gyöngyössy Gyula, Radó Andor 3-3 K, Krámer és társa, Fényes Sámuelné, Vigh László, Lővy Ernő, Horváth Ferencz, Steinfeld Mór és fia 2-2 K, Molnár Sándor, Molnár R. és társa 1 K 50 f, Herskovits J. és társa, Singer varrógépraktár, Mandel Mór, Steinberger S. és társa, Blau és társa, Mayer Henrik, Tel- cser Gézáné, Szabó Jenő és Oestreicher Tóbiás, j 1 -1 koronát. — Elég szép eredmény ez is, j de bizonyára még szebb eredmény lett volna elérhető, ha nálunk is, mint más városokban hölgybizottság veszi kezébe ez ügyet. A Rákóczi- téren felállított urna is sokkal kiadósabb lett volna, ha nem marczona képű, pipázó hajdúk, hanem ha viruló asszonyok s bájos leányok őrzik. Árvizveszedelem. Szatmárvármegyében ismét fenyeget az árvíz veszedelme. A Szamos folyton árad s kiöntéssel fenyeget. A jég Csenger- nél és Szatmárnál megmozdult. Ha a Tisza megdagad, nagyon félő, hogy a Szamos kiönt s kiszámíthatatlan károkat fog okozni. Az ár- vízvédelmi munkálatokat Manyii Béla vármegyei tb. főjegyző intézi. Beregszászy Sámuel. Városunk társadalmának egyik tiszteletreméltó alakját, a po gárságnak nesztorát ragadta ma el a halál. Beregszászy Sámuel városi képviselő, 48/49-iki honvédtizedes, a gazdasági egyesület alelnöke, az ev. ref. egyház presbytere, ma reggel 7 órakor, életének het- venhatodik évében jobblétre szenderült. Tisztességben, áldásos munkában eltöltött múltja közbeesülést szerzett nevének s azt a tiszteletet, melyben a boldogult részesült, valóban meg is érdemelte. Alig volt oly társadalmi mozgalom, melyben tevékeny részt ne vett volna s a közügyeknek is mindenkoron buzgó harezosa volt. Az ev. ref. presbyterium egyik legrégibb tagját vesztette az elhunytban, ki e minőségében sok hasznos szolgálatot tett egyházának. A boldogult temetése f. hó 12-én, pénteken délelőtt 11 órakor lesz a Hid-utczai gyászházból. Kiterjedt rokonság, Ilka, Kálmán és Károly gyermekei s kilencz unokája siratja elhunytét. Zavargások Felsőbányán. Felsőbányán tegnap a sztrájkoló bányamunkások nagyobb része munkába állott. E miatt a bányamunkások között összeütközésre került a sor. A sztrájkoló bányamunkások megtámadták azokat a munkásokat, kik munkába léptek s négyet közülök súlyosan megsebesítettek. Városunkból azonnal egy csendőrkülönitmény ment el a zavargások elfojtására s a csendőrségnek sikerült is a sztrájkoló bányamunkásokat szétkergetni. Fegyverhasználat nem történt. Ma éjjel Szatinárról egy század gyalogság ment Felsőbányára Deszkái kapitány vezetése alatt. Levelezőnk mai tudósítása szerint az egész városban nyugalom van, de a katonai őrség folyton czirkál a város utczáin. „Egy Fábián nevű vérbeli hajcsár.“ Ezt az ékes czimet a „Népszaváu-'oó\ vettük ki. A szocziál-demokrata párt közlönye ugyanis „egy Fábián nevű vérbeli hajcsárénak nevezi a bányász-sztrájk alkalmából Fábián Lajos üzemvezető bányamérnököt, ki kiszipolyozza a munkások vérét s kinek nincs más gondja, minthogy a munkás semmi körülmények között se keressen „sokat.“ A szocziál-demokrata párt közlönyének elnevezésén bizonyára a bányamunkások mosolyognak legjobban, kik — ha vannak is sérelmeik — bizonyára nem felejtették el, hogy mit tett Fábián a veresvizért. Ha ők elfelejtették volna, ékesen emlékezetükbe hívják azok a gyönyörű házsorok, melyek épen Fábián üzemvezetősége alatt emelkedtek a veresvizi bánya negyedben. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága május hó 2-án tartja rendes tavaszi közgyűlését. Az ifjúsági kör közgyűlése. A nagybányai ifjúsági kör folyó hó 11-én este 8 órakor tartja a Kaszinó helyiségében ez évi III. közgyűlését, melyre a t. tagokat ez utón hívja meg Boron kay Béla elnök és Székely Mihály titkár. A Vöröskereszt-egyesület husvét-másodnapi mulatságára a múlt számunkban közélteken kívül jegyeiket még megváltották: Morvay Gyula 10 korona, Hanzulovits Kristófné 6 kor., Szellemy Geyzáné 4 korona és Wernőczy István 3 koronával. A jelen voltak névsorából tévedésből kimaradt L. Bay Lajosné neve. Ugyancsak pótlólag megemlítjük, hogy Tóth Antal műlakatos az estély fényének emelésére acetylén-világitást vezetett be a Kaszinó termeibe és pedig a jótékonvczélra való tekintettel díjtalanul, miért is az elnökségnek a közreműködők iránt kifejezett köszöneté őtet is illeti. Abnormis időjárás. Alig volt egy-két szép, meleg tavaszi napunk, az időjárás most ismét hidegre fordult. Ma, április hó 10-én reggel 4 órakor O alatt 2 R. fokot mutatott a hőmérő, daczára annak, hogy teljesen borult idő volt. A reggeli órákban erős dér is mutatkozott. Holttest a Zazarban. Zazaron folyó hó 8-án egy férfi hulláját fogták ki az erősen megáradt Zazar folyóból. A vizsgálat konstatálta, hogy az illető Vakon Rudolf 33 éves munkás. Szent- pétery Ferencz vizsgálóbíró tegnap felbonczol- tatta a hullát, de dr. Winkler Jenő és Nagy János bonezoló orvosok a hullán semmi kül- erőszak nyomait sem találták s így biztosan meg volt állapítható, hogy bűntény esete nem forog fönt. Gyermeknap Nagysomkuíon. A gyermeknap Nagysomkuton 78 korona 65 fillért jövedelmezett a humanitárius czélra. Adományok a következők folytak be; Hirsch és Társa 8, Cseh Károly 4, Bogdándy Vincze 10, Vojth Simon 1, Guttman H. és Társa 5, Feldman Samu 2, Növi Izidor 2, Drágán Tullius 7, Bocsánezy Tivadar és Fia 5, Kováts Dániel 2, Luka Ferencz 1, Szerafin Elemér 2, Kővárvidéki Takarékpénztár 5, Goldstein Sámuelné és Társa 2, Olsavszky Simon 2, Goldstein József 2 korona. Az állami elemi iskolában 5 korona 33 fillér; a felállított urnába pedig 13 korona 32 fillér gyűlt be. Katonaság érkezett. Ma délután a gyorsvonattal egy század gyalogság érkezett városunkba s mindaddig itt marad, inig a bányászsztrájk tart. KÖZGAZDASÁG. A triesti általános biztosító társaság (Assicurazioni Generáli) f. évi márczius hó 21-én tartott 75-ik közgyűlésén terjesztettek be az 1906. évi mérlegek. Abból a ritka alkalomból, hogy az intézet ezúttal fennállásának 75 éves fordulóját ünnepli, a társaság központi igazgatósága sok óváezióban részesült, melyek a világ minden részéből a legszivélyesebb formában megnyilvánultak. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1906. deczember 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 849.570,242 korona és 52 fillért tettek ki, és az év folyamán bevett dijak 38.862,847 korona és 74 fillérre rúgtak. Az életbiztosítási osztály dijtartaiéka 23.657,486 korona 7 fillérrel 232.734,149 korona 5 fillérre emelkedett. A tüzbiztositási ágban, beleértve a betöréses- és tüköriiveg-biztositást a díjbevétel 15,386.704,734 korona biztosítási összeg után 25.505,395 korona 14 fillér volt, miből 9.306,044 korona 45 fillér viszontbiztosításra fordittatott, úgy, hogy a tiszta díjbevétel 16.199,350 korona 69 fillérre rúgott, mely összegből 11.538,632 korona 29 fillér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények összege 103.743,787 korona 95 fillér. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel : kitett 3.916,243 korona 47 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 1.676,243 korona 96 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1906-ban 34.650,665 korona 27 fillért folyósitott. Ehhez hozzáadva az előbbi években teljesített kárfizetéseket, a társaság alapítása óta károk fejében 861.570,345 korona és 95 fillérnyi igen tekintélyes összeget fizetett ki. A nyereség tartalékok közül, melyek ösz- szesen 25.014,452 korona 75 fillérre rúgnak,